Békés, 1908. (40. évfolyam, 1-52. szám)

1908-03-08 / 10. szám

4 BÉKÉS 19C8. márczius 8. tetemes növedék veszteség áll be, hanem sok fa úgynevezett csucsszáradásba fog esni. Az ebben rejlő imminens veszedelmek elhárításának tárgya­lása czéljából a közigazgatási bizottság az elmúlt héten ülést tartott, melyen Gyula város polgár- mesterének szigorúan meghagyta, hogy a baj elfoj­tására minden rendelkezésre álló módon törekedjék. Mivel pedig erre a rendes napszámos munka nem elegendő, megjelölte az orvoslás egyéb módozatait is a bizottság, s felhívta polgármestert, hogy e czélra használja fel a rendelkezésére álló közmun­kát,, ha szükséges a csendőri karhatalom igénybe vé­telével is. A munkák a következők lesznek : már- czius hónapban hernyófószkek, petecsomók szedése, tavaszszal a hernyófoltok szétdörzsölése, nyáron a hernyók lerázása megölése, nyár végen a bábok, pillangók szedése. Az erdészeti albizottság ugyan­ezen üléséből felhívta a gyulai főszolgabírót, hogy gróf Wenckheim Frigyes uradalma által bejelentett Szatmári Lajos nevű vadőrtől a hivatalos esküt vegye ki. A városgazda fegyelmi ügye. Gyula város erdő kezelése ellen több rendbeli panasz merült fel, melynek folytán annak idején a fegyelmi eljárás elrendeltetett. Az ügyben a vizsgálat megtörténvén, első fokon a közigazgatási bizottság oly értelemben határozott, hogy Góg Mihály városi gazdát 200 ko­ronára büntette. A városgazda a büntetést tulszigo- runak találván, az ellen felebbezett. A felebbezést a belügyminiszter felülvizsgálván, a kiszabott bün­tetést helyesnek találta s másodfokon ifj. Góg Mi­hályt szintén 200 koronával büntette. A „gyulai kereskedők és kereskedö-ifjak társu­lata" f. hó 22-én d. u. 2 órakor, saját helységében ren­des évi közgyűlést tart, a következő tárgysorozattal 1. Elnöki megnyitó. 2. Két jegyzőkönyvhitelesitő kiküldése. 3. Titkári jelentés a lefolyt társulati évről. 4. A számvizsgáló-bizotság jelentése az 1907. évi zárszámadásairól és ennek kapcsán a választmány felmentése iránti határozathozatal. 5. 1908. évi költségvetés tárgyalása. 6. Időközben beérkezett indítványok. 7. Tisztujitás. A békésvármegyei kaszinó az elmúlt vasár­nap, márczius elsejéu délután 5 órakor tartotta évi rendes közgyűlését a kaszinó nagytermében a tagok élénk részvétele mellett. Dr. Ladies László alelnök az ülést megnyitván, üdvözölte a megjelent tagokat s meleg szavakban emlékezvén meg a kaszinó volt elnökének, dr. Fábry Sándornak ér­demeiről, indítványozta, hogy azok jegyzőkönyvileg örökittessenek meg. — A közgyűlés az indítványt elfogadta. — Ezután dr. Ladies László alelnök a jegyzői tiszt ellátására helyettesként felkért Kiss László vármegyei tb. főjegyző által felolvastatta a betegeskedő Hoffmann Mihály igazgatói és a távollévő Kiss István pénztárnoki jelentéseit. A közgyűlés úgy az igazgatói, mint a pénztár­noki jelentést tudomásul vette s a felmentvényt Hubay Lajos törvényszéki bírónak, — mint az ellenőrző bizottság elnökének véleménye alapján, — megadta. Indítványokat tettek ezután a kaszinó egyes tagjai a kártyapénzekből befolyó jövedelem szigorúbb ellenőrzése tárgyában s ezek felett a közgyűlés aképpen határozott, hogy a szigorúbb ellenőrzés módozatainak megállapításával a meg­választandó kaszinói választmányt bizza meg. Egyéb indítvány nem lévén, következett a tisztujitás. dr. Ladies László alelnök úgy a maga, miut tiszttársai nevében megköszönve a bizalmat, megbízatásukat a közgyűlés kezébe tette le s felkérte a tisztujitás vezetésére korelDÖkül Nuszbek Sándor takarék­pénztári péuztárnokot, körjegyzőül pedig felkérte Ambrus Jenő joghallgatót. Megválasztattak ezután közfelkiáltással elnökké dr. Ladies László, alelnökke Ambrus Sándor, igazgatóvá Deimel Lajos, ügyészszé dr. Kóhn Mór, pénztárnokká Novák Árpád, könyv­tárnokká Kiss László, jegyzővé dr. Hoffmann Károly. Ugyanekkor megválasztották a számvizsgáló bizott­ságot, melynek elnöke ismét Hubay Lajos, tagjai pedig Künzl Ernő és Horti Béla lettek. A választ­mány következőleg alakult. Rendes tagok lettek : gróf Almásy Dénes, Csák György, dr. Berkes Sán­dor, Czinczár Adolf, Czóbel Károly, dr. Daimel Sándor, Dőry Pál, Dombi Lajos, Farkas Lajos, dr. Follmann János, János József, dr. Kun Pál, Liszy Viktor, dr. Márky János, Mérey Gyula, Ruff Ferencz, Schmidt József, Schnörch Gyula, Schröder Kornél, dr. Zöldy János, Gryneusz György és V. Szak- máry Arisztid. — Választottak még 3 póttagot. — A választás végével dr. Ladies László elnök kö­szönetét mondott a választást vezető korelnöknek s megköszönte a megválasztott tisztikar nevében az irántuk megnyilvánuló bizalmat, mire az ülés az uj tisztikar éltetésével véget ért. A pénzügyigazgatóság köréből. Gallovich József pénzügyi titkár saját kérelmére nyugdijaztatott; a pénzügyminiszter helyére Blaur Gyula pénzügyi titkárt hasonminőségben Zomborból a gyulai kir. pénzügyigazgatósághoz helyezte át. Sorozás. Az ujonezozási munkálatok ezen a héten csütörtökön veszik kezdetüket, mikor is az állandó sorozó bizottság a békéscsabai járás állitás- köteleseit vizsgálja meg Békéscsabán. A bizottság polgári elnöke, Ambrus Sándor alispán, polgári orvosa dr. Zöldy János vármegyei tiszti főorvos lesz. A sorozás Békéscsabán 5 napon és pedig e hó 12., 13, 14., 16. és 17. napjain át tart. A felhívott I.,! II. és III. korosztálybeli állitáskötelesek száma 942. A békésvármegyei kaszinónak kedden, folyó bó 3-án volt az utolsó farsangi estélye, mely da­czára a nehány tamáskodónak, igen jól sikerült. Kedélyes hangulatban a késő reggeli órákig együtt maradt a közönség. A négyest 18 pár tánczolta, A kaszinóbálban ott maradt tárgyak : 1 daru­tól! legyező, 1 pár fehér női kesztyű, 1 zsebkendő Z. H. monogrammal, igazolt tulajdonosa a megye­házán átveheti. Felolvasó-estély a kath. körben. A múlt év­ben megkezdett felolvasó-estélyeit a kath. kör ez idén is folytatni fogja. Az első ilyen felolvasó­estély ma 8-án, délután •/„ 6 órakor lesz a kör II. Rákóczi Ferencz utczai helyiségében a követ­kező programmal: 1. Elnöki megnyitó. 2. A ko­vácsok sztrájkja. Irta Coppeé. Szavalja: Székely István, egyetemi hallgató. 3. Részlet »Faust«-ból, Zongorán előadja: Diószegi Ilonka. 4. Felolvasás a magyarországi munkások rokkant- és nyugdij- egylétéiről. Tartja: Kovács Márton. 5. Hegedü- solo. Benkovics István Jáczint, főgimnáziumi tanár. Nyilvános számadás. A gyulai önkéntes tüz- oltóegylet folyó hó 2-án tartott báli bevétele 590 korona 88 fillér, kiadás 397 korona 56 fillér, maradvány 193 korona 32 fillér. Mely összeghez felülfizeté8Ükkel járultak : dr. L ndenberger János, dr. Lovich Ödön, Oszuszky János 4—4 koronával, Bayer Márton, Sülé József 2—2 koronával, Tiner Dávid, Klement Gyula, László Antal, őzv, Vógh Józsefné, Schröder István, Bessenyei Vendel 1—1 koronával, Sebestyén István 60 fillér, Gyulai Ist­vánná 50 fillér, Roska Mihály, Vi ovics János 40—40 fillért. Melyekért ez utón is fogadják' az illetők az egylet nevében hálás köszönetünket. — Gyulán, 1908. óv márczius hó 6-án. Sinszky Ferencz, elnök. Moldt Rezső, pénztárnok. Halálozások- Özv. Stégér Mátyásné, okleveles tanítónő, aki a múlt század második felében évti­zedeken át részesítette az elemi oktatásban a ma már anyává, sőt nagymamává fejlődött gyulai leá­nyokat, mint azok közzül valamennyi élénk rész­véttel fog értesülni róla, február hó végén Radnán, — hol az utóbbi években állandóan lakott, — 85 éves korában meghalt. — Schönbrun Benjáminná, szül. Dávid Margit, folyó hó 1-én, életének 66-ik évében Gyulán elhunyt. Tavaszi vízállások. A tavaszi idő beköszön­tésével bennünket, vizmenti városokat kiváltképpen a vízállások érdekelnek elsősorban, mint amelyek fokmérői az alföldet érhető igen nagy veszedelem­nek, az árvizeknek. Habár a vizek állásét nagy mértékben befolyásoló hegyvidéki havazás felől ez idő szerint megnyugtató híreket kapunk, ameny- nyiben az idén különösen az utóbbi időben rend- kívüü havazás a hegyekben nem volt, tehát ebből már most bizonyos következtetéseket lehet vonn az alantabb fekvő helyeken várható vízállásokra, mégis az előttünk fekvő hivatalos ószleletek arról tesznek tanúságot, hogy különösen a Fekete-Körös Belényesen, azután a Sebes Körös Körösladányban, a Kettős-Körös Békésen meglehetős magas víz­állást mutatnak, melyek azonban az eddigi leg­magasabb árvizmagasságon 138—160 czentiméteren minddedig alól maradtak. Mindezek mellett azon­ban nyugodtak lehetünk, mert komoly veszedelem bennünket a legnagyobb valószínűség szerint sehol sem fenyeget. A folyókban külömben folyó hó 5-én csütörtökön volt a legmagasabb vízállás. A Fehér- Körözsön Gyulán 448, a Fekete-Körözsön a remetei hídnál 616, a Sebes-Körözsön Körösladányban 478, a Kettős-Körözsön Békésen 678 és a Hármas-Körö- zsön Gyomán 632 czm. Pénteken a folyók lassú, tegnap pedig már erős apadásnak indultak. Nyilvános számadás. Folyó évi márczius 2-án, a gyulai szabómuukások által rendezett tánczmulat- ság úgy erkölcsileg, mint anyagilag igen jól sikerült. Felülfizettek: Somogyi Lajos szabó mester 2 koronát, Tóth Lajos szabó mester 1 koronát, Stir András 1 koronát, Szedő Etnil 1 koronát, Csiszár Mihály 1 koronát, Nádor Mór I koronát, Goldberger Ignácz 2 koronát, Túri Lajos 1 koronát, Sülé József 1 koronát, Liegerer József 1 koronát, Kovács Antal :80 fillért, Kovács A. 50 fillért, Keserű János 2 koronát, Galbács Mihály 80 fillért, Durai József 50 fillért, Durai Géza 50 fillért, Balázs Rudolf 1 koro­nát, Fridrich János 1 koronát, Túri Sándor 2 koro­nát, Ordó Fyörgy 40 fillért, id. Dóri József 2 koro­nát, Hegyi József 80 fillért, Engel Mór szövetkezeti ügyvezető 4.70 koronát. A négyest 85 pár tán­czolta. ügy a felülfizetőknek, mint a mulatság résztvevőinek ez utón mond köszönetét a vigalmi bizottság. 102 1—1 Esküvő- Vozáb József aradi rendőrségi tiszt­viselő február 25-én tartotta esküvőjét Abafi János gyulai áll. polgári leányiskola igazgató-tanitó leányá­val Arankával. Hamvazószerda és a nagyböjt. Túl vagyunk a farsangon ; a tarka jelmezek, bohóczruhák beke­rültek a szekrények aljára, azokra mostanában nem igen lesz szükség. Gyarló halandók hamut hintet­nek az Ur szolgái által fejükre s a vigadás hosz- szu, zajos hetei Után lehajtott fővel követik a Mestert a szomorú pusztába, hogy negyven napig vele bőjtőljenek és imádkozzanak. Itt a nagyböjt, Krisztus szenvedéseinek lélekemelő jelképezése! — Megnyílnak a templomok a bűnbánók, zarándoklók seregei előtt, hogy kiki méltóan készülhessen a Kálvária keresztfájához. Nyári zivatar vonult el múlt vasárnap a kora délutáni órákban városunk és környéke fe­lett. Erősen villámlott és »zengette az ég, mintha nem télutója, de legalább is kánikula lenne. Köz­ben feltámadt a szél is, végigseperve az utczákat és háztetőket, szerencsére azonban károkat nem okozott s a fergeteg amily gyorsan jött, épp olyan hamar el is múlt, rövid idő alatt felszakadoztak a fellegek s nyájas, tavaszi napsugár csalta ki a ki­kelet után vágyakozó kedélyeket az utczákra és terekre. Az abnormis időjárás szemmel látható jó­tékony hatással volt a gyulai fásult kedélyekre. Különben, — mint értesülünk, — az egész vár­megye területén átvonult a nyári jellegű »Donner­wetter !* Lopás. 3-ára virradó éjjel a Göndöcs népkerti pavillonban tartott „Bolondból“ alkalmával Sárközy István tánczközben szépen kiszívott tajtékpipáját és egy pár uj keztyüjét letette az ablakdeszkájára. Vékási Sándor unalmában cerclét tartva ide-oda járt. Egyszerre szemet vetett a gazdátlan tárgyakra. A megtetszés és elvevés egy pillanat müve volt. Elpárolgása alkalmával azonban nyakon csípték. A magyarországi orvosszövetség bókésmegyei fiókja máiczius 2-án délután rendes évi közgyűlést tartott dr. Hajnal Albert alelnök elnöklete mellett, ki megnyitójában sajnálattal jelentette be a köz­gyűlésnek, hogy dr. Zöldy János megyei főorvos elnöki állásáról lemondott, sőt a szövetségből is kilépett. Zöldy azzal indokolta lemondását, bogy a központi szövetség határozata, melyet a kongreszus sem fogadott el, nem védi meg az orvosok érdekeit. A közgyűlés sajnálattal vette tudomásul Zöldy le­mondását s helyébe elnökül dr. Hajnal Albertet választották meg. Alelnökök lettek: dr. Reisz Mi<sa és dr. Kaczvinszky János, titkár dr. Wallfisch Ferencz,

Next

/
Oldalképek
Tartalom