Békés, 1910. (42. évfolyam, 1-52. szám)

1910-10-30 / 44. szám

BÉKÉS 5 1910* október 30. Bé'a mondóit köszönetét a képviselőnek b.eszédje- < i1, majd; Lányi Ai dm egy g.yönyöiü kivitelű < züet ko-’/orui. m nt m szarvasi tíök 'ajándékát t vujtotta át Zsilinszkynek, aki »zeit kü.>ői szépségű beszéd­ben mondott köszönetét. Szónoklat után a képvi­selő meg'álogatta a község efőkelöségeit, este pe­dig az A'pád-szállóban a teremben és sátrakban társsB-takoBia volt, amelyen mintegy batszázan vettek rósZt. Pel köszöntőket mon dtak Zű inszky Mihályon kívül Nagy László, dr. Szemző Gyula, Liska János őb Pl&cskó István evangélikus lelkész, utóbbi hangsúlyozván, hogy bár a függatlenségi páit tagja, részt vesz Zsilinszky Mihály ünneplésé­ben A lakomát i-ögtönzött láncvigalom fejezte be, rne y reggelig együtt tartotta a jelenlevőket. Zsi­linszky hétfőn «délután utazott vissza a fővárosba. Esküvő. Fo yó hó .23-án tartotta esküvőjéé Táncsics Lajos volt szeghalmi, jeen'eg devecséri adóhivatali segéd Bencze Paulává], néhai B-njoze Pál ief. kántír leányával Szeghalmon. Gyilkossági kísérlet. Bucsateieph z tartozó atiko ncas pusztán gyilkosság« kísérlet történt. Úgy ■esett a do.og, hogy Vaczi Kovác-i Imre béresgazda, aki küiönben is heve.« < tnher, a jó múltkoriban nyakon verte Toska Llván 18 éves cselédsorban iéiő legény« mbert. Toskának zokon esett az eiő< intelem, sehogy«« m tud'a feledni a megszégyenítő ütegeket, ezért hát vett egy revolvett s háromszor rálőít a beresgazdára. A go'yók szere c-or- nem iHitátusk. Toska elmen ekiP-t, de a csendőrök elfog­ták. A vizsgálatot un ginditották. Balesetek Lisxka István mosrbázi rnap-zAmos f, -hó 20-án Péi-m —vóiumi do'gazott .a -szá rvág«) gép­nél. Munka közben a hajtószíj elkapta Liszka jotíb ■ karját, azt a gép úgy összezúzta, hogy az orvos ... kénytelen vob « k art tövéből levágni. Ugyat C-ak 0 .őshazán f. hó 21-óit Kis Molnár Petet IS .« vt-s , szo'galegét.y lábára « gy vizes tá jt "hordója ráesett. A legény iába fejét a nehéz hordó összetörte Kór­házba szállították. Hirtelen halál. Szilassy Mihály orosházi gaz­dálkodó kedden reggel szaimáskocstval hajtatott ikt a tanyájára. Útközben rosszul lett e alig pár perc 'alatt meghalt.' Az “bnocf vizsgálat megállapította, hogy Sziíassyt t üdőérnpodés ölte meg. Egy kis leány tűzhalála. Borzalmas «zrroi - esétlenség áldoz«»« lett egy hatéves kis leány: íiezerécU ltooa, "Bezet‘é’8'1 Tál é»lfb«i Irrk-os leéryu. A kis leány -az udvar egy k sarkába összehordott mmdenVéle lim-lomot felgyújtotta. A nagy lánggal égő tűz belekapoit a'kis leány ruhájába, rneiyiő oly súlyos égést sobeket szetnvedett, hogy még áz­nál) meghalt. A vizsgálatot meginditotiák. A szarvasi ág. ev. egyházfelügyelő választása Haviár JDániel volt országgyűlési képviselő lemon­dásával megüresedett felügy lői állasra az egyház presbitériuma már régebben megtartotta a jelö ő gyűlést, meiy alkalommal az egyházi méltóság!a je ültettek ; Beuka Gyű1«, dr. Danes Szilárd, tdr. Muzor Elemér, Liska János és Hrstiyák János. E jelölés alapján az egyház vasárnap megtartotta a választást s egyhangúlag megválasziotta Liska i)á nos fögimnóziumi tanárt f lügyelőnék. Egyhangú -azért lett a választás, mert a többi jelölt a válasz­tás elő't visszalépett. Mivel az egyház lörvéhkei szeiint három jelöltnek kell a választás alatt lenni, és a visszalépések következtében cs«k rgy volt, a választást valószínűleg meg fogjál« semmisíteni. Veres verekedés. Mu t vasárm p délután egy kisebb szabású csata színhelyévé tettek a csabai Zöldfa vendéglőt a pósteleki meg a cutbti legé­nyek. Táncmulatság volt a nagyterembe.». Mu'aton, táncolt a csabai fiata'sáa, mikor leg,obbtn járták a csárdást, 18 pó teleki -legény bevonult a mulato­zó k közé s kikezdték a lányokkal, aztán tn-g a csabai legényekkel. Erre a csabaiak, voltak vagy 60 an, kiszorították a pústelekieket az udvn ra, hol hamarosan előkerültek a strófos bo ok. A ptós- telekiek meg.hátréltak. Verekedés köbén súlyosan megsérültek Tóth János, Nyerges Mihály, Rúzsán András.és Feleki János. Még az utcán is megker­gették a Itá iá ókat. Visszamenőt a cs.bai legények észrevették, hogy két póste'eki legény. — kik nem veitek részt a mulatságban, — jön fel jük. Elíbük álltak. Az egyik megugrott, a másik azonban nya- kaekodott. Megállt. Hogy rajta rontottak a csa­baiak, előrántotta a b cskáját s azt Murzsics György torkába d"f e. Ezután elmenekült. Murzsics sérü­lése .halálos. A csendőrök most az összes legénye­ket füzérbe szedték s úgy állítják a törvény elé. Zsebtolvajok. A vasárnapi csabai vásár, mivé sertés és szarvasmarha felhajtás nem volt, nem sikerűit, de azért zsebtolvajlások, kisebb operációk i.ö térnek. Két zsebmerszöt elfogott » rendőrség: Mohácsi Máriát és Nagy Búzát, akik sok csabai és békési asszonyt megkárosítottak. Sok pénztárcát és lopott pénzt találtak náluk. A két jeles f rína ellen inegind it ott á !< n törvényes 'eljárást. A gyomai nagy tűz Lapunk kot hót e ő ti szá­mába» a gyomai nagy ubrői rész Vesén megemlé­keztünk. Hogy a pusztító elemet meg tudták fé­kezni a nagy szélben, az a gyomai és endrődi tűz­oltóság önfeláldozó munkájának köszönhető. A tűz lokalizálása után a hatóság megindította a vizsgá­latot, mely után kitűnt, hogy a tüzet Balog János nevű pirotnaniákus ember okozta. A fé kegyeltnü le- gényetnber a szalmazsákját gyújtotta f-I . s arról kapott lángra a jégverem s a többi elpusztult épü­let. Balog nevetve, mosolyogva vallotta be a tet­tét 8 hozzátette, hogy ő nagyon szereti a tüzet. A gyújtogatás legjobban sujtia Házy Imre főjegyzőt, mert a lakásában levő összes bútorok, az egész lakás berendezése, amiből s«.mmi sem volt bizto­sítva, elégett. Az ügyvédség reformja. Mm hogy a Székely- féle javas álból pár hónap múlva törvény lesz midiizok, akik a törvény életbei« ptéig doktorátust nem zer znek, oaak két évvel később lehetnek önálló ügyvéd-k. Akik azt akarják, hogy rájuk az uj törvény ki no hasson és >gy kt évet nyerjenek, fordu janak a dr. Dobó jogi szemináriumához (Ko ozsvárt, Bolyai-u. 3) melynek segi-ségevel hat h«t alatt tehetni k egy szigorlatot. Ez annál is in­kább tanác-os, mert a b«vállott e.gyetemi r. ndt-z r- változások következtében a szigor:at anyaga arány­talanul megnagyobbodott. Az intézet kö csönzi a tankönyveket Inéyettesitő, az ö-szis sz gór lati kér déleket, fe ölelő jegyzeteit, melyekből otthon elké­szült jeölti-.ket rövid rokapitáó kurzus során ké szi ett elő. A „J 'gi vizsgák ie ó'et«“ c. most roeg- lelent k-önyvet díjmentesen mtgkü'di Magyar kir. szab Osztálysorsjáték. A sz go­ru ni i-zoiid < 8 körűit« ktntő vezéréé, va1 ami11 a nagy nyerési esélyek által «zen elsőrangú, 14 éve fonná ló sorsjáték rrétnesak nagy t' rt hódított, de a l özön ség széles réteg. ib*’n - közkedveltségnek -ör­vend. Epugy, mint azokbm az állatitokban, hol az osztálysorsjáték már évszázadok óta fenuáll és a hol a r«’8z v: vők azokat r sorjegyeket, a melyekkel ni ír ősapáik játszottak, sor-játékról sorsjátékra ismét megtartják, «pen úgy mát idejében lefoglalják nálunk is az előző sorsjátékon résztvevők ugyan­azon számúi «sorsjegyeket nz ujiibb huzác-a is, úgy hogy jóval minden sorsjáték megkezdése előtt az -első -osztá'yu sor-jegyek itiind el kekek Szerencsétlenség. Orbán Ferenc dobozmegyeri gazdaemb-r f. hó 14-én búzát vetett a földjén vető gf'ppel. Us'y fel 10 óra tájban Csaba felé robogott egy színe yvonat, melytől a lovak megbokrosodtak s a gépet ( lragad ák. Orbán egy ideig fékezte a megvadult állatokat, de nem birt velük. Elrántották. Óiban oly szeret esetlenül esett el. hogy a gép alá ketü t, mely rajta keresztülmenve jobb felső léb szárát eltörte. A gyulai kórházba szállito'ták. Janika vizsgázik No Jankó, meg tudod-e mondani, mi a legdrágább kincse az embernek ? Az egészség. — Nagyon jó; tehát mire kell legjobban vigyázni ? — Az Est« rbázy-cognakus üvr.gr«1, mert ha el örik, apa agyonüt . . . A békéscsabai dohány beváltó bizottság mü­ködó«>* a pénzügy niiiiszter rendeli«« zése erie tűében a jövő évi január 2 tőt február 28-ig tart. A bi­zottságban a gazgasági egy-sü'et országos szövet s gém k kik ü I d ifje fo-; szakértő gya ásót szerepel ni, igy t-hát a köziaa7gatási szak' rtő kiküldése ez­úttal fdes'egiosé vált. Hol vásároljunk jó és o'ctó cipő), vagy férfi divatekkeket ? Csakis Nádor-cégnél Gyulán a posta­épületben. 2—3 Kiadó lakás. Józsefváros, Jólcay Mór-utca 27. sz. a. 2 szoba és mellékhelyiségekből álló lakás f. évi no­vember 16-tól kiadó. Garzon lakásnak kiválóan alkalmas. Bővebbet Dobay János könyvkeres­kedésében. 473 1-3 Arlejtósi hirdetmény. Á József szanatórium az 1911. évben szük­ségelt mészáros-, hentes-, és pékáruk, továbbá tejtermékek és fűszeráruk szállítását szerző­déses utón biztosítani akarja. Felhivj.uk a vál­lalkozókat, hogy erre irányuló «ajánlataikat f. évi november hó 10-ig nyújtsák be a József szanatórium igazgatóságánál, ahol délelőttön­ként a közelebbi feltételek is megtudhatók. József szanatórium, 1910 október 26. 461 1-4-1 A József szanatórium igazgatósága­Enyedi Sándor 1883—1940. Mikor biborfényben ragyogott a reménységnek éltető napja, mikor megvalósulás küszöbén állott a boldogság tündérálma: »A menyegző siralomra for- dula és a vigasságtevő szerszámoknak zengése jaj­gatásra . . .« Csak nehány nap hiányzott még, hogy a boldog vőlegény boldog menyasszonyát, mint hitvestársát ölelje keblére, valóra változzék három esztendőnek biztató reménye ... S ime, koporsóban pihen a vőlegény s elhunyta miatt zokog a menyasszony, az édes anya s gyászba borult szivek keseregnek a meg­rendítő fajdalom miatt . . . Lángész káprázó fényét lelki ború felhője szál­lotta meg bizonyára, mert csak ez adhatja magya­rázatát annak, hogy az édes anyát rajongó szeretettel övező egyetlen fiú ; a menyasszonyát forrón szerető vőlegény a szeretet virágaira tapodva szép remé­nyekre jogosító élet fáklyáját kioltotta, nem törődve azzal sem, hogy talán szerető szivek szakadnak meg könyzáport hullatva övéi sötét koporsója felett . . . Nyomortól, éhenpusztulástól rettegett az, kinek erre oka egyáltalában nem lehetett s indokolatlan aggodalmat, kétségbeesés rémképeit lopta a hány- kódó léb kbe a rajongó szeretet . . . Oh, hogy meg nem látta előre az elhomályosult lelki szem a bánat­nak ama tengerárját, mely körülveszi az ö koporsó­ját! . . . Oh, hogy meg nem hallotta a lelki meg- basonlás percében a kétségbeesés ama szavát: »Jaj nékem, mert úgy maradék, mint a nyári takarás után a tarló és a szedés után a megszedett szöllő! , . « De gyász, zokogó játszó itt már nem segíthet, csak Isién kegyelme adhat erőt a megpróbáltatás hordozására a fajó sziveknek s csendes nyugalmat, idvességet a földről elköltözöttnek ! . . . En/edi Sándor született Őcsöiiön 1803 szept. 15-én. Tanult Öcsödön, Szarvason. A theologiát Debre- czenbtm végezte kitűnő eredménnyel s midőn a nagy nevű Garzó Gyula oldala mellett káplánkodott, Gyo- mán a nép rajongó szeretetét nyerte meg, valamint Gyulán is osztatlan szeretettel találkozott az »arany- szájú kispap« s mikor Bályokra rendes lelkésszé megválasztatva, nebany nappal ezelőtt uj otthonába távozott, sirás és zokogás kísérte a távozót, a szere­tett ifjú lelkészt . . . Pedig ki gondolt volna akkor arra, hogy élve nem jön többé hozzánk vissza! . . . Legyen csendes siri álmod itt e földben, hol pihenni vágytál! Lelked nyerjen üdvöt mennyben Isten kegyelméből . . . Minden fájó szívben maradjon meg az 0 em­lékezete s neve ; égből jöjjön vigaszbalzsam a vérző sebekre! . . Dombi Lajos. * * * Enyedi Sándor, minekutána Bályokon lelkész­nek válasz ütött, pár hét előtt távozott el körünkből és esküvője, mely Gyulán lett volna megtitrtandó, november 8-ikára volt kitűzve. Az ifjú lelkész folyó hó .28 á", pént-ke > déli vonattal utazott Gyulára s Sarkad és Gyula között egy másodosztályú kocsiban revolverrel kctszer magára lőtt, nyomban meghalt. Az egyik lövés agyát, a másik szivét érte, az utóbbi feltétlenül halait okozó volt. A szerencsétlen már régebb idő óta foglalkozott az öngyilkosság Sötét gondolatával, ezt bizonyítja, hogy húrom levelet ta­láltak nála, egyet arájának, egyet Dombi Lajos espe­resnek, a harmadikat pedig »‘tartóságnak címezve, mely utóbbiban kéri, hogy ne boncolják fel és hogy Gyulán temessék el. Az öngyilkosság nagy riadalmat okozott a gyulai állomáson, inég nagyobb szenzációt és fájó részvétet a gyulai református hívek, de az egész társadalom körében is, ahol a rokonszenves derék fiatal lelkészt nagy s-eretet övezte. A holttestet Biró Pál reform tus kurátor saját házához szállíttatta, ott ravatalozták fel és onnan fogják ma délután eltemetni. * * * A halálesetről kiadott gyászjelentés a következő : özv. Enyedi Sátidorné sz. Ivóródi Sára mint édesanya, Gödri Ilona mint menyasszony, özv. Gr.artó Gjuláné sz. Béldi Anna, Gödri Károly, Dombi Lajos és■ csa­ládja, maguk és az összes rokonság, jóbarátok és ismerősök nevében megszoiuorodott szívvel jelentik, hogy Enyedi Sándor bályoki református lelkész f. hó 28-án deli 12 órakor, életének 28-ik évében váratlanul hirtelen elhunyt. Temetése Gyulán a ref templom­ban tartandó gyászbeszéddel folyó hó 30-án délután 2 órakor leend. Elhullt, mint a dértől lesújtott virág, életének tavaszán. Elhervadt a retnénylomb. midőn teljesen üdezötd volt. Legyen áldott emlékezete s találjon üdvösséget elköltözött lelke! Gyula, 1910 október 29

Next

/
Oldalképek
Tartalom