Békés, 1910. (42. évfolyam, 1-52. szám)
1910-12-04 / 49. szám
4 BÉKÉS 1910. december 4. . lota, de az, ki — száz évvel ezelőtt — benne született, a magyar zenének megváltójává lett, hogy fenséges alkotásának remekei. — Bátkori Mária, Hunyadi László, Bánk bán, Névtelen hősök, Himnusz s annyi más — milliók szivét gyönyörrel töltsék el időtlen-időkig s hirdessék a magyar zeneirodalom dicsőségét s márványnál maradandóbb módon megőrizzék Erkel Eerencnek, a zenekirálynak emlékezetét, halhatatlan nevét . . . D-í mégis mi márványtáblát helyeztünk e hajlék falába, hogy Erkel Eerenc szülőháza külsőképen is meg legyen jelölve, tanulságul a jelen nemzedéknek és az utókornak . . . Hadd hulljon le hát a lepel s lássuk az aranyba foglalt emléksorokat a márványtáblára vésve! . . . Te pedig a gyulai római katolikus egyház ve- zérférfia, plébánosa ! vedd őrködő gondozásod alá az emléktáblát, hogy hirdesse ez az igaz elismerést, hálát, Erkel Ferenc halhatatlan érdemét, a magyar zeneköltészet d csőségét, mert a dal, zene nemesitö- leg hat a lelkekre s a hazaszeretetnek gazdag kut- forrása . . . Ez emléktábla meg'ekintése vezesse a sziveket minden i jóra, nemesre s lelkesítse hazaszeretetre ! . . . A beszéd közben lehullta lepel az emléktábláról, mely carrarai fehér márványból készült és Mo- gyorósy Sándor gyulai szobrász sikerült alkotási. Nagysága hasonló a Pálfy Albert emléktáblájához s felirata, mely dr Nuszbek (Székely) Sándor poétánk és lapunk volt kedves beimunkatársának költői szerzeménye, a következő : ERKEL FERENC Z, SZÜLETETT 1810 NOVEMBER 7. Mint a meséknek tündér kis királya, Kinek mérhetlen volt a gazdagsága, Úgy lépted át ez áldott szülőháznak Almokat termő gazdag küszöbét S lelked trónjára magadhoz emelted Hamupipőkét, — a magyar zenét! Dr Lindenberger János plébános nagy lendülettel mondott következő szép szavakban vette át az emléktáblát: Dr. Lindenberger János beszéde. Mélyen tisztelt ünneplő közönség ! A gyulai róni. kath. hitközség képviseletében hálával és igaz örömmel veszem át ezen emléktáblát Békésvármepye közművelődési egyesületétől. Mélyen érzett hálával, mert ezen kis emléktábla azon nagy tanúságot rejti magában, hogy tehetséggel párosult munkálkodás és hazaszeretet szüli a haza nagy fiait. Igaz örömmel veszem át, mert e szerény hajlék, melyen az emléktábla áll, bizonyítja, hogy a haza ünnepe nagy fiának századik születésnapján a gyulai róm. kath. egyháznak is különösen ünnepe, mely egyháznak szivéből nőtt ki Erkel Ferenc Álljon tehát ez emléktábla és hirdesse az utókornak, hogy mi, kik Erkel Ferenc születésének századik évfordulóját megértük, megbecsültük emlékét. Becsüljék meg ők is. A főgymn. énekkarának remek Hymusza fejezte be az emléktábla előtt lefolyt gyönyörű ünnepélyt. Az Erkel-szobornál. Az itt már előre összegyűlt még nagyobb számú közönség az Erkel szülőházától érkezett közönséggel együtt óriás tömegre szaporodott, de azért a legnagyobb csendben és a legfeszültebb figyelemmel hallgatta meg az Erkel-daikör ünnepély megnyitó és befejező két szép énekét. Majd Hoffmann Mihály főgymn. njolcadéves tanuló Somló Sándornak múlt heti számunkban közölt gyönyörű Erkel- ódáját szavalta el igen szépen. Ezután dr Lovich Ödön tétette Gyula város koszorúját a szoborra. A koszorú szalagja a következő felírást viselte: „Halhatatlan nagy fiának, Hálás kegyelettel Gyula város közönsége“. Az Erkel-szobor este Hajnal Károly villamos r. t. művezető művészi ízlése szerint kivilágitva ragyogott a megyeháza felé, ahol a hangverseny volt kezdetét veendő s azok számára, kik a hangversenyre nem mehettek el, este 8 órakor az Erkel-dalkör rende- zeit szerenádot az Erkel-szobor előtt, szebbnél-szebb dalokkal gyönyörködtetve a sétáló közönséget. A M. Kir. Opera hangversenye. Mióta Budapesten az Opera fenál1, első eset, hogy annak zenekara a vidéken hangversenyt adott. Erre a hangversenyre való tekintettel a M. Kir. Opera — mint fővárosi szinlapjain hirdette — hétfőn este nem tartott Budapesten előadást sem. Erre való tekintettel történt, hogy a közönség számára a műsor szigorú szabályokat tartalmazott. Nevezetesen, hogy a hangverseny helyiségének a megyeház nagytermének ajtajai fél 7 órakor fognak megnyittatni és a hangverseny megkezdésekor az ajtók elzáratnak, úgy hogy az előadások alatt ki- vagy bemenni nem lehet. A közönség pontosan meg is jelent. Fél 7 órától 7 óráig a bejárók folyton ontották a hallgatóságot, de 7 órára zsúfolásig meg is telt a nagyterem díszes közönséggel. Vidékiek nem voltak nagy számmal képviselve, mert a Komló-szállóban az operai zenekar tagjai minden szobát lefoglaltak. A rendes szokástól eltérőleg és igen helyesen, az emelvény most a főispáni lakás felé volt felállítva, és világos kék girland díszítette az emelvény környékét. A szereplők a főispáni szobákban várták, m'g rájuk került a sor és onnan léptek a pódiumra. Sándor Erzsi és Tóvölgyi Margit, lapunk szerkesztője Kőim Dávid karján léptek a közönség elé s mindketten remek virágcsokrokat kaptak. A pesti művészek elragad atássa! beszéltek közönségünk magatartásáról, aminőt a fővárosban sem mindig, vidéken pedig ily mérvben sóin s sehol sem tapasztaltak. A közönség ugyanis minden programuipont alatt moccanás nélküli csendben, szomjas lélekkel, igazi benső gyönyörűséggel élvezte az előadást és ez még tökéletesebb elismerést jelentett a szereplők számára, mint az egyes piecek utáni zajos ünneplés. Pár perccel 7 óra előtt, a 42 tagból álló operai zenekar tagjai elfogulták helyeiket az emelvényen. Amidőn Kerner István az Opera karnagya, aki a magyar müzene művészi interpretálásában Erkel Ferenc méltó tanítványa s legméltóbb utódja, egyben a klassikus zene európai hirü mestere, megjelent, rengő tapsvihar keletkezett, de a következő percben siri csönd honolt a zsúfolt teremben. Közel négyszáz ember olyan végtelen feszültséggel és figye lemmel várta a ritka élvezetet, hogy szinte mozdulatlan élőképnek tetszett az egész jelenet. A zenekar rákezdett a Hunyadi nyitányra Talán nem volt jelen olyan, ki ezt a nyitányt ne ismerte volna. Es mégis az örökszép zenének minden taktusa az egész közönségtömeget egygyé tette azokban az indulatokban, amelyek felkeltésére szánva voltak. Ez a zenei játék magában is egy dráma. Kicsinyített képe annak az operának, amelynek előjátékát képezi. Köny- nyed melódiák, hegedű szólamok, mélységes akkordok folynak egymásba. Mélázó kürt-hangokat kevés átmenettel az egész zenekar összedörgése követi, mint ahogy az emberi szenvedélyek hirtelen vihara feltámad. Előre átrezeg rajtunk a nagy zeneköltemény egész drámaisága. Erezzük, hogy nagy események, nagy küzdelmek elő levegője vesz körül bennünket. S az előadás? Röviden úgy jellemezhetjük, hogy művészi volt! Hegedű, cselló, fagott, kürt, flóta pillanatnyi pontossággal olyan összjátszást, olyan egymásba folyó, egymást kiegészítő játékot produkált, amilyet csak az ország első zenekarától lehet hallani. Minden hangszer a maga helyén és a maga idejében teljesítette hivatását, sokszor nehéz időbeli és technikai feladatokat oldva meg s amellett oly végtelen diszkrét összjátékkal, a pianók, forték oly mesés átmeneteiben, a kitörések és alább- hagyások olyan mesteri produkcióiban, az energikus és az eltompult érzések oly hü kifejezésében gyönyörködtetve a hallgatót, amelynél különbet a legintelligensebb zenei igények sem kívánhattak. A legzajosabb zenei jelenetekben a dob is úgy simult, rövid, tompán dübörgő, elhaló taktusokban, az össz- játék jellegéhez, mint a távoli menydörgés a keletkező, vagy múló vihar kisérő jelenségeihez. A közönség elragadtatva tapsolt, mikor a nyitány végső, zajos harmóniái elhangzottak. Csakhamar újra kezdődött azonban a tap3, mert Jóvölgyi Margit, közönségünk dédelgetett kedvence, a szegedi színtársulat drámai müvésztagja lépett az emelvényre. Elegáns discretioval és markáns, kifej izé stelj es arcjátékkal, valamint behízelgő hanghozdozással szavalta el Kozma Andor koszorús költőnknek felkérés folytán a gyulai ünnepélyre irt «Erkel Ferenc* ciinü gyönyörű ódáját, amelyet minden további dicséret helyett lapunk tárcájában közlünk. Ezután «Elek dala» következett Erkel Ferencnek, ami szabadságharcunkban szerepelt «Névtelen hősök»-ről szóló operájából. Gyönyörű melódia ez, mely az Erkel mesteri dallamfonásának egyik gyönyörű alkotása. Kórnyey Béla énekelte. Akik ott voltunk tapasztalták, hogy nagy zene költőnek nagy interpretátorát hallják. Csengő-bongó, lágy és érces tenor hang hullámai töltötték be a termet, füleinket és — lelkűnké*. S a dal előadását, valamint a Kömyey hangjának szépségét legjobban dicsérik azok a poetikus érzések, melyeket a közönségben keltett. Most ismét az operai zenekar jutott szerephez. A Verbunkost játszotta a «Névtelen hősök»-ből. Hunyadi nyitányánál már jellemeztük a zenekar előadását, ez a jellemzés a zenekar minden számára ráillik. Legyen szabad itt tehát csupán annyit megjegyezni, hogy ez a programuipont kiváló példája volt Erkel ama művészetének, mellyel a szűkített akkordokat és a klasszikus zene egyéb sajátságait oly mesterien alkalmazza a magyar dallam, a magyar motívumok előadásánál. Hiszen épen ez volt az, amit azelőtt lehetetlennek tartottak, amire azelőtt senki sem gondolt, amit előtte senki sem tudott, amivel azonban a magyar zenét klassikus zenévé tette. A műsor szerint a «Verbunkosat Sándor Erzsi, és Takács Mihály kettőse követte volna. De a programmpontok felcserélésével a 8-ik pont: kettős Bánk bánból következett, melyet Jakács Mihály (Tiborc) és Kórnyey Béla (Bánk) adtak elő. Kórnyey- röl már szólottunk. Ha nem tévedünk, sokan feszült figyelemmel várták a Takács hires hangjának a fel- csendülését. Er a várakozás teljes kielégítést nyert. Olyan mély, ércesen tartalmas bariton hangot, amilyen a Takácsé, még nem hallottunk s nekünk, akiknek nincs alkalmunk sok zenét és énekhangot hallani, a gyönyörűség unikumával hatott. Az ismert kettőst valóban művészi esemény gyanánt hallgatta végig a közönség. A gimnázium énekkara állott fel félkörben a pódiumon. Közepén pedig Deniény Dezső a »Zeneközlöny« szerkesztője ült asztalhoz és nagy értékű felolvasást tartott „Erkel Ferenc jelentősége' címen. Tárcánk rovatában közöljük Demény magvas tanulmányát, nem itt a helye, hogy hozzá tudományos reflexiókat fűzzünk. Az bizonyos, hogy a felolvasást jellemezte az a kedves tulajdonsága, hogy a helyzethez az ünnepség hangulatához és a közönség kedvéhez és intelligenciájához alkalmazkodva, szépen distingváltan és élvezetesen megirt és előadott tartalmával a figyelmet teljesen lekötötte s végezetül szűnni nem akaró zajos tapsokkal honoráltatott. Nyomban utána Mutschenbacher Gyula főgimn. tanar vezetése alatt levő gimnáz. énnekkar adta elő a Hymnust. Mutschenbacher Gyulát ambiciózus és nagy tehetségű zenésznek ismeri évek óta városunk közönsége, aki a gymnasiumi énekkarral már sokszor szerepelt nyilvánosan. Jellemvonása a fegyelem, az összhangzó precíz pontosság s igazán gyönyörűséggel élveztük ezt a Himnusznak, ennek a nehéz zenéjü nemzeti dalnak a vegyeskarral való előadásában. Már zeneileg képzett, de mindenesetre megállapodott korúakból álló énekkarral könnyebb boldogulni. Mutschenbacher Gyulának azonban a zene törvényeinek elemein kell kezdenie fiatal tanítványaival s azok mégis felvehették a versenyt úgy az előadás szépségére, egybevágó voltára, precizitására, mint biztonságára nézve bármely más énekkarral. ■ Nemcsak a mi nézetünk az és nemcsak a közönségé, hanem akik legilletékesebbek és leghivatot- tabbak bírálatot mondani, a koncerten szereplő művészek és a zenekar tagjai valósággal frappirozva voltak a diákénekkar gyönyörű éneke fölött és a legnagyobb elismeréssel nyilatkoztak róla, kijelentvén, hogy Mutschenbacher Gyula valóságos csodát produkál, hogy egy gyermekdalkart igy képes betanítani és fegyelmezni. Ha a hangverseny által nyújtott élvezetekben egyáltalán fokozatokat lehet megállapítani, akkor talán a »Tiszaparti jelenet« volt a legkiemelkedőbb
