Békés, 1908. (40. évfolyam, 1-52. szám)

1908-12-27 / 52. szám

6 BÉKÉS 1908. deczember 25. sát. Kocsis Károly ez idő szerint Gyula városának legrégibb tisztviselője. 1868 óta működik a város­nál; nyolca évig irnoki minőségben, de ez idő alatt is a szorosan Vett irnokin kívül fogalmazói teen­dőket is végzett, tanácsüléseken, szakosztályi ülő seken jegyzőket helyettesített. Az 1873-iki kolera alkalmával a jegyzők huzakodtak a betegekhez menni, a képviselőtestület tehát őt bízta meg a végrendeletek készítésével és ezt mindaddig telje­sítette is, mig a kir. közjegyzői intézmény életbe nem lépett. E minőségben teljesített megbízható, lelkiismeretes tevékenységéért neh. Szántó Alajos gyulai kir. járásbir > a képviselőtestület szine előtt a legnagyobb elismerését fejezte volt ki. Néhai Pridrich Mihály rendőrkapitánynak állásától történt felfüggesztésekor a képviselőtestület őt helyettesí­tette rendőrkapitánynak és ő az ottani restancziát megfeszített szorgalommal pár hó alatt feldolgozta; a képviselőtestület Popovics Jusztin főjegyző indít­ványára elismerését is nyilvánította neki; ez volt egyedüli honoráriuma, a helyettesítésért más dijat nem is kapott. Évek hosszú során át mint közgyám és árvapénztárnok, 1889, tehát húsz esztendő óta pedig mint íőpénztárnok működött a városnál, pe­dáns szorgalommal és olyan lelkiismeretes becsü­letességgel, amelyhez soha senki részéről a gyanú­nak vagy a kifogásnak legkisebb árnya sem fér­kőzött. A közbizalom minden időszaki választásnál fényesen meg is nyilatkozott iránta. Mindig egy­hangúlag választották illetőleg erősítették meg hi­vatalában, anéikül hogy ezért a bizalomért egyezer is kilincselnie kellett volna. Távozása határozott veszteség a városra, melynek összlakosságát és azok viszonyait ösmerte, a város utóbbi négy évtizedé­nek történetét illetőleg is valóságos élőlevóltárnak mondható. Részünkről és bizonyára a képviselő- testületnek minden tagja is őszintén fájlaljuk, hogy becsületesen betöltött bizalmi tisztéről távozik, de indokait, amelyek között első helyen áll előrehala­dott kora, respektálni kell. A képviselőtestület ön­magát becsülendi meg, ha Kocsis Károlyt főpénz- tárnoki tisztétől való megválása alkalmával az er­kölcsin kívül egyéb elismerésben is részesíti, mert azt ő, negyven esztendőt meghaladó becsületes szolgálata után bőségesen megérdemli. Eljegyzés. Dr. Berkes Sándor kórházi igazgató­főorvos Ilonka leányát eljegyezte Balázs Ernő henczidai földbérlő, Berger Gyula biharmegyei szakáli földbirtokos fia. A „Zách Klára“ premierje a nagyváradi Szig­ligeti színházban most vasárnap, deczember 27-én este lesz. A premier előkészületeinek nagy aránya, — amely még vidéki elsőrangú színházaknál is szo­katlan, — már a nagyváradi lapok híradásaiból is kitűnik. A premier jelentőségét nagyban emeli az a körülmény, hogy azon a fővárosi sajtó két olyan jeles orgánuma is képviselve lesz, mint az „Az Újság“ és a „Pesti Hírlap“, utóbbi Dr. Bélái Izor, színházi rovatvezető és zenekritikus által,- — ki elsőrangú tekintély a budapesti kritikusok között. A darabból már az utolsó próbák folynak s a szerdai próbán a szerzők : Major Simon, Székely Sándor és Szabó Emil is résztvettek. Káprázatos, pazar kiállításban, remek, uj festői jelmezek, dísz­letek keretében kerül a nagyváradi közönség elé Zách Klára poetikus, szomorú története, melynél szebbet, szívhez szólóbbat alig választhattak volna a szerzők feldolgozásra. A premierre Gyuláról egész nagy társaság indul vasárnap Nagyváradra. Aláb­biakban a „Szabadság“ czimü nagyváradi laptár­sunk egyik híradását adjuk a Zách Klára előké­születeiről : „Zách Klára. Vasárnap este Major Si­mon, Szabó Emil, Székely Sáudor, három fiatal nagytehetségü magyar operettiró — uj alkotásának bemutatója zajlik le a Szigligeti színházban „Zách Klára“ az uj operett czime. Oly kiváló színpadi műnek tartják, akik ismerik, hogy előreláthatóan bosszú időn át műsoron marad. A bemutató min­den jelenete meglepetés lesz. Rengeteg uj kosztüm készült a szerepekhez. A Rákóczi-ut divatáru üz­leteinek kirakatában dús, színes, tündéri halmaz ban állanak az uj jelmezek. Egyik-másik egész kis vagyonnal ér fel. A díszletek csodálatos pom­pával készültek. ízléses, illúziót keltő stílusos min­den bútora, fala, szöglete a színpadnak. A darab meséje Ízig vérig modern nyelven Írott, de korhű festéssel, történelmi beállítással, nagy költői szép­ségekkel bővül. Mély hatás kiséri jelenetről-jele- netre a játék menetét. A darabban látványos, tarka, népes, szóval eleven életet lehelő cselekvény folyik. A premiert kisbérlet szünetben tartják meg.“ A Békésvármegyei közművelődési bizottság gyulai fiókja f. hó 20-án tartotta az eddigiek között leglátogatottabb felolvasását az Újvárosi olvasó­körben, mintegy 500 főnyi hallgatóság előtt. Ren- csisovszky Ferencz lapszerkesztő, az orosházi Sza- bad-Lyczeum titkára tartott nagyérdekü felolvasást a „Könyv“-ről. A hallgatóságot, — amely száraz, unalmas dolognak képzelte az előadást — kel­lemesen lepte meg a nagy készültségre valló, de könnyen érthető élvezetes stílusban felolvasott ta­nulmány. A feszült csendben ülő közönség sorain gyakran zúgott végig a csodálkozás moraja. Előa­dása végén a felolvasót zajos tapsokkal ünnepelték. A közönség nevében a kör igazgatója Singer Mihály mondott köszönetét a felolvasónak. Azután Oprics Katicza énekelt igen szépen két dalt, Benkö Ni- nuska czimbalom kísérete mellett. Az osztatlan tet­szésben részesült két szereplő betanítása Tóth László czimbalom művész szakavatott kezét dicséri. A Békésvármegyei Közművelődési Bizottság Gyulai Fiókja deczember hó 27-én, vasárnap dél­után 5 órakor a főgimnázium tornacsarnokában Uránia előadást tart. Tárgy : A tenger. Előadó: Kursinszky Kálmán főgimn. tanár. Az előadás in­gyenes. A Gyulai Kereskedők és Kereskedő-ifjak Tár­sulata deczember hó 3i-én, csütörtökön, a „Komló“ szálloda földszinti helyiségeiben családias jellegű Szilveszter-estélyt rendez. Tagok által bevezetett vendégeket szívesen látunk. Kezdete este 8 órakor A Gyulai Korcsolyázó Egyesület január 7-én, Gyulán, a vármegyeház összes termeiben, jótékony- czólu korcsolya-bálat rendez. Beléptidij: Szemé­lyenként 3 korona. Családjegy 7 korona. Számozott karzatjegy 3 korona, (Karzatjegy csak az I. sorra adatnak ki.) Kezdete este 8 és fél órakor. Felül- fizetések köszönettel fogadtatnak és hirlapilag nyug­táztatnak. Rendező-bizottság: gr. Almásy Dénesné védnöknő, Döry Pál védnök, Ambrus Sándor elnök, br. Bothmer Árpád elnök, Y. Szakmáry Arisztid elnök, Nagy Jenő vigalmi biz. elnök. Braun Mór, dr. Márki János, Sioldea Anchidim, dr. Zöldy János alelnökök, Künzl Ernő háznagy, Antalóczy Nándor pénztáros, Schmidt Iván ellenőr, dr. Yangyel Endre jegyző. Bál. A „Nagymagyarvárosi olvasókör“ 1909. évi január hó 10-én Ludvig József vendéglőjében, saját pénztára javára, zártkörű tánczvigalmat ren­dez. Belépti-dij személyenként 1 korona. Eljegyzés. Farkas Arankát eljegyezte Vámos Sándor a gyulai kötő-szövőgyár titkára. (Minden külön értesítés helyett,) TŰZ. A ntalóczy Náudor vármegyei levóltárnok- nak a Vida-utczában levő lakásán f. hó 23-án d. u. egy hályha túlfűtése folytán szobatüz keletkezett. A hamarosan értesített tűzoltók a tüzet eloltották. Az időjárásról- Karácsony hetében lóvén, az időjárás krónikája keretében első helyen természe­tesen a fekete karácsonyról kell beszámolnunk. A tiszta hó, cai11ogó zúzmara, a télnek eme poétikus szépségei az idén nem adnak ragyogó keretet a föld legszebb ünnepének, helyette locs-pocs, borult, komor időjárás az „uralkodó planéta /“ — Nem a keret teszi ugyan a képet, de hogy ez is sokban hozzájárul az ünnepek hatásának emelésé­hez, az tagadhatatlan! Ha tehát az időjárás mos- tohasága nem ad módot a pompás keret beállí­tására, akkor ezen csak lelkünk virágaiból, a sze­retet, hála, örvendezés örökzöldjeiből font eleven képkerettel segíthetünk. Fogjuk ezzel körül az ünnepek napjait, hogy méltóan ünnepelhessük a kis Jézus születése órájának örök és áldott emlé­kezetét. Bál. A Gyulai Olvasónépkör deczember hó 26-án (Karácsony másnapján) este 6 órakor, saját helyiségében (Nagyrománváros, Hosszu-utcza 13. szám alatt) felolvasást tart, A felolvasás zártával tánczvigalmat rendeznek. A Petőfi sorsjáték ajándéka. Még a jövő héten megjelenik a Petőfi Társaság kiadásában az a diszmü (Petőfi, összes költeményei), a melyet a társaság ajándékul ad azoknak, a kik 40 drb sorsjegyet vesznek vagy ismerőseik közt elhelyeznek. A díszes vászonkötésü munka bolti ára 20 korona. Színészet Csabán. Megemlékeztünk annakide­jén arról, hogy a csabai szinidirektor Mezey Kál­mán társulatát Beszterczehányán mily súlyos csapás érte. A színkör leégett s a társulat födél és hely nélkül maradt. Ekkor úgy volt, hogy pár hétig Gyulára jön ez a társulat, de ezt a tervet a szin- ügyi bizottság nem pártolta, bár akadályokat sem gördített eléje. A színészek országos felügyelőjé­nek közbenjárása folytán Mezeyék Újvidéken talál­tak ideiglenes hajlékra, hol jövő hónap közepéig maradnak. Innen Csabára vonulnak. Öngyilkosság. Egy fiatal leány Fischer Regina, múlt szombaton délelőtt anyjának csabai lakásán szivén lőtte magát. Tettének oka, szerelem. Szere­tett egy férfit, akiről azt hitte, hogy feleségül fogja venni — de csalódott. Ezt a csalódást nem tudta túlélni. Mire az orvos megérkezett, már késő volt a segítség. Meglőtte magát. Kovács József 19 éves oros­házi tanyai legény galambot akart lőnni s elindult egy kis flóberttal vadászatra. Hogy hogynem, a flóbert serétei a szemébe, orrába fúródtak s esz­méletlenül összeesett. Úgy találták meg a szántá­son elterülve. A szerencsétlen fiú nemsokára meg­halt s igy mai napig sem lehetett tudni, hogy ke­rültek a eerétek a fiú szemébe s fejébe. Házasságszédelgö. Utóbbi időben megyénk különböző községeiben, majd itt, majd ott megje­len egy jól öltözött idegen, hol ennek, hol annak adva ki magát; leg'öbbnyire tehetős embernek. S mivel az ő üzlete oly irányú, hát a lányos házakat keresi fel nagy előszeretettel ; Ígérvén fűt-fát s azonfelül még azt; hogy az eladónak beköti a fejét, ha aztán lépre megy a család s a leendő vő kellő- mennyiségű pénzt kiszivattyúzott, csendesen odébb áll. Természetes, hogy ahány helyt megfordul, annyi nevet vesz fel. így Mezőberényben Kardos János név alatt kötött üzletet s miután egy jó­módú iparost 600 koronáig megpumpolt Csabára zónázott át, hol egy ápolónőt font be. Legutóbb Bzentetornyán kísérletezett, hol szintén sikerre! operált meg egy jómódú gazdát, mely után szokása szerint megszökött. A jómadarat keresi a rendőrség. A marólúg. Az élet nehéz terhei elől mene­kült a halálba Köröstarcsán egy 53 éves asszony, Szilasi Sára. A múlt héten marólúgot ivott a sze­rencsétlen asszony, ami úgy összeégette a belső szervezetét, hogy nemsokára nagy kínok közt meg­halt. Eljegyzés. Özv. Klein Adolfné leány ít, Gizel­lát, Gyomán eljegyezte Königsthal Imre Buda­pestről. Eljegyzés. Gábor Sándor, magyar államvasuti tiszt, folyó hó 19-én tartotta eljegyzését Körös­tarcsán Szentandrási Pál, köröstarcsai ref. kántor- tanitó és neje, szül. Fábián Ida leányával ; Gizel­lával. A békéscsabai református templom alapja ja­vára, január hó 5-én, a „Vigadó“ összes termeiben. Beliczey Tibornó mint bálanya és Beliczey Géza, Bogár Dániel, Fábry Károly, Haraszti Sándor, Korosy László, id. Pándy István, Réthy Béla, bajczai Beliczey Tibor, Bukovszky János, dr. Fáy Samu, dr. Kerónyi Soma, Omazta Gyula, Rosenthal Adolf, Seiler Elek, Varságh Béla védnöksége alatt, hangversenynyel egybekötött zártkörű tánczvigalom rendeztetik. Belépő-jegy: személyenként 3 korona, karzat-jegy 2 kor. Felülfizetóseket köszönettel fo­gadunk és hirlapilag nyugtázunk. A hangverseny kezdete pontban 8 órakor. Műsor : 1. Fololvasás. Tartja: Futó Zoltán. 2. „Ábránd“, „Népdalok“. Czimbalmon előudja: Könyves Margitka. 3. Dalok. Énekli: Darabos Lajos, zongorán kíséri: Ivánka Zoltán. 4. Költemények. Felolvassa: Szabolcska Mihály. 5. Ch. de Beriot: „Scéne de Ballet“. He­gedűn játsza: Peszkár Jenő, zongorán kiséri: Laurovics Ferencz, 6. Petőfi a Hortobágyon. Melo­dráma. Szavalja: Koppányi Gyula, zongorán kisóri özv. Jávor Gyuláné, ozimbalmon : ifi. Kocziezky Mihályné, hegedűn ; Peszkár Jenő. Betöréses lopás. Novák Árpád gyulai lakos­nak a törökzugi szőlőkben levő gunyhóját folyó hó 23-án éjjel ismeretlen tettesek feltörték s onnan egy 30 korona értékű tükröt, továbbá poharakat,

Next

/
Oldalképek
Tartalom