Békés, 1910. (42. évfolyam, 1-52. szám)
1910-02-20 / 8. szám
6 BÉKÉS 1910. február 20. inkább, hogy a jégvermek megtölthetők legyenek. És most már komolyan intézkedni kell úgy a hatóságoknak, mint akiknek szükségük van rá, magánosoknak is, hogy szükségleteiket vagy hegyekből szállítandó jég, vagy pedig e célból állítandó gyárakban készítendő műjég alakjában szerezzék be. Képkiállitás. Lapunk múlt számában már említettük, hogy részben már ismert nevű, részben uj és kiválóan tehetséges festők műveiből kiállítást rendezett Nagy Ernő festőművész, mely az elmúlt vasárnap nyílt meg. A képkiállitás a városháza nagytermében egész héten át nyitva volt, az iránta megnyilvánult érdeklődés azonban eléggé lanyha, bár a kiállítás a pártolást minden tekintetben megérdemelné. Csütörtökön és szombaton délután sétahangverseny mellett volt a kiállítás megtekinthető, ekkor a forgalom is kissé föllendült. Ma vasárnap pedig délután 4 órától 7 óráig szintén hangverseny lesz tombolával egybekötve, melyre a kijátszásra kerülő értékes festményekre való tekintettel nem győzzük eléggé felhívni a gyulai intelligens közönség figyelmét és párto'ó jóakaratát. Minél több tombolajegy kél e), annál szebb képek kerülnek kijátszásra. Igyekezzék tehát mindenki venni tombolajegyet, mely potom 1 koronáért kapható a képtárlat pénztáránál. így pár koronával esetleg igen értékes és igazi műbelesei biró képre tehet szert, aki egy kissé kockáztatni meri a pénzét. A kiállítás különben holnap, vagyis hétfőn estig lesz nyitva. Mi gyulaiak mindenesetre hálával tartozunk a kiállítás rendezőségének, amit csak ezen két utolsó napon leendő tömeges látogatásunkkal fejezhetünk ki és róhatunk le a művészek iránt. Ha ők kitüntettek bennünket látogatásukkal, velük szemben ennyi gavallériával mi is tartozunk. Cirkusz. Srassburger Adolf nagy cirkusza, mely Európa minden nagyobb városában óriási szenzációt keltett, úgy értesülünk, hogy pár napra ez évben Gyulára is ellátogat. A vállalat, mint azt az elismerő levelek bizonyítják, egyike a kontinens ieg jobb erőkkel biró cirkuszainak, amit bizonyít az is, hogy saját külön vonalján utazik s a napi kiadása a 2400 koronát meghaladja. Különösen a lóállománya az, mely elsősorban ejti bámulatba a közönséget. Különleges nagy csoportokkal rendelkezik, mint a japánok, khinaiak, cserkeszek, búrok, angolok, amerikaiak. Vannak a cirkusznak mesésen idomított elefántjai, oroszlánok, lámák. Mindenesetre nagy várakozással tekintünk a nagyszabású társulat jövetele elé. Veszett kutya (?). Nagy riadalom, sikoltozás támadt pénteken délben az állami leányiskola előtt. Százakra menő elemi és polgári iskolás leányok, majd később inasok, emberek és asszonyok tömörültek az iskola előtt. Mindezt egy lompos, ko- loneos, nagy komondor okozta. A kutya habzó, véres szájjal befutott a Károlyi Sándor utcába; mivel ez zsák utca, a végéről visszafordult. Ép akkor jöttek ki a kis leányok, kik közül Biró Vilma nevű I. osztályos kis leánynak neki ugrott a kutya, a kendőjében levő könyveit, mely kezében volt, széttépte, kezét a csuklónál átharapta. A kis leány elesett. A kutya nekiugrott még két, három inasnak, kis leánynak, aztán egyenes irányban elvágtatott a villanytelep felé. — A megmart kis leányt azonnal bevitték dr. Kovács Károly, közs. főorvos lakására. Ép akkor ért oda három rendőr, a rendőrőrmesterrel együtt. Az akkorra már összeszaladt asszonyok, férfiak elmondták nekik az esetet. A rendőrök meg is nézték a leányt. Majd megmutatták nekik, merre szaladt a kutya, Arra sem tekintettek. »Hol járhat az már!« — mondták. »Meg az is lehet, hogy nem veszett!« — Így a rend éber őrei. S azzal, hogy a delet éppen elhúzták, egész nyugodtan sétáltak hazafelé kollációzni. — Mi, akik nem láttuk a kutyát, nem tudjuk megmondani, veszett volt-e? nem-e ? de azt még a hatósági orvos sem tudja hamarosan megmondani. Legfölebb kiégeti a sebet, megmossa s várja a fejleményeket, a tüneteket, meg az állatorvosi jelentést. Lám, a következmények megmutatták, hogyha a rendőrök csak egy félórával elodázzák az ebédet és a közrend és érdek szempontjából utána néznek a bestiának, talán több szerencsétlenségnek veszik az elejét. Mert ez a kutya még ezután kezdett garázdálkodni. Végig futott a Pálinkaház, Kórház, Szent- Iván-utcán, Kossuth-téren, a Sugár-ut egy részén, az Árpád-utcán, többeknek nekiugrott, Sebestyén Mihályt, Juhász Andrást és Veres Jenőt megharapta, kiket Biró Vilmával együtt, mivel a főállatorvosi vizsgálat a kutyát gyanúsnak találta, tegnap délben felküldték a budapesti Pasteur- intézetbe. A kutyát 2 órakor fogták el a kutyasinté- rek a református templom udvarán s kivitték megfigyelés végett e gyepmesteri telepre. Az ebzárlat attól tétetik függővé, hogy az orvosi vizsgálat mit eredményez. Ha veszettnek mondják ki azt a kutyát, úgy elrendelik, az esetben már most előre jelezzük, hogy azt szigorúan, a lehető legszigorúbban be kell tartani és tartatni. A Nagy Márton-féle vármegyei alap kamat jövedelme, az alapitó-levél értelmében a szeghalmi köröstarcsai, a körösladányi és mezőberényi községi szegények között osztandó fe1. A vármegye alispánja intézkedett, hogy a szeghalmi és békési járások főszolgabirái, a segély mikénti felosztása tekintetében a segélyre szorulók névjegyzékének beterjesztése mellett javaslatot tegyenek. A szétosztandó kamatjövedelem 460 koronát tesz ki. Halálozás. Szeged városának köztiszteletben álló polgára Papp József tekintélyes gabonakereskedő Gyulán bekövet!kezett, halála kelt mélységes részvétet mindazok körében, akik az elhunytat tisztelték és becsülték. A boldogultat hónapok óta súlyos betegség gyötörte és leánya, Bülitz Sán- dorné unszolására Gyulán gyógykezeltette magát; azonban sem az orvosi tudomány, sem a legoda- adóbb gyerméki ápolás nem tudta a 70 éves öreg urat többé az életnek megmenteni. Holttestét tegnap éjjel szállították Gyuláról Szegedre, hol ma délután temetik el bizonyára nagy részvéttel. A halálesetről kiadott gyászjelentés a következő : Mély fájdalommal jelentjük, hogy atyánk Pap József jóságos életének 70-ik evében, hosszú szenvedés után a mai napon elhunyt. Drága halottunkat folyó hó 20-án délután 3 órakor temetjük el Szegeden az izraelita temető halottas házéból. Gyula, 1910. február 18. Áldás emlékére 1 Dr. Pap Géza es felesége sz. Langer Ilona, dr. Pap Dezső és felesége ez. Braun Vilma, valamint gyermekük : Lidi. dr. Pap Róbert és felesége sz. Vámosi Lujza. Pap Hilda és férje Billitz Sándor, vala nintgyermekeik : Vilmos és Lidi. Marakodó jó madarak. Pera Illés, meg Biró György egyvágásu legényemberek, még innen a katonaságon ; de azért már sokat tapasztalt törvényes emberek. Ki-ki rúgnak a hámból, mert hát gyenge a kötőfékjük. Az italt szeretik. No, áldoznak is rá. E hó 12-én Pera Illés a Román-ulc íban kóbolf, miközben találkozott komájával Biró György- gyel. E találkozást megpecsételni bementek egyik közeli kimérésbe. Ittak. Pálinká/.tak. A spiritusz azonban nem vágta elég élesen a garatjukat, hát elhatározták, hogy egy másik kimérést próbálnak ki. Úgyis tettek. Ám az utcán való mentükben fölvetették, hogy mi lenne alkalmatosabb a kipróbálásra ? a törköly-e, vagy a szilvórium, avagy a gabona. E fölötti vitájukba annyira belekeveredtek, hogy Pera a Biró gallérját és viceversa, megragadták, majd az öklükkel is kezdték egymás érveit a másiknak kemény, de edzett koponyájukba verni minek következtében a kalapok a földre, sárba potyogtak. Hogy a mérleg teljesen nem billent egyik fél javára sem, Pera egy hirtelen mozdulattal felkapta mind a két kalapot s e zsákmánynyal elinalt Biró jelentést tett a rendőrségen a kalapja irányában. Perát felcitálták, de a kalapról nem tud számot adni. így hát Pera ellen megindították a törvényes eljárást, rablás cimén. Tolvaj suhanc. Nánási Istvánné szomszédjában e hó 13 án temetés volt, melyre átment Ná- násiné is. Távollóte idejére a háza felügyeletével megbízta Páskuj Ferenc 19 éves csavargó természetű dologkerülő suhancot, ki a megbízást úgy teljesítette, hogy bement a szobába s ott az altná- riomot kítutatva talált egy árny láncot és 30 korona papírpénzt, magához vette 8 aztán tovább állt. Egész Gyulának hátat fordított. Nyomozzák. Pénteken levelet irt Szentannáról Páskuj, melyben azt mondja, ne is keressék, mert öngyilkos lesz. Szabadság. A vármegye alispánja Melis István szarvasi szolgabirónak és dr. Déri Henrik szarvasi járási orvosnak 5—5 heti szabadságot engedélyezett, A lámpás. Somogyi István korcsmáros háza elé állított egy lámpást, melyet azért égetett egész éjszakákon át, mert igy jobban be, vagy kitalálni a korcsma ajtaján. Ami tekintve az üzletet nem is fölösleges dolog. Ám Gréci István nyomdász segéd nem osztotta a korcsmáros ebbeli nézetét. E hó 13-án éjjel, ittas fejjel úgy találta, hogy az a lámpás fölösleges fényűzés, e villanyos korszakban, mely Gyulát is szerényen megfekszi, leemelte a tartójáról s úgy ment hazafelé. Útközben találkozott egy rendőrrel, kinek feltűnt a látnpásos ember ; tudakozódott a lámpa irányában. A zavaros feleletek következtében lefoglalta a korpus delictit. Majd jelentést tett a kapitányságon, hol kihallgatták Grecit, ki beismerte tettét. Az ügyet áttették a járásbírósághoz. Baleset. Sajnálatos és könnyen végzetessé válható baleset érte az elmúlt hétfőn reggel /Czédly Pétert, az Első Magyar Általános Biztositó Társaság gyulai főügynöksógéuek egyik fiatal tisztviselőjét. Revolverét tisztogatta, olajozta, miközben az véletlenül elsült és a golyó mellébe fúródott. Azonnal értesítették hozzátartozóit, kik a súlyosan sérült fiatalembert a békésvármegyei közkórházba szállították, hol súlyos sérüléseivel gondos ápolás alatt van. Árvaszéki üluöki választás Békéscsabán, dr. KoczÍ8zky Iván elhalálozásával megüresedett békéscsabai községi árvaszéki ülnöki állást e hó 17 én töltötte be a képviselőtestület. A jelentkezett 8 pályázó közül egyhangúlag dr. Molnár János ügyvédjelölt választatott meg Elnöklő főszolgabíró a pályázók közül 5-öt jelölt. ítélet Veres József esperes ügyében. Két év óta tartó pereskedésnek, hírlapi vádaskodásnak vet véget a pestmegyei esperesség törvényszékének határozata, mely Veres József ellen a további eljárást megszünteti ; Zalai Sándor és társai, valamint K. Horváth Mihály és Csizmadia János orosházi lakosokat egyetemlegesen kötelezi 1223 korona 30 fillérben megállapított eljárási költségeknek 15 nap alatt végrehajtás terhe mellett való lefizetésére. A végzés indokai szerint „meg kellett szüntetni az eljárást, mert a panaszok a vizsgálat során rtszben alaptalanoknak, vagy túlzottaknak bizonyultak, részben olyan általános jellegűek vagy kismérvüek, hogy bizonyítás esetén sem szolgálhattak volna büntető Ítélet alapjául.“ Öngyilkosság. Tirnár Imre 25 éves endrődi napszámos legény ember f hó 14-én hajnalban egy revolverrel mellbelőtte magát. Sérülése élet- veszélyes. Tettét szerelmi csalódásában követte el. Választás. Szarvas község képviselőtestülete vasárnap délelőtt tartott közgyűlésén nagy szótöbbséggel Rács Pált választotta meg községi adópénztárnoknak. Öngyilkos katona. Melis József szarvasi fiatal ember a csabai 101-ik gyalogezred közkatonája, vasárnap este engedély nélkül kimaradt a városban. Mikor éjféltájban bement a kaszárnyába, társai tudtára adták, hogy észrevették kimaradását, igy hát másnap rapportra kell mennie. Megijedt erre a különben pontos katona. Egész éjjel hányko'ó- dott az ágyán. Mi lesz? Elhatározta, hogy inkább meghal, mégsem megy rapportra. Kora reggel magához vette fegyverét, egy éles golyót belecsuszta- tott 8 aztán elment hátra a fáskamrákhoz. Ott az egyikbe bement, a cipőjét lerúgta, a puskacsövet az álla alá szorította s lábaujjával elrántotta a ravaszt, — A kirukkolásnál keresni kezdték Melist. Nem találták. Hosszas keresés után akadtak rá a fáskamrában. Akkora már kiszenvedett. Szerdán temették el katonai pompával. Rablótámadás. Folyó hó 14-én vakmerő rabló- támadás történt Csabán. Özv. Nigrinyi Pálnó házába beállított egy munkás külsejű 20—22 éves fiatalember s segítséget kért az asszonytól, ki azt