Békés, 1909. (41. évfolyam, 1-52. szám)

1909-02-14 / 7. szám

8 BÉKÉS 19C9. február 14. rendeztetik — a rendezőbizottság magára vállalta Az erkölcsi siker reményét pedig nemcsak a Béké­sen, hanem az egész vármegyében mutatkozó ér­deklődés teszi jogossá. A tombola estélyre önkényt adományozott szebbnél-szebb tárgyak száma már is meghaladja a 100-at, jóllehet még két hét választ el az estélytől. A jelentés után dr. Török Gábo polgári köri elnök átiratára kimondta a válasz mány, hogy márcz. 15-ét az idén is együtt ünnepli a két egyesület. Majd dr. Igaz Pál ügyvéd indítványára elhatározta a választmány, hogy dr. Rethy László nemzeti múzeumi őr, ethnographus és iró közre­működésével f. hó 13-án este fél 9 órakor felolvasó estélyt rendez. Végül IJpóczy István kir. járásbiró, kaszinói igazgató tett jelentést a kaszinó jan. 30-án tartott nagysikerű felolvasó estélyéről, melyet éljen­zéssel fogadott a választmány s úgy az estély sze­replőinek, mint az estély rendezésében fáradságot nem ismerő igazgatója: Lipóczy Istvánnak jegyző- könyvi köszönetét szavazott. A kiábrándult lovag. Kiss Julianna békési uj- osztási lakos folyó hó 9-én este 10 óra tájban haza­menet arra a kellemetlen fölfedezésre jutott, hogy 140 K. értékű női ruhaneműjét elemelte valaki. A holmival együtt a vele közös háztartásban élő sze- relmetes társa Berecz József jászkarai illetőségű kedvese is eltűnt. Az esetről jelentést tett a békési esendőrségnek, ez mihamar kézre is kerítette a bujdosó lovagot, ki azzal a magyarázattal adta vissza az általa elrejtett batyut, hogy ez az ő keserves keresményének az eredménye. A szerelmeséből ki ábráudult lovsg a gyulai kir. ügyészségnek felje­lentetett. Szerencsétlenség. Folyó hó 8-án a Szeged felől jövő személyvonat Hódmezővásárhely és Békés- sámson között elütött egy parasztaBszonyt, kit a vonat kerekei ősszedaraboltak. A holttestet Oros­házára szállították, de nem tudták még megállapi tani kilétét. A hatóság megindította a vizsgálatot. A tiidövész gyógyszeréül a bükkfakátrány- készitmények teljes joggal régi jó hírnévnek örven­denek. Ezen készítmények a legkülönbözőbb alak­ban használtatnak, melyek között legjobb a „Sirolin Boche“, miután ez hatásos, ingernélküli és mindenek előtt igen jóizü, Kapható minden gyógyszertárban. A Petőfi ház sorsjáték. Rövid egy hónap múlva, vagyis márczius hó 6-án zajl ik le a Petőfi-Társaság hatalmas mozgalmának, a Petőfi-ház javára ren­dezett sorsjátéknak utolsó aktusa — a húzás. A Társaság 76000 korona értékű 2010 nyereménnyel, közte a 25000 koronás főnyereménnyel hálálja meg a közönség áldozatkészségét, hogy a Petőfi ház létesítési és fenntartási költségeihez hozzájá kérdést; a fiú vagy leány kérdést. A szerző ámí­tása szerint az tisztán számadatok alapján teljeB bizonyossággal előre meghatározható, hogy mikor születik az anyának fiú- vagy leánygyermeke. A szerző óriási horderejűnek tartja felfedezését, mert úgy véli, bogy az egész társadalom a jövőben ezek­nek az elveknek alapján helyesen fogja a férfiak és nők egymáshoz való számarányát meghatározni Ezenkívül még több érdekes teteit magyaráz a szerző, felmenti az összes szexuális vádlottakat, az öreg korukban szerelemre gyulókat, stb. s mind- n állításánál bizonyítékokra hivatkozik. A szerző mun­káját nem száraz tudományos hangon, hanem élvez­hető érdekes modorban adja elő. A munka ára 5 korona, kapható minden könyvkereskedésben, vagy a pénz előzetes beküldése ellenében bérmentve küldi meg a „Modern Irodalom“ kiadóhivatala, Budapest, VII., Rákóczi-ut 85. Ifjúsági Lapok. Ennek a tartalmas diáklapnak a 2 száma igen értékes tartalommal jeleut meg. Bájos elbeszélést irt a lap számára a kitűnő novel­lista Móricz Zsigmond »A nevetők klubja« czimen. Verset Bállá Ignácz, Nadai Pál pedig a tőle meg­szokott kedvességgel s irói művészettel mondja el a diákok számára Írott filozófiáját. Az időszerű ese­mények közül a Földrengést ismerteti az Ifjúsági Lapok népszerűén, csevegés módján. Az idegen irók közül ebben a számban Mark Twain szólal meg. A bélyeggyűjtő, Sport, Iskola világából, Fejtörő, Iro­dalmi és képügyességi pályázat s egyéb rovatok te­szik változatossá « kiváló lapot, melyet a magyar irodalom jelesei Írnak az ifjúság szamára. Vértes O. József szerkesztő valóban kulturmissziót művel, mi­dőn a Kik Karter s egy* b silány ponyvaregények korában ezt a léleknemesitö ifjúsági lapot diákjaink kezébe adja. A havonként háromszor (1-én, 10-én és 20-án) megjelenő Ifjúsági Lapok előfizetési ára '/t évre 1 kor. 20 fillér Egyes szám 12 fillér. Mutat­vány számot ingyen küld az Ifjúsági Lapok kiadó- hivatala Budapest, VII. Wesse’.ényi-utcza 27, rul. A Petőfi diszkiadásból már eddig több mint 2000 darabot küldött szót a Társaság ajándékul mindazoknak, akik legalább 40 darab 1 koronás sorsjegyet megvettek, vagy eladtak. — Sorsjegyek megrendelhetők a sorsjegyirodában Budapest IX., Boráros-tér 2-ik szóm, azonkívül minden bankban és tőzsdében. f S> f> Ugyan adjatok a szenvedőknek SCOTT-féle Emulsiot és kíméljetek meg álmatlan éjszakától. A fogak min­den fájdalom és bélbaj nélkül bújnak elő, fehérek, erősek és egyenlők lesznek. A gyermek szereti a SCOTT-féle Emulsiot és készségesen fogja azt szedni. Az emésztést, ha meg van zárva, min­denkor helyreállítja és előmozdítja „ , , Egy eredeti üveg 2 K 50 fillér. az Emulsió vásár- ° ° féie’módszer'^véd- Kapható minden gyógytárban. jegyét — a halászt «co 17 oß — kérjük figye- *** 1 lembe venni Irodalom és művészet. Érdekes könyv jelent meg, cime : Életünk és nemünk. Irta Aszlányi Dezső. A munka czimlapjáo azt hiideti, bogy megoldotta az összes nemi prob­lémákat és ezek között az oly fontos és érdekes Közgazdaság. A kerületi munkásbiztositó pénztár. Utóbbi időben egyremásra hatalmas kirohanásokat rendez­nek a gyulai munkásbiztositó pénztár ellen. Teszik ezt egyesek, testületek, még felülve hézagos infor- máczióknak a sajtó is. Ezeknek a kirohanásoknak az éle Gyula ellen irányul, mint az alábbiakból egész világosan kitűnik. Legközelebb a csabai ipartestület rendezett egy kirohanást. Hétfőn gyűlést tartottak. Ekkor megint feliajdultak azon, hogy a munkásbiz­tositó pénztárak országos rendezése előtt mily kel­lemes helyzete volt a csabai iparosoknak, mikor is satát pénztárral rendelkeztek s alig kellett évente pár száz forintot segélyezésre forditaniok. Magok tartottak jól fizetett hivatalnokokat s most ettől el­estek . . . Igen, mert a minisztérium a kerületi pénztárak országos rendezésével az apróbb, csipp- csupp pénztárakat, melyeknek erősen atyafiságos szí­nezete volt, beszüntette . . . Mindezek mellett azon­ban legjobban az fáj, hogy a békésmegyei kerület­nek székhelye Gyula lett, nem pedig Csaba. Az ipartestület fel is hozott e szerinte igazságtalan és méltánytalan eljárásra minden tücsköt és bogarat, így a többek közt: ». . . a munkásbiztositó pénztár jelenlegi kezelése szerint a beteg csak hosszas után­járással, hetek múlva kapja meg a segélyt ... az iparosokat meg zaklatja a bejelentések, kimutatások kiállításával. A közgyűlésen hozott azt a határozatot, melyszerint a székhely Gyuláról Csabára helyeztes­sék . . . ezen jegyzőkönyvet a gyulai igazgatóság hitelesítés nélkül terjesztette fel az országos bizott­sághoz. Hogy a közgyűlésre kiküldöttek napidijait nem fizették ki a csabaiaknak . . .« Végül ezek alapján kimondta az ipartestület, hogy felhívja Csaba gyárosait, kereskedőit, iparosait, hogy e sérelmeket memorandumba foglalva akciót indítsanak Csabának a kerületből való kikapcsolása mellett, mert Csaba egymaga annyi taggal bir, mint a megye összes köz­ségei együttvéve . . . Utána jártunk ezen dolgoknak s illetékes helyen meggyőződtünk arról, bogy a vi­déki betegek néha-néha azért kapják későn a se­gélyt, mert a helyi ipartestületek későn terjesztik be az iratokat a központba, ilyen esetekben termé­szetes, hogy az igazgatóság többször megsürgeti a pihenő aktákat. A legutóbbi közgyűlés jegyzőkönyvét átolvasva, abból az tűnt ki, hogy a megbízott négy hitelesítő közül ketten aláírták s a csabaiak megta­gadták azzal, hogy a székhely megokolása nincs a jegyzőkönyvbe felvéve ... de ezt az indokolást a jpgyzőkönyvhöz csatolva beterjesztették. A napidijab megtagadása pedig a törvény 131. §-a alapján tör­tént. Ily fizetéseket ez a törvény nem ismer, legfel­jebb megengedi, hogy a napidijakról az alapszabá­lyok keretében gondoskodjanak. No, azt a csabaiak is tudják, hogy ezek az alapszabályok még nincse­nek megerősítve. Nem kapott ott egy kiküldött sem- napidijat, sem csabai, sem más községbeli. A tagok számának is utánna néztünk, hogy a kikapcsolásnak ezzel a nyomós érvvel való okadatolása mennyiben felel meg a valónak ? Hát úgy áll a dolog, bogy a leg­utóbbi közgyűlés (1908. okt. 1.) adatai szerint a csabai pénztári tagok száma 1942. összesen van 8414 tag. így hát a csabaiak nem iölözik az egész me­gyét. Sőt Gyulának is több pénztári tagja van, mint Csabának. Gyulán 2008 tag van. Tehát a tagoknak nincs a fe'e Csabán, még a negyede sem. Ezek nagyhangú érvek igy zsugorodnak össze A békéscsabai állami polgári fiúiskola épitése. Békéscsabán a vallás- es közoktatásügyi minisz­térium Sárkány Ervin Ottó fővárosi építész tervei, szerint polgári fiúiskolát epittet Az építési munkák vállalatba adása végett a minisztérium műszaki osztályában deczember végén tartottak versenytár­gyalást, a melynek alapján az egyes munkákat a következőknek Ítélte oda a minisztérium: a föld- kőműves- és elhelyező munkákat 135358 kor. 70 fillérért, a kőfaragó munkát 10017 kor. 60 fillérért,, a pyrogranit munkát 8220 koronáért, az ácsmunkát, 18346 kor. 40 fillérért, a tetőfedőmunkét 5925 koro­náért, a bádogosmunkát 6169 kor. 60 fillérért, a burkolómunkát 12070 kor. 50 fillérért, az asztalos­lakatos-, mázoló munkát 27694 kor. 20 fillérért, a szobafestőmunkát 508 koronáéit, a cserépkályhás munkát 645 koronáért Rothauser Lajos és József budapesti építőmestereknek, a vasmunkókat 26247 aor. 50 fillérért a Vasgerendákat árusító r.-t. buda­pesti, a padozati munkákat 8250 koronáért az Egye­sült parketgyárak r.-t. budapesti, az üveges mun­kákat 3507 koronáért Szabó Albert, a redőnymun­kákat 774 kor. 20 fillérért Schillinger Simon és Tsa búd pesti, a vaskályhák szállítását 3048 koro­náért Koch Jenő budapesti, a takaréktüzhelyek szállítását 565 koronáért Molnár Lajos budapesti, a villamosvilágitási, csengő- és órabereudezési mun­kákat 4860 kor. 63 fillérért Szalai és Deutsch budapesti, a vízvezetéki, csatornázó és árnyékszék— berendező munkákat 10407 kor. 19 fillérért Bogdány es Tsa és végül a felvonó szállítását 900 koronáért Haverland Antal budapesti czégeknek. Törvényszéki csarnok. Fogházi kimutatás. A gyulai kir. ügyészség kimutatása szerint 1909. január havában volt a jogszerüleg elitéit foglyok száma férfi 94, nő 14, ítéletben vizsgálati foglyok férfi 9, nő 1. Az összes letartóztattak száma férfi 107, nő 15. Házi munka után befolyt rabkonyhán: az állam részére 3 kor. 10 fillér, munkások részére 3 kor. 10 fillér, mun­kanap 31. Fogházfelügyelőnél az állam részére 4(4 fillér, munkások részére 40 fillér, munkanap 4. A kor. bíróságnál munkások részére 21 kor. 70 fillér, munkanap 217. Kosárfonó iparágnál az állam ré­szere 638 kor. 88 fillér, a munkások részére 46- kor. 72 fillér, munkanap 584. összesen az állam részére 642 kor. 38 fillér, a munkások részére 71 kor. 92 fillér. Munkanap 836. Esküdtbirósági tárgyalások. A február 1-én kezdődött eskiidtbiráskodás a 8-án és 9-én tárgyalt ügyekkel ért véget. Gyilkosság kísérlete. 8-án Csepelényi János bűnügye került sorra. A vádlott haragudott fíirkás Jánosra, mert ez el­csábította a feleségét. Azonban ennek daczára sem­mit sem tett volna, ha a falusi nénikék el nem kez­denek nála sugni-bugni, pletykálni. Mikor már min­denki beszélt a dologról, Csepelényi Jánost nagyon bántotta, hogy szégyene a világ szájára került s ezért a múlt hó 7-én Orosházán egy revolvert vásá­rolt s másnap Nagyszénáson kora reggel megvárta az utczán a dologra menő Birkás Jánost, a kire 10—12 lépésnyiről reá lőtt. A lövés Birkásnak csak a karját érte, mert félreugrott és elszaladt. Az es­küdtek Csepelényi Jánost a gyilkosság bűntettének.

Next

/
Oldalképek
Tartalom