Békés, 1909. (41. évfolyam, 1-52. szám)
1909-12-05 / 49. szám
1909. deczember 5. BÉKÉS 5 eddigi függönyök nagyon megkoptak, a annyira el- rongyolódtak, hogy azok kicserélése elodázhatatlanná vált. A vármegye nagyterme tehát, amely egyike az ország legszebb tanácskozó termének, uj díszben, megifjodva fogja a legközelebbi megye- gyűlésen a bizottsági tagokat befogadni. Az uj függönyözés 2100 koronába került s az aradi Lengyel cég szállította s szerelte fel azokat. Tolvaj- Mikor igy beköszöntenek a nemszeretem napok, a hideg, fagyos idők, ezzel együtt « tolvajok is felütik a fejeiket s hallatják magukat. A hideg ellen fát, az éhség ellen húst, szárnyasokat, — hol mi akad — szereznek egy egy alkalmatos helyről. így I'ovics György hétfőn éjjel a vasútnál levő talpfák közül szemelt ki nehányat, meg is emelgette azokat, de nem tudta elvinni, mert a szemfüles rendőrök rajtacsipték a manipuláción. ílovics ellen megindították a hivatalos elA szarvasi IV. aljegyzői állás november 30-án töltetett be a képviselőtestület által. Az állásra egyhangúlag dr. Dérczy Ferenc ügyvédjelölt választatott meg, akinek megválasztásával a község kiválóan képzett munkaerőt nyert. Dr. Dérczy Ferenc tudvalevőleg két Ízben is komoly jelölt volt a vármegyei árvaszéki ülnöki állásra. A békéscsabai lőszerraktár kibővítése céljából a honvédelmi miniszter által elrendelt vegyes bizottsági tárgyalás december 1-én tartatott meg Békéscsabán dr. Daimel Sándor főjegyző elnöklete alatt. A vegyes bizottsági tárgyalás feladata volt a kibővítésre vonatkozó általános és részletes terve zetet elkészíteni. A kibővítésre azért van szükség, mert a mostani helyiség a lőszerkészlet elhelyezésére nem elegendő. A kibővítés mintegy 1500 koronába kerül és az építkezést a vármegye, mint a lőszerraktár tulajdonosa által fog végrehajtatni. A kibővítés folytán a vármegye a beépítendő összeg 9 százalékát fogja téritménykép — a fennálló díjszabás szerint megkapni — és igy remélhetőleg a kibővítési munkálatok elhatározása, a vármegye részéről nem fog nehézségbe ütközni. Állatorvosválasztás. Tótkomlós község képviselőtestülete ideiglenes állatorvosnak Glück Oszkár állatorvost megválasztotta. Községi tisztviselöválasztások Mezöberényben. Mezőberény község képviselőtestülete november 30-án délelőtt fél 10 órakor tisztújító gyűlést tartott, s a megüresedett törvénykezési jegyzői állást töltötték be elsősorban. Az igy megüresedett adóügyi jegyzői állásra két pályázó volt : Gozmá?iy József anyakönyvvezető, segédjegyző és Briicher József. Gozmány 32 szavazatával szemben Brücher csak 17 szavazatot kapott. Az anyakönyvvezetői segédjegyzői állást azután a képviselőtestület egyhangúlag Briicher Józseffel töltötte be. A békési papválasztás megsemmisítve. Bök port kavart fel a békésiek papválasztása. Két párt mérte össze az erejét s a Kecskeméti-párt bizonyult erősebbnek, ki jelöltjét Nyárády Lászlót diadalra segítette. Ám a választással nem ültek el a hullámok. A bukott párt uj harcba indult. Az alapon, hogy Nyárády törvénytelenül pályázott, mivel lelkész! állásában még egy évet nem töltött el, megtámadták a választást. Ez érvnek helyt adott az egyházmegye s megsemmisítette a választást. Most az egyházkerület is megerősítette e végzést s elrendelte, hogy az állásra Nyárády jelölésének kizárásával uj pályázatot hirdessenek. így a békésieknek újból alkalom nyilik a mérkőzésre, hadakozásra, ellenségeskedésre, A nagylaposi vasúti szerencsétlenségről részletesen beszámoltunk. Most még annyit jelentünk, hogy a szerencsétlenséget Munkácsi Mátyás váltóőr okozta, aki egy vágányra egymásután három vo natot eresztett, azt hívén, hogy arról az előbb bejöttek már tovább mentek. A vasút áldozatát Éliás Józsefnek hívják, 35 éves orosházi ember, két gyermek atyja. Megsebesültek ; Németh János, Bende- kovics Ferenc és Bendekovics József győri lakosok, kik Eliással egy kocsiban utaztak. A vonat romjait 50 munkás takarította el fél nap alatt. Véres verekedés. Nagyszabású fejlékeléseket rendeztek a gyulavári-i legények. A jelekből Ítélve, beillett volna ez a jelenet egy kisebb kaliberű installációnak. A Sipos-fóle korcsmában iszogattak f. hó 1-én Medgyesi Sándor, Lajos, József, Illés Imre és Molnár Károly. Beszélgettek. Egy másik ellenséges cimboraság neszét vette annak, hogy az alvégi legények az ő fundusukon, már mint a felvégi korcsmában pityizálgatnak. Összeszedelőzköd- tek hát s jó somfa-botokkal felfegyverkezve berontottak az ivóba. Egy-két röpke szó után kezdetét vette a küzdelem, melynek eredménye az lett, hogy a felvégi legényeket kiverték a korcsmából az al- végiek. Mindössze Hajdú Károly, Sipaki József, Korponai Mihály és Lovász János maradtak a korcsma kövén. Még az nap elvitték a sebesülteket a I özségi orvoshoz, ki térképeket vett föl a meglékelt koponyákról. E térképek szerint Hajdú fején ütött lyukak 3 hét, Sipaki és Korponai már 2 hét, Lovász Jánosé mindössze 8 nap alatt fognak használható állapotba jutni. A verekedésnek a csendőrök vetettek véget, kik is az esetet bejelentették a kir, bíróságnak és a főszolgabiróságnak. A botokat pedig — mint hathatós bűnjeleket — elkobozták. A felnőttek oktatásügye Békésen. A vármegyei közművelődési bizottság a felnőttek oktatása érdekében el'smerésre méltó élénk tevékenységet fejt ki. November hó 28-án Békésen is szervezte a magyar kultúrának e nagyjelentőségű intézményét. A megnyitó előadást dr. Z'óldy János, vármegyéuk főorvosa tartotta meg. Ez előadáson igazi rokon- szenvvel nyilatkozott meg Békés földmivelő pol-| gárságának haladási, tanulási vágya. A nagyszámú, kizárólag majdnem földmivelőkböl álló hallgatóság megfeszített figyelemmel és csodás érdeklődéssel hallgatta végig a tanulságos előadást. Az előadást megelőzőleg Weil Károly joghallgató szavalta el nagy hatással Farkas Imre »Cinka Panna« cimü költeményét. A felnőttek oktatásának nagy kulturális jelentőségéről beszélt Pál Ernő titkár, ki u többek között a közművelődési bizottság nemes törekvéseinek támogatására hívta fel a hallgatóság figyelmét. A közművelődési bizottság sorozatos előadásainak rendezésében Bányai István ip. isk. igazgató fejt ki nagy buzgalmat. A követésre méltó példa meg van adva, elérendő sikereihez szerencsét kívánunk. Halálozás, Ozv. Farkas Simonná szül. Nagy Ilka Békésen, folyó hó 1 én d. u. '/43 órakor, életének 67-ik évében hosszas szenvedés után elhunyt. Temetése f. hó 3-án d. u. 2 órakor volt nagy részvét mellett. Nyugodjék békében ! Becsületes megtaláló. Kosztin Péter csabai szijgyártó-segéd november 29-én délután a vasut- utcában egy Mitykó Mátyásnó nevére kiállított 413 korona értékű takarékpénztári könyvet talált. Ez értékes leletet bevitte a rendőrségre. A könyv tulajdonosa, amikor neki a rendőrség a könyvet átadta igen meglepődött, mert nem volt neki tudomása arról, hogy a takarékpénztári könyve elveszett. Betörések. Miklya Pál csabai lakos házába belópózott az ablakon át egy ismeretlen ember ott összeszedett minden ágyneműt, azután az asztalon levő aranyórát, gyűrűt s aztán tovább állt. A rendőrség keresi. Ugyancsak Csabán Szikorá Erzsébet házába is betörtek s mintegy 100 korona értékű ágyneműt elloptak. Itt már a tettest elfogta a rendőrség s átadta a kir. járásbíróságnak további eljárás végett. • Nagystílű tolvaj. A vésztői csendőrségnél feljelentést tettek, hogy a motoros vonattól a talpfákat valaki elhordja. A csendőrök nyomozni kezdtek és rájöttek, hogy a talpfákat Forrás István 26 éves vésztői lakos hordta el. De rájöttek másra is. Arra tudniillik, hogy Forrásnak más b in is terheli a lelkiismeretét. A nyáron a gróf Wenckheim féle földhátzugi uradalomból 3 kocsi here szénát, 1 kocsi lucernái, 1 kocsi gyepszénát, a magtárból lapátot, zsákot, kötelet, vasvillát lopott, Schwartz Laios varjasi puszjájáról sok zsákot emelt el. Pa- radi Zsiga tanyájáról pedig levágta a kerítés tüske sodronyát. Az enyveskezü atyafit feljelentették az ügyészségnél. A gyulai kereskedők ás kereskedő ifjak társulata ezúton jelenti tagjainak, hogy a könyvtár minden vasárnap délután l'/2 — 2 */a óráig ismét rendelkezésre áll. Megvert baka. Lenti István csabai közös bakának kimaradása volt szombaton éjjel. Úgy éjféltájban hazafelé bandukolt. Egy mellékutcában három civil szó nélkül neki esett, földreteperték s alaposan helybenhagyták. A rendőrség keresi az ismeretlen támadókat. Ugyan, ugyan, azért nem kell úgy búsulnia 1 Holnap már megint egészséges lesz és velünk tarthat a ki rárMúláson ; vegyen be 6 drb Fay-fóle eredeti szódeni pasztillákat forró tejben. Azután szopogasson nehányat szájában és meglássa, hogy holnap már teljesen rendben lesz. Tessék, itt van nehány belőlük és minden nyári utazásom előtt jól ellátom magamat velük és igy átengedhetek belőlük nehányat. Külüuben sem drágák, egy doboz ára csak 1 kor. 25 fillér és minden gyógyszertárban, droguista és ásványvíz üzletben kapható. Magyarország és Ausztria részére főképviselet: Guntzert W. Th , Wien, 1Y/1., Grosse Neugasse 27. Tisztelt olvasóinknak szolgálatot vélünk tenni, ha az országban mindenütt híresnek ismert Kiük üllő- menti Első Szőlőoltvány Telep-re — tulajdonos Caspari Frigyes Medgyes, Küküllőmegye — hívjuk fel b. figyelmét, mely szőlőtelep azokat is jól és lelkiismeretesen szolgálja ki, akik a szőlőfajok ismeretében semmi tapasztalattal nem bírnak s a cég jó hírneve szavatol arról, hogy általa mindenki teljes megelégedésére lesz kiszolgálva. Egy fővárosi cég jubileuma. Kertész Pál férfi és női divatáru-üzlete Budapest, Rákóczi ut 40. sz. alatt, mely egyik látványossága a fővárosnak, most jubilál, amennyiben 15 esztendeje annak, hogy üzletét alapította. Ez alkalomból pazar kiállítású katalógust adott ki, melyet mindenkinek ingyen küld, ki eziránt egy levelező-lapon hozzá fordul. Garay János óra- és ékszerraktáros karácsonyi hirdetményére a nagybeC3Ü olvasóközönség szives figyelmét felhívjuk. Köztudomású, hogy köhögés, rekedtség és el- nyálkásodásnál iegbiztosubban hatnak a világhírű Egger-féle Mellpasztillák, melyek a gyomrot nem rontják és kitűnő izüek. Kaphatók minden gyógyszertárban és drygóriában. Doboza 1 korona és 2 korona. Próbédoboz 50 fillér. Főraktár: Nádorgyógyszertár Budapest, VI., Váci-körut 17. Sok kellemetlenségnek vehetjük elejét, ha otthon állandóan egy palack valódi Ferenc József-ke- serüvizet tartunk, mert a gyomor megbetegedésénél ez a legmegbízhatóbb segítség. A „Ferenc József“-viz a sok evés vagy szesz élvezet által előidézett bajokat gyors és kíméletes módon gyógyítja és ez által előnyösen különbözik minden más hashajtószertől. Ez oknál fogva az orvosok is legtöbbre becsülik. Jogi vizsgára való készülés megkönnyítése. Érdekes és célszerű intézményt honosított meg a Kolozsvárt, Malom utca 14. sz. alatt működő jogi szeminárium. T. i. azon jogszigorlók érdekében, akik szigorlatuk letétele előtt Kolozsváron csak rövid ideig tartózkodhatnak, olyan rendszert honosított meg, mely lehetővé teszi azt, hogy a vidékiek otthon elkészülhessenek, esetleg irodai, vagy más teendőik végzése mellett. T. i. az anyag essen- ciáléját magukba foglaló jegyzeteken kívül oly jegyzeteket is készíttet, amelyek teljes rendszerességgel az egész anyagot olykónt foglalják magukban, hogy a tankönyveket helyettesítik, az összes szigorlati kérdéseket felölelik és a magyarázást nólkűlözhejővé teszik. E jegyzeteket kikölcsönzi és azok abból elkészülve, u. n. recapituláló cur- zuson vesznek részt Kolozsvárt 1—2 hétig. Továbbá naponta próbaszigorlatokat tart, melyeken az intézeten kivül készültek is díjmentesen részt vehetnek. „Tájékoztató a jogi szemináriumról“ cimü könyvet a szeminárium vezetősége ingyen megküldi. (Cím: Jogi Szeminárium, Malom-utca 14. sz. I. emelet). 497 2—15