Békés, 1909. (41. évfolyam, 1-52. szám)

1909-08-22 / 34. szám

1909. augusztus 22. BÉKÉS 5 szetörte, végül pedig hasbarugta, úgy, hogy a sze­rencsétlen gyerek eszméletlen állapotban terült el a tarlón s úgy is találtak rá a tanyabeliek. Egyletalakitás. Szeghalmon a napokban ala­kult meg a „Sportegylet“, mely alapszabályait meg­erősítés céljából a belügyminiszterhez felterjesztette. Szükségmunka. A körösladányi munkások ké­relemmel fordultak a törvényhatósághoz, hogy a nagy munkahiány folytán beállott szükségben vala­melyes munkaalkalmat nyitna meg. E célból a vár­megye alispánja felirt a földmivelésügyi rainisterhez, :bogy az úgynevezett Hihikert magaslatának tervbe vett lehordása az idén és mielőbb foganatosíttatnék. Tűz. Alig múlik el olyan hét, hogy Békésen télre ne vernék a harangokat. Szent István napra virradóra is e riasztó harangokra ébredt fel a lakos­ság. A Matuska György munkaképtelen iparos munkásasszony kerti részen levő háza gyulád ki. Szerencsére a szomszédok hamar észrevették a ve­szélyt s a jómagával is tehetetlen tulajdonost és -csekély ingóságait kimentették a lángban álló viskó­ból. A tűz oka ismeretlen, valószínű azonban, hogy gyújtogatásból keletkezett. Az ismeretlen gonosztevő után erélyes nyomozás indult meg. József Kir. Herceg Szanatórium Egyesület szi­ves tudomására hozza igen tisztelt bizottságainak és tagjainak, hogy központi irodáját az eddigi helyiségéből (Budapest, IX. Lónyai utca 47. szám alól) folyó évi szeptember hó 1-én Budapest VII. Akácfa-utca 30. szám alá helyezi át. A békési református iskolaszék folyó hó 14-én •délután 3 órakor Nádházy Bertalan helyettes lel­kész elnöklete alatt ülést tartott, melyen tudomásul vétetett, hogy Tóth Mihály, az egyház egyik tö­rekvő, fiatal tanítója előnyösebb állásra való meg­választása miatt hivataláról leköszönt s a távozá­sával megüresedett IV-dik b. osztályú közpoti fiú­iskola tanítói állására f. hó 26-iki lejárattal az iskolaszéki elnök pályázatot hirdetett Olvastatott a tantestület folyó hó 7-én tartott ülésének a jegy­zőkönyve, mely több fontos határozatot és javas­latot terjeszt elő. A tanulmányi előmenetel bizto eitása céljából kimondja a tanítótestület, hogy azon tanulók, kik egy vagy több tárgyból elégtelen osz­tályzatot nyertek, avagy kik az elmúlt tanév végéig nem látogatták az iskolát, osztályismétlésre utasít­hatnak. Indítványozza továbbá, hogy azon gyerme­kek, kik bár az előző tanév végén eredményes vizsgát tettek, de az uj tanév kezdetén a kívánható követelményeknek meg nem felelnek (!), az iskola- •.széki elnök, igazgató s a gyermek volt. és leendő tanítója előtt uj vizsgálat alá vétessenek s ameny nyiben a bizottság erről csakugyan meggyőződik (?), szintén osztályismétlésre u'asitassanak. A szülők a szószékről felhivandók, hogy gyermekeiket szep­tember hó első tiz napján mindennemű taneszközzel ellátni kötelesek. Az alsó osztályosok eddigi pala­táblája helyett fekete alapon fehér vonalozásu pa- •pirtábla alkalmaztatik. A kiszabott tanitási órák (8—11, 2—4) pontosan megtartandók ; sem meg nem rövídithetők, sem meg nem toldhatók, Ameny nyiben az egyház költségvetésében az ifj. könyvtár :gyarapitásáról nem gondoskodik, minden növendék e célra 20 fillér beiratási dijat fizet. Az iskolaszék ■egyhangúlag hozzájárul a tantestület e javaslataihoz, ezeket az egyháztanács elé pártolóan terjeszti fel. A legutóbbi javaslatra vonatkozóan azonban ki­mondta, hogy tandijat ezen a cimen sem szed, de •megkeresi az egyháztanácsot, hogy az ifj. könyvtár javára évi 100, illetőleg egy év múltán 50 koronát vegyen fel e célra költségvetésébe. Az elnök előter­jesztésére kimondatott, hogy az 1911-dik tanévben ' az elemi iskolai tankönyveket, mint az egyházke­rület kiadványait, maga az egyház rendeli meg és árusítja is a tanulók között; a protestáns történeti irkák elárusitását azonban már az idén megkísérti az iskolaszék s ezzel a tanítótestület tagjait bízza meg, kik megbízásukról a tanév vegén számolnak , be. Az egyháztanács felkéretik, hogy ezen füzete- ' két mintegy 6000 példányban rendelje meg. Az 1 elárusitás tiszta jövedelme a szegény tanulók javára 1 fordittatik. Tekintettel arri, hogy a közoktatásügyi miniszter az államsegélyt csak az egyház azon j kötelező nyilatkozatára utalványozta ki, mely sze- i rint iskoláit 1910. jun. 30-ra minden szükséges bú­torral és taneszközzel felszereli, elhatározta az is­kolaszék, hogy a presbitériumot egy bizottság kiküldésére kéri fel, amely bizottság a szükséges tárgyakat összeírja s egyszersmind ezek beszerzé­séről gondoskodni is köteles leend. Végül elhatá­roztatott, hogy az 19'9—10 ik tanévre a beiratások szept. első öt napjaiban eszközöltetnek. Az iskolai óv megnyitása alkalmából szept. 5-én, a délutáni istentiszteleten Kálvin-emlékünnepély fog tartatni. A békési református egyháztanács f. hó 15-én délelőtt 10 órakor Kecskeméti Ferenc lelkész elnök­lete alatt ülést tartott, melyen a következő ügyek nyertek elintézést : A néhai Garzó Gyula gyomai lelkész elhalálozásával megüresedet zsinati tagság elnyerésére Futó Zoltán szentesi lelkészt támogatja megillető 8 szavazatával az egyháztanács. Tudo­másul vétetett az esperes azon körlevele, melyben Szabó János köröstaicsai lelkésznek egyházmegye aljegyzővé egyhangúlag történt megválasztatásáról értesíti a presbyteriumot. A folyó hó 14-én tartott ref. iskolaszék jegyzőkönyve jóváhagyatott. Az adószorgalmazói állás Almási Istvánnal töltetett be. A harangnyelvek, a harangok célszerű haszná­lata szempontjából, uj ütési helyre állíttatnak a harangokban. A központi iskola (régi kollégium) eddigi gimnáziumi pénztár hivatalának használt terme lelkészi irodának rendeztetik be, a pénztári hivatal pedg a régi főjegyzői lakásba helyeztetik át. Templomavatás Nagy ünnepe lesz folyó hó 29-én a békési izr. hitközségnek. E napon avatják fel a közel egy éve elkészült uj izr. templomot. Az ünnep délután 3 órakor veszi k zdetét. A vallási szertartás végzésére dr. Löwy Ferenc marosvásár- belyt főrabbi kéretett fel. Tolvaj segéd- Hiába szabadult fel inasi mivol­tából Khéler József mezőberényi asztalossegéd, kép­zettségében még mindig van egy kis hiányosság. Az enyem és tied közöui lényeges különbség fontos tudományával áll hadilábon. így pl a múlt hónap mlyamái is több alkalommal tévesztette össze ezen ihlette ellentétes fogalmakat, aminek következtében nunkaadó mestere Gaskó Sámuel mezőberényi lakos műhelyéből lassanként mintegy 45 K értékű festék­je fanemü anyag tűnt el. A megkárosított iparos íz elmúlt héten zonban felismerte segédje képzett­légének ebbéli hiányait, ezek pótlásáról gondolkodva ett jelentést a csendőrségnek, amely pártolólag ter­esztette fel kérelmét a gyulai kir. ügyészséghez. Házasság. Dr Grünwald Dezső ügyvéd folyó ló 31 én délután 5 órakor esküszik örök hűséget ütrasser Mariskának, dr. Strassi r Mór orvo9 kedves eányának, a mezőberényi izr. templomban. Halálozás. Huttinger Lacika, Huttinger Ferenc i gróf Wének heim Frigyes békési uradalmának zizesfasmel leki részen működő g zdatiszt és neje ízül. Rothbauer Margit 9 hónapos fiacskája folyó ló 17-en délután csendesen elhunyt. A kis halott emetése f. hó 19-én délelőtt 10 urakor Békésen a óm. kath. egyház szertartása szerint nagy részvét nellett ment végbe. Az utazásnak is vannak árnyoldalai. A vasúton lor és legvonat; sétáknál könnyen meghűljük má­junkat és ha este a szabadban ülünk, egy-kettőre tt van a nátha, rheuma, influenza stb. No de hát ízért mégsem ülhetünk folyton négy fal között ott ion. A por és légvonat ellen van egy egyszerű óv- izer: Fay eredeti szódeni ásvány pasztillái, ha neghültem, akkor megint csak Fay eredeti szódeni lasztilláit veszem be és igy az utazás mégis csak ! ót tett. Jegyezze meg jól: Használjon Fay-féle > ■redeti szódeni pasztillákat ! Egy doboz ára csak 14 25 fillér és minden gyógyszertárban, droguista i is ásványvíz üzletben kapható. Magyarország és Ausztria részére fóképviselet: Gunzert W. Th. 3ecs IV. 1., Grosse-Neuga8se 27. Gyermekszáj: Tanító: „Hol fordul a elő zarvas ?“ Kis tanuló: „Az erdőben.“ — — — fanitó: „És au — — — Tanuló: „És a Schicht- j zappanon“. Tanító (mosolyogva): „Helyes! De m a hegyeket gondoltam. Tehát a szarvas hegye­ién és az erdőben fordul elő“ — — — „És a Icüichtszappanon“, kiáltotta a kis társaság egy taiiguan es vidám nevetét-sel. Ekkor már a tanító- 1 iák is nevetni kellett. 214 5—16. ( Tisztasága 30.000 koronává! szavatoltatik. A konyhában és házban mindent, ami egyáltalában mosható és tisz­títható, csakis Schicht szarvasszappanával tisztítsunk. E szappan évtizedeken át folytatott beható és lelkiismeretes tanulmányozásnak eredménye. Mosó ereje rendkívüli, szavatolt tiszta és ment minden káros keveréktől. Gond nélkül használható tehát minden tisztítási célra, még ott is, hol közönséges szappan felmondja a szolgálatot vagy különös gondosság szükségeltetik. ^ □□□□□□□□□□□□a Közgazdaság. Államsegély. A földmivelésügyi miniszter a munkásházak telepeinek parcellázása és a törlesztés folyamán előállható kamatveszteségek fedezése cél­jaira törvényhatóság részére 20000 korona állam­segélyt engedélyezett. Az A. E. G. V. és a vármegye. Békésvármegye törvényhatósága arra kérte a kereskedelemügyi mi­nisztériumot, hogy engedje meg, miszerint a vár­megye a Vésztő —tótkomlósi keskenyvágányu vasút teherszállítmányai után is szedhessen vámot. A ke­reskedelemügyi miniszter a kérelmet részben telje­sítette csak, amennyiben megengedte, hogy fele vámot szedhet a vármegye az A. E. G. V. vonalain szállított árukért, mint a M. A. V.-nál s-azt is csak vagy a leadásnál, vagy pedig a feladásnál — de egyszerre mindakét helyen nem. A pusztaföldvári községháza árlejtési munká­latainak biztosítása tárgyában az árlejtés megtar­tatván, a munkálatok Liba József, hódmezővásár­helyi vállalkozónak adattak ki 20451 korona vál­lalati ár mellett. Az árlejtés eredménye a törvény- hatósághoz terjesztetett be jóváhagyás céljából. Közeledik a szüret. Régen elmúlt az az idő, amikor a szüret hegyen-völgyön dáridót jelentett. Ma is örömünnep ugyaD, az örömbe azonban üröm is sokszor csöppen, mert a gazdának pénzébe, sok pénzébe van a leszűrt must, amelynek értéke néha alig, vagy nem is haladja túl a szőlőre fordított kiadások összegét. A fagy is sokhelyt jelentékeny kárt tett az idén s igy a szüreti eredmény nem mindenütt hangolják örömre a szőlőbirtokosokat. A mai gazda számítóbb a réginél ; de nemcsak azt kell számításba vennie, bogy mennyi volt a tény­leges kiadása s mennyi a bevétele, hanem azt is, hogy mennyi tápláló anyagot vont el a szőlőtermés talajától és mennyit és mit kell visszapótolnia, hogy jövőre is legyen lehetőleg nagyobb termése az ideinél. Segítsünk tehát e tekintetben egy kissé a gazdának. Ha a szőlősgazda tisztán csak bort ad el, a törkölyt, a venyigét pedig visszaadja a talaj­nak, akkor 25 hiktoliter holdankénti terméssel 0’38 kg. nitrogént, 25 kg. káliumot és 0 5 kg. foszfort vont ki a talajból. Ha azonban a venyigét és törkölyt nem adja vissza a talajnak, i mi a leg­gyakoribb eset és ha a terméshez a levélzetet is hozzászámítjuk, akkor körülbelül 70—90 kg. nitro­gén, 70—102 kg. káli és 20 — 25 kg. foszforsav vo- natik el a talajból. Van pedig a korhadt istálló­trágyában 05% nitrogén, 026% foszforsav és 0’63% káli, vagyis 200 métermázsa istállótrágyában

Next

/
Oldalképek
Tartalom