Békés, 1909. (41. évfolyam, 1-52. szám)
1909-05-09 / 19. szám
1909. május 9. BÉKÉS 9 hártya kell: két számos és egy képes kártya : a ■veres filkó, A Garibaldi! Aki nem ismeri, annak nem érdemes magyarázni, aki pedig ismeri, az tudja, mit jelentenek e szavak : »Hol a Garibaldi ? — Itt a Garibaldi!« Hej! Ha ezt a szép játékot még egyszer úgy tudnánk játszani, ahogy akkor játszottuk. Ezért állok meghatottan egy perezre a »Hol <a titkár? — Itt a titkár /« czimnél. De lássuk a medvét! Pardon! Ez egy régi kiszólás és félreértést senki se kovácsoljon belőle. Ez nem vonatkozik senkire, se jövevényre, se gyulaira. Különösen az utóbbiakra vonatkozólag tartom ezt kötelességemnek kijelenteni, akik néha a más ingéről is azt hiszik, hogy rájuk van szabva. Az igazság kedvéért voltam kénytelen magamat egy kissé drasztikusan kifejezni. Hogy azouban végre-valahára csakugyan a dologra térjünk, örömmel adjuk hirül, hogy a szegedi színtársulat első fecskéje az ügyvezető direktor : Almássy Endre után a második fecske is megérkezett a napokban Szabó Károly színházi titkár személyében, aki két napot időzött körünkben a bér- etügyek lebonyolítása czéljából. Azt mondják : egy fecske nem csinál nyarat! Ez igaz lehet. De két fecskéről már nem intézkedik az igen tisztelt közmondás. így tehát az esetből »á kontrárió« kell követ keztetést vouni s konstatálni, hogy a nyár felé közeledünk. A második fecske legalább ezt igazolja. Ha azonban neki sem hiszünk, akkor sem fordul ki a világ sarkaiból. Majd itt lesz pár hét alatt az egész fecskesereg vidám és hangos Bohémiából. — Hoznak magukkal fényt, sugarat, meleget azoknak, kiknek érzékük van a művészet, avagy esetleg annak képviselői iránt. A Göndöcs-népkertben újra felpezsdül az élet és Tóth uramnak ugyancsak sok dolga fog akadni, hogy becsülettel s a múlthoz méltóan, megállja a helyét a vendégek kiszolgálásában. Az agglegények szakszervezete — mint hírlik — már jó előre asztalt bérelt magának a színház és a jobboldali öltöző közelében. Hozzájuk csatlakozik a szalmaözvegyek alkalmi egyesülete is. Csak az a kár, hogy az utóbbiakból az idén nagyon kevés lesz, mivel a fürdőszezon még messze van, a színészek pedig az idén igen korán jönnek. Ezen az állapoton persze, nem valami könnyű segíteni, hacsak a doktor valami elökúrát nem javasol odahaza a hű oldalbordának! Erről még lehet beszélni ! Különben a színi szezon tiszteletére Phönix madár módjára, porából feléled a »Színházi Újságé. is. A jól szervezett szerkesztőség máris nagy agitá- cziót fejt ki, hogy az uj sajtótermék minél nagyobb közkeletnek örvendjen. Egyébiránt ez lesz Gyulán a harmadik újság, ■szerencse, bogy csak rövid időre, mert különben a másik kettő alighanem bemondaná a csődöt. Ugyanez a »Színházi Újság« lesz a fentebb ■említett agglegények szakszervezetének és a szalmaözvegyek alkalmi egyesületének hivatalos lapja is! * * * Segítsünk a szerencsétleneken! A keddi tűzvész szomorú esetének krónikása elírta előlem azt, amit különben sem szándékoztam megírni. így aztán nincs is rá semmi különösebb ekom haragudni. Annál több ok kínálkozik reá, hogy elgondolkozzunk azoknak a szerencsétleneknek helyzetéről, kik a keddi tűzvész után hajlék, élelem és ruházat nélkül maradtak. Ha tudtunk gyűjteni egy idegen ország földrengés által károsított lakosságának, ha tudtunk adakozni a Gyermekvédő Liga czéljainak, akkor most — a szerencsétlenség közvetlen közelében, — ho csaknem mindannyian szemtanúk voltunk és vagyunk,— nem szabad tétlenül, részvétlenül állanunk Itt a mi adományunk nem annyi, mint egy csöpp a tengerben, itt minden fillér egész súlyával esik a nyomorúság mérlegébe, itt minden ruhadarab egész melegével takar be egy didergő, ruhátlan, haj- éh tálán teremtést. Akik közönyösek, keressék fel a nyomorúság tanyáját és — megtanulnak sírni. Mi könnyen beszélünk, akiknek a jó sors még ez órában meleg hajlékot, meleg táplálékot, meleg ruhákat biztosit. De azok a szerencsétlenek, akik a májusi virágos fák alatt bújnak össze, magukra húzván rongyaikat, hogy a tavaszi szokatlan hideg ellen valamiképpen védelmezzék magukat, azok irgalomért kiáltanak az irgalmasokhoz. Azok a nemeslelkü hölgyek, akik dicséretes buzgalommal és emberszerető szívvel fogták kezükbe eddig is a reánk nézve kisebb jelentőséggel biró gyűjtések lelkesítő zászlaját, bizonyosan most sem ":ognak késni a mentési akcziónál s nem lesz Gyula városának egyetlen intelligens gondolkozásu polgára sem, aki — ha csak néhány fillérrel is — jó szívvel nem segít a hajléktalanokon. De kiveheti és hisszük, hogy kiveszi részét az első segély nyújtásában a »Szegényeket Felruházó Egyesülete is. Mert egy nemes czélra alakult tár sulás, mely a tél szegényeit befedte a hideg ellen, nem hagyhatja ruha nélkül a tavasz szegényeit sem. S ha ez a két akczió kezet fog a mentésben, akkor mihamarább felszáradnak azok a könyek, melyeket a fájdalom, a nélkülözés, a szenvedések és a kétségbeesés sajtolnak az élet mártírjainak, a tavasz szegényeinek, virágos Május hónap virágtalan koldusainak szeméből. Segítsünk a szerencsétleneken ! * * * A Riska és a hamis pénz. Ezt a históriát valaki más mondja el helyettem : »A gyulai rendőrség az elmúlt héten ismételten bizonyságot tett arról, hogy kötelességét híven teljesíti s a bűnügy szálait kinyomozza, ha kell: scher- lock-holmesi találékonysággal is. Ily módon sikerült a múlt hét elején nyakon csípnie egy országos pénz- hamisitóbanda három tagját : ifj. Hegedűs Jánost, Bodor Marit és Bánfi Marit. Az ügy előzményeinél kénytelenek vagyunk mi is felhozni a Eiska tehenet, de most az egyszer az ügygyei összefüggésben.-Mert hát a Eiska tehén volt a pénzhamisító banda árulója. Eéti Istvánná gyulai asszony körülbelüljegy hónappal ezelőtt, egy tehenet vett a csabai vásáron. Minden jó lett volna a pénzhamisítók szempontjából, ha a tehén tejet adott volna. De mert nem adott, Eétiné visszavitte Csabára a tehenet s nagy veszteséggel eladta a mészárosnak. A veszteségokozta keserűséget azouban csökkenteni iparkodván, Eétiné a csabai III-ad osztályú váróteremben a várakozó utasoknak elpanaszolta szerencsétlen helyzetét. Se tehén, se pénz ! Bodor Mari és Bánfi Mari endrődi czigány- asszonyok megsajnálták Eétinét s vigasztalni iparkodva, felajánlották segítségüket : »Adunk mi magának kevés jó pénzért, háromszor annyi hibásat, de azért az is jó.« — Meg is egyeztek abbaö, hogv egy hét múlva felkeresik Eétinét Gyulán, elhozzák a jó pízt is ; addig pedig vegyen fel Eétiné a házára pár száz forintot a takarékból. Eétinének hazajövet első dolga volt elmondani szerencséjét jó ismerősének, Implom József czipésznek. Implom József rögtön átlátott a szitán s közölte az esetet a rendőrséggel. A rendőrségen megdiskurálták, hogy Eéti Istvánná is, Implom József is, szinleg belemennek a cserébe, de rögtön értesítik a rendőrséget. Tényleg igy is történt. Egy hét múlva a két czigányasszony egy férfivel megjelent Eéti István- nénál, aki mindhármukat átvitte Implom Józsefhez. Implom látszólagos örömmel fogadta őket s késznek nyilatkozott a vételre, de csak ha látja a portékát. Ifjabb Hegedűs János mustra szerinti vételt ajánlott s mutatott két jó huszkoronás bankót. Implom és Eétiné természetesen nagyon el voltak ragadtatva. A banda efölötti örömét azonban hirtelen lelohasztotta a rendőrség megjelenése, kik a három pénzhamisítót azonnal letartóztatták és kihallgatásuk után a kir. ügyészséghez átkisérték Motozás közben találtak náluk több hamispénz gyártására szolgáló, elég primitív kinézésű, de tökéletes hűséggel alkotott gipszöntvényt. A nyomozás szálai Endrédre, Szentesre és Szolnokra is elvezették már a hatóságokat s valószínű, hogy a gyulai rendőrség az egész országra kiható pénzhamisító bűnszövetkezet leleplezésére tette meg az első lépéseket. A Eiska tehenet azóta jó étvágygyal elfogyasztották a csabaiak s igy az aranyérdemrendet nem akaszthatják nyakára. Pedig ha a Eiska tejet adott volna, nemcsak a saját életét menti meg, hanem a banda szabadságát is. Ámde a Eiska magyar tehén volt, saját élete árán mentette meg az országot a közérdeket veszélyeztető pénzhamisító banda garázdálkodásától!« Eddig a történet, a továbbiakat pedig most már folytatom jómagam, amint az következik. A fagyos szentek. Kritikus napok jönnek a reánk következő héten. Három garaboncziás diák, — kiket annak idején, mint a rossz nyelvek mondják, tisztán a békesség kedvéért avattak szentté, — névünnepét üli a jövő héten, ami pedig ritkán esik meg minden kázus nélkül, már tudniillik amint ez névnapok alkalmával a czivil életben is rendesen történni szokott. Csak az a sajátságos, hogy az ő garázdálkodásuk egész más zsánerű, mint egy névnapot ülő közönséges földi czibilé. Nem a ragyogó, derűs jókedv tomboló kicsapongásaiban, de ellenkezőleg, a fagyos ridegség tobzódó megnyilvánulásában lelik örömüket, ami eléggé érthetővé teszi, hogy az ő névünnepüknek senki sem örül, ellenben igen sokan félnek tőlük! Persze, legjobban a gazdaember respektálja őket, már csak zsebbevágó tekintetekből is, mert ha lefagy a termés, rendesen befagy a bugyelláris is. A pénzt — vagy családi nyelven szólva: a smukkot —pedig mindenki szereti, még az is, aki azt szokta mondani : »Miért van pénz, vagy ha már van, miért— nincs!e Szó, ami szó, az ide fagyos szentek elé nem valami sok reménységgel nézünk. Az ő idei névnapjuk — legalább az előjelekből, az elmúlt heti hideg, zord időjárásból Ítélve — igen kellemetlen találkozással kecsegtet bennünket. Eeméljük azonban a legjobbakat. Még soha sem volt úgy, hogy sehogy sem lett volna. Egy kis májusi fagy sokat árthat ugyan a gyümölcsnek is, a termésnek is, de hát mért kelljen mindig éppen a legrosszabbra gondolni. A természet törvényeivel és az időjárás szeszélyeivel szemben — persze, főleg csak mezőgazdasági szempontból — tehetetlenek vagyunk. Ilyenkor legjobb az embernek a bölcset adni s felcsapni a praedesztináczió hívének legalább is addig, mig a kritikus napok elvonulnak felettünk. Aki okosabbat tud tenni, az adja be Írásban ! * * * Halestély. Alig jött meg a »Békésvármegyei Kaszinó« uj bérlője : Pesti Lajos, máris tanujelét adta életrevalóságának. Május elsején este igen látogatott halestélyt rendezett s terített asztalok mellett, körülbelül 60 emberrel kóstoltatta meg a konyhája főztét. A történeti igazság kedvéért meg kell jegyeznem, hogy az estélyen nem voltam jelen s igy el fogulatlau bírálatot a »Koszt«-ró\ nincs módomban leadni. — Megteszik ezt bizonyára helyettem azok akik az estélyen jól beettek, ittak a per Kopt rájuk szabott 1 korona 20 fillérekért. Egy ur — (mert hiszen adoma nélkül egy ilyen halestély nem eshetik meg) — igen jól bevacsorázván a halászléből, miután saját külön félliter borocskájával a vacsorának már előre megágyazott, rászólt az arra elsiető piuczérre nagy szellemesen és ilyenformán : — »Pinczér! A hal inni kíván!« Hallja ezt egy másik ur, aki elvből nem eszik Gyulán halat, benne is felforr a jobbik érzés s megszomjazott ő is. Történetesen azonban valami filé-históriát evett s hogy stilszerü legyen, ilyenformán nógatta gyorsabb mozgásra az italok nem éppen fürge lábú felszolgálóját: »Pinczér! A marha inni kíván !« ... . . . Ezeket a sorokat már az utczán irom. A szerkesztőség tagjai ugyanis, kik szezonir.ís
