Békés, 1911. (43. évfolyam, 1-53. szám)
1911-08-20 / 34. szám
6 BÉKÉS 1911. augusztus 20. meg naponként 1 koron 20, 1. korona 40 fillért s egyáltalán nem lehet okuk sem a bánásmód, sem semmiféle okból a munka beszüntetése. A sztrájk előidézője nem is gazdasági ok, hanem öt elégedetlen, dolgozni nem szerető leány volt. Ezek már betek óta izgatták a leányokat, hogy szüntessék be a munkát, mert igy béremelést, meg munkaidőrövidi- tést érhetnek el. Béremelési kívánságukat elő is terjesztették a gyár vezetőjének, mely szerint 20—60 fillér fizetésemelést és 10 és félórai munkaidő helyett 10 órát követelnek. Az igazgató megbízottja Olaszországban tartózkodó főnökéhez fordult, de a bujtogatók be sem várták a választ, hanem rábeszélésük folytán augusztus 11-én reggel a leányok megjelentek ugyan a gyár előtt, de nem mehettek he mert a vezetők visszatartották őket. Az erőszakoskodás láttára a gyár a főszolgabirósághoz fordult segítségért Nem sokára meg is jelent Debreczeny Lajos szolgabiró s a leglármásabbakat a rendőrségre vitette. A többiek pedig kijelentették, hogy mivel kívánságaik nem teljesültek, ők nem dolgoznak. Később a vásártéren levő „Vadász“ vendéglőben ütötték fel a sztrájktanyát. A főszolgabíró három vezetőt el is Ítélt 50—50 koronára, akik a bírságot nyomban lefizették és elmentek a sztrájktanyára, ahol egész héten a sziciáldemokrata párt emberei biztatják őket, hogy követelésükből semmit sem engedjenek. Ezek egyikét, Gilde Vendel iparost a rendőrség le is tartóztatta, mert lázitotta a leányokat. Másnap azonban szabadon bocsátották. A sztrájk kezdete óta már egy hét is elmúlt és még sem történt közeledés, de még csak egyezkedési tárgyalás sem tartatott. Csak annyi történt, hogy a főszolga biró feloszlatta a sztrájktanyát, mert a gyár a sztrájk kitörésekor a munkásokat elbocsátotta, könyvüket és bérüket kiadta. A selyemfonoda igazgatósága semmiféle engedménybe nem bocsátkozhat, mivel a Magyarországon levő összes selyemgombo- lyitó gyárakban a munkabér mindenütt kisebb, mint Békéscsabán. A selyem mostani ára mellet magasabb munkabért fizetni lehetetlen. A gyár el van határozva, hogy ha rövidesen nem állanak munkába a leányok, idegenből hozat munkásokat. E tekintetben Bezerédj selyemtenyésztési főfelügyelő is segélyére van a gyárnak, amennyiben kilátásba helyezte, hogy százötven árvaházi leányt küld Csabára. Kinevezés. A földmivelésügyi miniszter Pál Miklóst, a csabai földmivesiskola szaktanárát gazdasági tanárrá nevezte ki eddigi állomáshelyére. Heti piac. Gyula, augusztus 18. A budapesti gabonatőzsdén a hét folyamán állandóan szilárd volt a hangulat, a búza ára 20—30 fillérrel emelkedett. Heti piacunkon csekély kínálat mellett eladatott: Búza (uj) . , . 20-40 2F50 Árpa (uj) . . 16.20 16-30 Zab (uj) . ' . 16 — 16-20 Tengeri * * . 16 10 16-20 Irodalom. A Magyar Figyelő 16-ik számában báró Rosz- ner Ervin : Az olasz választói jog és reformja címen nagyérdekü tanulmányt kezd, amely az olasz választói reformok egész történetét eredeti források alapján összefüggő és rendszeres átnézetben, de egyúttal a történetiró higgadt objektivitással adja elő. E tanulmány kétségkívül hivatva van arra, hogy azoknak, akik nálunk a választói jog felette aktuális problémájával foálalkoznak, nagyérdekü szempontokat adjon. Nem kevésbbé érdekes Tisza István grófnak egy szintén történelmi cikke, amelyben egy a gróf Bethlen család birtokában levő, eddig teljesen ismereslen kéziratot mutat be. E kézirat gr. Bethlen Mihály európai bujdosását beszéli el, aki 1691 jun. 16-án, mint 18 éves ifjú Nagyszebenből elindult és Lengyelországon, Németországon. Hollandián keresztül egészen Skandináviáig, Angliáig, majd ismét Svájczig és Olaszországig jut el. E kézirat történelmi érdekességét és eredetének nagybecsű voltát csak fokozza az illusztrisz ismertető személye, aki az anyagba saját nagy egyéniségének súlyát is beleviszi. Igen érdekesek a szám azon cikkei, amelyekben Eöttevényi Nagy Olivér, egy a magyar kérdésről szóló uj francia munkát ismertet és egy másik cikk Almásy László tollából »Az esküdtszék« intézményéről eredeti és érdekes nézeteket, ad elő. A szépirodalmi részben Lövik Károly elbeszélését találjuk. A gazdag »Feljegyzések« rovat pedig méltóan sorakozik a szám gazfog tartalmához. A Magyar Figyelő előfizetési Wa negyedévre 6 korona. Kiadóhivatal : Budapest, YI. Andrássy-ut 10. szám. Törvényszéki csarnok. Szabadságról. Gálbory József kir. törvényszéki elnök szabadságidejéről haza érkezvén, az elnöki teendőket újból átvette. Sajtópör rágalmazásért. Dr. Fényes Samu fővárosi ügyvéd, aki a Zsilinszky-fiuk bünperében az Achim-család jogi képviselője volt, »Az Achim-pör, felebbezés a közönséghez« cím alatt tudvalevőleg röpiratot adott ki, amely röpiratban Fényes azzal vádolja Liszy Viktor dr. kir. főügyész-helyettest, a vád képviselőjét, hogy a perben nem teljesítette kötelességét. Liszy Viktor a röpiratban foglaltak miatt Fényes Sboiu dr. ellen sajtó utján elkövetett rágalmazásért megindította a pert. Előléptetés. Kálló Miklós szeghalmi kir. albiró, székhelyén meghagyása mellett, kir. járásbirónak neveztetett ki. Kinevezés. Rácz János a gyulai kij. törvényszék munkás és szorgalmas jegyzője Berettyóújfaluba kir. aljárásbirónak neveztetett ki. Heti biinkrónika. Az „árva“ fiú, Lopás bűntettével vádolva került Szabó János 25 éves dobozi lakos, napszámos a vádlottak padjára. 1911. évi julius hóban Zdgmond Károly dobozi lakoshoz azzal állított be, hogy őt, mint árva fiú munkájában segíteni fogja s ezért eltartáson kívül mást nem igényel. Zsigmond maga is mint árva gyermek nevelődött fel, szive megindult s a Szabó János kívánságának eleget téve, őt magához vette. Szabó e jótéteményt azzal hálálta meg, hogy julius hó 28-án összeszedte, ami a Zsigmond Károly házánál keze ügyébe került, nevezetesen 8 kor. készpénzt, 3 lábravalót, 1 selyem blúzt, 1 kendőt és 1 szakajtó ruhát s ezekkel éjnek idején jótevője tudta nélkül, csupán a kapufélfától búcsúzott el. Vádlott tettét beismerte; a bíróság arra való tekintettel, hogy megelőzőleg már két Ízben büntetve volt lopás miatt, 6 hónapi börtönre Ítélte. Az ítéletben úgy közvádló, mint a vádlott megnyugodtak. Súlyos testi sértés. Grósz Ignác 54 éves gazdasági ellenőr, szente- tornyai lakos a Szentetornya határában levő Svábmajorban lakása őrizetére nappal láncra kötve, éjjel pedig szabadon hagyva 2 hamis kutyát tartott. A kutyák láncra kötésével megbízott szolga 1910. dec. 11-én a kutyákat megkötni elmulasztotta s amidőn Grósz ígnáe kertjén Bodnár Eszter 15 éves leány áthaladt, a kutyák közül egy reátámadt, vállán megharapta s rajta 8 napon túl gyógyult testi sértést okozott. Grósz Ignác mint a kutyák gazdája azok felügyelete körül, ismerve azok hamis természetét, gondatlanul járt el, tekintve azonban, hogy a kutyák feletti felügyelettel állandóan egy régi s megbízható szolgáját bízta meg, gondatlansága kisebb mérvű, miért is a bíróság csupán 30 kor. pénzbüntetéssel sújtotta. Az ítélet jogerős. Nyilttér.*) II II C S II. Bókósmegyóből való eltávozásom alkalmával, az idő rövidsége miatt, minden jó ismerősöm és barátomtól ez utón mondok „Isten hozzád“-ot! Tisztelettel Bedő József mkir. pénzügyőri főbiztos. *) E rovatban közlőitekért nem vállal felelősséget a szerkesztő. Kiadó lakás. Bonyhádi-ut 8. sz. házban egy két szobás utcai lakás, hozzátartozó mellékhelyiségekkel Szent Mihály-naptól kiadó. Értekezni lehet Anuló Pál tulajdonossal Hatvan-u. 32.“ sz. a. 465 1-3 Kiadó lakás. Halácsi-utca 11. sz. a. kétszobás lakás, hozzávaló mellékhelyiségekkel együtt azonnal kiadó. 467 1—2 Értekezhetni Halácsi-utca 3. sz. a. Mezőtúron a piac-téren egy jó forgalmú cipő-üzlet vezetés hiánya miatt, előnyös feltételek mellett eladó. Értekezni a tulajdonosnál Őriéi Józsefnél Mezőtúron. 464 i_i KIADÓ LAKÁS. Újvároson, Novák-utca 13. sz. a. egy utcai lakás azonnal kiadó. Értekezni lehet ugyanott. 468 1-1 Gróf Wencklieini Henrik kk. örökösei csor- vílsi uradalmában a nagymajorban f. hó 20-án d. e. 10 órakor 17 darab félvér " “ választott csikó fog önkéntes árverésen eladatni. Érdeklődők, az állomáshoz küldendő kocsi iránt forduljanak az uradalmi 443 kasznári hivatalhoz, Csorváson. 3-3 727—1911. sz. Simonyifalva község elöljárósága. Pályázati hirdetmény. Az elhalálozás folytán üresedésbe jött s utólagos negyedévi részletekben esedékes évi 240 korona fizetés, valamint szülési esetenként 4 korlátogatási dijjal javadalmazott községi szülésznői állásra ezennel pályázatot hirdetünk s felhívjuk mindazokat a szülésznőket, akik ezen állást elnyerni óhajtanák, hogy szülésznői oklevelükkel s ha eddig valahol alkalmazásban voltak, az erről szóló működési bizonyítvánnyal és erkölcsi bizonyítvánnyal felszerelt és sajátkezüleg irt kérvényeiket alólirott községi elöljáróságnál a f. évi szeptember lió 2-ának este (I órájáig annál is inkább adják be, mert a később beérkezett pályázati kérvények figyelembe vétetni nem fognak. Megjegyeztetik, hogy igazolt szegénység esetén a szülésznő látogatási dijat fel nem számíthat. A megválasztott szülésznő á'lását azonnal elfoglalni tartozik ; véglegesittetni azonban csak egy évi próbaidő után fog. A választás Simonyifalva községházánál f. évi szeptember hó 3-ának d. e. 11 órakor fog megtartatni. Simonyifalva, 1911 aug. 10. Barna Elemér Szalay Ferenc jegyző. 460 1—1 biró. Kiadó ház. Báró Wencklieini Béla-utca 19. számú házban 4 szoba és mellékhelyiségekből álló lakás szept. 29-től kezdve kiadó. Ugyanott két üzlethelyiség azonnal kiadó. Értekezni lehet 463 í-i a házban lakó tulajdonosnál. Gyár-utca 12. számú ház, mely áll: 2 utcai, egymásba nyiló szoba, üvegezett zárt folyósó és megfelelő mellékhelyiségből; a ház telkéhez tartozó 470 1400 tőke termő ojtott szőlővel 1—3 szabadkézből azonnal eladd.