Békés, 1910. (42. évfolyam, 1-52. szám)

1910-10-30 / 44. szám

2

BÉKÉS

1910. október 30.

ságtól, hogy nemzeti életünk leghathatósabb eszköze a műveltség, melyért dolgozni és munkálkodni a társadalom legszebb feladata.

Tanügy.

Uránia előadás. .Ma, vasárnap d. u. fél 6 órakor a főgimnázium tornacsarnokéban ez idei téli szezon első Uránia-előadási lesz. Ezen első előadás tárgya: 1. Napóleon élete. A vetítésre kerülő kép k, amelyek a felolvasásban jelzett egyes mozzanatokat illusztrálják, a versaillesi kastély képtárában és a párisi Louvre képtárában kiállított, hirneveB franc a festők ecsetjei alól kikerült művészi képek másolatai. Belépn-dij sz ‘mélyenkint 20 fillér.

A gyulai róm. kath. főgimnázium államsegélye.

A vallás- és közoktatásügyi miniszter a gyulai róm. kath. főgimnáziumaik 1910 évre ötezer korona rendkívüli államsegélyt engedélyezett azon kijelentéssel, hogy hasonló segélyezéstől más évek ben sem fog elzárkózni. Amidőn örömmel jegyezzük föl a tényt, mellyel su'yos anyagi bajokkal küzdő főgimnáziumunk ügyén óhajtott lendíteni a miuiszter, megállapítjuk, hogy hálás köszönet illeti ezért városunk nemes gondolkodású követét, Lukács Györgyöt, akinek fáradságot nem ismerő buz- gósága szerezte meg e segélyt városunk legelső kulturális intézetének.

Miniszteri biztosok. A vallás és közoktatás ügyi miniszter hivatalos iskolalátogatókul a követ- krzöket nevezte ki vármegyénk középiskolához: a békési ref. és a békéscsabai ág. h. av. Rudolf főgimnáz umhoz dr. Yass Berta'an nagyváradi kir. tanker, főigazgatót, a szarvasi ág. h. ev. főgimnáziumhoz Géresi Kálmán debreceni főigazgatót.

Tandíj váltság. Évi jelentőségű határoz ltot hozott a vallás és közoktatásügyi miniszter a tandij váltság ügvóben. A körösladányi református egyháznak azt a kére'mét, hogy az ingyenes oktatás következtéből) elvesztett tandíjért kárpótoltassék, i elutasította azért, mert az említett egyház a tandij járulékot rendes egyházi adó alakjában vetette ki a hívekre, már pedig a miniszter az ilyen formán szedett járulékot nem fogadj i el tandíjnak, hanem csak azokat a járulékoka*, amelyeket a szülők az iskolába beirt gyermekeik után e címen esetenként fizettek.

ZE3Z i r e Ír.

Halottak napja. Az élőké minden Istenáldotta nap, csak egy nap van az esztendőből a halottaké. Pedig sokkal többen vannak azok, a kik „voltak.“ Ez a föld szakadatlan temető és nincs lépés, melyet el ne porlott embereken tennénk, a kik már „por és hamu.“ A siető, a rohanó élet egy emberöltőre még megkíméli a temetőt, de nem is kell hozzá hosszú élet, hogy az ember lássa, mint veszi a szántó vető ember újra munkába a régi temetőt, vagy mint emelkedik gyárkémény a sirok helyén. Hiába! Az élet oly követelő. A halott pedig olyan csendes és mindennel m^gbékülő. Pedig, úgy lehet inig az az utolsó „sóhaj“ nem kelt útra fagyos ajkán, micsoda lázongó, micsoda türelmetlen érvényesülni akaró ember volt. A halál mindent ki- engeszte1. Mer valamennyien részesei vagyunk. É ha mondjuk is, és ha érezzük is, hogy „féljük, rettegjük a halált,“ a hogy az élet küzdelmei nehezebbek és a hogy az élet kelyhéből már eleget hörpentettünk, eljutunk arra a melankolikus gondolatra, melyet a népdal így fejez ki : „odalent már nem fáj semmi.“ És mégis! Most az ő napjukon, a halottak napján valami lelki megigazu- lással lépjük át a múlandóság kapuját. A sirokon kigyult fény a feltámadást szimbolizálja, a hulló köny p“dig azt, hogy a ki jól ólt, annak sírján a kegyelet virága nem fagyott el. Hogy érzi ezt a halott P Halottak napján, a temető borongó han- gulttában, melyet az ősz hervadó melankóliája is növel és táplál, — úgy erezzük, a halott tud erről. Szerencsétlen ember, kinek sírján a kegyelet nem gyújtott mécset. Úgy kell gondolnunk, bo^y élete is olyan csupisz, virágtalan, örömtelen volt, mint sirja. Pedig mit ér ez a rövid, veritekes élet, ha meg nem édesiti, meg nem enyhíti a szeretet. És az az igazi szeretet, mely túléli az embert. A sírra helyezett virágok enyhület a szívnek és minden van benne a mi nemes, emberi: gyöngeség, szeretet. bit és imádság. Valóban nem az életért küzdünk, hanem a szép halálért. Halottainknak legyen csendes nyugovása, az élőknek enybülete és az e napokban a temető kapuján kilépő szárítsa föl könyeit. Küzdjön becsülettel az úgy is elkerülhetetlen szép halálért.

Rendkivü'i közgyűlés a vármegyén. Amint tudva

van, a váiasztott megyebizotisági tagok mandátumának fele, — tehát mintegy 105 — ez év végén lejár. A törvény értelmében azonban a választás

azok népies jellege mindenek fölött megőriztessék. A tárgyalás nyomán szóba került, hogy miképpen lehetne a Gyulán tartandó közművelődési előadások iránt a polgárság körében nagyobb érdeklődést kelteni. Több irányelv megvitatása után a gyulai helyi bizottság lesz hivatva e kérdést megoldani, mely e célból holnap délután tanácskozás végett össze fog jönni.

Ambrus Sándor elnök azután a legnagyobb elismerés hangján emlékezett meg Pál Ernő titkár sokoldalú tevékeny munkásságáról. A közművelődési bizottság jövőben is teljes megnyugvással teszi le kezébe a szabadoktatás mélyreható kulturális ügyét.

A dr. Horválh Dezső kir. segéd-tanfelügyelő szerkesztésével megjelenő „Nemzeti Kultúra“ cimü közművelődési és közoktatás- ügyi havi folyóiratot a bizottság hivatalos lapjának tekinti s mint ilyent egyénileg hatáskörükben úgy egyeseknek, mint egyesületeknek ajánlani fogja.

Az indítványok során Szeghalmi Gyula azt az életrevaló előterjesztést tette, hogy a közművelődési bizottság erkölcsi támogatásával hajlandó volna Bókésvármegye földrajzát, ethnografiáját és történelmi fejlődését diapozitív képekben elkészíteni. Miből kifolyólag kéri elsősorban azokot, akik amatőr fényképezéssel foglalkoznak, szíveskedjenek megyei vonatkozású fölvételeik negativ lemezeit rövid időre rendelkezésére bocsájtani. Másodsorban kén azokat, kiknek amatőr ismerőseik, esetleg tanítványaik vannak, szíveskedjenek ezek címét közölni vele, hogy fölkérhesse őket negativjaiknak rövid időre való átengedésére. És kéri végül az alispánt, mint a közművelődési bizottság elnökét, hogy engedélyt adjon arra, miszerint a megyeház termeit, a falakon levő festményeket lefényképezhesse, illetőleg reprodukálhassa, úgyszintén hogy fölvételeket eszközölhessen a megyei múzeumban. Az előterjesztett indítványt - a bizottság igen rokonszenvesen fogadta s biztosította indítványozót a legmesszebbmenő támogatásról.

Több apróbb kérdések megvitatása után elnök a közművelődési bizottsági ülést bezárta, amely ismételten tanúságot tett, hogy át van hatva attól a mélyreható igazchenyi hírneves indítványa hatása alatt az Akadémia céljaira 40,000 frt készpénzt és évi 1000 frt segélyt ajánlott fel.

Az 1839—40-iki országgyűlésen is igazmagyarnak mutatkozott.

Mindazon reformokban, melyeket ez ország- gyűlésen kivívott a szabadelvüpárt : nagy része volt s neki még nagyobb küzdelmeket kellett vívnia, mint Wenckheimnak, mint ahogyan a felsőtábla szabadelvű ellenzékének nehezebb helyzete volt, mint az alsótábla liberálisainak.

Ez országgyűlésen sem teljesedett azonban minden, mit az ország többségével együtt megyénk követei kívántak.

Bár a magyar nyelvet végre visszaállították1 teljes jogaiba, mely ügyben Horváth Antal tartott buzdító beszédet, a nyelv fejlődése elé még akadályok gördültek, mert még most is ellene szegült a kormány a sajtószabadság kimondásának.

Annyit mégis kivívtak, hogy a hírlapok a szónokok megnevezése nélkül úgy a kerületi, mint az országos ülésekről közölhetnek tudósításokat. Magától értetődik, hogy Wenckheim, valamint követtársa támogatták e javaslatokat s főleg Wenckheim hires, korholó beszédeinek hatása alatt történt, hogy a főrendek nem mondottak ellent e már igy is megcsappant követelésnek.

Ugyancsak liberális szellemben szólaltak fel követeink a vallásügyek tárgyalásánál, melyek nagy részét az alsótáblán keresztül is vitték, de a főrendek, habár annak szabadelvű csoportja kivánta a javaslatokat (Károlyi meggyőző beszédben bizonyította jogosságát), visszavetette azok legnagyobb részét.

Legfontosabb működést fejtett ki azonban Wenckheim a II. és a VII. törvénycikkek tárgyalásakor. Az előbbi a katonai kérdéseket rendezte s ~í~1839. VI. t.-c.

Wenckheim azon módon szerette volna elintéztetni, melyen Tomcsányi akarta még az 1832—36-iki országgyűlés előtt benyújtott s már említett dolgozatában.

Annyit el is értek, hogy az erőszakos katona- fogdosás helyett a katonaállitás ezután sorshúzással történik s a szolgálati idő 10 év, elérték azt is, hogy kimondták, miszerint a kincstár köteles ezentúl gondoskodni a katonaság elszállásolásáról és ellátásáról, azt azonban már nem tudta keresztül vinni Wenckheim — Szentkirályi és Pálóczi indítványához csati j kozva —, hogy ezért ne fizessen kárpótlást az országgyűlés, habár törvényre hivatkozva bizonyították, hogy a kincstár köteles a katonaság minden szükségletét az adóból fedezni.1 Sőt, midőn ezen indítvány elvetésével került a főrendek elé a törvényjavaslat, azok az elszállásolás megválthatását is elvetették.

Nagyobb szerencsével dolgozott Wenckheim az úrbéri törvények tárgyalásakor, keresztülvivén mindazt, amit az előbbi országgyűlésen Novák Antal hiába indítványozott.2

VII. E sikeres működés után természetesen nagy lelkesedéssel fogadták követeinket a megyében. Különösen Wenckheimot dicsőítették, mint a szabadelvű eszmék bátor bajnokát.

Wenckheim és a most már igaz szabadelvűek vezetése alatt álló békésmegyei liberálisok nem maradtak ezentúl a szónál, hanem hozzáfogtak az országos társadalmi mozgalmak hatása alatt a megyei reformokhoz. A már szóba került, de még meg nem oldott, az országgyűlés elé hozandó kérdéseket megvitatják, előkészítik és csatlakoznak Szat- mármegye azon határozatához, melyben pontokban foglalja össze az életbeléptetendő, az ország képét

1 1715. Vili. t.-c.

2 Az 1839. VII. t.-c. a jobbágyi tartozások örök áron megválthatását mondja ki.

átalakítandó reformokat. Egyszersmind Wenckheim sürgetésére olykép módosítják ezt, hogy lehetőleg ne kerüljenek szembe a reformok terére lépett kormánnyal, mert ebből nagy bajok származhatnának.

Ez már több volt mint szó, ez már tettekkel ért fel.

Az sem minden jelentőségnélküli, hogy, midőn Szatmármegye még ugyanezen esztendőben visszavonta programmját, Békésmegye azok sorában volt, kik ezt tovább is támogatták, habár később a bocskoros nemesség nagy része a „nem adózunk“ jelszót követte. S hogy tényleg nem volt oly roppant vágya a közteherviselés e nemeseknek, habár a megye intelligens része mindvégig határozottan követelte ezt, az is mutatja, hogy senki sem volt, ki a tolnamegyei Bezerédj István, Kossuth, Deák stb. példájára önként adót vállalt volna.

Az is lehet azonban, — sőt a vezetőkre határozottan úgy áll — hogy azért nem tették, mert I ez úgy sem vezethet a kívánt célhoz s ők országgyűlési határozat alapján kívánták a reformok élet- beléptetését. Hogy mindez nem ment megyénkben simán, az — ismervén viszonyait — könnyen érthető, másrészt pedig fényt derít kissé a megyebeli állapotokra.

A megyei szabadelvüpárt azonban törhetetlen kitartással és elvhüséggel támogatta a szent ügyet, melynek a haza felvirágozásához, a nemzet boldogulásához kell vezetnie

Mint már mondtam, nem állottak meg a szónál s a tettek harcterén is megállották helyüket. Különösen Wenckheim mutatott itt követésre méltó példát. Az elsők között volt a magyar főurak között, kik becsületesen végrehajtották földjeiken az úrbéri törvényeket, előlegeket is nyújtván a szegény népnek földje megmivelésére.

Hozzájárult — hasonlóképen a többi békés-