Békés, 1908. (40. évfolyam, 1-52. szám)
1908-12-06 / 49. szám
1908. deczember 6. BÉKÉS 3 bódol. Tinglitanglizásnak nyoma sincs benne, minden szavának, mondatának értelme, szüksége és súlya van. A zene teljesen alkalmazkodik a sző vegbez. Fajmagyar vérbeli muzsika az egész, csupa szín és hangulat s a darab tárgyához híven, inkább a drámai zene felé hajló. A sikert ezeknek a tényezőknek feltétlenül biztositaniok kellene, óm a mai színházi közönség Ízlése veszedelmesen elromlott a legutóbbi évtized alatt. Különösen a fővárosi közönségé! A kabarék és orfeumok nagyon is de- morálizálólag hatottak a műizlésre s időbe kerül, mig komoly irodalmi alkotások az elhagyott helyes csapásra tudják visszavezetni a megtévesztett közönséget. Erre a nem valami háladatos szerepre, vállalkozik a *Zach Klára« három szerzője is, kik közül Dr. Major Simon a prózai, Székely Sándor a verses szövegrésznek szerzője, mig a zenerószek komponálásában Székely Sándor es Szabó Emil osztozkodtak. — A sikert előre megjósolni, — a mai színházi ízlésre tekintettel, — nem lehet. Bízunk azonban benne, hogy a nagyváradi intelligens közönség a szöveg és zene szépségéit és harmóniáját méltányolni és lelkes elismeiésevel honorálni fogja. Erdélyi Miklós direktor több ezer koronát költött a darabra, pompás uj magyar és lengyel öltözékeket, koihű jelmezeket készíttetett, hogy a darab megfelelő káprázatos mibőben kerüljön színre. Már pedig Erdélyi nemcsak művészlelkü, de üzleti szellemmel is bőven megáldott ember s az ő áldozat- készsége eléggé nagy garanczia a szép siker re mélhetéséhez. Az igazgató különben felkéri ez utón a gyulai közönséget, hogy akik a- premiert meg akarják tekinteni, azok neveiket s a váltani óhajtott jegyek minőségét és mennyiségét Dobay János gyulai könyvkereskedésében jövő vasárnapig annál inkább jelentsék be, mert a premierre napokkal előbb el szoktak kelni az összes jegyek.— Erre a körülményre és a premierre már előre is felhívjuk a közönség osztatlan érdeklődését és figyelmét annál is inkább, mert a darab szereposztásában az egész művészi személyzet foglalkoztatva van, s a főszerepeket a gyulai közönség kedvenczei Dióst Husi és Károlyi Leona játsszák. A színi Saison. Lapunk múlt heti számában megírtuk, hogy Kohn Dávid, a szinétzetpártoló egyesület képviseletében Szegeden volt, az Özv. Makó Lajosné igazgató s Almássy Endre művezetése alatt álló szegedi színtársulatot a gyulai nyári saisonra megnyerni. Őszinte megelégedéssel Írhatjuk és Gyula városa közönsége bizonyára örömmel veszi tudomásul, hogy a szinészetpártoló egyesület óhaja megvalósul, amennyiben Almássy Endre mű- vezeiő igazgató Kóhn Dávid titkárt folyó hó 3 ikán kelt levelében értesíti, hogy a nyár folyamán kész 45—60 előadást a teljes szegedi színtársulattal Gyulán játszani. Hogy a nyár mely időszakában, az még most nyílt kérdés marad, t. i. nyílt kérdés, vájjon május—junius, vagy augusztus—szeptember hónap-e. — A művezető-igazgató különben átjön Gyulára s akkor lehetőleg erre nézve is nyilatkozatot fog tenni a szinészetpártoló egyesület választmányának. Ismételten megelégedésünknek és örömünknek adunk kifejezést, bogy színi saisonunknak a gyulai rendkívül kifejlődött műigényekhez képest már-már kétségessé vált jövője ilyeténképen a legkedvezőbb megoldást nyeri, miután a szegedi színtársulat mostani szervezetében a vidéki elsőrangú társulatok között a nagyváradi társulat mellett első helyen áll és az előbbi fölött annyival előnyben is van, hogy a Gyulán többnyire még nem működött első rangú tagokat a legkitűnőbb hírnév előzi meg és Gyulán az újdonság ingerevei fognak hatni, mely körülmény a színi saison művészi s reméljük, hogy egyben anyagi sikerét is hathatósan előmozdítani, sőt fokozni is fogja. A társulat névsoiát la punk jövő számában fogjuk közölni. A kórházkibövitésnek régóta húzódó ügyében folyó hó 2-án Budapesten a belügyminisztériumban dr. Chyzer Kornél min. tanácsos elnöklete alatt szaktanácskozás folyt, amelyen résztvettek az egészségügyi osztály főbb tisztviselői és a tanácskozásra meghívott s e czélból a fővárosba utazott Ambrus Sándor alispán, dr. Zöldy János főorvos és dr. Berkes Sándor kórházigazgató főorvos. A tanácskozás folyamán tisztáztattak a felmerült kontroversiák és igy most már kilátás van rá, hogy a stagnáló ügy lebonyolítható és az építkezés tavasszal megkezdhető lesz. A vármegye háztartási és közúti költségvetése. melyek tudvalevőleg a legutóbbi novemberi rendes közgyűlésen tárgyaltattak, ettől az időtől kezdve közhírré tétettek. A felebbezési határidő most telt le, a költségvetések felülbírálás czéljából a tegnapi napon felterjesztettek. Időjárásunk mezőgazdasági szempontból kedvező.; a november közepén beállott száraz fagyokat ■ enyhe csapadékos idő követte, a vetéseket hó 1 borítja, mely alatt azok túlnyomó része szépen kelésnek indult. A korai vetések már szépen zöl deltek is, de korai vetés az őszszel kevés történt, miután a szárazság ezt sok helyen akadályozta. Óhajtandó volna, ha a száraz hideg idő ismételt bekövetkezte előtt akár eső, akár hó alakjában a föld, mely alig pár arasztnyira van még megázva, bővebb nedvességben részesülne. Eljegyzés. Aklan Pál orosházi szabó-iparos eljegyezte Karácsony András gyulai szabó-ipiros polgártársunk leányát Rózsikát. Gyula város közönsége és annak volt polgár- mestere: Dutkay Béla között keletkezett egyik vitás ügye tekintetében a m. kir. közigazgatási bíróság Dutkay Béla panaszát, amennyiben az a hátralékos nyugdíj járulékok behajtására vonatkozik, Gyula város polgármesterének az ugyanezen kérdésben beadott pauaszával együtt érdemi bírálat nélkül visszautasítja s az iratokat e részben illetékes intézkedés végett a m. kir. belügyminiszterhez átteszi. Dutkay Béla panaszának azon részben, melyben nevezett a polgármesteri illetménynek 1908. évi május hó 1-ón túl is folyósítását kéri, a bizottság helyt nem adott, ^Az Ítélet indokolásában felhozza, hogy Dutkay Béla a városi nyugdíjalapnak előbbi időből származó nyugdij- jarulékokkal tartozott s Gyula város képviselőtestülete és a törvényhatóság a nevezettnek nyugdíjazása alkalmával egyszersmind a hátralékos nyug- dijjárulékok behajtása iránt is intézkedtek. Minthogy ez esetben a nyugdíj járulékok kivetése azzal a kérdéssel, hogy van-e Dutkaynak nyugdíjra igénye és hogy mekkora nyugdíj illeti meg őt, kapcsolatban nincsen, a nyugdijjárulókok kivetése és behajtása körül önállólag felmerülő vitás kérdések pedig a bíróságnak az 1896. XXVI. t.-cz. 27. §-ában meghatározott hatásköréhez nem tartoznak, az erre vonatkozó panaszokat bírál hatáskör hiány .bari érdemi bírálat nélkül visszautasítani, az iratok nak az e részben illetékes m. kir. belügyminiszterhez való áttétele iránt kellett rendelkezni. Dutkay Béla panaszának pedig ama részében, hogy polgármesteri fizetése 1908. évi május hó 1-én túl nyugdíjügyének jogerős elintézéséig részére folyó- sittassék, a bíróság helyt nem adhatott. Mert panaszló a m. kir belügyminiszter 1908. évi márczius hó 17 én 141921—1907. szám alatt kelt s neki márczius 27-én kézbesített határozatával jogerősen nyugdíjba helyeztetett. Ettől az időtől kezdve tehát polgármesteri alkalmaztatása megszűnt s tényleges szolgálatot nem is teljesített, s miután a városi képviselőtestület 1908. évi április hó 28-án 98. sz. a. hozott határozatával nyugdiját is megállapította, a nyugdijösszeg megállapítását követő hónap azaz május bó 1-től kezdve a polgármesteri állás hoz kötött illetményeket, melyek csak a szolgálati kötelékben levő alkalmazottat illethetik meg, nem követelheti és pedig annál kevésbé, mert a városnak fentidézett 98. sz. határozatát a nyugdíj megállapítása kérdésében nem is felebbezte meg s igy nyugdíjazásának minden kérdése jogerős elintézést nyert. Kinevezés. A pénzügyminiszter a gyulai pánz- ügyigazgatóság mellé rendelt számvevőséghez Szántó Miksa kolozsvári pénzügyi számgyakornokot szám- tisztté kinevezte. Halálozás. Török Miklós gyógyszerész folyó hó 3-ikán 53 éves korában meghalt. A boldogult évek óta Nagy Jenő gyógyszertárában működött segédképen és mint feltétlenül megbizható lelki ismeretes gyógyszerész méltán megérdemelt köz- 1 bizalomban és megbecsülésben részesült. Rövid ideig volt beteg, midössze nyolcz napig, tüdőgyulladásnak esett áldozatul. Temetése református szer tartás szerint tegnap délután volt kegyeletes részvéttel. Béke poraira. Eljegyzések- Inyován György gépészmester eljegyezte Pap Antal asztalosmester leányát Ilonát. — Vass István szeghalmi kir. adótárnok jegyet váltott Hajdú Ilonával. Házasság. Udvardi Lajos mézesbábos múlt hó 28-án kelt egybe néhai Flutorovics Péter leányával Emíliával. Rabló támadás. Múlt szombaton éjjel a „Király“- ban mulatozott két kompánia. Egyik asztalnál Hajdú Péter ült fiával és két barátjával. A másik asztalnál Gombos György többszörösen büntetett 22 éves, tagbaszakadt Herkules három bajtársával. Előbb csendesen iszogattak, beszélgettek, majd mind han gosabban nyiivánitgatták nézeteiket. Eközben fizetésre került a sor; de Gombosék egy árva garassal sem bírnak. A vendéglős szidni kezdte a disztár- saságot. Erre Gombosék a tett mezejére léptek, üvegekkel, székekkel támadták meg a vendéglőst. Hajduék látva a vendéglős igazát és szorongatott helyzetét, segítségére mentek s közakarattal és erővel kiakolbolitották a Herkulest. A zavarosban ennek czimborái szónélkűl párologtak el. Ezu'áu a művelet után Hajduék meg egyideig iszogattak, 1 aztán úgy 2 óra tájban kászolódni kezdtek. Alig haladtak azonban pár száz lépést, az öreg Hajdú kissé hátra maradt, de vesztere, mert egyszerre csak ráugrott a rájuk leső Gombos György s halántékon vá.da az öreget úgy, hogy az összeesett. Gombos ekkor Haidu kirablásához fogott. E műveletét azonban megzavarta Hajdú fia és Dászkál Szilárd, kik lefogták Gombost, ez azonban lerázta magáról a két embert s elfutott. A dulakodásra, kiabálásra ép ekkor ért oda a rendőr-őrjárat s lefülelte Gombost, ki annyira s oly elszántan küzdött még a túlnyomó erő ellen is, hogy meg kői lett kötözni. Kihallgatása folyamán Gombos tagadta a rablási szándékot, azt mondja, hogy csak kidobásáért akart bosszút állani. Rablógyilkossági kísérlet. Folyó hó 3-án reggel Mány János gyulai lakos, sertéskereskedő magához vett 1200 koronát s csak úgy gyalogszerrel elindult Gyulaváriba, hogy ott a hetipiaczon hízott seitéseket vásároljon. A Fischer-fóle gőzmalom mellett állt egy ember, kit Mány csak annyiban ös- mert, hogy az gyulai. A malom mellett álldogáló ember, mintha csak ép Mány Jánost várta volna, hozzácsatlakozott s mivel azt mondá, hogy ő is Váriba igyekszik, csendesen beszélgetve megindultak a köves utón. A Dugó-gát elhagyása után az ismeretlen ember, ki Pikó János vala, hátramaradt ; Mány tovább folytatta az útját... A bolgár kertészek gunyhója körül Pikó utolérte Mányt s ekkor vigyázva elővette ujjasa alá rejtett éles baltáját s a gyanútlanul előtte haladó ember fejének vágott teljes erejéből. Az ütés szerencsére nem a fejét érte, hanem a jobb váll alatt levő lapoczkát. Mány elszédült s lebukott az árokba . . .Ékkor egy ember tűnt fel az utón. Pikó erre az ut másik oldalán levő árokba elbújt s onnan leste a messziről közeledő embert, közbe meg az ütésének hatását. Mány pár pillanat múlva eszméletre jött s kiabálva futni kezdett vissza Gyula felé, honnan Horváth István gyulai kőmives jött. Mány, amint találkozott Horváttal, elmondta neki az ő esetét s kérte, hogy legyen segítségére. A két ember Pikó keresésére indult, kivel csak Vári alatt találkoztak. Pikó már, mint kinek legjobb rendben van a szénája, nyugodt lélekkel ballagott visszafelé. Mány azonban rögtön megismerte támadóját s Horvátot figyelmeztette Pikóra, ki azonnal kérdőre is vonta azt. Ez azonban felháborodva utasította vissza a vádat, erősen állítva, hogy Mányt most látja életében először. A két ember erre útjára engedte Pikót, de amint Váriba beértek, jelentést tettek a csendőrségnek, honnan azonnal egy járörség ment Pikó után ; azonban már sem az utón, sem oláhvárösi lakásán nem találták, mert Pikó, hogy a gyanút magáról elhárítsa, kiment Mánynak a vasút mellett levő hizlaló telepére. Itt találkozott Mány János 19 éves Mihály nevű fiával, ki már ekkor értesült édesapja esetéről. A fiú, amint meglátta Pikót, elfutotta az iudulat s egy kezeügyóbe eső doronggal úgy fejbe- kólintotta, hogy az egy szó nélkül összeesett. A vasútnál levő rendőrt értesítették a történtekről, ki a súlyosan sérült embert a közkórházba szállította. Látlelet szerint Pikó a fején csontrepedóst szenvedett, melynek következtében belső vérzés állt be; valószínű, hogy a merénylet életébe kerül, még kihallgatni sem lehetett, mert az eszméletét min deddig nem nyerte vissza. Házi szarkák. Lantos Károly üvegesnél már több mint 10 hónapja szolgált mint házi cseléd Szigeti Mária ; ugyancsak abban a házban cselédes- kedik Békés Gyula fényképésznél Styr Erzsébet, A két szolgáló úgy időközönkint össze-össze szokott marakodni, de csak nyelvvel, máskülönben lehetős egyetértésben éltek ; mint egyvágásu és rokonér- zelmü leányok szövetkeztek arra, hogy Lantos üvegraktárát megdézsmálják. Ösztökélte őket ezen szándékuk kivitelére az a körülmény is, hogy mint eladók, igy olcsón kistafirozzák magukat. Még a nyár folyamán megkezdték az üzemet; egyremásra lopkodták össze az üvegeket, porczellánedónyeket, dísztárgyakat, poharakat. 8 a nagy szakértelemmel összeszedett tárgyakat egyelőre Békés Gyula padlásán halmozták össze, honnan havonként Styr hozzátartozói szállították el ujgyulai lakásukra, hol aztán Szigeti Mária anyjának közbejöttével testvériesen megosztozkodtak a holmikon. Folyó hó 1-én Lantos egy névtelen levelet kapott, melyben figyelmeztették a cselédek eddigi manipuláczióira, sőt fel is szólították, hogy a nagyobb bizonyság- kedvéért látogasson el az ujgyulai szarkafószkekbe. Lantos a levelet bevitte a rendőrségre, honnan azonnal megindították a nyomozást. A nevezett helyeken házkutatás alkalmából mintegy 150 darab mindenféle üveg és porcellánedényt talált a rendőrség, melyet azonnal el is kobzott. A háziszarkák ellen a törvényes eljárást megindították,