Békés, 1908. (40. évfolyam, 1-52. szám)
1908-10-25 / 43. szám
4 BÉKÉS 1908. október 25. maga gyógyító irját ... A sob külsőleg beheged, de belül tovább ég, sajog . . . nem olyan fájón ugyan, mint az első napokban, de érzékenyen és örökké ! ... Jó Isten ! Küldd el a te vigasztalásodat mindenekre, akik azt szomjuhozzák ! * * * A szomorú és vármegyeszerte nagy és általános mély részvétet keltő halálesetről a következő gyászjelentést vettük : Dombi Lajos református lelkész, esperes és neje Béldi Mária, mint szülők; Dombi Lajos főgimn. tanár, főhadnagy és neje Gallatz Paula, mint testvér és sógornő kis fiukkal, Lajoskával együtt; a nagyszámú közeli s távol rokonok nevében is, fájdalmas szívvel tudatjáki hogy a kedves gyermek, testvér, sógornő és rokon Dombi Ilona élete 19-ik esztendejében, 1908. október 20-án reggeli 5 órakor, hosszas betegség után, jobblétre ezenderült. Temetése október 22-én délelőtt 10 órakor lesz Gyulán, a templomban — október 22-én délután 4'/a órakor Nagyváradon, az olaezii temetőben — tartandó gyászszertartással. „Kevés esztendők engedtettek néki és azon az úton megyen, amelyről vissza nem tér. Uram Isten ! e földnek minden virági közül választottál egy liliomot“ . . . Lomb hervadás, virághullás szomorú idején szakasztottá le az élet fájáról reményünk dús lombját, örömünk szép virágát a halál szele; elvette tőlünk Istennek végzése a drága kincset, kinek ártatlan szive, utolsó dobbanásáig, gazdag volt Isten s ember szeretetben, hogy a ki angyal volt e földön, angyal legyen a mennyben is . . . Fájdalmunk sötét éjszakáját megvilágítja, szivünk sajgó sebét enyhíti a remény, hogy „eljő az idő, mikoron feltámadván, megmutattatik az, aki mostan földdel befe deztetik“ ... Az örökéletben egyesit minket az el nem múló szeretet!... Gyula, 1908. október 20 * * * Dombi Ilonka temetése kedden, f. hó 22 én délelőtt 10 órakor volt a ref. templomban tartott könyörgő gyászszertartás keretében, melyen Bay József gyulavárii lelkész magas szárnyalásu beszéde, szivigható áhitatos imák és zsolozsmák kíséretében ajánlották fel a korán elköltözött fiatal leányka lelkét a Teremtőnek. Azután megindult a beláthat! au menet, ki a vasúti állomáshoz, elől a koszorúkkal elborított gyászkocsival. Itt Futó Zoltán ref. lelkész gyönyörű búcsúbeszédet mondott, mely után Nagyváradra szállították a kedves kis halottat, hol még aznap délután Csák Máté nagyváradi ref. lelkész imája mellett az olaszi-i sirkertben tették örök nyugalomra! Áldott legyen emlekeze e 1 * * * Feliratos koszorúk voltak a következők : Ilonkánknak — Bánatos szüleid Drága testvérünknek — Lajos és Paula. Felejthetetleu Ilonkánknak — Anna néni és családja. Ilonkának szeretettel — a Miskolczy család Felsőbánya. A letört liliomnak — A ref. egyház tiszti kara. Igaz részvétele jeléü1 — a ref. egyház. Nellike, Erzsiké, Stefiké — legjobb barátnőid. Kedves Ilonkánknak — Anni, Ilonka, Miczi. Felejthetlen kis barátnőjének — Juliska. Felejthetlen Ilonkánknak — Joó Gyula és családja Kecskemét. — Koszorúkat küldtek még a következők: Hackl Mária, Hackl Ferencz, Dr. Széli Imre és családja, Bay József és családja, Széli Linuska, Dubány Jánosné és családja. Szarvasy nővérek, Fábián Lajos és családja. — Csokrokat küldtek a következők : Dobos Istvánná, Garzó Izabella Gyoma, Révész Sándor Kecskemét, Misley Mihályné, Hackl Mária, Hackl Ferencz, Lindl nővérek, Kaskó család Szeged, Ulicska századosod, Uzon Ilonka, Dr. Hódi Jánosné Gyulavári, Böszörményi Róza Gyulavári, Payer Béláné, Hummel főhadnagy né, Végh Gáborné, Böszörményi Róza Békéscsaba, Jellencz József Nagyvárad, Mészáros kertészné. Mindazoknak, kik a mi nagy bánatunkban szives részvétükkel személyesen, vagy Írásban felkerestek minket s drága leányunk temetésén részt- vettek, ez utón fejezzük ki hálás köszönetünket, miutáu testben, lélekben annyira össze vagyunk törve, hogy személyes látogatásra s levélírásra képtelenek vagyunk. Gyula, 1908. október 23- áv Dombi Lajos és neje, Béldi Mária. Házasságok. Tulkán Tivadar borbély folyó hó 18-án vezette oltárhoz Deák Mihály leányát Máriát. — Békési Ferencz törökszentmiklósi czukrászmester és kávéháztulajdonos e hó 20-án kelt egybe Magyar István kovácsmester leányával, Szidóniával. Az első hó Október amilyen szép hónapnak indult, azonképpeu nem váltja be most a hozzá fűzött reményeket. Az óhajtott eső helyett 20 án reggelre ujjnyi vastag hóréteg borította be a földet és erős fagy volt nemcsak künn r mezőkön, de a város belterületén is, úgy hogy még a vályúkban, dézsákban is befagyott a viz. Pár napig nem is engedett a hideg, de csütörtökön és pénteken megenyhült az idő és lassan eső esni kezdett, szombatra pedig szépen kiderült. Tagadhatatlan, hogy kell az eső, de sokkal jobb lett volna egy kis melegebb idő. Azonban a szántásra igy is jobb idő fordult, ha mindjárt egy kis hideg árán is. Már pedig első a kenyér ! Halál a váróteremben. Mrena Jánosné bihar- homoródi lakos kovácsmester felesége f. hó 23 án a gyulai vasúti állomásra érkezve a Simonyifalva felt induló vonatra várakozott s a III. osztályú váróteremben töltötte idejét. A vonat indulása előtt hirtelen rosszul lett s szivszélhüdés következtében meghalt. A holttestet a rendőrség a hullaházba szállította 8 miután a halál okát a hatósági orvos kétségtelenül megállapította, a bonczolást mellőzve eltemették. A gyomai református lelkészválasztás november hó 16-án lesz. A hivek kiküldöttei most járják sorba azokat a községeket »paphallgatás« végett, ahonnan egy-egy lelkész, vagy káplán benyújtotta pályázatát.. A gyomai küldöttség e hó 18-án megfordult Gyulán is, meghallgatván az egyik pályázó Gecse Albert esperesi titkárt. Délutáni hangversenyek. Egy minden tekintetben életrevaló praktikus eszméről adunk hirt. Városunk zenélés müvészetkedvelő fiatalsága körében ugyanis mozgalom indult meg aziránt, hogy minden második vasárnap délután 5 és 7 óra között a müveit közönség szórakoztatására délutáni hangversenyek rendeztessenek. A hangversenyek vagy a vármegyeház dísztermében, vagy a Békésvármegyei Casinó nagytermében tartatnának, (valószínűleg azonban az előbbi helyen) és a belépődíj személyenként 50 fillér lesz. Hisszük, hogy a helyiségek felett rendelkezési joggal biró fórumok a legkészségesebben engednek helyet a városunk társadalmi életére olyan nagy befolyást jelentő intézménynek. Az első hangverseny már november közepén lesz. Addig az egész dologra még bővebben visszatérünk. Véres verekedés. Csabán a „Fehér Bárány“ vendéglőben múlt vasárnap este két fiatal ember: Miklyó Gyula és Luptovics Károly parázs verekedést rendeztek. Valami kártyavita folytán keletkezett az ügy. Miklyó hirtelen haragra lobbant valami czimzésen s ekkor hazaszaladt vadászfegyveréért, melyet ráfogott társára. Azonban Luptovicsot sem a gólya költötte, egy ügyes fogással kicsa- jvarta ellenfele kezéből a fegyvert s azzal úgy fejbe jkólintotta Miklyót, hogy a puska ketté tört. Miklyó jfejét az orvosok megoperálták a kórházban, a becsületet meg majd a törvényszéken reperálják meg. Rablás. Hrabovszki Zsugán Mihály csabai legényember nem közönséges halandó, kicsibe nem szeret dolgozni, inkább a halmozott, nagyobb ügyeket kedveli, ezek közül is azokat, melyek kevés dologgal, fáradsággal járnak. Ezek közé tartozik természetesen a más keserves keresményének eltulajdonítása. Ebben -etthon érzi magát a Mihály legény. Egvre-másra teszi rá kezét a máséra. A hét elején Mahiga Jánossal mulatott Csaba egyik korcsmájában. Mikor látta, hogy Mahiga a szeszelés terén már elérte azt a fokot, mikor mindenre rá lehet venni, kért tőle kölcsön 20 koronát. E ment az asszonyokhoz, a közgyám meg a biró kezét fogta meg. — Nono, komám, hisz’ a tieid . . . — Az enyeim ? . . . Majd mondta-m valamit, hogy kiéi . . . De különben is nincs erre idő majd tisztázva lösz az is . . . Itt tötvény van s ma ítélet lesz, szigorú Ítélet! Az öreg törvényes ráintett a fejével: — Az lesz, az ! ítélet, még pedig igazságos ítélet, nem harag diktálta . . . — Én mondom ki a szentenciát ! — Azt, amit mi véleményözünk . . . — Hát én ki vagyok ? Engem meglophatnak, vérig gyalázhatnak az egész falu előtt. . . felgyújtanak .. . egy nyálas kipelengéraz . . . engem, a kendtek főbiráját ? ! S akkorát ütött öklével a mellére, hogy csak úgy viszhangzott tőle az egész ter-m. — Édes apám ! — kiáltott Boris. — Én itt a birád vagyok . . . — De én tán csak a kigyelmed felesége vagyok ? — Az se’ másnak a baja, hanem az enyém... — Hát azt a bajt meg nem én szereztem, hanem maga kereste. — Bűnhődöm is érte. Ver is az isten mind a két kezével . . . Ide üt, a szivemre ... A saját lányom üt ide . . . — Azért, mert szegény legényt szeret, nem egy gyujtogatót, akihez maga akart kötni .. . Az esküdtek az asszony felé fordultak. — ... Mind azt beszélik a faluba . . . mindönki tudja már ... a Surul Pista bácsi látta is . . . estrázsa vojt az éjjel ... Itt van, megmondhatja . . . Az öreg előkászolódott az asszonyok mögül s megvonogatta a vállát. — Hát való, ami való . .. Mondtam is az öreg Bogárnak, hogy mit cseleködött a fia, de nem hiszi . . . No, ugy-e Laczi . .. Hát öcsém ne is tagadd ... Ez a legény ugrott át először a keritésön, — mutatott a Ferkére — aztán mög te . . . Azt is láttam, hisz csak szürkület volt, hogy a biró uram kijött ; kejátott a Boris- kára . . . Úgy mondom, ahogy vót! A Ferke a kamarába ugrott, a Laczi mög a boglya mögé . . . Aztán kinézött a Kevi sógor is . . . Később a Laczi előbujt, oda mönt a kamara ajtajához, kissé piszmogott, majd a boglyából kihúzott egy jó marokkal, mögcsavargatta, s oda dugta az eresz alá, aztán kigyűjtött , . . Hogy mér’ nen szótana ? Tán bolond vagyok, hogy még ón ke- rüjjek a csávába. Szögény embörre’ mindön mögesik, avva’ mindön lőhet... A biróné asz- szonyomnak kivallottam. Neszit vötte, egy mit mondtam az öreg Bogárnak. Úgy köllött lönni . .. Elhivatott . . . Má’, mondok úgy magamba’, ha beletörik a bicskám, beletörik, de elmondom . . . Hát elmondom. Itt is csak azt mondom, még a király előtt is csak azt mondhatnám . . . Göcs Pál nyugodtan hallgatta végig Surul Pista bácsi vallomását. Arcáról elsimultak a redök. Mereven nézett hol Ferkére, hol Borisra; de legtöbbet a Bogár Laczin járt a tekintete, ki eleinte hetykén, kihivóan tartotta magát, majd elsárgult a vádak súlya alatt s később csak úgy kapkodta a levegőt. Ferke egy ideig, küzködött magával, majd hirtelen odaugrott Laczihoz, elkapta a kezét, ^gy rántással a fölre rántotta, rátérdelt, fölemelte az öklét . . . Az emberek fölugráltak . . . Göcs Pál megfogta a Ferke kezét. — Né szennyezd be magadat ! Na jó van, nem bánom . . . legyen ... ti győztetek — intett a feleségére, meg Borisra. — Hanem azt mondom . . . Különben nem mondok semmit. . . Boris lesütötte a szemét s pirulva a Ferke mellé lépett. — Hát ezzel mi lesz? — kórdé a percek- tor ur a Laczi gyerekre intve a fejével. — Nem bánom, csináljatok vele amit akartok . . . S aztán jókedvvel hozzátette : • — Az én károm mór megvan — intett a gyerekekre . . . — No, majd megjön az áldás is — igy az első esküdt — csak ép napjára kell várni a vásárt... . . . Meg is jött.
