Békés, 1911. (43. évfolyam, 1-53. szám)
1911-04-16 / 16. szám
XL1IB. évfolyam. Gyula, 1911. április 16. 16. szám. Előfizetési arak: Egész évrt ......... 10 K — f Fé l évre ................... 5 K — f Év negyedre ... ... 2 K 50 f Hirdetési díj előre fizetendő. Nyilttér sora 20 fillér. BÉKÉS POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér, Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 20 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ: KÓHN IÍÁVIÖ Megjelenik minden vasárnap. Sírokon járunk; koporsókra, sirhalmokra ömlik könnyünk, mert a föld egy nagy temető, mert a szeretet még a halálnál is erősebb. A hétnek első napja reggelén, mikor még csak bontogatni kezdette szárnyait az ébredő hajnal, két nő siet felkeresni a nagy halott sírját, kezűkben viszik a balzsamot, hogy azzal rothadástól mentsék meg a szent testet . . . Utjok kezdetén ajkuk néma, a közel múlt gyászos eseményein mereng lelkűk, a nehéz bánat terhe szivükön . . . Csak mikor közelednek már Jézus sírjához, hangzik a kérdés : «Kicsoda veszi el a nehéz követ?» Ekkor jutnak tudatára erőtlenségüknek . . . Kétségüket és aggodalmukat felül múlja a látvány, mely a sírboltba érkezésük pillanatában eléjök tárul . . . «Fényes ruhába öltözött» angyalt találnak ott, mig Jézus, kit ők keresnek, nincsen a sírboltban, koporsója üres. Zendül az angyali szó : «Nincsen itt az, kit ti kerestek, feltámadott !» Mi is megyünk gyakran temetőbe felkeresni kedveseink szomorú sirhaimát, hogy elsírjuk ott a bánat gyöngyharmatát . . . Útra késztet a kegyelet, a soha nem szűnő szeretet, mely enyhítő balzsam cseppet áhit és keres a visszaemlékezés tényében, az előtörő könnyekben . . . Testi szemeinkkel mi sem láthatjuk meg szeretteinket, csak az égi szó hangzik felénk : «Mit keresitek a holtak között az élőt, nincsen ő itt, feltámadott!» . . . Ám de az is enyhíti szivünk fájdalmát s ■ elűzi lelkünk egéről a kétség borulatát, mert az örök élet reménye elveszi a nehéz követ a koporsóról s hitünk szemeivel látjuk mieinket a feltámadás boldog állapotában . . Sötét J éjszakára igy virrad világosság hajnala . . . Mi is találkozunk akadályok köveivel nem j egyszer életutainkban, melyeknek elhárítása, | első tekintetre, lehetetlennek tűnik fel előttünk, de a hit és a rendületlen bizalom erőt ad a küzdelemre, s a mindenható Isten, miként a Jézus koporsójához törekvő nőknek a husvét reggelén utat nyitott, úgy minket is elvezérel a győzelemre. Lelkiszabadság, szellemi világosság bajnokai, kik széttörni óhajtjátok a szolgaság rab- lánczait, eloszlatni vágytok a tudatlanság s rosszakarat sötét éjszakáját, ne féljetek, meg ne rettenjetek, mert Isten veletek van, a ne- mas küzdelemben, az Urnák ereje megdicsőül a ti erőtlenségetekben, mert Isten megáld minden nemes törekvést, az erényt, az igazságot győzelemre juttatja, még a sir sötét éjszakájára is elkövetkezik a feltámadás hajnala . . . Lám a Jézus koporsóját felkereső nők utjának vége minő dicsőséges lön, bizonyságául annak, hogy sokszor tört remények romjain át jut el az ember az öröm s boldogság kies révpartjára . . . Hány szépen indult élet merül a megsemmisülés örvényébe, mig a nyomor és Ínség gyermeke gyakran nyeri el a diadal pálmáját. «Nem megtörténik-e sokszor, hogy némelyeket anyagi romlás, veszteség vezet a test, világ és gyönyör útjáról az erkölcsi nagyság útjára, vagy egy betegség a bűnös élet elhagyására, sőt nem úgy történik-e egész nemzetekre nézve is, hogy véres és gyászos eseményekből fejük ki azoknak dicső nagysága ? Rabszolgaság lánczaiban kellett nyögni, a zsarnoki hatalom ostorának sebeket fakasztó csapásai alatt feljajdulni sokszor a nemzeteknek, hogy jobbat óhajtsanak, hogy a szabadságra megérjenek s annak kivivására élet-halál harczára keljenek; a zsarnoki önkény erőszakoskodásának el kellett érni a «ne tovább» pontot, hogy a nemzetek szabadságának, függetlenségének nagyszerű harcza megkezdethessék.» így képződik fájdalomból öröm, rabszolgaságból szabadság, sötétségből világosság. Megsiratott, eltemetett kedveseinket e földön újra nem találhatjuk fel mint élőket, de majd a feltámadás elhozza a viszontlátás boldogságát . . . Ezt hirdeti nekünk .a husvét ünnepe, mely Jézus feltámadására emlékeztet minket, bizonyságául annak, hogy a «halottak feltámadása bizonnyal meg lészen, mert az Ur feltámadott bizonnyal». A halál hatalmának megtöretését, az erény, igazság diadalát hirdeti a feltámadás hite . . A földet fellegfátyollal beborító rémes éjszakánál, melyet nem világit meg hold s csillagok fénye, sötétebb lenne a temető, rettenetesebb a sir és koporsó ha felette nem ragyogna a halhatatlanság hitének csillaga . . Ugyanazért, mikor könnyeinkkel öntözzük a sirhantokat, melyek alatt szivünk szerettei alusszák a halál álmát, zárjuk lelkűnkbe a halhatatlanság, feltámadás, örökélet reményteljes hitét, mely enyhíteni képes szivünk égető sebét . . , Midőn ma husvét ünnepet ülünk, csendüljön meg ajkunkon az ének : «Nincs már szivem félelmére nézni sírom fenekére, mert látom Jézus példájából, mi lehet a holtak porából.» Istennek végtelen kegyelme, határtalan szeretete nem hagyja a fájdalom tenger hullámaiba elmerülni a bánkódó lelkeket, a felT A R C A. Miért ? . . . — Régi dalokból* — i. Nyílik az ibolya lenn a bokor alján, Millió virágban pezsdiil meg az élet. Madarak dalától, virág illatától Ezer titkos hangtól ujul a természet. Mtért hogy a szívben nincsen megújhodás ? Letarolt virányin miért nincs kikeleté Örök vívódásra, örök kétkedésre Örök vágyódásra miért nincs feleleté . . . II. Ha a tavaoz eljön napfénnyel, virággal, Mindig fáj a szivem. Virágos tavasza az én életemnek Mért nem volt sohasem ? Tavaszi napsugár korán bontogatja A virág szirmait. Az élet vaskeze korán széjjeltépi A lélek álmait. Lehullik a virág, elröppen az álom Vissza nem jón többé. És én azt a tavaszt, amely soha sem volt Siratom örökké . . . Szent ereklye. Szent ereklyét őrizgetek híven, Oh de sokszor meg enyhíti szivem. Hogyha engem valami bánat éi Vigasztalóm egy kis rózsafüzér. Rózsafából szépen kifaragva — Édesanyám imádkozott rajta Keresztjén az Üdvözítő képe, Hallgatni tanul a szenvedésbe'. Aki egykor hozzá fohászkodott — Jó anyám is mennyit tlirt s hallgatott. . . Hányszor hullott patakként a könnye Rózsafüzér kisded keresztjére. Végső csókját hidegülő ajka Rálehelte — itt hült az ki rajta. Lázas fejem lehajtom reája Mint egykoron jó anyám karjára. Boldog múltból ez maradt meg nékem — Rózsafüzér egyetlen emlékem. Móritz Julia,, Mezőkövesdi hangulat. Irta: Bérezik Árpád. Beszélgetve a mezőkövesdi matyókkal, megállapítottam, hogy a nagy tömeget a kényszerűség hajtja ki Amerikába. — Nem szívesen megyünk mi oda, hiszen szeretjük a hazánkat és itthon hagyjuk a családunkat ... De ki kell mennünk kénytelenségből. Már én is azon gondolkozom, hogy kimenjek, mert nem lehet itt se boldogulni, se megélni! — mondotta egyikük Aki ezeket elpanaszolta, az egy igen értelmes kisgazda volt, kinek nyolc holdja van és nyolc gyermeke. Legnagyobb baj, hogy télen nincs munka. Ott állnak olyankor a fogadó előtt hosszú sorban a „heverő legények“. — Ha azok az urak Pestről lejönnének és benéznének hozzánk, sokat mondhatnánk el nekik .. . Kenyér! . . . Kenyér! . . . Jobban mondva munka! . . . Munka! ... Ez hallatszik alulról végig az országon, végig a magyarságon. Igen okosan, higgadtan, emberségesen beszélnek ők; csak úgy érzik a bajokat, a közállapotokat, mint az értelmiség . . , Az alaphang bus csüggedés — lemondás . . . Ismerik a bajokat, de nem tudnak magukon segíteni, rajtuk pedig nem segítenek odafenn. Mit csináljon hát a szegénység ? Hallgat és — kivándorol. S éppen a magyarság! Milyen Magyarország lesz az magyar nép nélkül ? S milyen lapja a magyar történetnek, hogy a magyar uralom alatt hagyta ott hazáját a magyarság ! — Csak gyár volna itt, mint Miskolczon van ! — vélekedik az egyik. La.p'uxils: mai száma 12 ©lclal.
