Békés, 1910. (42. évfolyam, 1-52. szám)

1910-09-04 / 36. szám

1910. szeptember 4. BÉKÉS 5 lottak alá a rozoga tetőn keresztül, később azonban egész sugarakban ömlött az áldás a színpadra, a nézőtérre s a zenekarra. A muzsikusok egészen átáz­tak, de azért szilárdan megmaradtak a helyükön. Előbb esernyők alatt játszottak, később, mikor igy nem ment a dolog, felvonultak a szélső páholyokba. Az eső azonban a páholyokat sem respektálta és igy az előadás nagy derültség közben félbeu maradt. Az Ügyvédek lajstromába az aradi kamara területén felvétettek : dr. Hüllender Lipót Békés­csaba, dr. Pálfi Zoltán Orosháza és dr Tury Fe­renc Gyula szók hely 1 y el. Békés község képviselőtestülete augusztus hó 29-én közgyűlést tartott, melyen Kórber Tivadar főgimn. igazgatónak a központi választmányi tug ságról való lemondását nem fogadta el 8 felkérte a lemondót, hogy tisztét a választmány legközelebbi alakulásáig tartsa meg. Az ipariskola működéséről szóló évi jelentés tudomásul vétetett, az iskola tanítói fizetésének felemeléséhez, úgyszintén egy újabb rajztanitói állásnak szervezéséhez nem járult hozzá a képviselőtestület. Az iskola felügyelő-bizott­ságának tagjai Dr. Tárók Gábor, Báró Dreclisel Géza, Hencz Antal, ifj. Szilágyi István, Kovács Lajos, Balázs József és Pásztor Imre lettek. A villanyvilágitási bizottság elnökhelyettesévé Dr lórök Gábor választatott meg. Végül tudomásul vétetett az erdőügyi bizottságnak lapunk múlt heti számá­ban már ismertetőit erdővóteli ügyben Budapesten tett eljárásáról szóló jelentése. Folyó hó ‘2-án d. e. ■.9 órakor ismét rendkívüli ülésre gyűlt össze a kép­viselőtestület. Ezen az ülésen Balázs József községi mérnök előterjesztette, hogy hivatalos iratokkal foglalkozva, arra a meglepő fölfedezésre jutott, hogy a község betonépittetési diia 140,000 K az épiiő Schreiber Izidornak még 1907. dec. 20 áu kifizette­tett, jólehet a képviselőtestületnek 1907 dec. lG-án kelt kifizetést elrendelő határozata ekkor még nem emelkedett jogerőre, sőt amennyiben a határozatot Dr. Jelegdy Lajos ügyész felebbezésére a miniszter megsemmisítette s a betonjárda átvételét újabb vizsgálattól tette függővé, az épitő mind e mai napig jogosulatlan a munkálatok dijának felvételére. Előterjesztésében mint nagyfokú szabálytalanságot e nlitette fel a mérnök, hogy a kifizetési utalványok közül az egyiken csupáa az első jegyző neve sze­repel, mig a községi biró szükséges aláírása hiány­zik az iratról. A képviselőtestület e jelentésre el­határozta, hogy az ügyet a járási főszolgabíró elé terjeszti s felkéri, hogy e tárgyban sürgős vizsgá­latot indítson. Tüzesetek. Id. Megyeri Sándor békési lakos bélmegyeri tanyáján 3 kazal tengeri kórója aug. hó 29-én ismeretlen okból leégett. A kár 185 ko­rona, mely biztosításból megtérül. — Augusztus hó 27-én este tűz ütött ki Somlyai Gábor békési lakos tanyáján is, mely alkalommal azonban csak Hujdu Károly békési lakos 1200 koronára biztosított, 800 koronára értékelt cséplőgépének faa'katrészei estek a veszedelem martalékaivá. A h a tósági vizsgálat megállapította, hogy a tüzet gyújtogatás okozta. A tettes után erélyes nyomozás indult meg. Meglopott szakácsnő. Weinfeld Zsigmondné nagyzerindi szakácsnő múlt hónap 2ő-én kocsival bejött Gyulára, Este a Hagymatéren megálltak, hogy ott töltsék az éjszakát. A szakácsnő mielőtt a ko­csiban lefeküdt, ujjairól lehuzta£j30 korona értékű 4 drb. gyűrűjét, a ridiküljébe tette, ezt pedig a feje alá. Reggelre a ridikül is a gyűri! is eltűntek. Fel­jelentést tett a rendőrségen, hol a nyomozást be­vezették. Reklám és dobszó nélkül, de sok évi tapasz­talattal és alapos szaktudással felszerelve kezdte meg működését épen most egy éve Hegyi Lajos hirdetési irodája (Budapest, VII. Kertész-utca 39 sz.) és ezen rövid idő alatt megszerezte magának a reklám ügy alapos ismerete, előzékeny eljárása és a legszolidabb bázisra fektetett tevékenységével a legjobb nevű cégekből álló klientúrájának teljes bizalmát és megelégedését, most már a főváros egyik legkeresettebb és szívesen foglalkoztatott hir­detési irodáihoz tartozik. A reklámügyre vonatkozó bármely felvilágosítással, árajánlatokkal, terveze­tekkel 8tb. a legnagyobb készséggel szolgál. 354 2—3 A bécsi egyetemen vizsgázott nyelvtanár ok­tatást ad az angol és német nyelvből. Cim a ki­adóhivatalban. 2—3 Nőknek a gyógyszerészeti tanfolyamra való felvétetele. A vallás- és közoktatásügyi minister egy konkrét eset kapcsán kimondotta, hogy a gim­názium 6 osztályát elvégzett nő a gyógyszerészeti pályára csak akkor léphet, ha legfeljebb 3 elég­ségese van a 6-ik osztályban elvégzett tanulmá­nyokból. Ha már 4 tárgyból kapott elégséges osz­tályzatot, akkor nem vehető fel a gyógyszerészeti tanfolyamra. Azonban jogában áll az illető nőnek a 7-ik osztályt elvégezni és ba bizonyítványa a fenti kellékeknek megfelel, aiskor a kérelem telje­síthető lesz. Gyepes Gergely férfi szabó, Városház-uíci 3. Ajánlja az Ízléses ruhát kedvelő t. közönség figyel­mébe legújabb hazii és angol szövet különleges­ségeit ruhaszük'ségleteinek kielégítésére. 37O. I--3. Itt van Coliin! Aki tudvalevőleg felülmúlha­tatlan művész, bűvész és kártyakirály. Szombaton és ma, vasárnap este a népkerti pavillonban Szi­lágyi Elemér hölgyutánzó művésszel büvészestélyt rendez. A gazdag műsort, a plakátok mutatják. Ilelyárak tetszósszerintiek. Zenéről gondoskodva van! Közgazdaság. Szabók közgyűlése. A békéscsabai városháza nagytermében vasár­nap megtartott szabó-szövetkezeti nagy-gyűlés látoga­tását mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy azon 158 kiküldött vett részt Tímár Endre ipartestületi elnök elnöklete alatt s mindjárt a formalitások elintézése után szót kért Áchim L. András országgyűlési kép­viselő és élénk figyelem közepette válalta, hogy mindenkor szolója lesz, úgy a parlamentben, mint azon kívül is, a kis:pari érdekeknek. Utána Ullmann Jákó fővárosi szabó iparos — szakértő — szóllott elismerését fejezvén ki Csaba népképviselőjének. Majd rátért a szervezkedésnek szövetkezeti alapon való szükségességére, világosan körvonalazva az ezen keretben való országositást egy szakipari központban. Vonatkozásba hozza mozgalmukat azon követe­léssel az O. K. H. Sz.-tel szemben, hogy mint az eddigi kormányok ez sem törődik az ipari és keres­kedelmi érdekekkel ; mig az agrárius érdekek minden vonalon kielégítést nyernek. Erős vonásokban szó­lítja harcba a kisiparosságot, hogy elsöpörje a ha­ladás utjából azt a konzervatív tábort, mely gátlója minden egészséges ipari fejlődésnek. Könyves T. Kálmán előadó szólt ezután a vi­déki szabó-iparosok mozgalmáról, visszautasítva azt a vádat, mintha a vidék nem érdeklődne az országo- sitás iránt s határozati javaslatot terjesztett elő, mely főbb vonsaiban az eddig ismert álláspontokkal egyezik a miniszterhez már benyújtót memorandum szövegével. Majd felolvassa a meghívott megyei országos képviselők leveleit, kik szintén velük rokonszenvez­nek és az ügy érdekében szószólói kívánnak lenni a kis iparosságnak. Lebovits Rudolf (Nagyvárad) ékesen vá­zolta az iparosság egymás közti existeuciáüs ellen­téteit s békességes együtt munkálkodásra hívja fel a szabó iparosokat. Ezután Gyepes Gergely Gyuláról kulturális szempontból mutatott rá a szövetkezeti mozgalomban a szaksajtó támogatására, mely hivatása magaslatán álva mindenkor iskolája a jövő szövetkezeti fejlődés­nek ; kérve a vidék szabó iparosait, hogy ne fásult­sággal, de bízva a fővárosi szakértők kiválóságaiban, előszeretettel hassanak közre szövetkezeteik megte­remtésében a részvények fizetését illetőleg; mert csak ambiciózus emberekkel lehet egy ily nagy gazdasági harcot megvívni. Bálint Menyhért Budapestről szóllo't ezután meggyőző érvekkel támogatva az országositásnak közgazdasági tekintetbeni szükségességét, hivatkozva szakellenőri mivoltára, mint aki legjobban ösmeri a szabók speciális érdekeit. Nem engedik úgymond az országgyűlés által már megszavazott s országositásra szánt 1 millió 400.000 koronát a bukott szövetke­zetek eltnssolására pocsékolni; hanem követelik, hogy a már meglevő erők kiépítésére használják azt fel. Igen temperamentumosán mutatott rá Kaszab Géza (Aradról) az O. K. H. Sz. mai káros]szervezett- ségére és követelte az országyülés által az ipari szövetkezet külön választását az agrárszövetkezettől, mely miatt szerinte soha sem fognak boldogulni ipari téren a legkiválóbb szakerők sem ; mert amazok agyafúrtságaik és kapzsiságukkal kerékkötői minden indusztrális terjeszkedésnek. Szólották még többen, mindannyian kétségtelen jelét látják annak, hogy az 0. K, H. Sz. huza-vona politikája kiszámíthatatlan kárára van az ipari ér­dekeltségeknek. Miután elnök erőgyűjtésre és munkálkodásra szólította fel az iparosságot a szövetkezeti eszme érdekében, a nagy gyűlés azon meggyőződéssel osz­lót szét, hogy úgy ezzel, mint még a hátra levő nagy agitációs mozgalommal sikerülend meggyőzni az irányadó tényezőket, a kereskedelmi kormányt a kisiparosok boldogulásának ezen előfeltételeiről. Munkássztrájk. Haraszti Sándor gerendási bir­tokán 9 cséplőmunkás sztrájkba lépvén, minthogy a megtartott hatósági eljárás a munkások eljárá­sának jogtalan voltát igazolta be, ennélfogva a járási főszolgabíró a munkásokat egyenkint 30 napi elzárással büntette. A büntetés megkezdése után azonban a munkások hajlandóknak nyilatkoz­ván a munka folytatására, a főszolgabíró bünteté­sük végrehajtását felfüggesztette. A békési erdővétel ügye. A békési erdővétel ügyét a törvényhatósági bizottság tudvalevőleg bi­zonyos — a község vagyonjogi érdekeit jobban biztosiló — kikötések mellett hagyta jóvá. Miután, mint azt lapunk múlt heti számában megírtuk, a törvényhatóság feltételeit az eladó részvénytársa­ság elfogadta, ennélfogva a vármegye alispánja a szerződést és az újonnan kiállított nyilatkozatot, a törvényhatóság részéről nyert felhatalmazás alapján jóváhagyási záradékkal ellátta. Ily módon a vé­telre vonatkozó szeiződés jogerőssé válván, az al­ispán az eidőcsere folytán, valamint a békési fás- melléki erdő kiirtási módozatainak megállapítása céljából szükséges intézkedések megtétele, illetőleg a földmivelésügyi miniszterhez teendő javaslattétel végett, az erdészeti albizottságot e hó 3-ának d. u. 5 órájára hivta össze. A Szeghalom községi u. n. foki sebeskörösi híd teljesen elkészülvén, annak próba terhelése és a vasbeton szerkezet felülvizsgálata Éltető Ákos miniszteri műszaki tanácsos vezetése mellett, aug. 30. tartatott meg. A felülvizsgálat a hid teljes meg­felelő voltát állapította meg, aminek következtében a hid a forgalomnak is átadatott. Az uj hid annyi­ban érdemel külön felemlitést, hogy ez az első hid a vármegyében, amely részben vasbetonból készült. A hídnak a sebeskörös feletti része ugyanis 30 méter boszban vasfelszerkezettel bir, ellenben a hídnak két oldali 30—30 méter hosszú része vasbetonból készült. Az uj hid általános képe igen szép és rendkívül kellemes benyomást tesz a né­zőre. Hogy a vasbeton hogy fog beválni, azt a jövő mutatja meg. Az eddigi eredménye a hid épí­tés terén nagyon biztatók. A hidat Kálmán Miklós szolnoki vállalkozó építette és 198 000 koronába került. A hídnak értékét sajnos lerontja az a kö­rülmény, hogy a vezető 4—5 klmtr hosszú ut nincs kikövezve és igy téli időben a hozzáfárhetés telje­sen lehetetlen. Még szomorúbb, hogy ez a hiány, a közúti alapnak mostoha állapota következtében a közel jövőben orvosolható alig lesz. Utbiztos kirendelés. Az orosházi —hódmező­vásárhelyi törvényhatósági ut építési munkálatai­nak ellenőrzésére és felügyeletére a beteg Vajda József szegedi utmesler helyett a kereskedelmi minister Szigeti Mihály orosházi utbiztost rendelte ki. Kérdéses ut a beruházási hitel terhére jelen­leg épül. Országosvásári jelentés. Augusztus hó 30-án csendes sertés vásár. A felhajtás alig haladja meg az ezer darabot, mely kis csapatok és egyes sertésekből állott. A vásár élénk volt és igen magas árakon lett minden eladva. Fi­zettek heréletlen kocákért és 1 éven felüli süldőkért 120—130 fillérig, fiatalabb süldőkért 160—170 fil­lérig, kövér sertésért 110—115 fillérig kilóként élő­súlyban. Szeptember 1 én csütörtökön ürü és juhvásár. A felhajtás circa 15—20000 darab. A vásár élénk volt és magas árakon lettek eladva. Elkelt elsőrendű beállítani való ürü 16—24 koronáért, kosok 26—30 koronáért, elsőrendű birka 16—22 koronáért, vágni való birka 16 — 22 koronáért páronként. Szeptember hó 2-án pétiteken marhavásár. Az éjjel-nappal szakadó eső a vásárt teljesen tönkre tette, a felhajtás is kisebb volt a szokottnál circa 3000 darab, de ennek nagy része is eladatlan ma­radt, ami elkelt az igen magas árak mellett cserélt gazdát. Eiadatott elsőrendű ökör 800 —1100 koroná­ért, márodrendü 500 — 750 koronáért. 4-5 éves tinók 400—700 koronáig, egy és féléves borjú 160—350 koronáig páronként. Jó fejős tehenek keltek dara­bonként 300—600 koronáig. Szeptember hó 3-án szombaton lóvásár. Ezt a vásárt is elmosta az eső, a felhajtás alig haladta meg a 2000 darabot és igy a vásár eladó és vevő híján csekély és vontatott volt. Fizettek első osztá­lyú kocsiba való lóért páronként 1500—2500 koro­nát, másodosztályú lóért 700—1500 koronát és cse­kélyebb minőségű kisebb gazdasági lovakért 200-600 koronát. Heti p i 3 c. Gyula, szept. 2 A budapesti gabonatőzsdén szilárd irányza mellett, az árak alig változtak. Heti piacunkon az esős idő és vásár miatt csekély volt a kínálat, eladatott: Búza uj Árpa uj Zab Tengeri 17-— 18-— 12.40 12.60 13 60—13-80 11-60—11-70

Next

/
Oldalképek
Tartalom