Békés, 1912. (44. évfolyam, 1-52. szám)

1912-06-16 / 24. szám

1 Békés 1912. junius 16 A gyulai rom. kath. főgimnázium zászlószente­lésével kapcsolatban szegmegváltás címén beérkezett nemes adományokról — amennyiben még most is folynak be ezen cimen adományok — lapunk jövő számában fog a főgimnázium vezetősége nyilvános kimutatást közzétenni. A gimnáziumi ifjúsági lövészlanfolyam dijlö- vészete. Mint azt már előző számunkban jeleztük, junius 8-án tartotta meg a főgimnázium kebelében fennálló ifjúsági lövésztanfolyam a kiképzési év be­fejezéséül a dijlövészetet. Megjelent ezen verseny­lövésnél a helybeli honvédgyalogezred egész tiszti­kara, a főgimnázium tanári karának több tagja Németi igazgató vezetésével, a gimnáziumi ifjúság szép számban és még sok más érdeklődő A verseny­lövés dijtárgyai egy virággal feldíszített asztalon voltak.elhelyezve és az egész lövészet alatt állandó érdeklődés tárgyát képezték, s szemmelláthatólag minél jobb eredmény elérésére serkentették a ver­senyben résztvevő ifjakat. Az eredmény mondhatni nagyon jó volt s tanúságot tett arról, bogy az év nem hiába mullott el s az ifjak az oktatás anyagát jól megértették. A versenyben elsőnek Mészáros Kál­mán VII, o. t. került ki 180 egységgel s jutalmul a m. kir. honvédelmi miniszter esiVt érmét és a tiszti­kar által adományozott értékes 1 dijat nyerte. Má­sodik: Gombkötő Ferenc VII. o t lett 150 egy­séggel, aki a honvédelmi miniszter bronz érmét s a tanári kar szép diját, egy írókészletet kapta. Har­madik: Bartha Gusztáv VII. o. t. 140 egységgel egy bronz érmet és Dobay János csinos diját vitte el. Negyedik lett Novák Dezső VII. o. t. 135 egy­séggel, aki egy bronz érmet és a 4 dijat vitte, ötödik lett Lindenfeld F. VIII. o. t. 120 egységgel és hatodik Biha László VII. o. t. 115 egységgel, akik szintén csinos dijakat kaptak. A verseny befejezése után Németi főgimn. igazgató tartott lelkes beszédet az ifjúságnak, amelynek keretében köszönetét fejezte ki úgy a tisztikarnak a tanfolyam nemes pártolásáért, mint különösen Wendörfer Imre főhadnagynak, mint oktató tisztnek fáradozásáért, lelkes buzgalmáért és a szép eredményért. A tisztikar nevében Arnótfalvy Alfréd őrnagy buzdította rövid, de velős és katonás beszédben az ifjakat. Ezek után a dijak kiosztása következett az eredmény fölolvasásával. — Az ér­meket Csura Miklósné úrnő tűzte fel a győztes ifjak mellére s ő adta át a szép dijakat is. A versenylö­vés dijai, a versenyben résztvett ifjak lőlapja, Dobay János könyvkereskedésének kirakatában láthatók. Hl Írek. Az uj államépitészeti hivatali főnök. A keres­kedelmi miniszter Horváth Béla magyaróvári állam­épitészeti hivatali főmérnököt a gyulai államépité­szeti hivatal főnökévé nevezte ki Amint halljuk, az uj államépitészeti hivatali főnök hivatalát e hó vége felé foglalja el. A vármegye közbiztonsági állapota a múlt hóban. A vármegye területén előfordult 213 bűneset, amelyek — 1 kivételével — mind kiderittettek. Elfogatás szűk szüksége 48 esetben állott elő. A bűnesetek között volt: testisértés 13, lopás 43, orgazdaság 12, csalás 4, ember élete ellen támadás 2, gyújtogatás 14. Hivatal-vizsgálat. A vármegye alispánja a múlt hét folyamán az orosházi járási főszolgabírói hiva­tal-és a járáshoz tartozó községek ügyvitelét vizs­gálta meg. Áthelyezések. A belügyminiszter Jankovich Ferenc gyulai állami gyermekmenhelyi gondnokot saját kérelmére a kassai állami gyermekmen hely­hez helyezte át. — Helyére pedig Kutní Gyulát a budapesti áll. gyermekmenhely szertárnokát nevezte ki gondnokká a IX, fizetési osztályba. A József Kir. Herceg Szanatórium-Egyesület junius 9-én délelőtt 11 órakor tartotta évi rendes közgyűlését az alsó-margitszigeti vendéglő díszter­mében Lukács György v. b. t. t. elnök vezetésével. A közgyűlésen az elnökség tagjai közül magjelen- tek: Korányi Sándor dr. báró, Zsilinszky Mihály v. b t. t, Zsilinszky Mihályné, Ugrón Gáborné, Hor­váth Zsigmond udv. tanácsos, Wenhardt János dr. egyetemi m. tanár, Drexler Béla stb budapesti tag, a békéscsabai, Csíkszeredái, debreczeni, diósgyőri, endrődi, érsekujvári, galgóczi, gyöngyösi, kassai, kis­újszállási, lévai, marosvásárhelyi, mátészalkai, mun­kácsi, nagykanizsai, nagykőrösi, salgótarjáni és szé- kesfehévári fiókok képviselői. A közgyűlés az évi jelentést, valamint a számadásokat tudomásai vette és a felmentvényt minden iráuyban megadta. A közgyűlés végül köszönetét szavazott herceg Win­dischgraetz Lajosnénak, ez egyesület társelnökének azért a nagy tevékenységért, amelyet az emberba­ráti ügy sikere érdekében az elmúlt év folyamán kifejtett. Megköszönte a jelenlevő Korányi Sándor dr. bárónak munkásságát és üdvözölte őt a tüdő­vész elleni küzdelem uj intézménye, a gyermekház eszméjének felvetéséért. Végül a közgyűlés üdvözlő sörgönyt küldött az egyesület védőinek, József kir. hercegnek és Auguszta kir. hercegnőnek. A rend­kívül lelkes lefolyású közgyűlést diszebéd követte, amelyen felköszöntőket mondtak Lukács György, Zsilinszky Mihály, Szilágyi Nándorné, Szilágyi Já­nos dr. stb. A Bákésmegyei Muzeum gyarapodása. A gyu­lai egyesült kovád és kerékgyártó céhnek ládáját és irományait Szabados János kovácnnester, továbbá az asztalos-céh ládáját B^rndt Ferenc asztalosmester a múlt hét folyamán átadták a múzeumnak azzal a kikötéssel, hogy a ládák és irományok ezen mú­zeumból soha, semminemű körülmények között többé ki nem vehetők és más múzeumnak át nem adhatók. Belepillantván az iratokba, rendkívül érdekes esemé­nyek leírását találtam közöttük, melyekből kitűnik, hogy nemciak az, ipar gyakorlása terén ügyelt a céh az ő tagjaira, hanem erkölcsi viseletűk és tár­sadalmi érintkezésökre is kiterjedt figyelme. Egyes részleteket — mint szemelvényeket — közölni fogok A beküldőknek köszönetét mondva ajándékaikért, egyúttal kérem a többi gyulai céh örököseit, társu­latait, ha ládáik megvannak, szíveskedjenek azokat szintén a múzeumnak megőrzés végett átadni. — A museum őr. Katonai gyakorlatok. Folyó hó 13 áról 14-éri az aradi és békéscsabai közös, valamint a gyula­honvéd zászlóalj Megyes—Egyháza környékén együt­tes gyakorlatot tartott. Ezen gyakorlat éjjelezéssel a szabadban, előőrs, hírszerző és biztositó szolgá­lattal volt egybe kapcsolva. Folyó hó 17-ről 18-ára a helybeli 2. zászlóalj éjjeli gyakorlatot tart Ottlika környékén, azután 18-án kora reggel harcszerü lő- gyakorlatot éles tölténnyel a Tavasz réten . A Gyulai Nőegylet, mint azt már múlt heti számunkban megírtuk, ma délután 4 órakor tartja gróf Wenckheim Frigyesné elnöklésével 41. évi közgyűlését. — A nőegylet az elmúlt évben is teljes odaadással iparkodott kitűzött céljának és feladatainak megfelelni, amennyire azt a ren­delkezésére álló eszközök, t. i. az alapvagyon, a kegyes adományok és a társadalom nemes- szivü támogatása megengedte. Elment a nő­egylet a szélső határig, sőt ez évben azon kissé túl is, mert kénytelen volt jobb időkben félretett tartalékából közel 600 koronát a szokat­lanul nagymértékben jelentkező nyomor eny­hítésére folyósítani, csakhogy az elesettek, beteg­ségben sinlődők és elaggottak súlyos helyzetében nekik némi enyhülést szerezhessen. Állandó havi segélyben részesített 82 egyént, köztük több nagy családul özvegyet, téli ruhát, fehérneműt, cipőt, harisnyát, kendőt 78 szegénynek osztott ki és három hónapon át naponkint meleg ebéddel ellátott a népkonyhán 50 szegényt, támogatva őket kenyérrel és tűzifa segéllyel is. Az egyleti Stefánia-menhelyben 10 özvegynek nyújt állandó otthont. Az egyletet ezen munkásságában buz­gón támogatta nagynevű elnökük, aki készpénz­beli adományain kívül a felruházáshoz 15 ruhára való 90 méter anyagot ajándékozott. Adakoztak továbbá: Békésmegyei Takarékpénztár 50 K, Gyulavárosi Takarékpénztár 40 K, Gyulavidéki Takarékpénztár 40 K, a gyulai orvosok dr. Stiassny Miksa halála alkalmával koszorumeg- váltás címén 31 K 50 f, dr. Karácsonyi János 10 K,f Gróh Ferenc 10 K, gróf Almásy Kálmánná 10 K, Újvárosi Olvasókör 10 K, gróf Almásy Dénesné 10 K, Gróh Ferenc másodízben 10 K, Kéry Gyula főispán 10 K; ezenkívül hálás kö­szönetét mond a nőegylet a Békésvármegyei Ka­szinónak, melynek nemes szivü vezetősége az egyleti estélyekhez helyiségét mindenkor kész­séggel átengedte. Külön köszönet illeti Ambrus Sándorné úrnőt, ki a teaestélyek rendezésében sokat fáradozott, nemkülönben a vele karöltve buzgólkodó munkatársakat, a gazdaaszonyi teen­dők szives ellátásáért. A népkonyha felügyelete j az ismert gondos kezekben volt. E célra is történ- J tek kegyes szivü adományozások. Ketten egy- egy zsák lisztet, mások főzelék és husnemüeket, ismét mások tésztát, süteményeket stb. ajándé-( koztak. Fábry Mártonná alelnök az évi közgyülé-1 sen a tagokat uj tagok gyűjtésére buzdította,' hogy a folyton fokozódó segélyigényeket azj egylet kielégíthesse; e téren buzgólkodtak töb-[ ben, akik 30 uj tagot gyűjtöttek s igy a lét-j szám, mely elköltözés, elhalálozás folytán husz- szal fogyott, végeredményében mégis tízzel sza- j porodott. Kívánatos is, hogy folyton szaporodjék.' Kimutatás a Gyulai Nőgylet pénztáráról a múlt évben. — I. Bevételek : 1. Alapítványi kamatokból . 913 K 98 f 2. Tagsági dijakból .... . 1032 „ 60 „ 3. Tea-délutánok jövedelméből . 576 „ 20 „ 4. Kegyes adományokból . . 231 „ 50 „ 5. Népkonyha ebédekből . . • 51 „ 35 „ Évi bevétel ......................... . 2805 „ 63 „ Múlt évről maradvány . . . 27221 „ 57 „ Összes bevétel . 30027 „ 20 „ II Kiadások: 1. Rendes havi segélyezésekre . 1791 K — f 2. Időközi rendkívüli segélyekre • 320 „ — „ 3. Szegények népkonyhájára előleg ................................... . 410 „ 50 „ 4. Szegényeknek és népkonyha tűzifa.................................... • 180 „ - „ 5. Szegényeknek téli ruhára . . 240 „ - „ 6. Ingatlan javítása .... . 150 „ — „ 7. Szolgálatokra .................... • 145 „ - „ 8. Nyomtatvány adók s egyéb . 131 „ 12 „ 9. Számlákra......................... • 24 „ — „ Kiadás összesen .... . 3391 „ 62 „ Jövő évre átvitetett . . . . 26635 „ 58 „ Összesen . 30027 „ 20 „ III. Vagyonkimutatás igu. december 31-cn. 1. Ingatlan egyleti ház . . . . 5000 K — f 2. Betét a Békésmegyei Taka­rékpénztárban ..................... . 15811 „ 29 „ 3. Betét az I. Gyulavárosi Ta­karékpénztárban .... . 1104 „ 09 „ 4. Betét a Gyulavidéki Taka­rékpénztárban .... . 4012 „ 24 „ 5. Alapítványi kötvényekben . . 400 „ - „ 6. Készpénz a pénztárban . . . 307 „ 96 „ Vagyon összesen . 26635 K 58 f mely az 1912. évi számadás javára átvitetett. Esküvő. Marosi Illés gyulai ajtósfalvi állami tanító tegnap délután esküdött örök hűséget a róm. kath. templomban özv. Szállá Lajosné Ilonka leá­nyának. Halálozás. Az Újvároson és Nagyoláhvároson nagy részvétet kelt Tövisháti Gáborné Domokos Rozáliának élte tavaszán váratlanul történt gyászos halála, mely mélyen sújtja férjét, atyját, testvéreit és kiterjedt rokonságot. Koszorúkkal elárasztott ko­porsóját f. hó 12-én kisérték ki őrök nyugalma he­lyére. — Béke poraira. Népkönyvtár. A földtnivelésügyi miniszter a vésztői kisgazdakor részére 100 kötetből álló nép­könyvtárt és hozzá megfelelő könyvállványt ado­mányozott. Csúz és köszvény éppoly kitünően gyógykezel­hető Pöstyénben, mint gyomor-, ideg- vagy cukor­baj. Itt ugyanis nemcsak a világhírű kénes iszap­fürdők állnak rendelkezésre, hanem a nemrégiben megnyílt uj fürdí és szálh palotában a legkiterjed­tebb módon gondoskodtak mindama gyógytényezők- ről, melyek a fenti betegségek sikeres leküzdéséhez szükségesek Rendkívül megkönnyíti az eredményes gyógykezelést az a körülmény, hogy összes gyógy- eljárások egyesítve vannak az uj szálló és fürdő­épületben, ami kivált hűvös időjárás ellen megbe­csülhetetlen előny gyengébb szervezetű betegeknél. A békési rendőrök, utászok és községi cselé­dek sztrájkja. A békési rendőrök, községi utászok és cselédek kérték fizetésüknek — amely havi 40 koronát tesz ki — méltányos felemelését. A képvi­selőtestület azonban a kívánságot — két szótöbb­séggel — megtagadta. Erre a községi rendőrök sztrájkba léptek, ami annál nehezebb helyzetet te­remtett, mert épen most van Békéseu a legnagyobb vásár. A vármegye alispánja a főszolgabíró jelentése folytán intézkedett, hogy megfelelő számú csendőrség álljon rendelkezésre. A rendőröket mégis sikerült reá bírni arra, hogy szolgálatba álljanak, mert a főszolgabíró közbelépésére a képviselőtestület hétfőn újabb ülést tart. amelyen a rendőrök kérelme is­mét tárgyalás alá kerül és remélhetőleg kedvező elintézést nyer. A rendőröknek mindössze az a ké­relme, hogy az eddigi nagyon csekély fizetésük, a nagy drágaság miatt mintegy évi 60 koronával emel­tessék fel. Ugylátszik, a rendőrök mozgalmának ha­tása alatt egy újabb sztrájk is tört ki Békésen. Neve­zetesen az ottani postahivatal levélhordói is köve­telték havi 40 korona javadalmuknak havi 60 ko­ronára való felemelését. Mivel pedig ez a kérésük megtagadtatok, ennélfogva ők is sztrájkba léptek. Ez a levélhordói sztrájk megszűnt, azonban a levél­hordók fizetése havi 10 koronával felemeltetett. Footbal-mérközések. A csabai athletikai klub vasárnap délután két mérkőzést tartott. Első csapata az aradiakkal, melyben a csabaiak, második csapata a nagyszalontaiakkal, melyben a nagyszalontaiak kaptak ki. A mérkőzéseket nagyszámú közönség nézte végig.

Next

/
Oldalképek
Tartalom