Békés, 1912. (44. évfolyam, 1-52. szám)
1912-03-24 / 12. szám
XLIV. évloljvam CkjuIíi, 1919. március 24 12. szám. $ Eíőfizetési árak: Egész évrt ........ 10 K — f Fél évre .................. 5 K — f Év negyedre ... ... 2 K 50 f r ____ Hirdetési díj előre fizetendő. Nyilttér sora 20 fillér. BÉKÉS POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér, Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 20 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ: KÓHN DÁVID Megjelenik minden vasárnap. Szervezkedő városok. Néhány év óta, mióta a városok vezetői egyesületekbe tömörültek, többször hallunk olyan reformtörekvésekről, amelynek célja a városok adminisztrációjának modern alapokra fektetése. Legutóbb is egy törvényjavaslattervezet látott napvilágot, amely sok tekintetben megérdemli azt, hogy figyelembe vegyük, különösen azért, mert határozottan megnyilatkozik benne az a törekvés, hogy a városokat nagyobb önkormányzati joggal kell felruházni s különösen közgazdasági téren kell szabadkezet nyújtani a városoknak, hogy azok saját erejükből fejlődhessenek. — A törvényjavaslattervezet háromféle tipusu várost különböztet meg és pedig törvényhatósági joggal felruhá-1 zott városokat, továbbá a vármegyétől függő I egyrészt tanácsi szervezettel, másrészt polgár-1 mesteri szervezettel ellátott városokat. A ja- vaslat egyik rendelkezése szerint az egyes városok a környékbeli községeket beolvaszthatják magukba. Ez az intézkedés uj s mindenesetre j sok vitára fog alkalmat nyújtani, mert hiszen | a mi felfogásunk szerint ez a rendelkezés a' községeket éppen az önkormányzati joguktól fosztaná meg, vagyis homlokegyenest ellenkezik éppen a javaslatba lefektetett törekvések- j kel. Ha szabad a városokban az autonómiára törekedni, miért ne volna szabad éppen a községeknek ma igen csekély autonómiáikat meg-; őrizni ? A tapasztalás is azt mutatja, hogy ha ; egy községet egy városba bekebeleztek, a legtöbbször a község • veszített a bekebelezéssel anyagilag, mert hiszen egy súlyos városi adminisztráció terheit kellett magára vennie, a minek ellenértékét csak vajmi ritka esetben kapta meg. Ez a körülmény azonban — ismételjük — vita tárgyát képezheti és bizonyára sokan vannak, akik ez intézkedés helyessége, mások ellenben helytelensége fognak pálcát törni. Mi csak a méltányosság szempontjából nem tartjuk helyénvalónak a városi autonómiát a községi autonómia hátrányára fejleszteni. Jóval érdekesebb a javaslatnak az a része, amelyik kimondja, hogy á városoknak jogukban áll üzemeket tartani és kezelni, még pedig akár magánügyi alapon, akár közhatalmi szervezettel. Tudtunkkal ez a joguk ezelőtt is j meg volt a városoknak, de éppen itt Magyar- j országon fordítottak a legkevesebb figyelmet a közüzemek municipalizására. Nálunk a városok csak igen ritka esetben építenek villamost, gázgyárat vagy villany világítási berendezéseket. A legtöbbször ezeket a hasznothajtó vállalkozásokat spekuláns magánvállalatok kaparintják kézhez és csak nagy későre, amikor már egynéhány tőkepénzes alaposan felhizott e vállalkozások hasznából és a közönség megunta e vállalatok nyuzását, jut eszébe a városoknak, hogy egynémelyik közüzemet magukhoz váltsák. A régi állapot tehát mindenképen helytelen és ha a magyar városok azt akarják, hogy gazdaságilag fejlődjenek, nem szabad a közüzemeket kibocsátani a kezükből. Száz és száz oly dolog van, amit a városoknak nem volna szabad a spekuláció forrásaivá tenni, hanem maguknak kellene kezükbe venni az ilyen intézmények, vállalkozások létesítését és igazgatását. Persze ez a dolog most egykönnyen nem fog menni, pedig itt volna a legfőbb ideje annak, hogy a városok gazdasági helyzete megjavuljon. Azok a szociális intézmények, amelyek egy-egy falut ki tudtak emelni az elmaradottságból, városokban csaknem teljesen ismeretlenek. Ez csak annak a bizonyítéka, hogy a városi társadalmi élet ma gyengébb, mint a falusi, a városok társadalmi életének vezetői nem állnak hivatásuk magaslatán. Reméljük azonban, hogy a városok vezetőinek nap-nap után erősbülő szervezkedése e téren fog leg- hamarább üdvös változásokat előidézni. Tanügy. Főigazgatói látogatás. Dr. Vass Bertalan, a nagyváradi tan kerület kir. főigazgatója, folyó hó 14., 15. és 16-án végezte hivatalos látogatását a gyulai róm. katli. főgimnáziumban. A főigazgató a főgimnázium valamennyi osztályát többször meglátogatta, jelen volt valamennyi tanár előadásán, megszemlélte az intézet helyiségeit, szertárait és azok fölszerelését. Tapasztalatait a folyó hó 17-én tartott értekezleten közölte a tanari karral, az elismerés hangján szólva a látottak és hallottakról. A kir. főigazgató látogatását befejezve, folyó hó lfi-ére szünnapot adott a tanuló ifjúság osztatlan örömére. Államsegély. A vallás és közoktatásügyi miniszter a gyulai iparos tanonciskolának a folyó tanévre 3000 korona államsegélyt utalványozott. TÁRCA. A borotva. Irta: Péczely József. Ősz volt. Zsuzsa néni ott ült a tanya előtt. Zsombikon Aszott két keze az ölében feküdt egymás mellett; pihentette őket, miközben mosolyogva rángatódzott a szája széle. Arra gondolt jóleső meleg érzéssel, hogy mégis csak van ennek a napnak is ereje. Van Pedig ez már a vén asszonyok nyara. Legalább is úgy csúfolják. Sárika, a kis unoka ott játszadozott az udvaron a Taligásék Juliskájával. Pitypang szárából láncot kötöttek. Az öreg asszony nézegette a két kis cseléd piszmogását, miközben formázgatta őket. Arcra is, termetre is .. . — No, az vitázhatatlan, — bólintgatott a fejével, — azt a vak is láthatja, hogy a Sárika formá- sabb, a képe kerekebb, de még a haja is tömöt- tebb, csakhogy nincs benne körfésü, meg boltbeli piros pántlika, ami azonban Juliskának mind van . . . Hogy nem átalja az apja, anyja . . ! Azt azonban elismerte, hogy Juliskának a hajában mutatósak ezek a cifraságok. Jól áll a kis kócosnak. Jól. No, a Sárikának is illene. De még hogy illene! ? Behunyta a szemeit s a fésűt átvándoroltatta a Sárika szőszke hajába. Bokorra kötötte a pántlikát. Buggyos bokorra, nem olyan laposra . . . s mosolyogva bólintgatott: Illene, illene ! Az ilyen cifra jószág százszor többet mutat a szöszke hajban, mint a feketében. Haj, haj ! Csak az a hiba, hogy az ilyen hiábavalóságokat nem adják ingyen a boltosok. Drága pénzt kivánnak érte. Nehéz fizetséget. Az pedig nincs. Még csak egy kis hatos sincs. Üres a láda-fia. Ami úgy a nyáron összegyülemlik, elmegy adóra, ruhára. Ilyenkor már nincs. Az igaz, hogy a pénzre itt nincs is semmi szükség. Minek? Se bolt, se patika, se korcsma. Tanyán nem lehet a pénzt szórni. Egész más a város ! De most ni, mégis jó volna, ha csak egy forint is. Egy kerek ezüst forint. Azért már adnának fésűt, pántlikát. Igaz, hogy az egy forintért kár lenne; de ha már a Juliskának van, mért ne lehetne a Sárikának is. Úgy is nyügösködött már érte. Olyat szeretne, épen olyat, mint a Juliskáé. De miből? Honnan? Az apja nem törődik vele. Rá se hallgat. Csak dörmög. Minek a’ ! ? Annak ugyan mindegy . . . — Hát lesz! Azért is lesz! — tökélte el magát Zsuzsa néni. A télre tollfosztást vállait. Mire kitavaszodott, Zsuzsa néni keresett egy- forint-negyven krajcárt, ami ugyan még igy egy füzérben sem sok pénz, de azért csak valami az, még pedig olyan valami, amire lehet építeni, legalább is egy aranyozott szélű körfésüt, meg egy rőf piros pántlikát, gyönyörűségesen szépet, olyat, épen olyat, amilyen úgy fosztogatás közben ezerszer, meg ezerszer lerajzolódott a lelki szemei elé, be, oda a sűrű szöszke fürtökbe . . . Most már meglesz, meg Holnap hetipiac . . . Másnap felcihelődtek Zsuzsa néni előkotorász- gatta a pénzt s oda adta a fiának, Jóskának! — Tödd a lajbli zsebbe ! O az ember, hát úgy dukál, hogy ő őrizze. Kora hajnalban elindultak, igy elég jókor be értek a városba. Zsuzsa néni a régi gazdájához köszöntött be, A sarki boltba. Oda, ahol ennekelőtte negyven esztendővel ezelőtt szolgált. Just formált a szives látáshoz. Ami igaz is. Nem minden napos, hát jó- szivvel láthatják. Aminthogy úgy is látták. — . . . Ej, ej . . . Hogy igy, hogy úgy Zsuzsa néni . . . Hát mégis csak bejött egyszer . . ! Lám, lám . . . Zsuzsa néni egész otthonosan letelepedett a a pudli melletti kis székre. — Begyüttünk, be . . . Hát begyüttünk ! A kis Sárikáér .... így, meg úgy. — . . . Lögyön mög az öröme . . . Jöttek a jó asszonyok, régi ismerősök, kik nem győztek eleget sopánkodni: — Hát még él Zsuzsa néni ? Már azt hittük, hogy elpusztult. Ami világos jele a nagy örömnek, Jóska egy ideig hallgatta a beszédeket, aztán megvakarta a fületövét s azt mondta : — Szétnizök egy percöt erre, arra . . . Lapuul*: mai szama 1.0 old.al.
