Békés, 1910. (42. évfolyam, 1-52. szám)
1910-03-20 / 12. szám
XLII. évfolyam. Gyula, igio. március 20. 12-ik szám. Előfizetési árak: Egész évre .............. 10 K — f Fé l évre.............. Év negyedre........ 5 K - f 2 K 50 f Hirdetési dij előre fizetendő. Nyilttér sora 20 fillér. TÁRSADALMI ES KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér, Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 20 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ: KÓHN DÁVID Megjelenik minden vasárnap. A magántisztviselők nyugdíjügye. A megoldásra váró nagy szociális kérdések között alig van jelentősebb, mint a magán alkalmazottak aggkori ellátásának az ügye. És hogy e kérdés országos érdekűvé még máig sem nőtte ki magát, azt kizárólag annak köszönhetjük, hogy a magántisztviselők különböző egyesületei nem bírtak akkora társadalmi súlyt szerezni, ami elegendő lett volna a kormányhoz és törvény- hozáshoz e tárgyban többszörösen beterjesztett kérelmük megfelelő támogatására. Az állam, a törvényhatóságok, nemkülönben azok magán vállalkozásai, ha valakit alkalmaznak, az illető nyomban tagja lesz valamely nyugdíjintézménynek. Az alkalmazás és nyugdíjjogosultság szinte elválaszthat- lanul egybe vannak kapcsolva. Ha hozzávesszük azt, hogy félre nem magyarázható törvényekkel és szolgálati pragmatikákkal védett állami tisztviselőnek az állása nem annyira bizonytalan, mint egy kizárólag munkaadója szeszélyétől függő magántisztviselőé, méltán csodálkozhatunk, hogy a magyarországi magánhivatalnokok, akiknek a száma pedig mint minden országban, igen tekintélyes, — elementáris erővel nem követelhették eddigelé, hogy nyugdíjügyüket, aggkori ellátásukat a törvényhozás rendezze. Szó sincs róla, hogy minden nagyobb szabású magánvállalatnál ma is meg van a nyugdíjintézet. Az is bizonyos, hogy az egy szakmába tartozó magánalkalmazottak is létrehoztak egy-egy nyugdíjintézetet, de az ilyen nyugdíjintézetek egyáltalán nem felelnek meg annak a régóta hirdetett szociális elvnek, hogy egy-egy alkalmazott aggkori ellátásának biztosítására szolgáló költségeket nemcsak az illető alkalmazottnak, hanem a munkaadónak is kell viselnie. Szó sincs róla, hogy az évi járadékbiztosító intézetek mai fejlettsége mellett bárki a világon tud öreg napjaira nyugdijat, elhalálozása esetén pedig özvegyének és árváinak fenntartási költséget biztosítani és az előrelátó gondos ember meg is teszi ezt, ámde ne feledkezzünk meg arról, hogy a nyugdij-biztositás ilyen formájában a terhekből éppen az nem veszi ki részét, akinek legfőbb érdeke volna, hogy a nyugdij- kérdés kedvező megoldása ne okozzon álmatlan éjjeleket egy-egy alkalmazottjának. Ha az állam és a törvényhatóságok szintén kiveszik részüket egy-egy nyugdíjintézet fenntartásával járó terhekből, méltányos dolog, hogy azok is vegyék ki, akik a magán alkalmazottaknak kenyeret adnak. Erre azonban az ország összes munkaadóit más nem tudja kényszeríteni, mint a törvényhozás, az állam a maga mindenható erejével. Társadalmi utón ezt a kérdést, aminthogy nem sikerült megoldani a nyugati államokban, éppen úgy nem fog sikerülni minálunk sem. Ezzel tisztában is vannak már a magántisztviselők érdekképviseleti szervezői, igy a többek közt a Magántisztviselők Országos Szövetsége és a Magyar Gazdatisztek és Erdőtisztek Országos Egyesülete is. Ez a két hatalmas szervezet, amely amellett, hogy a tagjai részére nyugdíjintézetet létesített és tart fenn, teljes egyértelműséggel helyezkedtek arra az álláspontra, hogy a magántisztviselők aggkori ellátásának jelentékeny szociális kérdését kizárólag a törvényhozás oldhatja meg, még pedig minden magán alkalmazottra kötelező nyugdíjbiztosító intézmény létesítésével. E kérdés megoldásának útjelzői eddig csak memorandumok voltak. A legújabb eredmény is egy memorandum, melyet a magántisztviselők szövetsége a kereskedelemügyi miniszterhez nyújtott be s azt a kérelmet tartalmazza, hogy a miniszter rendelje el a legközelebbi népszámlálás keretében a magántisztviselők kereseti viszonyaira és egyéb más, a nyugdíjintézmény felállításához szükséges tudnivalókra vonatkozó adatgyűjtést. Ez a kívánság, meglehetősen szerény, annál- inkább teljesíthető. Megeshetik azonban, hogy a kivánalom szerénysége dacára is, a magán- tisztviselők kötelező nyugdíjbiztosításának ügye megfeneklik. Ekkor aztán már igazán nem marad más hátra, minthogy a magánalkalmazottak érdekképviseleti szervei kitűzzék a harci lobogót és országos agitációval hívják fel a közvélemény figyelmét erre a fontos kérdésre. Meg vagyunk róla győződve, hogy a józanul Ítélő közvélemény haladéktalanul azok mellé szegődik, akik ez ügyet évek óta ébren tartják. És a közvélemény követelő szava előtt meg kell hajolni a kormánynak és törvényhozásnak is. A közigazgatási bizottság ülése. — Március 14. — Békésvármegye közigazgatási bizottsága, március havi rendes ülését, e hó 14-én tartotta meg, a vármegye alispánjának elnöklete alatt. Az ülésen a bizottsági tagok Haviár Dániel és Haraszti Sándor kivételével, aki elmaradását igazolta, úgy a válaszTÁRCA. Az ügynök története. M, Twain után : Mutschenbacher Gyula. Szegény bús tekintetű idegen! Volt valami az ő alázatos magatartásában, fáradt tekintetében, kopott ruházatában, ami majdnem elért a felebaráti szeretet mustármagjához, amely még megmaradt egyedül, elhagyottan szivem puszta sivatagjában, ámbár észrevettem, hogy hóna alatt mintakönyvet szorongat s fölsóhajtottam : Imhol az isteni gondviselés szolgáját megint áldozatul dobta oda egy ügynöknek! De hiába ! Az ilyen emberek mindig magukra vonták érdeklődésemet. Mielőtt még tisztában lettem volna a helyzettel, idegenem már kezdte mondani történetét és én feszült figyelemmel és igaz részvéttel hallgattam reá. Körülbelül ezeket mondta: Szüleim, — sajnos, — elhunytak, mikor még kicsiny, ártatlan gyermek voltam. Nagybátyám, Ithuriel vett pártfogásába és úgy reveit, mint édes gyermekét. Ő volt egyetlen rokonom széles e világon ; jóravaló, gazdag és nemeslelkü ember volt. A legnagyobb fény és pompa között nevelt fel. — Nem ismertem oly szükségletet, amelyet pénz ki tudott elégíteni. Idővel elvégeztem iskoláimat és szolgaszemélyzetem két tagjának, kamarásomnak és inasomnak kíséretében, idegen országokat jártam be. — Négy éven át a gondatlanság röpke szárnyain bekalandoztam a távol partok tarka virágos kertjeit, — ugy-e nem veszi rósz néven ezt a fellengős beszédmódot én tőlem, akit mindenha költői léleknek tartottak — és bizalommal is szólok önhöz igy mint rokon lélekhez, akinek tekintete elárulja, hogy szintén megillette az isteni ihlet. Ama távol tájakon mohó vágygyal töltekeztem az ambróziai étekkel, amely híven megtermékenyíti a lelket, elmét és szivet. De ami ott leginkább hatott velem született aesthetikai Ízlésemre, az a gazdagoknak azon elterjedt szokása volt, hogy szenvedéllyel gyüj- :öttek mindenféle ritkaságokat, drága, értékes, mii-' /észí becsű dolgokat és egyik boldogtalan órában 'eltettem magamban, hogy felkeltem Isthuriel bátyám írdeklődését ezen nem mindennapos foglalkozás iránt. írtam neki, egyik ismerősömnek rengeteg cagylógyüjteményéről; majd egy másik ismerő-' iörnnek hires tajtékpipagyüjteményéről; felemii-1 ém, hogy az egyik tőkepénzes olvashatatlan kéz-! ratokat gyűjt, mit felette lélekemelőnek és művelő; látásúnak tartottam, hogy egy másik rengeteg ér-} ékü porcellángyüjteménynek a tulajdonosa, egy1 íarmadik, a leggazdagabb bélyeggyüjteménynek aj lüszke ura és igy tovább. — Leveleim csakhamar! negtermették gyümölcsüket. Nagybátyám gyüjte- nényre alkalmas tárgyak után kezdett nézni. Jól bgja tudni, mily gyorsan harapódzik el az ilyen izenvedély. Nagybátyám csakhamar heves gyüjtő- ázba esett anélkül, hogy tudomásom lett volna óla; csakhamar elhanyagolta nagyszabású sertés- íizlaló telepét; majd teljesen felhagyott az üzlettel ; minden idejét ritkaságok szenvedélyes kutatására ordította. Rengeteg vagyona volt és nem fukarko- lott vele. Először kolompokat gyűjtött. Gyüjte- nénye öt nagy termet töltött meg és fölöleié a :olompok összes fajait, amelyek csak valaha dívtak, egynek kivételével. Ez az egy — antik kolomp, fajának egyetlen megmaradt példánya — egy másik gyűjtőnek volt birtokában. Nagybátyám rengeteg összegeket ígért érette, de az illető nem akart tőle megválni. A többit bizonnyal tudja már. A vérebeit gyűjtő semmibe se vesz oly gyűjteményt, amely nem teljes. Szive megszakad, eladja kincseit és oly útra szeg, amelyet eleddig járatlannak tart. így tett nagybátyám is. Téglákat kezdett gyűjteni. Miután nagyszabású és érdekes gyűjteményt vásárolt össze, megint az előbbi nehézség merült föl; nagy szive megszakadt, lelke bálványát eladta egy nyugalomba vonult sörgyárosnak, aki birtoká- jban volt a hiányzó téglának. Majd kovakőbaltákat jés egyéb kőkorszakbeli szerszámokat gyűjtött, de lassankint felfedezte a gyárat, amelyben az ősi szerszámokat neki és egyéb gyűjtőnek készítették. Majd azték fölirásokra és kitömött bálnákra költötte pénzét, ám ez hihetetlen fáradság és kiadás után, megint csak csalódással végződött. Mikor gyűjteménye végre-valahára tökéletesnek látszott, kitömött bálna érkezett Grönlandból és azték felírás a középamerikai Cundurangoból, amely jelentéktelenné tett minden eddigi gyűjtést. Nagybátyám sietett e két drágagyöngyöt biztosítani. Megszerezte a kitömött bálnát, de a fölirat más gyűjtőé lett. Egy igazi Cundurango, ahogy ön azt bizonnyal tudja, oly végtelenül becses dolog, hogy a gyűjtő, aki ilyet megkaparint, inkább családjától válik meg, mint e felirástól. Tehát nagybátyám eladta gyűjteményét s egykedvűen látta kedveltjeit egymásután tovatűnni, hogy soha többé vissza ne térjenek; koromfekete haja egyetlen éjjelen át, hófehérré változott. Tjapunls: mai száma 12 oldal.
