Békés, 1908. (40. évfolyam, 1-52. szám)
1908-11-29 / 48. szám
6 BÉKÉS 1908. november 29. jegyzőt bízta meg a közgyűlés. A járásbiróiág épületére vonatkozó szerződést 2400 korona évi bérletért a tanács javaslatára megbosszabitották egy évre. A községi orvosok által kórt utiátalány és beteglátogatási pótlék felemelését hosszas vita után részben elfogadták. Az uti-átalány marad 200 korona, a rendelési dij 60 fillér; a látogatási dij nappal 1, éjjel 2 K-ban állapíttatott meg; a külterületre nézve 3 és 4 korona. Lopás. Dávid Mátyás gyulai lakos vadőr házába a hét elején besurrant Orovecz Mária, s mivel jártas volt a házban hamarosan ráakadt Dávid pónztárczájára s azt 60 korona tartalmával együtt elemelte. A rendőrség megindította ellene a bün- fenyitő eljárást. Vadászat. Geiszt Gáspár csákói birtokain az elmúlt héten szerdán és csütörtökön tartattak meg a szokáso^ vadászatok. A két napon át terítékre került 600 nyúl, 40 fácán, 40 fogoly. Resztvettek : Szűcs Antal, Förster Ottó, Lisznyai Damo Tihamér, Ambrus Sándor, Heinrich Gusztáv, Vojnics Béla. Vadászat. A Báró Wodianer-féle gyomai uradalom vadászata az elmúlt héten tartatott meg, mely alkalommal a házigazdái tisztet Wagner Géza fővárosi ügyvéd és uradalmi jogtanácsos látta el. A vadászaton részt vettek : dr. Horánszky Dezső fővárosi ügyvéd, dr. Konkoly Tihamér vármegyei aljegyző, Kovács Lajos postafőnök, Mac Ákos és Máday gyógyszerészek, Nógrádi György jószágfelügyelő, Rohoska Mihály főszolgabíró, Spett Géza polgármester. Zólyomi Wagner Géza és Zsigmondy Géza. A vadászat eredményét a kedvezőtlen idő nagymértékben befolyásolta. Alapszabály jóváhagyás. A mezöberényi Otthon és a füzesgyarmati II. temetkezési egylet alapszabályait a belügyminiszter jóváhagyta. Ügyes-bajos emberek. Komlósi Ferencz és Gergely Lajos dobozi embereknek ügyük akadt a tör vény elptt. Bekövetkeztek hát Gyulára, hogy itt a járásbiró kikeresse az igazukat. No, az ki is ke- -reste. De az Ítélet nem pászolt mindkettőjük szája izéhez, ezért útközben, mikor hazafelé ballagtak, némi nézeteltérés támadt közöttük. Előbb csak egyes szavakat vetegettek egymás felé; majd mikor az ügy már úgy kívánta, a kezebelieket vették elő s úgy megérdekelték egymást, hogy Komlósi az eset után nyolcz napig nyomta az ágyat. Halálozás. Márkus Márton törekvő díjú szíjgyártó iparos f. hó 26-án 37 éves korában meghalt A boldogult még vasárnap a szalontai vásáron volt, ahol meghűlt, tüdőgyuladást kapott, melynek áldozatául esett. Halálát özvegye és 2 árvája siratja. Temetése pénteken délután volt nagy részvéttel. Tűz. E hó 16-án éjjel nagy tűz volt Kétegy- házán. Muntyán Mihály és társának gőzmalma mellett volt egy deszkabódó, azalatt állt egy 6200 koronára biztositott cséplőgép. Fazekas Endre gépész a bódéban levő fujtatónál vasat tüzesitett, mikor eltávozott, a tüzet nem oltotta el s éjjel egy szikra kipattanhatott valami gyúlékony anyagra, attól tüzet fogott a bódé, mely a benne levő géppel együtt a tűz martaléka lett. A gép mellett volt 3 hordóban mintegy 700 korona értékű olaj, mely szintén elégett. Halálozás. Décsey József, Csabának egyik legrégibb és legnagyobb kereskedője e hó 20-án kosz- sza8 betegeskedés után elhunyt. Décseynek virágzó üzlete volt a piacztéren, munkája, szorgalma tette virágzóvá. Évtizedeken keresztül mindig emelkedett a neve hitele ; de egyszer csak a sors kereke nagyot fordult s ez a fordulat Décseyt is magával rántotta; csődbe jutott, a nagy szorgalommal, gonddal vezetett üzlet megingott s öregségére jóformán semmije sem maradt. Már előzőleg beteges volt; ez a vagyoni romlás még jobban alá ásta egészségét. Temetése vasárnap volt, Csaba közönsége nagyszámmal kisérte utolsó útjára a jobb sorsra érdemes emberbarátot. Szerencsétlenség. E hó 23-án Vicián János csaba-gerendási gazda vadászpuskáját a vállára ve tette 8 cserkészni indult a határban. Köd volt s igy nem látott messze és tisztán. Közben egy árokparton a hó tetején valami mozgást észlelt, lekapta a vadőlőjét s oda duplázott az őznek sejtitett mozgó tömegre. A lövés után feljajdult Liker János geren- dási ember ; ö guggolt az árokparton s a sréteket ő bele eresztette Yicián. Likert életveszélyes sérülésével a csabai kórházba szállították. Szép adomány. A csabai református egyház hajlók nélkül van ; azonban a jelek azt mutatják, hogy a kicsiny, de lelkes tábornak rövid időn belől lesz díszes templomi és paplakja. Megemlékeztünk arról, hogy a tavasz folyamán Omazta Gyula kir. közjegyző telket ajánlott fel a templom és papiak részére. Most ismét egy nemes adományról adhatunk birt. A presbitérium ugyanis adományleveleket bocsátott ki a templomépités céljaira. Egyik ilyen adománylevélre id. Pándy István, gróf Wenckheim Frigyes nyugalmazott uradalmi számvevője 4000 koronát jegyzett. E nagylelkű adomány nagy örömet keltett a fiatal egyház körében. Színészet. Szeghalmon Dobos Nándor színtársulata, december hónapban 12 előadásra Szeghalomban üti fel sátorfáját. Dobos társulata az ősz folyamán közmegelégedésre játszott Békésen ; ez a körülmény biztató Szeghalomra, mert igy kilátás van rá, hogy közönsége két héten keresztül élvezhető előadásokat láthat és hallhat. Lövöldöző paciens. Szarvason Tamka János fiát véletlenül meglőtte Polonyi József 13 éves fiú. A két apa, hogy pör ne legyen a dologból, megegyezett, hogy az orvosi költségeket Polonyi kifizeti. Dr. Faragó Mór kezelte a gyereket, ki azért 80 koronás számlát nyújtott át Tamkának, Tamka Osenevész gyermekek gyorsan egészségesekké válnak, ha a SCOTT-féle Emulsiót szedik. A javulás már az első adag használata után észlelhető. A SCOTT-féle Emulsío oly édes, mint a tejszín és a beteg szívesen veszi be és megemészti még akkor is, ba a tejet visszautasítja. Köztudomású, hogy az orvosok az egész világon legmelegebben ajánlják a SCOTT-féle ^Emulsiót. Egy eredeti üveg 2 K 50 fillér. az -Emuigió vásárlásánál a SCOTT- féle módszer -védjegyét— a halászt — kérjük figyelembe venni. Kapható minden gyógytárban. 422 6-26 Irodalom és művészet, Az e rovatban közlött müvek kaphatók Dobay János könyvkereskedésében Gyulán, hol minden külföldi és hazai lapra előfizetések is elfogadtatnak. Herceg Ferencz felhívása a közönséghez. A Petőfi Társaságnak a Petőfiház javári kibocsátott 1 koronás sorsjegyeit Herczeg Ferencz elnök a következő lelkes felhívással ajánlja a magyar közön- ség figyelmébe. Ti magyar ifjak, emlékezzetek meg róla, hogy a márczius ifjúság vezére ébresztette fel halálos alóltságából a nemzetet. Ti magyar nők, emlékezzetek meg róla, hogy Petőfi a világirodalom egyetlen nagy költője, a kinek legszebb dalait a megegyezés szerint továbbította a számlát Po!o-ja tiszta hitvesi szerelem ihlette meg. Ti magyar nyinak, ki a 80 korona fizetését sokalva, azt meg tagadta. Dr. Faragó, hogy dijját megkapja Tamkát bepörölto. A bíróság meg is ítélte a követelését, úgy szintén Tamka számlájára irta a pörkfiltséget is. így az összeg kikerekedett 200 koronára, melyet betábláztak Tamka házára. Tamkát elkeserítette az eset, múlt pénteken, kissé többet is ivott a igy a szesz is ösztökélhette, revolvert tett a zsebébe s úgy ment a orvos lakására, kit megrontó- jának hitt. Ott Faragó doktorra ráfogta a pisztolyt, s kétszer rálőtt; szerencsére nem talált. Tamka ellen megindították a bűnvádi eljárást. Betörők. Szabó Mihály köröstaresai gazda mag- túrját állandóan dézsmálta egy „szövetkezet“, melynek tagjai voltak’: Vámos György, Gyoroki László, Hajdú Péter és K. Szabó Imre; mindnyájan úgy 18—20 éves köröstaresai legény-emberek. Legutóbb 17 zsák ;buzát loptak el Szabó Mihálytól s azt Gyoroki Mátyás korcsmárosnál értékesítették. E műveletnek tudomására jött a csendőrsóg s a „szövet kezet8 tagjait lefülelte. Felhívás a szepessógiekhez! Szepességi földjeink az egész országban mindenfelé szétszórtan élnek és szükebb hazájuk dicsőségére szép pozíciókban öregbítik a Zipszerek hírét. Miután az a célunk, hogy a velünk érző, de tőlünk elszakadt f'öldieink névsorát lapunk megindításának negyed- százados évfordulója alkalmával kiadandó album ban megörökítjük, kérjük az összes szepességieket, hogy születési helyük feltüntetésével nevüket, foglalkozásukat és jelenlegi lakóhelyüket, a »3zepe3Í La pok» szerkesztőségével Iglón, tudatni szíveskedjenek, Gyógyászat hihetetlen módon haladt a legutolsó évtizedekben. így például ma a régi, kitűnő háziszer, a csukamájolaj is uj formában kapható, mely nemcsak hátrányaitól visszatetsző szagától és izétől mentes, hanem feltétlenül könnyen emészthető állapotban nyújtja, ami hatásának erejét növeli. És ez a »Scott-féle Emulsion, melyet minden gyógyszertárban árusítanak. Bizony, sokra vittük már, hogy bizonyos hires gyógyforrások gyógyitóerejét a mellónyzsebben hord- haijuk és szükség esetén használhatjuk. A Fay-fóle eredeti szódeni ásvány pasztillák ugyanis nem egyebek, mint alkatrészei egy tiszta forrásnak és igy magyarázható meg, hogy minden torok, tüdő és idült hurutbajoknál oly fontos gyógyszerepe van. Fay-féle eredeti szódeni ásvány pasztillák minden háztartásban nólkülőzhetlenek. Egy doboz ára egy korona 25 fillér és minden gyógyszertárban, drogu- ista és ásványvíz üzletben kapható. Magyarország- Ausztria részére főképviselet: Guntzert W. Tb., Bécs IY./L, Grosse Neugasse 27, férfiak, ne feledjétek, hogy Petőfi költeményeit harmincz nemzet nyelvén olvassák A kinek irótolla gazdagabb hadizsákmányt hódított nemzetének, mint a diadalmas hadvezér kardja ; a ki életében gazdag lelkének minden kincsét, halálában vérének minden cseppjót nemzetének áldozta : annak emléke bizonyára megérdemli, hogy a nemzet fiai és leányai áldozatot hozzanak érte. Herczeg Ferencz a Petőfi- Társaság elnöke, — Ez a lelkes kiáltvány bizonyára méltó visszhangot kelt a közönség szivében s nem marad hazafias érzésű ember a hazában, aki meg ne hozná csekély áldozatát a nagy Petőfi oltárára. A nyereményekben gazdag sorsjáték egy koronás sorsjegyei megrendelhetők a Petőfi Társaság elnökségénél Budapest, IX., Borárus-tér 2. Gyulai közélet (amelyben a köz a gyűlésre, az élet pedig a közre vonatkozik.) Fent voltam a városi közgyűlésen, érdeklődtem a jövő évi költségűéi«’« iránt. Mert amint őszkor elszokták végezni a jövő évre szóló búza vetést, úgy kezelik a városnál a költségűéi is, amelynek azonban az a furcsasága, hogy éppen amikor elvetették, akkor nincs kenyere a városnak. A munkálatok azonban egyformák a gazdaságival. Először páczolják, de becsületesen, aztán megszántják — ilyenkor a barázdák a polgármester homlokán jelentkeznek — fogasolják, sőt kifogásolják, végül elvetik. Aztán pedig. miután látják, hogy ezt a munkálatot mégis csak be kell fejezni, hát boronálják, boronálják, végül összeboronálják, hogy aztán jövőre kikeljenek — ellene. Szóval az a régi példaszó akként módosul : költségvetés — vihar aratás. Hosszú vita tárgyát képezte, hogy miként lehetne a 100 százalékos pótadót lejebbiteni. A pro és kontra tanácsok és vélemények között, amelyek elmentek a rekontra, sőt, ha a polgármesteri csengő közbe nem lép a mordkontra határáig is, legizgatóbb volt az, hogy megmaradjon-e a város rendezett tanácsú városnak vagy áttérjen a nagyközségi szervezetre. Határozott általános véleményt azonban kivenni nem lehetett, mert a többség mindig a mindenkori felszólaló mellett foglalt állást, mintha csak pályázatot hirdettek volna rá. Magam is arra a meggyőződésre jutottam, hogy jó volna a rendezett tanácsú városi czim. Mert ez már grófi rang a hely- ségi almanachban. Úgyis vagyunk vele, mint egy elszegényedett gróf. Amikor dísznek kell, használnánk, de amikor — noblesse oblige — fizetséggel jár, hát akkor csak polgárok volnánk. A sok tanácskozásból, melyben a tanácsok a város pénzügyeit illetőleg csak úgy röpködtek, azt állapítottam meg végre, hogy