Békés, 1910. (42. évfolyam, 1-52. szám)
1910-07-24 / 30. szám
2 BÉKÉS 1910. Julius 24. renden kel! tartani, míg az államnak, a tör- vényhozásnak és a közvéleménynek helyes irányba terelésével, annak sikeres megoldása biztosítva nem lesz. Békésvármegye a kuliuráért. Jelentés a Békésvármegyei Közművelődési Bizottság 1909—910. tél folyamán tartott előadásairól. irta: Pál Ernő, bizottsági titkár. Békésvármegye központi közművelődési bizottsága az 1909 —1910. év tél folyamán is mindent megtett, hogy a vármegye területén lakó tanulni, haladni vágyó polgárság szabad idejét az önművelésre forditsa. Abból a hasznos elvből indult, ki, hogy — kulturátlan nép csak tömeget képez, melyet mindenféle gyanús célra fel lehet használni. A nemes célokat csak fölvilágosult nép érti s érzi át. A müveit társadalom és a hatóságok együttes, összbangzó munkája a felnőttek oktatása terén már a múlt évben igen szép sikerrel honorálta a közművelődési bizottság fáradozását. Működésének az első évében együvé tudta vonzani a vasárnapok és ünnepnapok szabad délutánjain egy-két jól rendezett előadásra a községek ifjait, öregeit, ahol komoly oktatásban részesítve őket, mintegy áthidalója lett annak a megmérhetetlen űrnek, mely sajnos, még ma is fennáll az élet és iskola között. Elfogulatlanul jelenthetem, hogy vármegyénk igen sok községében, ahol a felnőttek oktatás ügyét nagyobb gonddal, körültekintőbb munkával végezték, ott a közművelődési bizottság által rendezett előadások megtudták nyerni a nép rokonszenvét s igy az ismeretségnyujtásnak igen alkalmas eszközeivé váltak. A múlt év tanulságai alapul szolgáltak a jelen év kulturális munkáihoz. Sok helyen sajnálattal kellett tapasztalni, hogy az értelmiség távol tartja magát kulturális törekvéseinktől. Bizottságunk e téren is mindent megtett, ' hogy műveltebb társadalmunk rokonszenvét, közreműködését megnyerje s őket a felnőttek oktatásügye felől kellőleg tájékoztassa, a nevelés ezen kiváló irányáról felvilágosítsa. Fáradozását több Muzeum. így hivják a dolgozó szobát Élete nagy részét itt tölti a tiszteletes ur. Régi fakó képek, öreg bútorok, ócska könyvek, pipák, dohányfüst között. Ide a napi élet küzdelme, zaja nem hallatszik. Csend van, csend. Megelégedés, béke, mélységes nyugalom. Ez a négy fallal körülhatárolt zug, egy kiszakított oázis a tülekedő élet sivatagából . . . A Hársasból vastagon gomolyog elő a kékes- szürke füstfelleg. Előbb az újság körül bodorodik. azután lecsap a padlóra, átöleli az Íróasztalt, méregeti székében, hosszában, majd egyet gondol s óvatosan felkuszik a falakon a mennyezetig, onnan sülyed, sülyed s lassanként behálózza az egész szobát. Az üvegajtó nyilik, Liza néni jön a kancsó- val. Az asztalra teszi. Kimegy. Nem szól, nem kérdez semmit. Nem háborgatja a bátyját. Tudja, hogy nem szereti, ha olvasásközben beszélnek hozzá. A tiszteletes ur ránéz a kancsóra. Vastag, húsos ajka félre szalad. Mosolyog. Régi szolga, régi jószág. Kissé kopott a kül- eje, de azért megteszi. Meg az. Ép úgy, mint az ujmódi, a mostani divatu porcellán, vagy üveg. Még jobban. Ehhez szokni sem kell. Ismerik egymást. Rég óta ismerik. . . . Előre hajol. Két ujját a kancsó fülébe csúsztatja. Fölemeli. A kancsó csorbája éppen az alsó ajakra esik. így jobban is pászol. Nem hiba az benne ! Aztán megint beletemetkezik az újságba. Olvasna, de a betűk összefolynak a szemei előtt. Egy képet lát. Mostanában mindig ezt a képet. Amint egy kissé pihenne, elébe áll . . , Minek jön, mikor nem akar rágondolni ? helyt követte siker, de e téren még erős munka vár megoldásra. Egyben kiváló gondot fordított a nép rokon- szenvének, bizalmának megnyerésére is. E nélkül el sem képzelhető a felnőttek oktatásügyének helyes alkalmazása. A nép jóakaratát meg kell előbb nyerni, mert csak ez esetben lesz rábírható azon áldozatra, mely szabadságideje egy részének lefoglalásából áll. E végből a sorozatos előadások oly módon állíttattak össze, hogy abban a társadalom minden rétege föllelhesse a maga tudnivalóját és a komoly tanulmányok mellett ne csak elméleti ismereteket, hanem lelki nemes szórakozást is találhasson. Az elméleti tanulmányok alig nyújtanak módot a kedélyvilág ártatlan derűjének ápolására, pedig az élet küzdelmében az akarat leghelyesebb szabályozója a jó kedély, amely a legnehezebb életviszonyokban sok elmét mentett meg az elbo- rulástól. Különben is a tapasztalás amellett szól, hogy a szabadoktatás mindaddig, mig a komoly tanítás keretébe az erkölcsi és kedélyképzés munkáját be nem tudja illeszteni, célt nem érhet. így tettük a kedély és erkölcsképzést is az oktatás egyik kiváló részévé, melyet hazafiul érzést ápoló énekekkel, zeneszámokkal és szavalatokkal igyekeztünk ápo'ni, fejleszteni. A tapasztalat igazolja, hogy a hallgatóságra egy-egy hangulatos költemény, egy-egy szép ének, zeneszám előadása szemmel látható hatást gyakorolt. Mintegy érezni, látni lehetett, hogy az előadottakban kifejezett szép gondolatok, nemes érzelmek mennyire elősegítették a hallgatóság szivében a hasonló érzelmek és gondolatok forrását megnyitni. Bizottságunk, tekintettel vármegyénk túlnyomó gazdaközönségére s különösen kisgazdáira, a jelen évben az általános ismereteket nyújtó előadások mellé kizárólag gazdasági szakismereteket nyújtó előadásokat is vett fel programjába így vált ez év folyamán működése kettős irányúvá, egyfelől mig az általános műveltséget ápolta, addig másfelől földmivelő polgárságunk gazdasági érdekeit szolgálta Talán sehol sincs nagyobb szükség a felnőttek oktatására, mint éppen a földművelő osztálynál. Igaz, hogy vármegyénk, földmivelő osztálya gyors felfogású, gyakorlati érzékkel biró s így elméleti oktatás nélkül is gyorsabban tanul s igen gyakran csodálatos módon balad előre, mind e mellett a továbbképzést mellőzni nem szabad, mert kisgazdáink életszüksége megkívánja, hogy a mai föld- mi velés egyes ágainak óriási fejlődésével, a fejlődés mozzanataival állandóan lépést ludjon tartani. Az intenzív gazdálkodásnak nem a szegénység, hanem a tudatlanság a legnagyobb ellensége. Az ismeretek segítségével adhatunk alkalmat kisgazdáinknak fölhozni azokat a kincseket, melyeket az anyaföld a szorgalmas, értelmes gazda részére bőségesen termel. Hogy gazdasági e'őadásaink népünk lelkében minél nagyobb nyomokat hagyjanak hátra, bizottságunk ez előadásokat kiváló szakemberekre és képzett gyakorlati gazdákra bízta. Nem hagyhatta bizottságunk kiaknázatlanul azt az óriási erkölcsi alapot sem, amelyet a Magyar- országi Munkások Rokkant- és Nyugdij-Egylete munkás társadalmunk jövője érdekében annyi humanizmussal fektetett le. E végből sorozatos előadásai közé felvette és minden egyes községben behatóan ismertette e nyugdijegylet szervezetét, áldásos működését, amely ma már az egész ország területére kiterjed és méltán mondható ez intézmény hazánk legnagyobb és legjótékonyabb egyletének, mely hivatva van társadalmunk békéjét és boldogságát megteremteni. A közművelődési bizottság előadásait a kidolgozott tervezet alapján 1909. október végén kezdette meg s 1910. április első felében fejezte be. Az előadások helyéről, azok berendezéséről, fűtéséről, világításáról a hatóságok gondoskodtak, akik kulturális törekvéseinket a legnagyobb készséggel támogatták. Az előadások hatása népünkre általában jótékony befolyású volt. A hallgatók soraiban ott láttuk a család ifjait, öregeit, akik kiváló érdeklődéssel hallgatták az előadottakat: Az érdeklődés fokozását semmivel sem igazolhatjuk méltóbban, mint annak felemlitésével, hogy vármegyénk 29 községében 235 előadást 68,341 hallgató hallgatta végig. Egy előadásra esik tehát átlag 291 hallgató. Ez évi hallgatók száma a múlt évi előadások hallgatóinak számát 21,20j. múlja Jelül. Egy férfi, meg egy asszony. Átölelik egymást. Az ember erős, vad, brutális. Hogy szorítja az asszonyt. Csókolja . . . Egyre élesebbek, tisztábbak a körvonalak . . . Most már csak az asszony . . . Hogy meggömbö- j lyödött. Ő az ... a Julis, Aki itt volt, itt szolgált. 1 Hat, vagy nyolc éve. Talán több . . . Akkor ei- * ment. Elvitték Pestre. Pedig hogy marasztotta. Julis sem akart, de az anyja erőltette. „Jó állása van Szeret “ Az apja még a kezét is fölemelte . . . Hozzá ment . . . Akkor adta neki azt az arany láncot. Most is a nyakában van . . . Azóta nem látta. Nem jött. Pedig Ígérte, megfogadta . . . „Amikor csak tehetem, mikor szabadulhatok . . .“ Nem tartotta meg . . . Most itt van. Itt áll az utcaajtóban. Azt mérlegeli, bemenjen-e ? Tétovázik . . . Be, be . . . Hisz azért jött, azért . . . Az ajtót benyitja. Beóvakodik. Lopva szétnéz az udvaron. Minden a régi. A ház, a kert, a fák, csak a virágok nem olyan szépek. Foltosak, rozsdásak. A bimbók töpörödöttek. Az idő teszi ? Vagy senki sem gondol velük ? A piros rózsa is ott van a szegletben. Együtt oltották ezelőtt tiz évvel. A tiszteletes ur tette bele a szemet. Hogy, hogynem, mikor a gályát eleresztette, egy tövis beletörött az ujjába ... A múzeumba mentek. A tiszteletes ur előbb a meztelen karját fogta meg, aztán a nyakát. Magához húzta ... Ott történt ... A forróság elöntötte őket . . . Julis a rózsalevelekből egyet leszakít ; bimbót szeretne, de azt észrevennék. A levelet eldugja . . A folyosóra fordul. Az üvegajtónál megáll. Itt a muzeum. Kezét a kilincsre teszi. Benyit . . . A tiszteletes ur felrezzen. Julis ott áll előtte . . . Félve, mosolyogva, kívánatosán ; úgy mint régen . . . Julis lehajol a tiszteletes ur kezére. Megcsókolja. — Te vagy Juliska? Te? . . — Én vagyok, én . . . Eljöttem . . . A tiszteletes ür leülteti. A beszéd eleinte nehezen indul, de megindul. Előbb a tiszteletes úrról esik a szó, azután Pestről, majd meg a faluról. Julis azt mondja ; — Milyen más itt minden . . . Hogy megváltozott. Az emberek már nem is ismernek. Hiába köszöntőm őket. Azt hittem, hogy a tiszteletes ur sem ismer meg . . . Talán a ruhám ... De hát a városban igy járnak . . . — Hát az urad ? — Rossz, komisz . . . Majd hamiskásan mosolyogva hozzá tette : — Otthon maradt. Egyedül jöttem . . . A szeme szögletéből nézett a tiszteletes urra. — Holnap már vissza is mögyek ... De ha a tiszteletes ur akarja, itt maradok akár három napig is . . . A tiszteletes ur felállt. Julis fejét a két keze közé fogta. Úgy, mint régen. Majd lejebb eresztette a két karját, le egész a Julis derekáig ... A meleg, puha asszonyi test hozzásimult. Egy pillanatig forróságot érzett, a vére bizseregni kezdett. .. De csak egy pillanatig . . . . . . Mikor Julis kilépett a muzeum ajtaján, az öreg tiszteletes ur erőtlenül esett vissza a karos székébe s ami régen, nagyon régen történt vele, nagy húsos öklével egy könnyet törölt ki a szeméből . . .
