Békés, 1908. (40. évfolyam, 1-52. szám)

1908-07-05 / 27. szám

t BÉKÉS 1908. julius 5. A József főherczeg szanatórium. (Szanatóriumi Lapok.) A József kir. herczeg Szanatórium egyesület hivatalos értesítőjének julius elseji száma, terjedel­mes tudósítást hoz az egyesület közgyűléséről, a melyről junius 21-iki számunkban mi is referál­tunk. így egész terjedelmében közli Lukács György elnök az egyesület megalapítójának és lelkes vezető­jének magas színvonalon álló magvas megnyitó be­szédét és dr Geszti József igazgató főorvosnak a gyulai szanatórium működéséről szóló s lapunk mai számában befejezett szakszerű s tanuságos jelentését. A szanatóriumi bizottságok évi jelentései között Békésvármegyét érdeklőleg közli az endrődi, mező- berényi s orosházi bizottságok működését, a követ kezőkben : Endrőd. Az endrődi szanatóriumi bizottság tag­jainak száma három taggal apadt, amennyiben dr. Krisch Béla és neje, továbbá Bán Endréné közsé­günkből elköltöztek és igy a rendes tagok száma jelenleg 47. Gondunk van rá, hogy a kilépettek helyébe újakat szerezzünk. A rendkívüli tagok száma 7. Még a nyáron a bizottság kabaretszerű mulatsá­got szándékozik tartani, amelyre az előkészületek folyamatban vannak. Mezöberény. A bizottságot működésben a kez­det nehézségei akadályozták. Az 1907. év junius havában megindult agitáczióra megalakulván a helyi bizottság, minden erejét arra volt kénytelen fordí­tani, hogy minél több tag szerzésével az érdeklő­dést minél jobban felkeltse. Ez annyiban sikerült is, amennyiben az egyesületnek az év folyamán össze­sen 60 tagot toboroztunk, kik közül 46 rendes és 14 rendkívüli tag volt. A tagok számában folyó év­ben annnyi változás állott be, hogy a halál egyik társelnöknőt, özv. Hegedűs Mihálynét a bizottság őszinte fájdalmára közülünk elszólitotta — úgy­szintén elhalálozott egy rendkívüli tagunk is, Kollós András. így jelenleg 43 rendes és 15 rendkívüli, összesen 58 tagja van a helyi bizottságnak. Tekintve tagjaink csekély számát és a helybeli társadalom közönyösségét, a lefolyt év folyamán még nem érez­tük magunkat oly erősnek, hogy az egyesület javát czélzó bármilyen tevékenységet is fejthettünk volna ki. K dologban azonban örvendetes fordulat állott be, amennyiben a helybeliek érdeklődését felkeltve, már folyó hó 14-én sikerülni fog egy nagyobb szabású népünnepélyt rendezni, remélve, hogy annak jövedelméből számottevő összeget bocsájthatunk az egyesület áldásos czéljainak rendelkezésére. Tagsági dijakból a pénztári számadás szerint befolyt össze­sen 146 korona, hátralékos tagdijak 46 korona. Orosháza. A József Kir. Herczeg Szanatórium Egyesület orosházi bizottsága a lefolyt évben is sikeresen működött közre az embermentés ügye iránti érdeklődés felköltésére és az egyesület jöve­delmének fokozására. A múlt évi taglétszám a 4 tag elhalálozása és 5 tag elköltözése folytán beállott fogyaték daczára 101 ről 135-re emelkedett, akik közűi 121 rendes és 14 rendkívüli tag van és a folyó évre előjegyzett tagok száma 11. — A tagok számának emelkedése főleg Littmann Árminné, Szikula Andorné és Dr. Steiner Zsigmondné tag­társak buzgólkodásának köszönhető. A bizottság a lefolyt évben 7 választmányi és 2 közgyűlést tartott, amelyeken az egyesület beléletére vonatkozó ügyek nyertek elintézést. A bizottság az elnöknő vezetése alatt kiküldött számos taggal képviseltette magát a József szanatóriumnak 1907. október 12-iki fel­avatási ünnepélyén ; buzgó tagjai s azokon kívül vállalkozó fiatal hölgyek segélyével a temetők és templomok előtt eszközölt gyűjtéssel részt vett a »Csak egy virágszálat« jeligéjű mozgalomban, amely­ből 188 korona 82 fillér folyt be. A szokásos téli mulatság helyett ezúttal lolyó év május 24-én igen szép sikerű tavaszi népünnepélyt rendezett, amelyen a mulatságon hatvan tagú hölgy rendezősége szolgálta ki a közönséget mindennemű fogyasztási czikkekkel és az ő fáradhatatlan buzgalmuknak köszönhető, hogy az ünnepély a vele járó fokozott kiadások daczára 614 korona 52 fillér tiszta jövedelmet jut­tatott az egyesületnek. Az említett bevételek, tag­sági dijak és adományok fejében a kiadások levonása után a bizottság a múlt évi rendes közgyűlés óta 1317 korona 34 fillért szállított be a központi pénz­tárba. Az orosházi bizottság, miután megalakulása óta 3 év letelt, a közeli napokban tartja meg tiszt­újító közgyűlését és nemes ügyünkkért való foko­zott lelkesedéssel további sikerek reményével foly­tatja megkezdett munkáját. Az egyesületi élet rovat alatt beszámol az orosházi bizottság kiserdei mulat­ságáról is a következőkben. Orosháza. Egyesületünk orosházi bizottsága nagyarányú mulatságot rendezett az ottani kiserdő­ben. A szegedi honvédzenekar már délben megérke­zett és a délután folyamán sétahangversenyt tartott, melyen a község minden épkézláb lakosa megjelent. A rendezőség fiatal hölgyei szolgálták ki az éhes publikumot és ugyancsak ügyesen végezték tisztüket. Estére kelve két sátorban is tánczolhatott a fiatalság. Egyikben a fúvó zenekar, másikban pedig Purcsi húzta a talp alá. A honvédzenekar este 9 órakor visszutazott Szegedre. A rendezőség élén dr. László Elekné elnök és özv. Horváth Károlynó és Torkos Kálmánná alelnökök állottak. Pénztáros volt Litt­mann Árminné, Pál Ernőné pedig az ellenőri tisztet töltötte be. A rendezésben és kiszolgálásban közre­működtek : Asszonyok: Adler Árminné, Alberty Kornélné, dr. Berthóty Istvánná, Domoki Gyuláné, Endrődy Istvánná, Fischer Sándorné, Gémes Fe- renczné, Hahn Miksáné, Horovitz Mórné, Jeszenszky Elekné, Keleméry Béláné, Leszich Kálmánná, Litt­mann Árminné, Margonyai Gyuláné, Novák Izidorné. Pál Ernőné, Pintér Mártonná, Pollák Kálmánná, Rácz Béláné, Rónay Mártonná, ifj Róth Józsefné, Singer Béláné, Singer Miksáné, Schiff Jenőné,, Széli Istvánná, Szikula Andorné, Székács N.-né, G. Szabó Julia, Sulyok Edéné, dr. Steiner Zsigmondné, Werk- Izidorné, özv. Vangyel Sándorné, Wigner Gézáné, Leányok: Baranyai Ida, Bartók Rózsi, Bárány Jenke, Beller Mariska, Bérczy Margit, Biró Irénke, Bulla Juliska, Büchler Rózsika, Dráb Margit, Drucker Margit, Freuder Erzsi, Hauser Vilma, Hauser Olga, Horváth Iréné, Jankó Irma, Külley Ilonka, Kalmár Margitka, Kocsis Etelka, Littmann Annuska, Pusztay Margit, Sál Klemike, Steinberger Ilona, Schweiger Margit, Schweiger Rózsi, Székács Juliska, Szerda­helyi Adrienne, Szűcs Mariska, Tafler Alicze, Tóth Juliska, Veres Juliska, Vangyel Adrienne. Bevétel volt 1558 korona 34 fillér; kiadás 943 korona 82 fillér és igy tiszta maradvány 614 korona 52 fillér, mely összeg a központi pénztárba beszállittatott. Felülfizettek: Gémes Ferenczné 20 kor., Déghy Gyuláné, Szakáll Adorján, és dr. László Elekné 10—10 kor., dr. Külley Pál 6 kor., Talányi János 5 kor., Pap Károly, dr. Klein Simon 4 80-480 kor, Zedwitz Mária, Székács József, dr. Hauser Mórné 4—4 kor., N. N., 5 kor., Plessné Kriesháber Nina 3 kor., Steinerné, Freuder Mórné, dr. Bikádi Antal, Freuder Mór, Tafler Emil, Tafler Jakab, özv. Krausz Istvánná, özv. Székács Istvánná, Kalmár Pálné 2—2 kor., Singer Béla, Endrődi István, Sál János 180—P80 kor., Pál Ernő, özv. Horváth Károlyné, Supkégel Gyula, Kovács Andor, P60— 1-60 kor., Alberti Kornél, Töttösy Andor, Pollák Kálmán, Sülé Pál, Supkégel Béla l-40—T40 kor. Grossmann R. és fia, Kardos Adolf, Drucker Izidor, Weinberger N., dr. Jeszenszky Elek, Mecséri Lajos, Novák Izidorné, dr. Balázs Imre, Littmann Ármin, Fülöp Jakabné, Kun Ferencz, Berta N., Kardos Adolfné, Tenner Elza, N, N. 1—1 kor., dr. Schiff Jenőné, Steiner Ármin, ifj., Bayer István, Leitner Zsigmond, Schweiger Miksa, Littmann Mór, ifj. Róth József, dr. Singer Béláné, Pollák Kálmánná, Cohn Gyula, Zilahy László, dr. Schiff Jenő, Mandel N. N. 80—80 fillér, Anisfeld József, Krausz Gyula, Manzel Gyula. Borsodi Imre 60—60 fillér, Adler Ármin, G. Szabó Lajos, 40—40 fillér, Berta Pál, Havasi István, N. N., N. N., 20—20 fillér. Hálás köszöne­tét mondunk a fáradhatatlan rendezőségnek, kiknek csoportképst ez alkalommal lapunkban is bemutatjuk. Végül dr László Elekné az orosházi bizottság farad- hatallan ügybuzgalmu nagyérdemű elnöknőjének igen jól sikerült aczképét is közli a »Szanatóriumi Lapok* a következő szép méltató sorok kapcsán: Dr. László Elekné. Azok sorában, akik ami szép ügyünket szivük igaz szeretetével segítik, az elsők között tiszteljük orosházi bizottságunk lelkes elnöknőjét, de László Elekné úrnőt. — Hogy az ő vezérlete egyesítette az orosházi lelkes hölgyeket, épen ma demonstrálja egy tudósításunk az Egyesü­leti élet rovatban, ahol a nagysikerű orosházi kerti mulatságról megemlékezünk. Ä József szanatórium­nak sok tégláját a nemeslelkű uriasszony lelkese­dése hozta össze ; de nem fáradt el a munkában és most a nők számára épiténdő Auguszta szanatórium­ért fárad lelkes szeretettel. Az Isten áldja meg hű­séges munkatársaival egyetemben. Szin liáz­Az elmúlt hetet is a közönségnek a színház­látogatás tekintetében tanúsított buzgalma jellemzi. Naponta szép számú közönség sereglett egybe még a gyengébb darabokra is s az igazgató most már elégültebben dörzsölhtti a markát, mert ha lesz is deficzitje, az sokkal kisebb lesz szegény Somogyi Károly deficzitjeihez képest s már most konstatál­ható, hogy az idei szezon úgy anyagi, mint erkölcsi tekintetekben az előbbieknél jobban, várakozáson felül sikerült. A jövő hét műsorából, — mint az alább olvas­ható, — kiemelkedik a hétfői előadás, Tóth Létei ju­talomjátéka. — A kiváló művész ez alkalommal is pompás, kaczagtató darabot választott s erre az elő­adásra már ezúttal felhívjuk a város minden rendű és rangú szinpártoló közönségének figyelmét, mi­után az a legélvezetesebb színházi esték egyikének Ígérkezik. A darab czime ne vezessen félre senkit, mert Lexi jutalomjátéka,' a »Mi történt az éjjeliu czimü énekes vígjáték, (melyben Diósi Nusi is ját­szik!) ártatlan história s biz azt megnézheti a leg­szemérmesebb úri kisasszony is. Tehát nincs kitéve senki annak, hogy ártatlan leányát megmételyezik, mert a Mi történt az éjjel? van legalább is olyan fehér darab, mint a Rab Mátyás s ráadásul annál még 100%-al szellemesebb is! Ne mulassza el tehát senki, hogy a hétfői előadáson megjelenjék, igy fe­jezzük ki elismerő tiszteletünket leginkább Tóth Lexinek, — annak a kedves művészembernek, aki művészi képességei legjavával állott sorompóba min­denkor, hogy Gyula város közönségének feledhetet­lenül mulatságos és kedves estéket szerezzen. Köte­lességünk nekünk is, hogy némi csekély viszonzásul telt házat csináljunk jutalomjátékára s szivünk sze­rint ünnepeljük őt kiváló művészi kvalitásaiért. Ezzel szerezhetünk Tóth Lexinek legkedvesebb meglepetést! Heti szinházi bírálataink a következők: A postásfiu és a húga. Szombaton este Buchbinder Bernát *A postás- fiú és a hugat czimü, 4 felvonásos énekes bohózatát mutatta be a társulat igen jó előadásban. A darab nem újdonság, láttuk is már vagy néhány évvel ez­előtt, ennek daczára, jól megtelt a színkör és pom­pás nyári hangulat uralkodott egész este. Kassai Károly és Batizfalvi Elza (mért hirdették a szin- lapok Diósy Nusit?) csupa móka, ötlet és tempe­ramentum volt. Hajnal, Kassai, T. Pogány Janka, Beregi, Hevesi Guszti és Deési pedig jó partnerek­nek mutatták ezúttal is magukat. Annyi bohóságot, komédiát rendeztek, hogy a publikum alig győzte a kaczagást. Különösen a harmadik felvonás nézőtéri jelenetei voltak frappirozó hatással s régen hallot­tunk a színkörben annyi tapsot, mint ezen az estén. A bálkirályné. Vasárnap délután »A bálkirálynét operett ke­rült színre Diósi Nusival a czimszerepben, a már ismert szereposztásban. Víg Nibelungok Vasárnap este csodálatosan kevés intelligens publikum verődött össze a színházban. Ellenben az olcsóbb régiókban csak úgy tolongott a közönség. Azok, akik nem jöttek el, semmit sem veszítettek. Megszabadultak egy férezmunka végigélvezésétől, melynek másodszori szinrehozatala ellen már előre is tiltakozunk. Inkább a Rab Mátyást vesszük be esetleg közkívánatra hatmadszor felemelt helyárakkal, mint ezt a klasszikus hátterű sületlenséget Cso­dáljuk Strausz Oszkárt a zeneszerzőt, hogy aránylag dallamos és parodisztikus muzsikáját ezzel a szel- lemtelenséggel túltelített librettóval adta össze vad­házasságra. Mert ezt tisztességes viszonynak nem lehet nevezni! Szegény szereplők pedig mindent megtettek, hogy felszínen tartsák a darabot, Károlyi Leona, T. Pogány Janka, Batizfalvi Elza, Lányi Edit, Krasznai, Deési, Asszonyt, Hajnal, Toronyi megadással viselték a librettista által rájuk mért fonák helyzet kényelmetlenségeit. Azt hisszük, ők maguk is csendes részvétet és koszorúk mellőzését kérték, reméljük, hogy a másodszori előadás elleni tiltakozást illetőleg, ők is szolidaritást vállalnak a kritikával. Ami pedig a vasárnapi közönséget illeti, azt az ilyen darabbal valósággal elriasztják a szín­háztól, úgy hogy mézeskalácscsal sem lehet őket oda többé becsalni, ami pedig sem a színészetnek, sem a direktornak nem érdeke. Varázskeringő. Hétfőn Péter-Pál napja lévén, ismét két elő­adás volt, délután félhelyárakkal a Varázskeringö került színre Károlyi Leonával és Diósi Nusival a fő női szerepekben. Vig özvegy. Az ujabbkori operettek közül tagadhatlanul nemcsak a legnépszerűbb, hanem aránylag a leg­sikerültebb is a Vig özvegy, amelyet az igazgató annak daczára, hogy a múlt saisonban gyakran ment, sokak óhajtására elevenített fel az idén is. A közönség tényleg nagy számban jelent meg és nagy élvezettel hallgatta a pompás előadást, amelyről megállapítható, hogy vidéki magyar színpadon párat-

Next

/
Oldalképek
Tartalom