Békés, 1912. (44. évfolyam, 1-52. szám)
1912-07-07 / 27. szám
3 15 é k c s 1912. julius 7. Gazdasági előadásait két körülmény tette igazán értékessé, először, hogy az előadásokat szakemberek végezték, másodszor, hogy az előadás szövegét a hallgatóság minden egyes tagja nyomtatásban megkapta. Az egyes előadások rendesen vasárnaponként délután 3—6 óra közti időben tartattak. De egyes helyeken, különösen a külterületeken, a tanyai lakosság számára hétköznapokon is rendeztettek igen látogatott előadások -— ahol egyik vagy másik iskolában a tanulni vágyó lakosság zsúfolásig szorongva hallgatta végig azokat. Jeléül annak, hogy tanyai népünk a téli időszak bármelyik napján és órájában elég szabadidővel rendelkezik az önművelésre. Az előadások teljesen ingyenesek voltak, mindenki által könnyen megközelíthetők, köny- nyen hozzáférhetők. Az előadások helyéről, azok berendezéséről, fűtése, világításáról az egyes iskolák igazgatóságai, vagy a községek elöljáróságai gondoskodtak, akik a bizottság kulturális törekvéseit mindig a legnagyobb készséggel támogatták. A bizottság előadásait 1911. október közepén kezdette meg és 1912. április első felében zárta be, ez idő alatt tartott 357 előadást, melyeken résztvett 80969 hallgató. Az előadások hatása népünkre s annak szellemi életére jótékony befolyásunk voltak. A hallgatóság soraiban ott láttuk a család ifjait, öregeit, akik valamennyien élénk érdeklődéssel hallgatták azokat. Figyelmes arcukon ott ült az a nagy igazság: hogy a mai modern embernek — bármily egyszerű helyre is állította sorsa — sokkal nagyobb tudásra van szüksége, mint évtizedekkel megelőzőleg. A művelődés iránti hajlam és érdeklődés, hogy fajunkban mily hatalmas mértékben tud fokozódni, arról a legszebb s legfigyelemreméltóbb tanúságot tesz az a mutatkozó szellemi szükség, mely évről-évre az előadások és a hallgatók számbeli gyarapodását eredményezte. 1908—909. év folyamán a vármegye ösz- szes községeiben a bizottság rendezett 131 előadást, melyen a résztvevők száma 47138 volt. 1909 — 910. év folyamán a rendezett előKi hallaná l . . hajh ! . ki értene meg ? .. — Vesszen az ének! . . . Van, ki dühöngve Egekre támad, Más — végzetére kovácsol vádat, 'Harmadik — átkoz emberi gazság. . . — Hol az igazság ? . . . Sárguló levelét hervadó fának Fólszedegetve — nem réméinek árnyak, Keserves könnyemmel megöntözöm, S Istenem, uramnak megköszönöm ! . . . Menekülés. Halálos, vérző sebbel árva dúvad Üldő ember nyilától hova bidiatl Láb nemtapodta mélyén rengetegnek — Mohos kőszirt odvábán, ott pihen meg. Halálos sebbel éltem harcterén Vérem' hullatva menekülök én; Utamba szánó gúny iszapja árad, Fejem fölött viharfelhő — a bánat! . . . , . . Nem hatalom, kincsért, hírnévért csatáztam. Helyem megálltam, fejem nem aláztam, — Magam, száz ellen!.. s nem féltem haláltul!. , — Eladtak árulók gyáván, csalárdid . . . Szivemben alkotás malasztja ég, Lelkem — piheg bár — tudna szállni még, adások száma 235-re, a hallgatók száma 69341-re emelkedett. 1910— 911. év folyamán az előadások száma 269, a hallgatók száma 73133 volt. 1911— 912. évben a fejlődés szintén szembeötlő, az előadások száma ez évben 357-re, a hallgatóság száma 80969-re emelkedett. A bizottság négy éves kulturális működésének eredménye fényesen igazolja, hogy a felnőttek oktatásában hatalmas nemzeti erő van lefektetve, de igazolja azt is, hogy amely népben a műveltség iránti hajlandóság ily nagy s amely nép.a haladás iránt ily erős vágyat érez, annál a népnél egy kis jóakarattal a szutinyadozó szellemi erőket nemzetünk javára könnyen felkelthetjük és ami fő, a nagy nemzetek világversenyébe könnyűszerrel be is vihetjük. * * * A közművelődési bizottság a szabad oktatás terén jövőben kulturális tevékenységét azzal óhajtja fokozni, hogy a népies előadások mellett a vármegye járási székhelyein a liceális előadásokat is szervezni fogja s evégből titkárát már most megbízta, hogy a szabad liceális előadások szervezésére vonatkozólag a szüksé- ; ges lépéseket az irányadó köröknél megtegye, i Számos folyó ügy elintézése után Ambrus j i Sándor elnök Pál Ernő titkárnak és a felnőt- j tek oktatása terén fáradozó összes közreműködőknek őszinte meleg köszönetét tolmá- j csolva, az eredményekben gazdag év utolsó I ülését azzal a reménnyel fejezte be, hogy a bizottság jövőben is, múltjához méltóan, igaz : lelkesedéssel fog dolgozni a népkultura javára. Gróf Wenckheim Frigyes temetése. Junius 29. Egy kis fejedelemséget kitevő terjedelmes pusztáknak hatalmas földi ura halálos ágyán meghagyta, hogy temetése a legegyszerűbb módon menjen végbe, de ez nem sikerült egészen úgy, amint hivánta, — mert egyrészt már maga az ilyeu meséshirü ország- nagy eseményszerű, kimagasló halálhíre, másrészt népei hálája, ragaszkodása, a közrészvét a temetésen oly impozáns módon nyilatkozott meg, hogy az túltett minden lehető gyászpompán. Junius 29-én, a legszebb nyári napok egyikén, a dél elmúltá ul népvándoriás vonult a kigyósi kastély felé, kocsikon gyalog és vonatokon, Az éppen egybeeső csabai országos vásárról a hazautazok ut- baejtették Ó kígyóst s a gazdasági vasút kénytelen volt három zsúfolt különvonatot indítani. A jelenvoltak száma lehetett legalább hatezer ember. Az uradalmak tisztikara, a küldöttségek, testületek, többen zászló alatt, Újkígyós egész népe a paradicsomi szépségű grófi kert széles utján közel egy kilométer hosszban állott sorfalat. A rendet az uradalmi tisztek, továbbá a csabai rendőrség dísz- ruhás emberei, de leginkább a közönségre nehezedő néma gyász hatása tartotta fenn s ez példásan is sikerült. A remek kastély kápolnája közepén fekete koporsóban, — amely belül érckoporsót rejtett, — égő gyertyák tömege között feküdt, a nagyur ; fejénél aranyos díszbe öltözött gyászfáklyát tartó testőrvadásza s egyik kamarása állott. Mellette oldalt a főúri család összes tagjai és a távolról ide- seregiett főurak. A koporsó lábánál gróf Széchenyi Miklós váradi püspök a kegyuraság összes lelkészeivel. Pontban 3 órakor felhangzott a püspök szava : »Oremus pro fidelibus defunctis« — és megkezdődött a temetési szertartás, melynek végeztével az oltár mellett álló gyulai Erkel Ferenc daloskor megerősített kórusu szép gyászdala hangzott. A temetési menet a parkon keresztül az ókigyósi kápolnához vonult hosszú vonalban. Elől ment öt koszoruhor- dozó kocsi, külön e célra feldíszített és gyászlepellel bevont gazdasági kocsik toronymagasan f el halmozott koszorúkkal Utánuk a szertartást vezető pap kiskereszttel ; mellette egy igen elaggott uradalmi szolga a gróf sirjelzö kis fakeresztjét vitte. Ezután az énekkar, majd a segédkező pipsag a püspökkel ; azután a nagy halottat vivő kocsi, mely nem a szokásos gyászkocsi volt, hanem szintén egy alkalmas módon átalakított és illőm gyásszal bevont uradalmi kocsi. A koporsó felett 2 gyönyörű koszorú. A kocsi mellett a tisztikar több tagja, a vármegyei hajdúk, fáklyavivők. A koporsó után a főur csaladja, hozzátartoiói és barátai, továbbá az óriási nép öm-'g. A menet az ókigyósi kápolna közelébe érkezvén a népsokaság félre lett térítve ; az uradalmi tisztek levették a koporsót és kézen vitték a sírboltba. A sírbolt az ókigyósi dombon álló kápolna tövében újonnan készült, stilszerű remek építmény, fekete márvány dóriai oszlopokkal, bárom párhuzamos hajóra osztott miu'oleum, melyben már három rézkoporsót láttunk elhelyezve. Ide hozták e kis lakásba a nagy puszták hatalmas főurát. A püspök és kísérete beszentelte, elhangzott a «De profundis» és ezzel a földi é et bezárult. A daloskor —- m4y az utón is a Könyörülj Istenem éneket énekelte — most Mendelsson Isten veled nagyszerű kardalával befejezte a gyásszertartást Most már a nyílt fekvésű, regényes szép puszta közepén — az éppen most érő buzakalászok tengerétől környezve — alussza örök á'mát az Alföld nagy ura. Gyászolja bánatos özvegye az aldottlelkü nő, a szegények védangyala gróf Wenckheim Krisztina és a szerető családtagok. Emiébe felett virraszt Am hogy repüljön Eg felé, magasnak — Ha elvagdalfík szárnyait — a sasnak ! . , . Hanyatló nap ! köszöni búcsú sugárod, S vállamra dobva bíbor fénypalástol Mindegyre hiv! . . Megyek! . . semmitse bánva, Mindent feledve . . . mindent megbocsátva. / . . . Nyögsz durva föld — porod mig vérem issza ? Hiába! Nem csalsz emberhez te vissza — Judáscsók lángol most is arcomon! . . . Fogadj öledbe mélységes vadon / . . . Süvöltő szélvész ! szárnyadon ragadj ! Bérez homlokán felhőbe tűnni hagyj ! Kőszirt leszek, mely nyitó égbe bámul, S megittasulva — lassan majd aláhull! . . . Apró történetek. A régi nóta. Nem tudtak megférni egymással. Talán nagyon elütő természetűek voltak, vagy nagyon is egytermészetüek Gyermekesen érzékenyek voltak. Szentül hittek : ami fáj, ami bánatot okoz, ami keserűséget szerez nekik, mindaz igaz, őszinte érzés. Igazságukban mindenkor állhatatosan hittek. Ami szó ajkukon kélt, az a szinigazság volt A zsörtö- lődések, csetepaték igy napirenden voltak s ezekben nyilatkozott meg végtelenül nagy, csodásán i csodás igazságuk, amit ki mertek mondani a fej - beverések mellőzésével. Az ellentétek mindjobban kiélesedtek közöttük. Egymásben ellenségeik ellenségét vélték megtalálni Egymás mellett nem tudták föllelni azt, ami szép, ami bájos, ami boldogító. Az életet, illetve életüket a legsötétebb szemüvegen át nézték, tehát csak feketének és gyászosnak láthatták. Egy rut napon bár törvényesen egymásé voltak — szétváltak Az asszony ment balra, a férfi ment jobbra Talán jobb igy — gondolták Pedig rosszabb volt igy — érezték. Mig együtt voltak, egymást korholták, szapulták, mindenkor csalhatatlan igazságuk mellett kardoskodtak s most, hogy egyedül voltak, maguk ellen fordultak Ama hibákat, miket a másikban véltek látni, bennük találták: fel. Bámulatos közönnyel, megdöbbentő flegmával tudták egymást megbántani Most könnyük is volt, sóhajtottak, vergődtek, sirtak Álmatlan éjszakák gyötörték őket, mindig egymásra gondoltak, egymást keresték, kutatták, kívánták. Egymással kin, borzalom, inkvizíció volt az életük; magukra hagyatva I érezték, hogy lassan-lassan elhervadnak, elfogy a j vérük, kihűl a szivük, megdermed a lelkűk. Egymás nélkül egymásra találtak. Mikor újból összekerültek, a múltat nem I hánytorgatták, uj életet kezdtek, az igazit, a csen- I des, nyugalmas, boldog és boldogító családi életet. | Néhány hétig rendben ment minden. Azután jött a j régi nóta : civódás, perpatvar . . . Emberek voltak. A csupasziv ember. Széltében-hosszában mondogatták, hogy nincs nálánál „aranyosabb“ szivü ember. Milyen jó, milyen derék. Meg is segítette az isten, fölvitte a dolgát, nagy ur lett belőle. Környezetét, közelállóit, [szegény szüleit, testvéreit támogatta Volt is miből | adnia. Egy dúsgazdag földbirtokosnak volt a titkára. I A gazda kedvelte a fiatal embert, mert értelmesen
