Békés, 1909. (41. évfolyam, 1-52. szám)
1909-07-04 / 27. szám
1909. Julias 4. BÉKÉS 7 A felvonás egy hatalmas duett keretében megirt fináléban végződik, mely a partitúra egyik legkiemelkedőbb része. A második felvonás a kérők dalával kezdődik, kik Zách Feliczián házánál koczintgatás közt töltik .az időt és várják a királyi udvarból hazatérőben lévő Klára megérkezését, hogy kezét Danes Miklós részére megkérjék. A leány azonban késik, amiért Zách Feliczián nem győz eléggé türelmetlenkedni. Hogy az időt űzzék, a két szintén jelenlévő krónikás közül Péter, a komolyabbik, a régi magyarokról szaval, a másik Pázmán apród történetét mondja el tréfás dalban, amiért bőven kijut mindkettőjüknek az elismerésből. Péter krónikás szavalata a következő : Messze napkeletről, álmodó pusztákról Bús dalt lioz a szellő régi szabadságról . . . . . . Álmodó pusztákról . . . . . . Régi szabadságról . . . . . . Egyszer volt, hol nem volt! . . . Hajdan, hajdanában Volt egy boldog ország távol Ázsiában ! Szabad volt a népe, mint a vihar szárnya, Homlokát nem ülte földi gondok árnya . . . Bővelkedett, dúskált minden földi jóban, ízes hal ezikázott hömpölygő folyóban ! Volt nyeritö ménje, szárnyas nyílvesszője, Bársonypuha keblű, esillagszemii nője ! Pázsit volt az ágya, ég a takarója, Csillagok járása az útmutatója, Tarka sátorokban múlatott, tanyázott, A kezén, a lábán bilincset nem rázott, Naptól barna bőre könnyektől nem ázott! . . . . . . Hajh ! de a szent pusztát hűtlen odahagyta, Tejjel, mézzel folyó földjét megtagadta . . . Szárnyas nyílvesszőjét kilőtte egy szálig, Csillagtól se kérdi: valóra mi válik ? . . . Nyeritö ménesét bitangságra csapta, Oltárát, Istenét kishitün eladta ! Bársony puha keblű, esillagszemii nője Idegen szokásom balga kedvelője! Barátkozás helyett visszavonás járja, Bú a takarója, szegénység az ágya, Tarka sátorában elnémult az ének! Békót kovácsoltak lábának, kezének . . . Egyszer volt, hol nem volt! . . . Vége a mesének ! Messze napkeletről, álmodó pusztákról Bús dalt hoz a szellő régi szabadságról . . . . . . Álmodó pusztákról . . . . . . Régi szabadságról . . . Majd Danes Miklós gyújt tüzes bordalára, mely után a palotás hangjaira tánezra perdül a díszes vendégsereg.. Közben megérkezik Zách Klára a királyi udvarból társnőitől kisérve, gazdag ajándékokkal megajándékozva s Danes Miklós megkéri dalban a leány kezét, de Kláia a megkérést szintén dalban elutasítja. A kérők Danes zólyomi főispánnal élükön felháborodva távoznak, Zieh Feliczián pedig ingerülten vonja kérdőre a leányt eljárása miatt, ki bevallja atyjának bukását. Zách Feliczián meg van rendülve . . . Fordul egyet vele a világ s fiával együtt bosszút esküszik a királyi család ellen ... , Hasztalan Klára esdeklése, a felbőszült embert visszatartani nem lehet . . . Eltaszitja -lábai elől leányát és kardot huzva indul megfizetni a vérén ejtett gyalázatot . . . Klára kimerültén roskad térdeplőjére, mialatt a zenekar egy szenténeket játszik halkan. Ezalatt a közzene alatt történik a tragédia a szomszédos királyi várban, melynek hírét a pánczél- ingbe öltözött, sisakrostélyos Kázmér hozza elsőnek hírül a halálra rémült szegény leánynak, Zách Klárá nak s esdve kéri őt, hogy mentse meg magát, mert a király elleni merénylet miatt, amelyet Zách Feli- «zián bősz dühében elkövetett, az udvarnokok őt is halálra keresik . . . Már hangzik az üldözők zaja és Kázmérnak annyi ideje van csak, hogy a leányt a házi kápolnába rejtse s máris betörik az ajtókat és beront a kopók hada, hogy Klárát halálra keresse. Klára helyett azonban Kázmért találják, ki már akkor megvesztegette a várnagyot s rávette, hogy azt a rabnőt, ki az első felvonás szerint egyik társnőjét szerelemféltésből megölte, Zách Klára helyett adja ki a poroszlóknak. Kázmér terve sikerült, a rabnőt Zách Klára helyett hurczolja a csőcselék lóháton az utczákon körül és Kázmér a rémes jelenetet az ablakon át megmutatva a Klárát kereső poroszlóknak, meggyőzi őket, hogy akit keresnek, azt már elérte a bosszú- állás keze ! A poroszlók hisznek Kázmérnak és távoznak, Kázmér pedig Boleszláv segélyével egy földalatti folyosón, mely a Dunához vezet, kilopja Visegrádról és barátjának Drugeth szepesi grófnak felvidéki várába szökteti. A harmadik felvonás — mely két és fél évvel később játszik — poétikus jelenettel kezdődik. Drugeth szepesi várának erdei tisztásán vagyunk s kis parasztgyermekek körbefogódzva éneklik a »Kis kacsa fürdik . . .« kedves, naiv dallamait. Yigadozásuk közben érkezik közéjük Drugethne karján Zách Klárával, kit a gyermekek kis királynőjüknek nevezve, rajongó szeretettel fognak körül s kérik öt, hogy meséljen nekik valamit. Zách Klára azonban szomorú . . . Két és fél év óta alig jött mosolygás fiatal orczájára ... A kiállott lelki szenvedések, családjának kiirtása olyan borzasztó hatással voltak reá, hogy súlyos szívbajt kapott, mely miatt most már utolsó idejét éli fiatal életének. A gyermekek kérésére szabódik, hogy ö már nem tud mesélni, de a kicsikék oly szépen kérik, hogy nem tud ellenállani s »Mért kéritek, hogy meséljek!* kezdetű románczának eléneklésével tesz eleget a kicsikék kívánságának, kik a mese után az erdőbe és a rétre futnak, hogy annak virágait mindmind leszedjék s elhozzák az ő szeretett kis királynőjüknek. Drugethne és Klára egyedül maradnak és megtudjuk beszélgetésükből, hogy Kázmér azóta már lengyel király lett s hogy Klára még mindig igaz szerelemmel viseltetik iránta ... de nem bízik, hogy valaha felesége lehessen, mert hiszen hosszú hónapok óta hirt sem adott magáról . . . Drugethné vigasztalja Klárát, hogy ne kételkedjék jövője boldogságában és sétára indul vele az erdőbe . . . Alig távoznak el, vig nóta veri fel az erdőt s Drugeth érkezik vadásztársaságával a tisztásra s a nagy „ Vadászkar* hangjai mellett ürítenek kupát a vadászat eredményének örömére, közben megérkezik Péter krónikás, kitől megtudjuk, hogy Kázmér király azonnal itt lesz s vendégül Drugethez fog szállani. Drugeth boldog és örvendve a megtiszteltetésnek, felhívja a vadásztársaságot, hogy menjenek elé Kázmérnak, mire a krónikás egyedül marad s elpanaszolja, hogy hü kisérő társa Pál krónikás már a föld alatt van . . . sok jó bor, vigasság megfárasz- totta a szive dobogását, s odalenn többé már nem szomjazik! Mig a krónikás igy elmereng a múlandóságról borongós gondolatai felett, sétájukból visszatérnek Drugethné és Zách Klára s a krónikás megdöbbenve látja, hogy akit ő halottnak hitt, annak szakasztott mása áll előtte Drugethné karján. Klára erőt vesz felindulásán, eltitkolja, eltagadja kilétét a krónikás előtt s kikérdezik őt jövetele okáról. A krónikás azonban nem tud felelni s bevallja, hogy úgy el van fogódva e nagy hasonlatosság által, hogy beszélni képtelen. Elmondja, hogy őt annyira érdekelte a Zách Klára szomorú tragédiája, hogy arról egy dalt is szerzett s azt a hölgyek kívánságára el is szavalja. Kedvelitek-é a csillagok hullását? . . . Szivelitek-é a rózsák hervadását!? . . . — Csillagok hullását legendába szőtték, A legszebb rózsaszált bimbóban letörték . . . — Zách Klárát megölték! . . . A pillangójárás bűvös idejébe Tarka lepke tévedt királyné kertjébe ! Aranyos zománezos szárnyán Ezer tündöklő szivárvány Csábitó sugára, Szép királyi leventétől Csalogató beszédétől Megszédült Zách Klára ! . . . .. . Fojtó a levegő . . . Harangoznak . . . hallga!... — Nagy riadás támad a királyudvarba! . .. Zách bosszuló kardja suhog, Királyi vér folyik, buzog Gyönge női kézbül! . . . . . . Fegyvert kapnak a cselédek, Gyors a bosszú, nagy a vétek, Zách a földre szédül! . . . Törvényt ült az ország a merénylet felett . . . — Viszik a futárok a nagy Ítéletet! . . . „Irgalmat az Isten adjon ! Egyetlen Zách ne maradjon Ebbe a hazába! . . .“ . . . Királyasszony szép kertjében Elhervadott akkor éjen Egy rózsa^ virága . . . Kedvelitek-é a csillagok hullását? . . . Szivelitek-é a rózsák hervadását? . . . — Csillagok hullását legendába szőtték, A legszebb rózsaszált bimbóban letörték ! — Zách Klárát megölték ! . . . Drugethné és Klára meghatva hallgatják a krónikás szavalatát, majd kikérdezik, hol j írt, mi hozta őt erre, mire a krónikás elmondja, hogy ő Kázmér lengyel király udvarából jött, ki azonnal itt is lesz. Klára öröme határtalan ... A közeledő kürtszó már jelezi kedvese érkezését, még egy pillanat s már Kázmér karjai közt sírja el minden bánatát, minden boldogságát. Felhangzik az »Emlékszel-ef* duett melódiája, mely átolvad az első felvonás fináléjának kettősébe, a vezérmotivumba, a »Rózsa virág, szép rózsa virág* akkordjaiba. A boldogság átjárja a szerelmesek szivét és Klára önfeledten, boldogsága teljében omlik kedvese karjába, zaklatott szivének nyugtalan dobogása meg- csendesül s jövő boldogságáról álmodva kedvese vállára hajtja fejét s elalszik örökre. A gyermekek pedig, kik időközben ezer vadvirággal érkeztek vissza a mezőről, altató dalt énekelnek kis királynőjük boldog álmához és ruhájára szórják a virágokat. Kázmér beszél a leányhoz a jövő légvárairól, festi előtte az eljövendő tüneményes boldogságot, kérdezi boldog-e ő is, de Klára — nem felel . . . Élettelenül hanyatlik alá kedvese vállairól, ki keserves sírással borul koronájának lehullott legszebb ékkövére és az időközben odasiető Drugethnéval, Boleszláv- val és a Krónikással együtt siratják el a Zách nemzetség utolsó rózsaszálát. Ekkor Boleszláv megfogadtatja a krónikással, hogy Zách Klára szomorú történetét úgy hagyja meg a nép lelkében, ahogy az tudja, hinni tanulta. A krónikás ezt ünnepélyes meghatottsággal Ígéri meg s a függöny a háttérben felcsendülő altatódal halk melódiái közben gördül alá. Ez a Zách Klára szövege . . . tele szomorú poézissel! . . . * * * A vasárnapi bemutatóra már hetekkel előbb történtek előjegyzések és a színház zsúfolásig megtelt; még a vidékről, Békéscsabáról és Köröstarcsá- ról is berándultak többen, az előadás megtekintésére. Konstatálnunk kell, hogy az első felvonás nagy nyitánya teljesen elveszett a közönség fecsegése, mozgolódása és zajongása miatt. Talán operai orcsesz- terrel sem lehetne tulharsogni a mi publikumunkat. Azután megkezdődött az előadás, melynek legnagyobb hibája az volt, hogy alig tudta a szerepét valaki. Mindenki igyekezett minél közelébb jutni a sugólyukhoz és voltak, akik a más szerepét mondták el ijedtükben a maguké helyett. Második nagy hiba a zenekar, a karénekesek és karénekesnők csekély száma volt. A nagy karénekek ilyen körülmények között alig tudtak érvényesülni. Mindezen hibák azonban nem voltak képesek lerontani a darab kitűnőségét és különösen a magyar dalok remek szépségeit, amiket már a nagyváradi előadás alkalmával kiemeltünk, érdemileg méltattunk és ezúttal ismételten megerősítünk s ami hiba volt az első előadásban, azt a második, keddi előadás, — amely szintén zsúfolt ház előtt folyt le, — igyekezett kiköszörülni s eltüntetni. Ennek a második előadásnak már sokkal nagyobb és közvetlenebb volt a hatása s a közönség nem is fukarkodott tapsaival, a szereplők és szerzők irányában. A szereplők közül ki kell emelnünk Krémemét, aki Zách Klárát személyesítette s énekben, játékban egyaránt kiváló volt, továbbá a Kázmért személyesítő Dekefit, a két krónikást ügyesen megjátszó Krémért és Kertészt, Zách Feliczián szerepében Csikyt, a Danes Miklóst ábrázoló Sümegit, kinek Bordala és Kérödala preczis felfogásukkal tűntek ki. Igen jó volt Drugethné szerepében Baróthyné és Drugeth szerepében Baróthy, továbbá Iványi mint Boleszláv, Tóvölgyi Margit mint Erzsébet királyné, Oláh mint Róbert Károly és Mikes mint Danes főispán. A kisebb szerepek betöltői is egytől-egyig igyekeztek lehető jót adni, de hogy az előadás minden igyekezet daczára, különösen az első napon vontatott volt, azt nem az előadók számlájára, hanem a kevés próba terhére Írjuk. Egy énekes sziudarahot három vagy négy próbára nem lehet eljátszani. Szegeden azonban mindez másképp lesz . . . Nagy katonazenekar, nagyobb énekkarok, korhű díszletek és jelmezek s ami fő, jó és pontos betanulás fogják érvényre emelni a darab minden előnyét, ezenkívül a darab helyenként gyökeres átdolgozásokon fog keresztül menni, amire a darab teljes sikere érdekében feltétlenül szükség van. A vasárnapi bemutató közönsége különben nagy tetszéssel fogadta a darabot s a szereplőket és a szerzőket sokszor hívta lámpák elé. Volt ováczió, taps és virág mindkét estén bőven, s a közönség Dr. Nuszbek Sándort nemzetiszin szalagos, szép ezüst babérkoszorúval, Dr. Major Simont ezüst pálmaággal, Szabó Emilt pedig arany óralánczczal lepte meg. A darab gyulai előadása utáD, kiváncsiak vagyunk az őszi szegedi bemutatóra.
