Békés, 1909. (41. évfolyam, 1-52. szám)

1909-05-30 / 22. szám

J 1909. május 30. BÉKÉS 'm. széles), kazalba rakott buzaszalmáját szándé­kosan felgyújtotta. — Junius 8-án tárgyalásra ke­rül Vladucz Mózes bűnügye, ki azzal van vádolva, hogy Gyulán 1909. évi február hó 15-én reggel, Fejes Bertalan gyulai lakos, előre megfontolt szán dékkal való megölését az által, hogy a bűnjel forgópisztolyból sértett alvása közben, ennek fejére két lövést tett, — megkezdette, de mert a lövések 'Fejes Bertalan halálát elő nem idézték, hanem rajta csak testisértést okoztak, akaratén kívül eső okból, be nem végezhette. — Judíus 9-én tárgya lásra kerül Szabó János, Török Sándor, Karai Antal, Borbély Lajos, Csikasz Pál, L. Molnár László, Csatán Lajos és Mészáros Imre bűnügye, kik azza vannak vádolva, hogy Öcsödön 1909. évi május he 17. és 18. napja közötti éjjel, Szilágyi Gusztáv volt •öcsödi lakost szándékosan, de nem előre megfontol! szándékkal, együtt és közösen botütésekkel meg­ölték. — Junius 11-én tárgyalásra kerül Kiszely János bűnügye, ki azzal van vádolva, hogy Szarvason 1908 évi szeptember hó 8-án reggel, bátyja feleségének Kiszely Pálné, szül. Antal Katalin szarvasi lakos­nak szándékosan, de nem előre megfontolt szán­dékkal való megölését az által, hogy a bringe! forgópisztolylyal reá lőtt, megkezdette, de mert a lövés sértettnek halálát nem okozta, akaratán kívül eső okból, be nem végezhette. Heti biinkrónika. Balogh Rácz György és 3 másik kóborczigány társa valósággal rettegésben tartották a múlt évbenVésztő község lakosságát.Majd innen, majd -onnan lopkodták az apróságot, ahol szép szerrel be nem tudtak jutni, feltörték az ajtókat s egész se­reg baromfit elemeitek rövid idő alatt. De a tur­pisságon végre is rajtavesztettek s a bíróság az el­múlt héten ült fölöttük törvényt. A főkolompost Balogh Bácz Györgyöt lopás miatt 6 hónapi bör­tönre, 3 társát pedig egyenkint pár hónapi fog­házra Ítélte. — Nagy Sándor békési lakos egy 190 koronás váltóra ráhamisitotta a Králik György ne­vét forgatóként s a váltót a békési takarékpénz­tárnál leszámitoltatta. Beismerésére figyelemmel a bíróság őt magánokirathamisitás büntette miatt 6 hónapi börtönre ítélte. Mindkét Ítélet jogerős. Törvényszéki naptár. A gyulai kir. törvény- ezék, mint polgári felebbezósi bíróság által a kö­vetkező ügyek fognak szóbelileg tárgyaltatni. Junius 1. Lusztig Miksa — Hajnal Béla 1000 K. Budapesti Discontó Szövetkezet — Kocziszki János 734 K 59 f. Niederhauser Gyula — Schriffert Jakab és neje 562 K 32 f. Torda Molnár Erzsébet — Baki István 1000 K. Dr. Sámuel Viktor — Farkas György vételi ügylet hatálytalanítása. Fuchs Gyula — Kovács János és t. 250 K. Csankó György — Csicsely K. Pál 136 K 26 f. Ilovszki Horvát József — Ilovszki Horvát Sándor 958 K. Junius í. Dénes Sándorné — Dénes Sándor nőtartás. Kudlák György — Pataj György 157 K 98 f. Lipták Galó Pál — Pataj György 954 K. Ifj. Városi Lajos — Kohn Jakab és neje 299 K 72 f. Ifj. Városi Lajos — Sterhencz Berta 536 K. Békésszentandrási Takarékpénztár — Gaál Pálné és társa 500 K. Stühmer Frigyes — Alhersi Kornél 461 K 18 f. Farkas Gábor — Szűcs Ferencz 1000 K. Yasuti menetrend.- Érvényes 1909 május l-töl. ­Budapest—Arad. Ny. p . u. Kelet: L pályaudvar. Budapest indul Szolnok érkezik 6 55 — 8 — 2 — 12 20 9 06 — 10 50 3 51 3 40 Szolnok indul 9 20 2 55 11 09 3 58 4 07 Mezőtúr 10 02 4 40 12 10 4 42 5 24 Gyoma 10 26 5 28 12 40 5 02 6 00 Békéscsaba érk. 11 10 6 42 1 28 5 43 7 04 Békéscsaba ind. 11 12 7 09 2 05 5 53 7 29 Kétegyháza 11 29 7 43 2 29 6 11 7 56 Arad érkezik 12 12 9 10 3 29 6 54 9 00 9 30 12 33 1 03 2 09 2 54 3 52 4 22 4 48 6 02 Arad—Budapest. Arad indul 4 16 4 51 9 30 5 09 8 18 11 25 Kétegyháza 4 58 6 05 10 40 6 10 9 00 12 26 Békéscsaba érk. 5 17 6 54 1 1 24 6 35 9 19 12 59 Békéscsaba indul 5 20 7 47 11 39 6 43 9 22 1 29 Gyoma 5 59 8 47 1 2 40 7 31 10 01 2 18 Mezőtúr 6 24 9 .25 1 17 8 02 10 29 2 53 Szolnok 7 07 10 43 2 34 9 10 II 12 4 03 Budapest érk. 9 55 5 00 6 05 12 30 1 15 7 25 Ny. p.u. Keleti pályaudvar. Nagyvárad —Szeged-Rókus. Nagyvárad indul 6 02 1 0 20 4 45 7 40 Nagyszalonta 7 08 U 26 6 02 9 24, Kötegyán 7 28 11 44 6 24 9 52 Gyula 7 58 12 18 6 £ 10 37 Békéscsaba érkezik 8 17 12 37 7 18 11 05 Békéscsaba indul 8 24 1 48 7 41 4 44 Orosháza 9 15 2 49 8 59 5 50 Hódmezővásárhely 10 - 3 44 10 12 6 53 Szeged-Bókus érkezik 10 45 4 22 11 01 7 40 Szeged-Rókus—Nagyvárad. Szeged-Rókus indul 3 30 10 59 3 01 8 ­Hódmezővásárhely 4 28 ] 1 40 3 47 8 56 Orosháza 5 41 12 28 4 32 10 07 Békéscsaba érkezik 6 36 1 18 5 15 11 10 Békéscsaba indul 6 56 1 38 5 48 4 50 Gyula 7 18 2 01 6 10 5 25 Kötegyán 7 54 2 32 6 43 6 11 Nagyszalonta 8 31 2 57 7 08 7 02 Nagyvárad érkezik 9 40 4 00 8 10 8 28 Mezőtúr—Szarvas—Orosháza. Mezőtúr indul 2 2.9 12 15 5 40 Szarvas érkezik 3 15 1 03 6 28 Orosháza érkezik 5 35 3 26 8 40 Orosháza—Szarvas — Mezőtúr. Orosháza indul 5 55 11 17 6 07 Szarvas indul 8 44 1 44 8 23 Mezőtúr érkezik 9 30 2 30 9 10 Békésföldvár—Békés. Békésföldvár indul 3 52 7 13 1 o 2 8 14 Békés érkezik 4 12 7 30 2 30 8 34 Békés— Békésfóldvár. Békés indul 5 58 12 40 5 00 11 15 Békésföldvár érkezik 6 15 12 58 5 20 11 35 Gyula Kossuth-tér 5 39 2 23 7 10 Kórház 5 41 2 25 7 12 Yámház kitérő 5 44 • 2 28 7 15 Paradicsommajor 5 51 2 35 7 22 Gyulavarsánd fmh. 5 58 2 42 7 29 Gyulavári 6 04 2 48 7 36 Solymosmajor 6 17 3 01 7 48 Dénesmajor 6 28 3 12 7 59 Bedőszeg 6 39 3 23 8 10 Feketegyarmat 6 51 3 35 8 22 Nagyzerind 6 58 3 42 8 29 Nádasmajor 7 13 3 57 8 44 Miske 7 18 4 02 8 49 Bélzerind 7 30 4 14 9 01 Vadász 7 39 4 23 9 10 Simonyifalva piacz 7 47 4 31 9 18 Simonyifalva 7 51 4 35 9 22 Simonyifalva—Gyula. Simonyifalva 4 40 9 33 5 47 Simonyifalva piacz 4 45 9 38 5 52 Vadász 4 53 9 46 6 00 Bélzerind 5 01 9 54 6 08 Miske 5 14 10 07 6 21 Nádasmajor 5 19 Nagyzerind 5 34 Eeketegyarmat 5 40 Bedőszeg 5 53 Dénesmajor 6 04 Solymosmajor 6 16 Gyulavári 6 28 Gyulavarsánd 6 34 Paradicsommajor 6 41 Vámház kitérő 6 47 Kórház 6 50 Gyula Kossuth-tér 6 53 Komló szálloda 6 55 Arpád-uteza 6 57 Gulamáv. kitérő 7 00 Gyula átrakodó 7 06 10 12 10 28 10 34 10 47 10 58 11 09 11 21 11 27 11 34 11 40 11 43 11 46 11 48 11 50 11 53 11 59 6 ^6 6 41 6 47 7 00 7 n 7 22 7 35 7 41 7 48 7 54 7 57 8 00 8 02 8 04 8 07 8 13 Nagyvárad—Szeged-Rókus. Heti p i a c z. Gyula, május hó 28. A budapesti gabonatőzsdén a nagy malmok üzembeszüntetésére és kedvezőbb időjárásra a hét folyamán ellanyhult az irányzat, búza 60—70 fillért viszitett árából. Heti piaczunkon igen csekély kínálattal szem­ben sürgős volt a kereslet, az árak emelkedtek, eladatott: Búza . . . 29- 30 60 Árpa . . . 16 80—17-20 Zab ... 16-60—1680 Tengeri . . . 1480-1520 Motorkocsi menetek. Nagyvárad indul — 8 01 1 13 ­Nagyszalonta — 9 27 2 51 ­Kötegyán (98)- 9 59 3 27 ­Sarkad- 10 11 3 40 ­József Sanatorium- 10 23 3 53 ­Gyula-városerdő 36. sz. őrh. (fmh.) — 10 27 3 58 — Gyula érkezik- 10 39 4 10 — Gyula indul 6 05 10 39 4 12 8 16 Biczere 43. sz. őrh. (fmh.) 6 17 10 51 4 27 8 30 Békéscsaba érkezik 6 30 11 04 4 42 8 45 Békéscsaba (117) 6 52 1 1 18 — _ Orosháza (118) 7 58 12 37 — — Hódmezővásárhely (93, 94) — 1 53 — 17 Szeged-Rókus érkezik- 2 43 — — Szeged-Rókus­-Nagyvárad. Motorkocsi menetek. Szeged-Rókus indul — —- 3 50 Hódmezővásárhely (93, 94) — — — 4 55 Orosháza (118) — — 8 22 6 12 Békéscsaba (117) 9 30 8 18 11 43 7 34 Biczere 43. sz. őrh. (fmh.) 9 43 8 31 1 1 58 7 49 Gyula érkezik 9 55 8 51 12 14 8 03 Gyula indul — 8 56 12 18 ­Gyula-városerdő 36. sz. őrh. (fmh.) — 9 10 12 25 — József Sanatorium — 9 15 12 30 ­Sarkad — 9 29 12 44 ­Kötegyán (98)- 9 52 1 04 — Nagyszalonta- 10 22 1 33 ­Nagyvárad érkezik- 12 05 3 10 ­Gyula—Simonyifalva. Gyula átrakodó 5 15 1 50 6 40 Gyula máv. kitérő 5 31 2 15 7 02 Arpád-uteza 5 34 2 18 7 05 Komló-szálloda 5 36 2 20 7.07 Berke András tulajdG- nát képező 2 drb uj ruha szekrény, 1 drb uj ágy, 6 drb bőr áthuzatu szék a legdivatosabb kivitelben, — elköltözés miatt eladód 224 2-2 Értekezni lehet id. Tokai Györgynél, Gyula, Kerecsényi-utcza 22. szám alatt. Eladó ház. Gyulán, a Göndöcs-utca 9. számú ház, mely áll 2 szoba, 2 konyha, és két kamarából, valamint nagy szőlős kertből szabadkézből eladó. Értekezni lehet a házban lakó tulajdo­nossal, Szabó János. 2331—1 Martinyi Frigyes villanyszerelési vállalata Gyulán értesíti a nagyérdemű közönséget, hogy az e szakba vágó bármely munkát, u. m. teljesen uj berendezést, javítást, átalakítást stb. a legpontosabb kivitelbe, a legjutányo- sabb árért vállalja el. Tervek, költségvetések, felvilágosítás, vala­mint utbaigazitással teljesen díjmentesen szolgálok. A megrendeléseket akár telefonon is Schillinger Lipót úr vaskereskedésébe kérem. Biztosítva a legpontosabb kiszolgálást, a n. é. közönség jóindulatú támogatását kérve, kész szolgálattal: Mar tiny f Frigyes 5—6 villanyszerelési vállalata Gyulán, Újváros Zöldág-utca 35-

Next

/
Oldalképek
Tartalom