Békés, 1911. (43. évfolyam, 1-53. szám)

1911-09-24 / 39. szám

2 B E K ;; s 1911 szeptember 24. dete előtt az „Erkel Ferenc“ dalkör, Zimmer József róm. kath. kántor, karnagy vezetése mel­lett elénekelte a Himnuszt, melyet a közönség állva hallgatott végig. A Himnusz után Sinszky Ferenc szép be­széddel üdvözölte úgy a nagyszámú közönséget, mint az egylet majdnem teljes számban megje­lent tagjait. Vázolta a 25 éves jubileum fontos­ságát, azt a missziót, melyet az egyesület maga! elé kitűzött, amelyet munkál. Azzal a hittel és | reménnyel, hogy az egylet élni fog sokáig, az ülést megnyitja. Ezután az elnök felolvasta Gyula város polgármesterének az egylethez intézett átiratát, melyben a polgármester az önk. tűzoltó-egylet áldásos és önzeJen munkálkodásáért a város nevében köszönetét mond; majd felkérte dr. I Bucskó Korjolán tűzoltó főparancsnokot, hogy parancsoki jelentését tegye meg. Dr. Bucskó Korjolán tűzoltó főparancsnok nagy gonddal és tudással összeállít At jelentését a következőkben adta : Mélyen tisztelt Közgyűlés! Magyarországon a tűzoltói intézmény tör­vényes intézkedések hiányában jobbára társa­dalmi utón keletkezett testületek kezében van. Az ezeréves Magyarország igyekezett ugyan az utóbbi évtizedekben a miveit Nyugatot min­den téren utolérni s ezen törekvésében hazánk modern állammá fejlődött. Lázas munkája között azonban a tűzrendészetet még mindeddig nem tartotta fontos ügynek s nem alkotott mindeddig törvényt a tűzrendészetről, úgy, hogy hazánkban a tűzrendészet csupán egy miniszteri rendeletén nyugszik. Amikor tehát a törvényhozás késik egy tüzrendészeti törvény megalkotásával és a tűz­oltói intézmény társadalmi magánügy maradtt kell, hogy teljes elismerés illesse meg a társa­dalom azon rétegét, mely a nemzeti vagyon mil­lióinak a tűz pusztításától való megvédését és megmentését tűzte ki nemes feladatául s ezen munkáját önzetlenül és csupán a felebaráti sze­retettől ösztönözve teljesiti. Pár évtizeddel ezelőtt kezdettek megala­kulni nagy lelkesedéssel országszerte az önkón- tns tűzoltó-testületek. Azonban a legtöbb helyen a felbuzdulás és lelkesedés csak rövid ideig tar­tott, szalmaláng volt, amiből kifolyólag az egy­letek nagy része a kitűzött célt el nem érte, fel­oszlott s a tűzrendészet maradt rendezetlenül. TÁRCA. Szeptember. Nézd mint pereg, mint hull a lomb a fákról Mint tépi le az őszi szél Megérted-é, hogy mit susog füleabe A hervadó levél ? Ma még tavaszba, napsugárba jártok Holnap fakó hervadt levélre hágtok! Ma még tavaszba, napsugárba járunk! Hallod-e édes mit beszéli Holnap fakó zörgő avarra hágunk Mit elénk hord a szél . . . Ma még szerelmünk hófehér virága Szivünkbe nyit — még dús virágos ága! Ma még ifjui tűz lobog szivünkben, Arcod haván még rózsa nyit! Kacagva, játszva tépjük a tavasznak Nyilu virágait Holnap kezünket ezer tüske éri S az élet arcod rózsáit letéjn . . . Ma még szeretsz! E lángokat szemedben Látásom gyújtja fel . . . Ma érted ver e szív — holnap vegyül már A föld göröngyével . . . Ma még reánk hull illatos virág! Holnap sírunkra könnyes ciprus ág! . . . Igaz, hogy a lelkesedés csökkenésén kívül elő­segítette az egyletek feloszlását az emberek ki­csinylő gondolkozása, a hatóságok közönye s általában a tűzoltói intézmény szabályozatlan­sága. A Gyulán nehány évtizeddel ezelőtt pusz­tított óriási tűzvész rettenetes intő példa volt arra, hogy a tűznek romboló, pusztító hatása ellen a lehetőleg védekezni kell. Gyula város azon lelkes polgárait, kik meg­alakították a gyulai önkéntes tűzoltó-egyletet, a lelkesedésen kívül még a kényszerítő szükség is ösztönözte, hogy egy oly csapatot alkossanak, mely a fenyegető kisebö-nagyobb tüzveszede- lemmel szemben a harcot felvegye s a kitört vészt erélyes közbelépéssel elfojtsa. Ezen csapat működésére azóta mindig szükség is volt, mert az ugyanazon időben szervezett városi tűzoltói személyzet az önkéntes tűzoltóság nélkül ered­ményt — csekély létszámánál fogva — el nem tudott volna soha érni. És bár a lelkesedés csökkenése néha-néha egyletünknél is tapasztalható volt, a gyulai tűz­oltókban azonban oly nagy volt a városuk iránti szeretet s oly annyira igyekeztek fogadalmukhoz képest nemes hivatásuknak megfelelni, hogy az egylet a többi feloszlott egyletek sorsára nem jutott s ha akadtak is ingadozók és kishitüek, kik az egylet fennállását hiábavalónak .gondol­ták : lelkesedést öntöttek a csüggedőkbe azok a férfiak, kik az egyletnek már a megalakuláskor tagjai lettek s amennyiben egyletünk a lefolyt évek számtalan viszontagságai dacára fennáll, alapos a reményünk arra, hogy egyletünk to­vábbra is fennmarad s nemes hivatását a múlt­hoz hasoftlóan a jövőben is teljesíteni -fogja Adja Isten, hogy úgy legyen ! * * * Ezután vázolta az egylet 25 éves működé­sét a levéltári adatok szerint. E tartalmas össze­állításból kiemeljük a következőket: „Az alakulást jóemlókü néhai Dobay János ur, Gyula városának hosszú időn át volt érdem­dús polgármesterének az élén a város tekinté­lyes polgárai eszközölték. Az egyletnek az első évben 15 alapitó és 70 működő tagja volt. Az alapitó tagok voltak: gróf Almásy Dénes, a Békósvármegye Takarékpénztár, Braun és Czin- czár, Diósy József, Erkel Rezső, Hoffmann Mi­hály, ifj. Kohlmann Ferenc, Messinger Ignác, Schröder Kornél, gróf Wenckheim Ántal, gróf Wenckheim Géza, gróf Wenckheim Frigyes, továbbá Pater Marcelin kigyósi, Thaly István aranyosmaróthi és Deutsch Mór aradi lakosok. Az alakuláskor az első tisztikar a követke­zőkből állott: Elnök : Ferenczy Alajos, aleluök : Terónyi Lajos, parancsnok : Diósy József, alpa- rancsnok : Sál József, osztály- és szakaszparancs­nokok : Licsmann József, Lindenberger Rudolf, Denhoff Antal, Dobay Ferenc, Fóhn István és Kálmán Ödön, szertárnok: ifj. Ufferbach János, segédtiszt: Pivár János, jegyző: Finta Ignác.“ Az egylet fejlődésére vonatkoznak a kö­vetkező kikapott részek : 1893-ban a tüzőrsóg összeköttetett távbe­szélővel a toronyőrsóggel. Ugyanez évben az egylet díszes zászlót készíttetett, melyet nagy ünnepély keretében fölszenteltek. Zászlóanya volt Tallián Béla Bókósvármege akkori főispán­jának neje. 1898-ban az egylet 3200 forintért házat szerez ; ugyanekkor a város az egyletnek évi 600 korona szubvenciót szavazott meg. A jelentés ezután megemlékezik a negyed­század folyamán történt tisztikari választásokról, végül a mostani tisztikart sorolja fel. Eszerint az egylet mai tisztikara : Elnök Sinszky Ferenc, alelnök Nóvery Al­bert, főparancsnok dr Bucskó Koriolán, alpa- rancsnok Krizsán András, szakaszparancsnokok : Volent Pál, Bucskó Gyula, Sztok Rudolf, pénz- tárnok Mold Rezső, szertárnok Kiss Mihály, jegyző Tottál Sándor. Végül kiemeli a jelentés, hogy a város tanácsa és képviselőtestülete az egylet kívánságait meg­hallgatja s rendszerint teljesiti is; az önkéntes tűzoltókat baleset ellen biztosítja s koronként segélyt is ad a- tagok részére. A tartalmas és élvezetes jelentést a közön­ség feszült figyelemmel és érdeklődéssel hall­gatta végig s Nóvery Albert alelnök indítvá­nyára úgy az elnöki megnyitó beszédet, mint a parancsnoki jelentést jegyzőkönyvbe iktatni ha­tározták ; egyben dr. Bucskó Koriolán főparancs­noknak jegyzőkönyvi köszönetét szavaztak Következett a szolgálati érmek kiosztása. 39 tűzoltónak tűzött föl az elnök érmet. Az 5 és 10 éves tűzoltók ágyuércből vert, a 15—20 óv óta szolgálók ezüstből vert tallóralaku érmet, a 25 óv, tehát az egylet fennállása óta szolgá­Szeress, szeress . . . Rohanva fut as élet! Szeress míg dobban a szived! Ezt súgja a lomb. — Ily hamar ne vond el Keblemről kis fejed! A suttogó lomb bus szavát megérted ? . .. Szeress, szeress, mig hü szív lángol érted! . . . Nézd mint pereg, mint hull a lomb a fákról, Mint tépi le az ősz szele. Rövid tavaszról, lassú hervadásrul Suttog a fáknak levele . . . Ma még tavaszba, napsugárba jártok Holnap már örök éj borul re átok! . . . Rácz Etus. Végrehajtás. — Irta: Nyerges Géza. — A csengettyű megszólalt János bácsi, a vén kisbiró végig baktatott a községház dohos folyosó­ján. Az utolsó ajtó előtt megállt. Midőn az ajtót benyitotta, freccsentett egyet a hepe-hupás vörös téglákra. Ez szokása volt az öregnek, akár kapun lépett be valahová, akár szobaajtón, mindig igy cselekedett, s csak aztán köszönt : — Aggyon isten ! Most azonban nem köszönt, mert otthon volt; hanem bekövetkezése után igy szólt a végrehajtó urnák: — Itt vónék tekintetös uram ! — Jó, jó — intett a végrehajtó, miközben egy csomó hivatalos papirost felvett az asztaláról s János felé nyújtotta. — Fogja kend ezt a paksamétát, aztán gyerünk. — Tán adói ügyben? —■ kérdezte János. — Abba. Elindultak. Útközben egy bolt elé értek, mikor is a vég­rehajtó ur hátra szólt Jánosnak : — Van-e még az üvegben ? Mert kutya hi­deg van — Nincs — szólt János, miközben kedvetle­nül pislogott a bolt felé, tudta, hogy a tekintetes ur csak úgy pénz nélkül szokott vásárolni, ha ugyan adnak neki, mert való, a végrehajtó urnák vékony volt a hitele. Miért is János igy okosko­dott : Ha kap italt, akkor iszunk, ha nem kap, akkor lesz hadd el hadd, szidalom, átkozódás, mely­j bői főként neki jut ki az oroszlánrész. Mind- | amellett köteles szófogadással a bolt felé ment. ! Hiába, ő szolga, neki parancsolnak, szót kell fo­gadni. Muszáj ! Ur dirigálja. Ur. Végrehajtó ur. Hogy miért dirigálja ? Miért ? Azért, mert az az os­kolába járt ? Sok oskolába. Hm Ha azt vesszük, oda ő is járt. Tud írni, olvasni, no még egy ke­veset a számokhoz is konyit Mindamellett ő mégis paraszt. Kisbiró Meg „Hallja kend!“ „Hé János!“ így van. így. Elég hiba, hogy igy van, de hát ki tudna ezen fordítani ? Azt a bolond is látja, hogy ez nem igazság Egyszer-egyszer ki is fakadt: — Csak egy fertály óráig röndőközhetnék a ! ménkük fölött. Csak egy fertály óráig . . !

Next

/
Oldalképek
Tartalom