Békés, 1912. (44. évfolyam, 1-52. szám)
1912-01-07 / 1. szám
XXIV. évlolyam (jiyula, 1919. január 6 1. szám. A Előfizetési árak: Egész évrt ........... 10 K — f Fél évre.................. 5 K — f Évnegyedre ... __ 2 K 50 f Hirdeté si díj előre fizetendő. Nyilttér sora 20 fillér. Egyes szám ára 20 fillér. * r Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér, Dobay János könyvkereskedése, hova z lap szellemi részét illető közle- fények, hirdetések és nyiltterek intézendők. POLITIKAI. TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! IIETILA i —— Kéziratok nem adatnak vissza. FELELŐS SZERKESZTŐ: KOHN DÁVID Megjelenik minden vasárnap. Újév után. Ezer és ezer ajakról röppent el a jó kiváltság : Boldog újévet! Az emberi természetnek sajátságos isteni vonása az, hogy amikor nagy események küszöbéhez ér, vagy nagy eseménynek ajtaja zárult be mögötte, elfelejti a haragot, szivéből kitépi az ellenséges érzést és mindenkit szeretettel ölel keblére, mindenkinek jót kiván. Ez a magyarázata annak, hogy ujesztendö napján mindenkinek boldogságot kívánunk. Az évforduló t. i. igen nagy esemény nemcsak az emberek életében, de az egész emberiségre nézve is. Uj reménységnek születését jelenti az újév, uj vágyaknak és uj munkának a kezdetét. A múltnak minden siralmait elfelejtjük, szivünk bizalommal telik meg, várjuk, reméljük a boldogságot és abban részesíteni akarunk mindenkit. Mi azonban, a toll munkásai ezúttal is kivételt akarunk képezni s nem egyszerű boldogság-kívánattal fordulunk az olvasóhoz, hanem megpróbáljuk lerajzolni a boldogság, a boldogulás útját. Vegyük mindenekelőtt számba, mije hiányzik a magyar népnek, mi állja az utjiic annak, uugy uoiuog tegyen a magyar ? Hiányzik mindenekelőtt az összetartás, hiányzik a kitartás,; hiányzó a m u nkára való készség. Évszázadok óta, valahány nagy embere volt a nemzetnek, kivétel nélkül vallotta, hogy a magyar nép boldogulásának legfőbb akadálya az, hogy nem tud összetartani. Ez az úgynevezett magyar átok. A nemzet nem birja kivetni testéből a békebontókat, azokat, akik a jóbarát álorcájában hintik szerte-széjjel unos- untalan a békétlenség magvait, akik tépdesik az önbizalom gyümölcsét a magyar nemzet fájáról, azokat, akik unos-untalan el akarják felejtetni velünk, hogy a magyar nemzet egy „a népek óceánján hullámtól vert sziget“. Azokat, akik nyugoti ábrándképeket festenek elénk csak azért, hogy amig ezeknek szemléletébe el vagyunk merülve, észrevétlenül belopják az országba a nyugati mételyt, a minden fát megemésztő korhadást. Ez az oka annak aztán, hogy kivesz bennünk lassanként a munkára való készség is. A fülünkbe unos-untalan azt a nótát dúdolják, hogy ez az ország egy földi paradicsom. Igazuk is van, de a modern paradicsomkertet művelni is kell. E nélkül nem terem az gyümölcsöket. Nyissuk ki tehát végre-valahára a szemünket és lássuk meg a valóságnak ezt a sivár kepét. Nyissuk ki a szemünket és lássuk meg végre-valahára, hogy összetartás, kitartás és főleg munkára való készség nélkül nincs boldogulás, nincs boldog ujesztendö. A mi ujesztendei fohászkodásunk ime mennyire elüt a többiekétől. Pedig hát mi is emberek vagyunk, hanem mi nyitott szemmel élünk s látjuk a bajokat. Mi látjuk azt, hogy ebben az országban a mezőgazdaság csak lassú vánszorgó léptekkel cammog, látjuk azt, hogy az ipar és a kereskedelem koldusgyerek módjára tengődik Látjuk végül, hogy a nemzetek boldogulásának három főtényezőjét: a virágzó ipart, a fejlődő mezőgazdaságot és az egészséges kereskedelmet csakis azért nem tudjuk elérni, mert nagyon sokan vannak olyanok, a kik ezt a szegény, országot hamis illúziókkal táplálják s ringatják dermesztő álomba. Af ujesztendö küszöbén átlépve, azért mi nem békés szunnyadozást kívánunk ennek a nemzetnek, hanem valami nagy megrázkódtatást, ami felébreszti álmaiból s ami elébe tárja a valót. Nem vagyunk pesszimisták, de ismerjük a múltat, járatosak vagyunk a történelemben is. Tudjuk azt is nagyon jól, hogy a gyógyulást mindig operációnak kell megelőznie. Amikor egy nemzetről van szó, akkor mindig a Koránnak az a mondása igaz : hogy „aki alszik, az nem él.“ Ujesztendö után tehát azért fohászkodunk: Add meg Uram Isten a magyar népnek az ujesztendőben azt a nagy eseményt, ami fel tudja őt bódult álmából kelteni, mely bele tudja plántálni a szivébe az összetartást, a kitartást és a munkára való készséget. Tanüg^. Uránia előadás. Holnap, vasárnap délután f i 6 órakor a főgimnázium tornacsarnokában Uránia előadás lesz. Tárgy: Utazás Anglia és Skótország partjai körül. Belépti-dij személyenként 30 fillér I Á B C A. Cev éltöredék. Judit kisasszony Furcsa hangulat Fogott ma el. Most gondolok magára S az ólompántos öreg ablaku, Kopott selyemvirágos butoru Friss levendula illatú szobákra . Csodálkozik, hogy nagy idő után Levelet írni most jut az eszembe f De látja ez a furcsa hangulat Vagy tán e színes őszi alkonyat Kényszerít tollat venni a kezembe! Egy bájos emlék felém száll a múltból . . . — Maga azóta tudom elfeledte A víg fut. a nóták kedvelőjét; A szürke gondok vidám kergetőjét Kinek jejét bizony a dér belepte ! . . . Már nem vagyok a régi vig legény Már megszököm a cimborák rajából. Emlékezem, a hámlott falu házra . . . S a kisdiákos nagy szerelmi lázra . . . Még megvan egy pár fürt selyem hajából . , . Maga tizennyolc éves volt — tudom! — Kis becsétől kérdeztem akkor este Mikor filigrán varróasztalán — (Ott feledte — véletlenül talán ! —) Kis rubintk'öves gyűrűjét kereste. A mit elloptam — s amit vissza kért1 , . . Szeliden halkan elpirulva kérte , . . Sirva fakadt, amikor Visszaadtam És otthagyott! a faképnél maradtam Bambán — a könnyek okát meg nem értve! . . . Pedig a maga drága kis szemébe Szerelmes voltam — ostobán szerelmes! Hímzése mellett óra hosszat ültem, Cérnát tekertem, apró tűbe fűztem — Maga megdicsért: jajj milyen türelmes! S mig hímezett selyem virágokat És halavány, lágyszinü kelyheket: Tele hímezte bánat-violákkal Könnyes kelyhü szomorú ibolyákkal Lassan-lassan a telkemet . . . Judit kisasszony, azt a kicsi gyűrűt Ugy-e nem kellett volna visszaadnom l Melynek ragyogó két rubint köve Úgy égett mint a szerelem tüze . . . Nem kellett volna akkor szótfogadnom! De látja én nem illetiem magához. Kor hely voltam, csapongó, mulató ! A szerelmet, a csókot sohse kértem; Az életet én lepkemódra éltem , . . Maga fehér lett, fény lett mint a hó A szűzi hó . . S a szive tiszta volt! Először örzé titkos rekeszének Legmélyén égő, nagy nemes rubinját — Mimóza lelke első tiszta lángját — Tolvajszemektől őrzött szerelemnek! . . . Az én szivemnek nem az volt az első Fellobbanása. Mégis úgy találom. Hogy úgy még soha senkit sem szerettem; S hogy maga volt sokhangu életemben Egy, el nem ért, egy tiszta fényű álom! JRácz Etus. Rcköítye András nem az az enibör! Irta: Péezely József. Még mindig melegen tűzött a nap, pedig már úgy öt óra felé járt az idő Lementem a kertbe megtapasztalni, hogy a kertész ur mint munkálkodik Jól csinálja-e a dolgát ? Nem e akadékoskodik az egy korona ára szesz, melyet früstökként az előlegből gargarizált le a torkán ? Nem akadékoskodott. A kertész ur egész módosán töltögetett ; közbe nagy szakértelemmel fattyazott; ahol két tő közel volt egymáshoz, ott az egyiket biztos kézzel, irgalmatlanul kivágta. Mintha csak észrevette volna, hogy a mun káját birálgatom, hirtelen hátrafordult s némi epével — amit nem is tételeztem volna fel róla — rám szólt: — Ugy-e könnyebb ezt nézni, mint csele- ködni ? Aztán, hogy a szavai élét kisodoritsa, egész barátságosan hozzátette:-- No, nem azért mondom, hanem csak úgy ni, hogy a szónak párja kereköggyön . . . L kapanyelet leeresztette s szürke szemeivel egész bizalmasan rám pislogott: — Tudom én, hogy mért jött ki a tekin- tetös ur! — No . . . — Azér’, hogy jól csinálom-e? Hogy igy belelátott a belsőmbe, megvonogat- tam a vállam lla/pianTs: mai száma S old.a.1.
