Békés, 1911. (43. évfolyam, 1-53. szám)

1911-01-01 / 1. szám

BÉKÉS 5 1911. január 1. bnn a rendőrség rajtok ülőit a igy a cimboraság további műveleteinek eleje vétetett. A rendőrség áttette ügyüket az ügyészséghez. Uj katonai lakbérszabás. A honvédelmi mi­niszter értesítette a vármegyét, hogy a már meg­ejtett puhatolás alapján a következő tiz évre és pedig az 1911. évtől kezdve érvénnyel bírandó uj katonai lakbrrszabáa megállapítása iránt az eljárás fVyamitban van. Addig is azonban mig az kiad­ható lesz, a katonai lakbérek, férőhelyek dijai stb. tekintett bjn az eddig érvényben levő szabályok az irányadók. Eljegyzés. Leopold üú'u karácsony első napján eljegyezte Silberstein Mirgitot. (Minden külön ér tesilés helyett ) A föld története- Mint azt múlt számunkban említettük, Király Pál „Föld története“ cimü Uránia tanulmánya kerül színre január 1-én és 2-án este 8 órakor a Göndöcs népkerti pavillonban. Ez a szép természettudományi Uránia darab az egész országban óriási sikerrel adatott elő. Király Pál egy élet tapasztalatait Írja le darabjában, me­lyet ragyogó szép színes vetített képekkel és 1600 méter hasszu gyö lyörü színes rnozgo fényképekkel fog illusztrálni. E ritka érdekes előadások iránt az egesz városban általános az érdek'ődás. Az elmúlt esztendő, az időjárást illetőleg csak­nem páratlanul áll az utóbbi évtizedek krónikájá­ban. Páratlanul annyiban, hogy az egész esztendőn át nem volt ezámbivebető hideg és mint a meteo­rológia megörökíti, a hőmérő egyePen egyszer sem : mutatott 5 foknál nagyobb hideget megyénkben! sem január, sem február, sem november és de­cember havakban. Nagyon kívánatos volna, ha az r j esztendő e teaintetben meghozná a fordulatot és v lahára nagyobb hideg és fagyok következué- nek, a mire azonban — sajnos — alig van kilátás 11a a légáramlat nagy titkán meg is fordul és északi szél kezd lengedezni, ez alig tait néhány óráig és újra nyugati, Vagy deli légáramlat kere­kedik, ami megakadályozza a várva várt hideget és fagyot. A karácsonyi ünmp k alatt is állandó nyugati légáramlatunk volt jókora csapadékkal úgy bogy a lucskos enyhe idő teljesen megron'o ta a karácsonyi illúziót. Az állami törvényhatósági altisztek és szol­gák orsz. szövetségének gyulai csoportja január 6-án délután 2 órakor, a városi önkéntes tűz­oltó laktanya helyiségében rendes évi közgyű­lést tart, melyre a tagokat tisztelettől meghívja az Elnökség. Házasságok. Baudermann János kádár iparos december 24-ón esküdött örök hűséget Orgován Teróznek, — Kovács József keresk. alkalmazott december 27-ón lépett házasságra Strasser Jakab kereskedő Katalin leányával. A Józsefvárosi Földesz Társaság karácsony másodestéjón tóncvigalmat tartott, moly szép eredménnyel végződött. Folülfizettek : M. Schril­le rt József, Szikes Béla 2—2 koronát, ifj End- rósz Mihály, Neiman György, Endrósz Ferenc, Moritz József, if. E. Schriffert József, Pettner Ádám, Wittman András, Schriffert Sebestyény, Schriffert Mihály, Schriffert András. Wittman János, Pflaum István, G. Schriffert József, F. .Schriffert István, Hack Simon, Grob András, ifj. Szikes Márton, Kompf József, Sóvári János, F. Schriffert Mihály, N, N. 1—1 koronát, molyért a szives adakozóknak köszönetét nyilvánít a rendezőség. A gyulai református egyházban dec. 26-án, karácsony másodnapján ment végbe a tisztviselő újítás a következő eredménnyel: főgondnok lett: dr, Kiss László, gondnok lett: Ocsai István, tanító presbiter: Bene Ferenc, presbiterek lettek; Biró Pú', ifj. Cs. Bitó György, Kiss Mihály, Ö vös Já­nos, ifj. M. Szabó István, B. Szilágyi Ferenc, Nád házy András, Toldi András, id. Csűri Peter. Pres­biteri póttagók: Varga János, Dalmadi István, 8z Gyulai Mihály, Cseko Mihály, Pap Gyula, Tarkó Gábor, Murvai István, Menori Mihály, dr. Lovioh Ödön és Murvai Perei e Egyház községi közgyű­lési képviselők: Monort Károly, T. Szilágyi Ferenc, Török Ferenc, D. Nagy Gábor, Kertész Mihály, K Gombkötő Ferenc, Cs. Fábián Lajos, Bondár János, Szilágyi József, Kis István, L'szkai János, ifPá­linkás István, Csete János, D. Nagy Sándor. Olá- városi Vidó Ferer c, if . Seres András, E Nagy Já­nos, T. Fábián Lajos. Póttagok : Szilágyi Lajos, Gyarmati Gábor, B. Monori Jáno% Fábián Péter, ifj. Biró Ferenc, Szilágyi Mátyás, Bordó lstváD, Perei György, ifj. Cs. Fábián Lajos. Áthelyezés. A vallás és közoktatásügy minisz­ter Tórák (Tuczákovic?) Béla szatmári és Tempfli István békési gazdasági szaktanítókat eddigi minő­ségükben kö'csönösen áthelyezte. Patronage-bá!. A Békésmegyei Pártfogó Egye sülét jtváru rendezendő bál január 14-én fog meg­tartatni a vármegyeháza nagytermében. Tájékozá­sul ki ántuk megjegyezni rzt a tényt. Egyebekben a fényes és nagyarányú mulatság tészleteit jövő számunkban fogjuk bővebben ismertetni. A gyulai iparos ifjúsági egylet farsangi tár.c- vigalnla február 4-én lesz a Göndöcs népkerti pa- villonba ti. I Gálád támadás. Nagy megbotránkozással érte­sülünk eí azt hisszük, vagy legalább reméljük, hogy Acbin L. Andráshoz csatlakozott hívek ko­moly részét is megbotránkozással töiti el ama me­rénylet, melyet Achim L. András Csaba képviselője Szeberényi Zj. L ijo3 bókéscsabii evangélikus lel­késszel szemben elkövetni nem átallott. Achimot tudvalevőleg a Szeberényivel szemben használt sú­lyosan sértő szavak urait a vármegye közgyűlése 200 korona birsaggal sújtotta. Achim a birság el­szenvedése után, már a közgyűlési szünet alatt fe­nyegette Szeberényit, aki azonban ügyet sem vetett rá és nem reagált többé szóbeli inzul usaira. Úgy Szeberényi, mint Achim, az esti hét órai vonattal utaztak haza Csabára. Midőn Szeberényi Csabán a kupéból kiszállt, a vágány előtt bárom paraszt párti megyebizottsági tag körülfogta s Achim L. András o diliéi megtámadta oly formán, hogy felemelt ök­lével arcon akarta ülni. A három embertől körül­fogott Szeberényi nem menekülhetett, csupán annyi lélekjelenléte voh, hogy az ütést karjával fogta fel. Erre a düheben elvakult Achim megrngta oly erő­vel, hogy Szeberényi lába megbénult ; karja is mellyel az ütést felfogta, csupa kékfolt. Az inzuL tusnak számosán voltak szemlélő tanúi úgy az utazó közöuség, miut a vasúti személyzet közül. Csendőr vagy rendőr azonban nem volt jelen, úgy hogy Achim L. Andtás a támadás után elillanha­tott. A durva támadás nagy elkeseredést okoz úgy 13őkétc<abán, miut az egész vármegyében s min­denki meg van győződve róla, hogy ez forduló pontot kepez C-aba krónikájában és ami eddig nem sikerült, Achim letörését fogj i maga után vonni. C Baleset Kocsis Ferenc, Tóth István orosházi hemes mester inasi múlt hónap 23-án a sertésvásár területén ólálkodott. Volt neki egy régi rossz re- vo vere, azt babrálgatta. Egyszer a régi jószág el­sült s a go'yó az inas hasába fúródott. Szerencsére a go yó nemesebb részeket nem sértett meg s igy a (itt fel fog épülr'. Öngyilkos cselédíeány- Török Erzsi füzesgyur- mati eseti deány még csak 15 éves volt, de már megunta az életet. N m Ízlett neki sehogysem a szigorú cselédsors, -amelybe már fiatal korában belejutott. Panaszkodott is e ég gyakran és sokszor emit gelte, hogy elemész,i maga». Ked.len szavának is állott, mert a gazdája udvarán levő kútba ug­rott, ahonnan holtan húzták ki. Mezöberény község képviselőtestülete d com­ber 20 tki közgyűlésén a községi főjegyző javas­latára egyhangú huáiozattal kimondta, hogy kér­vénnyel fordul az igazsígügyminiszterhez a végre, hegy a békési járásbíróság osztassák meg, il'etve részben Mfzőberénybe helyeztessék át. A község hajlandó volna a járásbíróság elhelyezéséről gon­doskodni. E célra a régi polgári iskolát már ki is rzemelték, mely némi renoválás után megfelelő is lenne. A kérelmet nagyobb deputáció visza a mi­niszter elé. Betörés. Balázs Pál mezöberényi lakos laká­sába december 20-án éjjel ismeretlen tettesek be hatoltak onnan mintegy 120 korona értékű ruha és vászonnemüeket elemeitek. A csendörség nyomozza a tetteseket. Békéscsaba község kepviselőtestülete kedden tartotta 1910. évi utolso közgyü ését, melynek leg­fontosabb tárgyi a Sailer Gyula lemondásával üresedésbe jött gazdasági intézői állás betöltése volt. Ez állásra 12 pályázó adta be kérvényét. Szavazásra azonban nem került a sor, mert a kép­viselőtestület egyhangúlag Zahorán Pált választotta meg. Ezt követőleg beható vita után, szintén egy­hangúlag kimondta a képviselőtestület, hogy a község tulajdonát képező összes községi iskolákat átadják az államnak. A szerződésben kikötik, hogy az összes alkalmazásban levő községi tanítókat köteles az állam átvenni. A dologi kiadásokat a község látja el. Ezzel az államosítással a község mintegy évi 10 ezer koronát takarít meg. A ka­taszteri fölmérés tárgyalása aiatt kitűnt, hogy a munka véghezvitele 115 ezer koronába kerülne. E célra 60 ezer a kulturális alapból fedeztetnék, ha ahoz a belügyminiszter is hozzájárulna. E kéréssel egy deputáció megy a miniszterhez Korosy László főjegyző vezetése alatt. A hiányzó 55 ezer korona fedezetéről a képviselőtestület majd később határoz. Gyógyszertár Bókóssámsonban. Nagy László totkomlósi gyógyszerész Bókóssámsonban felállí­tandó fiok, vagy személyes üzleti jogositványu gyógyszertár engedélyezése iránt folyamodott. A képviselőtestület a kérelemre vonatkozólag ha­tározatlan választ adott, kijelentvén, hogy nem képes elbírálni, vájjon a gyógyszertár felállítása esetén annak fennállása biztosítva lesz-e. A fő­szolgabíró és a járási orvos azonban a kérelem teljesítését határozottan ellenzik és az eddigi ál­lapot fenntartását javasolják. Jelenleg ugyanis a községi orvosnak van kézi gyógyszertára és abból nyer a betegek gyógyszer szükséglete kielégítést. A vármegye közegészségügyi bizottsága a t. fő­orvos véleménye alapján a december 28-án tartott ülésében szintén nem hozta javaslatba a kért gyógyszertár engedélyezését. Hogy azonban a bel­ügyminiszter mikép dönt a kérdésben, azt nem lehet előre látni, mert a múltban szerzett tapasz­talatok azt igazolják, hogy a belügyminiszter a véleményező katóságok javaslatait igen sokszor semmibe se veszt. Alapítvány. Szabó János köröstaroai lelkész, néhai szüleinek: Szabó János feledbetlen jó em­lékű volt esperes és nejének emlékére egy 500 koronás alapítványt tett abból a célból, hogy an­nak kamataiból a minden óv karácsony ünnepén a községi képviselőtestület által kijelölendő olyan és 8zegónysorsu köröstarcsai magyarajku anya segé- lyeztessék, akinek háromnál több 16 óven alóli kiskorú gyermeke van és aki gyermekeit istenfé­lelemben, jó erkölcsökben és hazaszeretetben ne­veli. A község az alapítványt köszönettel elfogadta és jóváhagyás végett a törvényhatóságnak be­mutatta. Eljegyzések. Dr. Tardos Dezső békéscsabai ügyvéd eljegyezte Rosenthal O'gát, Rosenthal Ignác nagyszénási nagybér ő leányát. — Medovarszky Mátyás csab.ii községi főpénztári ellenőr eljegyezte Molnár Pálné Mariska leányát. — Dr. Artimovics Gábor, rahói járásbiró.-ági jegyző eljegyezte Csabán Seress Jolán, polgáriskolai tanítónőt. — Szabó Kál­mán budapesti kereskedő eljegyezte idős Juuászka József leányát, Rózsikát. Véres verekedés. Pilis J. Gyulánó dobozi korcsmájában december 17 ón bál volt. Mula­tott a fiatalság; táncoltak, kurjongtak s ropták a ropogóst. Szünet közben, hogy a lelkesedést fokozzák, hajtogatták a boros üvegeket, aminek az lett a következménye, hogy a kedélyek ma­gas fokra felcsigázódtak s igy hamarosan nézet- eltérés támadt a fiatalság között. Különösen Molnár Gergely kezdett hegyelni, mire V. Szabó János Kányáczki Gábor, H. Szabó Sándor és Gergely István botokkal, üvegekkel úgy leintet­ték, hogy az orvosi térkép szerint 8 napon túl gyógyulnak majd be azok a lékek, melyek a fején üttettek. A csendőrök áttették az ügyet a járásbírósághoz. Vasúti szerencsétlenség. Múlt számunkban megemlékeztünk arról a halálos kimenetelű vasúti szerenasétlensógröl, mely Gyulavári és Sólymos állomás között történt 23-án délelőtt 10 és 11 óra között A szerencsétlenségről fel­vett jegyzőkönyvből kitűnik, hogy az összeüt­közés mulasztás folytán történt. Ugyanis a gyu­lavári kiadó őr a 6664—Il-od számú rósz sze­mélyvonatot elbocsájtotta, bár tudomással bírt afelől, hogy a Sólymosról jövő tehorvonattal

Next

/
Oldalképek
Tartalom