Békés, 1911. (43. évfolyam, 1-53. szám)

1911-08-13 / 33. szám

1911. augusztus 13. BÉKÉS Szabadságon. Dr. Lovich Ödön polgármester öt heti szabadságra elutazott. Távollétében dr. Bucskó Korjolán városi főjegyző helyettesíti. Ajándék a királynak, özv. Hruska Pálné kon- dorosi asszony a legszebb buzakalászokat összeválo­gatva, egy csinos kis koszorút kötött s azzal fel­ment az elöljáróságra s kérte, hogy a koszorút küld­jék fel a királynak. A koszorú 13 csomó kalászból áll, melyet piros szalag köt össze. A szalagon ez a felírás : Szeretett királyunknak — a nagy Alföldről 1911. Az elöljáróság az érdekes ajándékot felküld e a kabinetirodának. A Békésvármegyei Muzeum gyarapodása. Özv. Kocsis Mihályné néhii anyósának ládáját ajándékozta a múzeumnak. A láda a bükkfa hombárok alakjára ugyancsak bükkfából készült. 100 évvel ezelőtt ilye­nek voltak a menyasszonyi ládák. Csiszár György gyulai lakos, földtnives napszámos a Polgári Kör alapja ásásakor talált rézgyűrűt ado’t. A gyűrű pe­csétgyűrű használatra enged következtetni. Lapján 4 gömbszög között egy hosszegyközény, ebben há­rom farkasfog van bevésve. Lehet, hogy varázs- gyűrű volt. Az adományozóknak köszönetét mond Domonkos János muzeumör. A mi nótáriusaink. Dicsőség a mi vármegyéink jegyzőinek, hogy oly lelkes szeretettel fáradnak a községi jegyzők árváinak emelendő Erzsébet-árvaház érdekében. Arról értesülünk, hogy alig van az or­szágban olyan vármegye, mint a miénk, ahol az ügyet úgy fölkarolták volna. A kibocsájto.t Erzsé­bet sorsjegyeket, amelyek esetleg 64,000 korona nyereményt biztosítanak a szép célra, úgy a közsé­gek, mint erkölcsi testületek is szép számmal meg­veszik, de a jegyző urak még abban is lelkesen buzgólkodnak, hogy kollégáik legszerencsétlenebb jeinek, kik nyugdíjigény nélkül meghalnak, gyer­mekeit egyetemes erővel létesült nevelőházba he­lyezzék el e sorsjáték révén Az emberszeretetnek ez az odaadó munkája valóban minden dicséretre érdemes, örülünk, hogy a megyebeli jegyzők igy gondolkoznak és cselekszenek. Aki pedig még e részben hátralékban van, gondoljon a kartársi szo­lidaritásra. A gyulai önkéntes tűzoltó-egylet 25 éves ju­bileuma. Lapunk egyik előző számában már jelez­tük, hogy a gyulai önkéntes tűzoltó-egylet fenn­állásának 25-ik évfordulóját megünnepelni készül Az egylet idei közgyűlésén ezen ünnepség előkészí­tésére egy bizottságot küldtek ki, amely az ünne­pély határidejét és programmját megállapította. Szeptember hó 17-én lesz tehát a tűzoltók nagy napja, amikor is délelőtt az egylet tagjai teljes számban a róm. kath. nagytemplomba misére s az­után a városháza nagytermében megtartandó dísz­közgyűlésre fognak összejönni. A díszközgyűlésen az egylet ezidőszerinti parancsnoka ismertetni fogja az egylet 25 éves fennállásának a történetét, ennek megtörténte után pedig az egylet tagja közt szol gálati idejüknek megfelelő érmek fognak kiosztatni. Délután 2 órakor a Göndöcs-népkertbeu nagysza­bású népünnepély fog tartatni, melynek kimagasló pontja lesz a tűzoltók diszgyakorlata, mit a szín­körön fognak teljesíteni. A népünnepélyre a kertbe 20 fillér belépődíj mellett lehet majd bejutni. A népünnepélyt táncvigalom, tűzijáték fogja befejezni. Az aradi máv. dalegylet vasárnap délután nagyszabásúnak Ígérkezett népünnepélyét és hang­versenyét az öt óra tájban kerekedett vihar és zá­poreső — a közönség őszinte sajná'atára — elmosta. Mintha csak ilyen alkalomra várt volna a heteken át epedve kívánt eső, amelyből különben ezúttal is csak annyi esett le, amennyi csupán a mulatság megrontására volt elég. A dalegylet tavalyi nyári sikeres gyulai szereplése után, az idén is méltán számíthatott széleskörű látogatottságra, szép számú közönségre. Az érdeklődést fokozta a nagyváradi 101. gyalogezred zenekarának sétihangversenye Dél­után 2 órakor érkeztek meg a kéksapkás dalosok Szablóczky János karnagy vezetésével s a vasúttól a népkertbe vonultak. A katonabanda Nagyváradról a déli vonattal érkezett meg. Már a kora délutáni órákban nagy közönség tolongott a Göndöcs-kert utjain s a katonabanda kellemes indulói, lágy ke- ringői mellett csakhamar megindult az elmaradhat­lan konfetti csatározás. Közben a dalegylet is szebb- nél-szebb énekszámokat adott elő. De a kedélyes vig mulatságot nemsokára elrontotta a hirtelen tá­madt vihar s a nyomában zuhogó eső. A lenge, nyári ruhába öltözött lányok ijedten menekültek fedél alá s eső elmúltával a levegő hűvösre fordu­lása miatt a közönség, mint vert had, szerte osz­lott. Az ott maradottak nyomott hangulatban, ked vétlenül hallgatták a fáradhatatlan ka'onazenekar játékát, amely minden művészete dacára sem volt képes többé emelkedettebb hangulatot teremteni. Este hét órakor a pavilion termében rendezett hang­verseny közönsége már valamivel lelkesebb volt. A hangverseny főszereplői, Csók Vilma, a nagyváradi színház szép reményekre jogosító most szerződött bájos énekesnője precízen előadott szép énekszámai­val s Mayer Tóni fővárosi kabaréénekes kupiéival zajos tapsokat arattak. Ugyancsak nagy tetszést kel­tett a máv. dalegylet szépen, szabatosan előadott énekszámaival. A hangversenyt táncvigalom fe­jezte be. Házi szarka. Hevesi Ignácné jelentést tett a rendőrségen, hogy a cselédje apródonként mintegy 80 koronát ellopogatott a háztartási pénztárából. A rendőrségen megindították a cseléd ellen a nyo­mozást. Házasság. Dr. Ipolyi Keller István fővárosi ügyvéd, volt országgyűlési képviselő, városunk szü­lötte, Budipesten f. hó 7-én lépett házasságra Szalay Margittal. Hivatal vizsgálat. Ambrus Sándor alispán a múlt héten a békéscsabai és békési főszolgabírói hivatalokat, továbbá Békéscsaba községet, e héten pedig a gyomai járás főszolgabírói hivatalát és a járás községeit vizsgálta m g. Vívó kadémia Gyulán, Bach Jenő okleveles vivómester tanítványai a folyó hó végén táncmulat­sággal egybekötött vivóakadémiát rendeznek, melyen Bach vivómesteren és a helybeli vivőkön kivül több vivómester is fog szerepelni. Már ezúttal felhívjuk az érdeklődök figyelmét a k,s gyermek-tanítványok csoport tőrvívására, mely az akadémia egyik legszebb látványosságát fogja képezni. A meghívók a közeli napokban lesznek szétküldve. Házasság. Bengery Károly nyug. honvéd szá­zados f. hó 12-én kötött házasságot Blaskó Julia Kamillával, Blaskó Béla jónevü vendéglős leá­nyával. Az elmúlt hét folyamán csaknem naponta volt egy egy pásztás eső, részint a város bel-, részint külterületen, anélkül, hogy a lehullott esőmennyiség együttesen pár milliméternél több lett volna. Ily körülmények között a szárazság még egyre tart, de a forroság némileg enyhült. A tengeri túlnyomó ré­szére az eső el is késett, úgy hogy a fel termésbe vetett remények is devalválódtak. Lapunk zárta előtt egyébként nagy zivatar vonult végig a váro­son, heves villámlás és menydörgéstől kisérve. Alig egy negyedóla alatt 25 mm. csapadék hullott le, úgy hogy a csatornák képtelenek voltak levezetni a vizet, amely a főteret is valóságos tóvá alakította- A zivatart estig tartó csendesebb eső követte, mely kiterjedt az egesz határra. Eljegyzés. Tisch Zsigmond belényesi magán­hivatalnok eljegyezte Fischer Dávid varrógépkereskedő Kató leányát (Minden külön érsesités helyett ) Esküvő. Húsz Árpád csorvási uradalmi intéző tegnap délután esküdött örök hűséget Gremsperger Jozset csór vasi első jegyző s neje Pailíy Piroska Erzsiké leányának Nyugdíjban Zilahy Lászlót, az orosházi posta- és távírda-hivatal főnökét 40 évet meghaladó szol­gálat után a kereskedelmi miniszter sajat kérelmére augusztus elejével nyugdíjazta. A hivatal vezetését addig, mig Zilahy utódját kinevezik, Ritter János főtiszt vette át. A csabai dohánybeváltó hivatal uj vezetője. A pénzügyminiszter Berndt Lajos földinket hajdudo- rogi dohánybeváltó hivatali vezetőt nason minőség­ben Csabára helyezte át. Hazassag. Izrael Adolf budapesti kereskedő folyó hó 9-én esküdött örök hűséget Atlasz Farkas békési izraelita kántor leányának — Szelináuak. Öngyilkosság. Bátiyai László 20 éves békési kovács-segéd- folyó hó 8-án éjféltájon ismeretlen okból főbelőtte magát. Eszméletlen állapotban szál­lították a csabai közkórházba, ahol azonban 9 én reggel 5 órakor kiszenvedett. A békési református egyháztanács folyó hó G-án ülést tartott, melyen az egyházmegyei tanács- bírói állásra legtöbb szavazatot nyert Tóth József körösladányi és Szabó János köröstarcsai lelkészek közül megillető 8 szavazatával az utóbbit támogatta az egyháztanács. Balthazár Dezső püspöknek be­iktatása alkalmával a főgimnázium megbizottaival együtt 6 tagú küldöttséggel képviselteti magát. A küldöttség tagjai az egyház részéről: Kecskeméti Ferenc és dr. Márk Ferenc lelkészek, Hídvégi Gá­bor és Lipcsei Gábor gondnokok, a főgimnázium képviselői pedig Korber Tivadar igazgató és T. Varga János pénztáros lesznek. Búcsúbankett. Méreteiben impozáns, színe­zeténél fogva azonban egy bensőséges, családias jel­legű ünnepély benyomását tette az a búcsúlakoma, melyet folyó hó 8-án este 8 órakor, a békési bér­ház dísztermében Kny Antal esperes-plébános tisz­teletére rendeztek tisztelői abból az alkalomból, hogy nagyváradi mesterkanonoki állását elfoglalandó, 40 évi áldásos működése után búcsút vesz Békéstől. A diszlakomán nemcsak a békésiek, de a vidékről is számosán vettek részt, úgy hogy a 300 személyre felteritett nagyterem egyetlen ülőhelye sem maradt gazdátlan, jeléül annak a tisztelettel párosult sze­retetnek, amelyet az ünnepelt minden ismerőse, fő­leg pedig Békés különben széttagolt társadalma párt és felekezeti különbség nélkül az érdemes agg lelki- pásztor iránt érez. Az ünnepélyes lakoma 9 órakor vette kezdetét, amikor a kanonok egyháza vezetősé­gétől s tiszteletére érkezett lelkésztársaitól környezve Baross Dezső tb. főszolgabíró kíséretében a terembe érkezett, hol lelkes éljenzés fogadta. Ennek elcsende­sülte után elsőnek maga az ünnepelt emelkedett szó­lásra. Őfelségére, Széchenyi püspök sagrófWenck- heim-családra emelve poharát, megnyitván a toasz- tok egész sorozatát, melyben dr. Tárok Gábor ügy­véd, községi képviselő követte, Békés minden rangu- rendü, felekezethez és párthoz tartozó lakosa nevé­ben adott méltó kifejezést annak az örömnek, me­lyet az ünnepelt megérdemelt előléptetése, egy­szersmind azonban annak a veszteségnek is, melyet a községből távozása miatt érez. A lelkes ovációtól kisért felköszöntő után az ünnepelt megható sza­vakban mondott köszönetét azért a szeretetért, me­lyet Békésen töltött hosszú működése alatt min­denki részéről tapasztalt. Utána Morvay Mihály, mint a r. kath. egyház világi elnöke mondott sike­rült toasztot, majd Csira Gergely méltatta nagy hatással az ünnepelt érdemeit. Nagy Lajos r. kath. tanító pedig, mint az egyházmegye tanfelügyelőjét üdvözölte az érdemes lelkészben, aki valósággal atyja volt a tanítóknak, kiket sohasem tekintett alá, de mellérendeltjének. Ugyancsak Békésen szinte köz­mondásos jótékonyságának nemes példáit is felem­lítve hatást keltett. Ezekután felolvasta a gróf Wenckheim László országgyűlési képviselő Tátra - lomnicról s a szabadságon levő Popovics Szilveszter főszolgabírónak és dr. Telegdy Lajos békési ügyvéd­nek Szliácsról érkezett meleghangú sürgönyeit. Majd ismét az ünnepelt emelkedett szólásra, hogy ismert szerénységével elhárítsa azt a lelkes ovációt, melyet jótékonyságának felemhtése váltott ki az ünneplő közönségből s egyben bemutatta utódját: Barabás György kigyósi róm. kath. lelkipásztort, kérve a jelenvoltakat, hogy fogadják azzal a szeretettel, mint a mellyel őt útjára bocsátják. — Ezután Barabás György lelkész szólalt fel, hogy egypár talpraesett mondatával egy csapásra megnyerje az ünneplő kö­zönséget, amelyet arra kért, hogy, ha egyelőre nem is szeretetével, de bizalmával ajándékozza meg az esetben, ha csakugyan ő leend érdemes leikésztár- sanak utódja, ő a maga részéről már is szivébe fo­gadta Békés községének minden lakosát, amely mint az estély tanúsítja az iránta érzett szeretetet mél­tóan viszonozni is tudja. Sokáig hangzó lelkes él­jenzés kisérte a rokonszenves plébános szavait, mely­nek elcsendesültével Emperl Ernő a gróf Wenckheim- család jószágkormányzója az uradalmi tisztikar, Ban-

Next

/
Oldalképek
Tartalom