Békés, 1912. (44. évfolyam, 1-52. szám)
1912-08-04 / 31. szám
1912. augusztus 4. Békés 5 Halálos baleset. Vári Sándor békési lakos jjulius 30-án a délutáni órákban borosgyáni tanyájára ment buzakereszteket hordani. Hordás közben a buzakeresztekkel megrakott kocsiról leesett, mert a lovakat megverte és azok megrántották a kocsit. Tári Sándor meghalt. Állatorvos választás. Illgner Frigyes mezö- •herényi állatorvos állásáról lemondván, helyébe Huber Károly köröstarcsai állatorvos választatott meg Football-mérkőzés lesz Gyomán az Erzsébet-liget melletti játszótéren ma délután 5 órakor a Gyomai Kner Sport Klub és a Békéscsabai Atkletikai Klub között. Este 7 órakor a pavilion helyiségében Kner Izidor 30 éves nyomdász működése emlékére jubiláns társasvacsora, utána kabaré. Kolera hír Öcsödről. Julius 31-én nagy riadamat keltett az Öcsödön és vármegyeszerte futótűzként ■elterjedt hir, hogy Pap János öcsödi fóldmives ko leratünetek között megbetegedett s csütörtök dél előtt meg is halt. A veszedelmes hírre megjelentek a községben a járási orvos, valamint dr. Zóldy János megyei főorvos, akik a szükséges fertőtlenitési s óvintézkedéseket azonnal megcselekedték, a tanyát, hol a haláleset történt, fertőtlenítés után elzárták és az elhunyt hozzátartozóit 5 Dapi megfigyelésre járványkórházba szállították. Pap János bélrészei felküldettek a budapesti intézethez, amely a nyomban megejtett vizsgálat után pénteken délután táviratilag értesítette a főszolgabírói hivatalt, hogy a bélrészekben a kolera bacillusai nem voltak megállapíthatók, s igy kolera esete nem forog fenn. Egyben azt is megemlítjük, hogy a mindszenti kolera szerencsére elszigetelt eset maradt; a belügyminiszter ennélfogva a községet koleramentesnek nyilvánította. A hálószobák réme, a póloskák kiirtása eddig a lehetetlen dolgok közé tartozott. Mióta azonban a »Lőcherer Cimexin«-nel történtek próbák, beigazolódott, hogy a Cimexin hatása folytán a peték rög tön kiszáradnak és többé ki nem kelnek. A Cimexin mindenütt használható, szövetet, bútort, falat vagy ■festést nem piszkit : nyomot vagy foltot nem hagy. Moly ellen egyedüí biztos szer. Kapható: Nagy Jenő gyógyszertárában Gyulán és a készítőnél: Lőcherer Gyula gyógyszertárában Bártfán 112 23—30 Közgazdaság. Az orosházi községi mészárszék. Orosháza község két és fél hónappal ezelőtt a drága húsárak ellensúlyozására községi mészárszéket nyitott. A vállalkozás azonban, mint az különben előrelátható is volt, nem sikerült és a község ezen rövid idő alatt ezer koronát fizetett rá a mészárszékre, miért is a képviselőtestület julius 31-én tartott közgyűlésében a mészárszéket beszüntette és elhatározta, hogy azt bérbe adja. Elvi döntés cseléd ügyben. A földmivelésügyi miniszter egy konkret eset kapcsán kimondotta, hogyha a gazdasági cseléd, aki a szolgálatba karhatalommal visszavezettetett, visszavezetés után a szolgálatot nem kezdi meg, szolgálati helyére újból ■vissza nem vezethető és ilyen esetben csakis kihágás! eljárásnak van helye. Gyula város husvágási szabályrendeletét a törvényhatósági bizottság — csekély módosítással — jóváhagyván, az ellen a városi állatorvos felebbezést adott be, kifogásolván annak az állatorvos díjazására vonatkozó, továbbá a husvágásra vonatkozó több rendelkezését. A földmivelésügyi miniszter a feKb- bezés folytán elrendelte, hogy a szabályrendelet a 444000. sz. földmivelésügyi szabályrendelet értelmében átdolgoztassék és már most kijelentette, hogy a városnak joga van ahoz, hogy az idegeu községekből behozott húsok után, a szabályredeletileg megállapított szemle és vágódijakat szedhesse. A szabályrendelet már kétszer megjárta a törvény- hatóságot és a felebbezes folytán a minisztert, most pedig újból a képviselőtestület elé kerül, onnét a törvényhatósághoz és bizonyára megint a miniszterhez. Tehát jó idő eltelik, mig az jogérvényesen megállapittatik és életbe lép. Kondoros község kérelmére a múlt év folyamán egy fél évig kisérletképen elrendeltetett, hogy a 4719. sz. vonat Kisszénásról Kondorosig és vissza hetenként háromszor közlekedjék. A község most azt kérte, hogy ez a kisérletképen beállított vonat állandóan, vagyis naponta közlekedjék. A békés- «sanádi helyérdekü vasút azonban kijelentette, hogy a kérelmet nemcsak hogy nem teljesiti, hanem még az eddigi hetenként háromszor való közlekedést is beszünteti, mert az egyáltalában nem fizeti ki magát. A közigazgatási bizottság azonban felirt a kereskedelmi miniszterhez és hiratkozva arra, hogy ilyen kérdések nem a rideg fiskális szempontok alapján birálandók el, kérte a község kérelmének teljesítésére kötelezni a békéscsanádi helyérdekü vasutat, legrosszabb esetben a hetenként háromszor való közlekedés fentartását. A kereskedelmi miniszter most értesíti a vármegyét, hogy a 4718. sz. vonat Kisszénás és Kondoros között hetenként 3-szor fog közlekedni. Adóügyi iroda a kamarában. Ismeretes, hogy a jövő év jtnuár 1-én életbelépő uj egyenesadó törvények különösen a kereskedők, iparosok és a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok adózási viszonyaiban a régi állapottal szemben számos igen lényeges újítást tartalmaznak. Az érdekeltséget már eddig is érzékeny károsodás érte az eddigi adótörvények nem ismerése miatt, de az uj adótörvényekben való járatlanság még súlyosabban megboszul- hatja magát. A január 1-én életbelépő adótörvények rendszere, de még inkább e törvények végrehajtása pedig oly bonyolult, hogy nem szakember azokban eligazodni alig lesz képes. Ezért bizonyára általános elismerésre fog találni az aradi kereskedelmi és iparkamarának az az elhatározása, hogy a kereskedők és iparosok részére az ősz folyamán az őket érdeklő adóügyekről egy kiváló szakember vezetése mellett — akivel erre nézve már megállapodás is történt — sorozatos előadásokat fog tartani. E mellett a kama- j rai irodával kapcsolatban egy adóügyi íelvilágositó irodát szervez, mely úgy a helybeli, mint a vidéki kereskedők részére adóügyekben díjtalan, gyors és pontos felvilágosítást fog nyújtani. Heti piac. Gyula, augusztus 2. A budapesti gabon itőzsdén az egész hét folyamán lanyha volt az irányzat, a búza 60 — 70 fillért veszített árából. Heti piacunkon éléukebb kínálat mellett elq rl q f rvf f • Színészet. A szezon vége. Ma este van az utolsó előadás ez évadban. Arénánk ajtói becsukódnak, színészeink, színésznőink elutaznak s még pár napig tart, mig a díszleteket elszállítják, azután pedig a máskor olyan eleven, mozgalmas szinkörben a legteljesebb elhagyatott csend válik úrrá. A Göndöcs-kert elnéptelenedik. A vigadók zaja elül, mindazok, a kiket a szép ragyogó szempárok vonzottak oda, elmaradnak. Szinte rosszul esik majd népkertünk elhagya- tottságát látni. Már egészen megszoktuk az elevenségét. Hiszen több mint két hónapi zajos élet: — ez Gyulán teljesen elég, hogy megérezzük annak hiányát. A színi szezon nálunk ez évben volt a leghosszabb. Junius 1-étől augusztus 4-ig a délutáni előadásokon kívül 65 előadást tartott Almássy színtársulata, 65 este gyönyörködhettünk jobbnál-jobb előadásban És ha ez esték által nyújtott élvezetes szórakozáson végig futunk, megelégedetten állapíthatjuk meg, hogy a társulat nívója előkelő, erői elsőrangú tehetségek, kiváló, igazi művészek, játékuk pedig telve komoly tartalmassággal. Megállapíthatjuk, hogy a közönség a legteljesebb elismeréssel és megelégedéssel adózott a színtársulat és az igazgató érdemeiért. Ennek hiteles bizonysága az előadásoknak általában látogatott volta. Úgy hisszük, hogy a mérleg lezárásakor az igazgató — aki el van készülve rá, hogy a nyári szezonra rá kell, hogy fizessen, csupán az a kérdés, milyen mérvben — üzleti szempontból is szintén nem talál panaszra okot a gyulai viszonyok között Ekként közönség és igazgató kölcsönösen meg vannak elégedve egymással és ez biztosítja a jövőben ismétlődő két hónapos szezonok sikerét. A következő évben már meg is változik az eddigi rendszer, mert jövőre nem 40, hanem 50 előadásra szóló bérletet fog nyitni Almássy Endre, a minek hasznát látja majd úgy a szórakozásban nem nagyon bővelkedő gyulai közönség, mint az igazgató. A midőn búcsút intünk a színtársulatnak általunk többször méltatott és megbecsült minden tagjának, nem tehetjük ezt a nélkül, hogy még egyszer meg ne emlékezzünk a szegedi honvédkerület zenekaráról és kiváló karmesteréről : Müller Mátyásról. Nem sablonos volt a szereplésük. Komoly, művészi munkát végeztek. Az előadások túlnyomó nagy részben zenés esték voltak. Ez esték sikerének a legfőbb tényezője volt a zenekar precíz, lelkiismeretes, fegyelmezett, pompás, színes játéka és a karmester kitűnő dirigálása Örömmel várjuk őket vissza a színtársulattal együtt. A viszontlátásra! A kis gróf. Szombat este Martos Ferenc operettjét láttuk. A szerző megalkudott a modern áramlatokkal. Azelőtt a legkiválóbb poétánk volt a szinműiroda- lomban, a minek bizonysága a „Bob herceg“ és „János vitéz“. Erről a magaslatról leszállóit és egy nagy lépést tett „A kis gróf“-fal az újabb üres látványos komédiák felé. Mindamellett operettje a tavalyi és idei szezonban még mindig a legjobb, épen azért, mert sem a librettó, sem a zene szerzője nem tudott teljesen elszakadni a poezistől Es ez az, a mi értéket ad a darabnak, melynek cselekménye van és azonkívül az eseményeket styl- szerü, melodikus zene kiséri végig. Az előadás igen jó volt Déry Rózsi (Rózsi) az ő mesés temperamentumával és Oláh Gyula (László) nemcsak kedvesen játszottak, de sok gyönyörűséget nyújtott az énekük is. Az első felvonásbeli duettjük különösen kiemelésre méltó. Déry Rózsinak jól kezelt hangját az Oláh Gyula érces, lágy baritonja kifejezésteljesen, remekül egészítette ki. Heltai Jenő (Agárdi gróf) fess huszárezredes volt és természetesen, ügyesen alakította az általa személyesített alakot. Antal Erzsi az ő mindig elegáns modorában szerepelt. A humorról hárman is gondoskodtak: Solymossy Sándor (színigazgató), a ki ezúttal kellő mérséklettel és éppen ezért nem a karzati tetszésnyilvánításoktól kisérve ugyan, de annál hatásosabban játszott. Rónai Hermin (Színházi mama) szinten jól forgolódott. Szathmári Árpádon (Kocsonya nevelő) sokat nevetett a közönség, Kissé túlzott Szűcs Irén pompás volt epizód szerepében. Bál az udvarnál. Librettója közepes, a zenéje szép. Mindenesetre nagyobb közönséget érdemelt volna ez a csinos, elég ügyes operett Közönség azonban nem volt, üres ház előtt játszottak színészeink, akik ez operett melodikus zeneszámait kedvesen, szépen adták elő. Nagy Arankának (Uralkodó herceg) és Bernátk Margitnak (Erzsébet) az első felvonásban hallottunk egy bájosan előadott duettjét Később épen úgy gyönyörködtünk a második felvonásban Déry Rózsinak (Ivonne) és Binder Károlynak (Szo- bolefszkoj gróf) egy szép duójában. Binder Károlynak különben kellemes bariton hangja van. Iskolázással kifejleszthető. Heltai (kamarás) ügyesen játszott. Antal Erzsi szintén kedvesen játszott, már egészen jól elsajátított idegenes kiejtésével Solymossy ha máskép nem, hát a hosszú lábaival mindig tud nevetést előidézni a karzati publikumnál. Különben Déry Rózsival produkált táncát megismételtették. Virágháthy (szertartásmester) és többiek szintén megállották a helyüket Szerelem gyermeke. Kedden este Csáder Irén jutalomjátéka volt. Természetes, hogy ehez képest tragikus irányú szinmü került szinre Azt a viharos ovációt és a csokrok tömegét, mellyel Csáder Irént a közönség fogadta, az ünnepelt színésznő nemcsak régi érdemeivel szolgálta meg, de avval a nehéz szerepnek a tökéletes betöltésével is, mely reá a „Szerelem gyermeke“ színműben, mint „Liane“-ra várt. Csáder Irén mindig első színésznő, mindig primadonna volt a társalgási, a drámai színművészeiben. Kiváló tehetsége, nagyarányú művészete híressé, megbecsültté tette őt pályáján. Ez este is ellenállhatatlan, megrázó erővel, lankadatlan energiával alakította azt á csupa ideg asszonyt, aki nehéz lelki küzdelmeit folytonos viharos kitörések között vívta meg. Ezt olyan élethüséggel és erővel, bemutatni, mint Csáder Irén tette: az nagy művészetet jelent, de nagy gyönyörűséget is nyújtott, B. Baráti József Rantz államtitkárt adta. Az ő színművészeti tulajdonságait, érdemeit már többször méltattuk. Ezúttal is kiemeljük természetes játékát, mellyel gondosan megválogatva szerepéhez illő maszkját és alakításának eszközeit, egy jól festett férfi jellemet állított elénk Zátony Kálmánra (Maurice) szintén nagy feladat várt és ezt kitünően oldotta meg. Játéka színes, eleven volt, kivéve talán a második felvonásbeli jelenetét Rantz-al, a mikor egy kissé nagyobb drámai erővel kellett volna operálnia. Szohner Olga (Nelly) indispozicióval küzdött, de azért igy is telül volt az átlagos játékon. A többiek — bár nem volt nagyobb, önálló szerepük, részletmunkájukban is jót nyújtottak s a négy első szereplő szinjátéká- nak stylszerü keretet adtak. Az ezred apja. Mulattató bolondság ez az énekes bohózat, melyben zene kevés van, de annál több komikus helyzet. A főszerepeket Heltai Jenő (az ezred apja) és Szathmáry Árpád (közjegyző) vitték, tehetségük teljes erejével és minden színészi tulajdonságuk érvényre juttatásával. A közönség egész este csaknem Búza (uj) Árpa (uj) Zab Tengeri 19— 2180 18-40 19 — 21-40 22 — 20 40 20 60