Békés, 1908. (40. évfolyam, 1-52. szám)
1908-08-30 / 35. szám
2 BÉKÉS 1908. augusztus 30. Noha eme gyógyeredményuyel, Dr. Geszti József igazgató főorvosnak a szanatórium egylet közgyűlése elé terjesztett jelentésének teljes egészében való közlésével, mi már behatóan foglalkoztunk, mindazonáltal, miután a mi szanatóriumunkról szól, örömmel közöljük a szinpatikus czikket. örvendetes bizonyítékát annak, hogy szanatóriumunk az iránta táplált előítéleteket teljesen leküzdötte és mint elsőrangú országos közegészségügyi intézmény értékeltetik a legilletékesebb körökben. A Budapesti Hírlap közleménye a következő: Fölcsillan olykor egy időelőtti híradásban a remény, hogy a halál sürü kaszásának, a száraz sorvadásnak biztos őrt állított a Tudomány és nem lesz többé úgy, mint hazánk sok-sok temetőjében van, hogy minden ötödik sírban a tuberkulózis ál dozata porlad. Milliók bágyadt reménye éled e csalóka, időelőtti hírekre, azonban a hírek csalfák, a tüdőbaczilus ölő, pusztító módját nem tudják, a hektika ma is legöldöklőbb népbetegség, hazánkban évenkint való pusztítása 80.000-re tehető. (Az utolsó évben csodálatos és eddig kideríthetetlen okok folytán ez a szám : 69'782.) Meg kell tehát még mindig elégednünk, he palliativ eszközökkel állhatunk, nem a baj megszüntetésére, hanem csupán csökkenésére. A szanatórium egyesületek állanak erre a munkára. És némi siker mutatkozik már. Ha meggondoljuk, hogy Németországban, a hol ma kilenczvenhét szanatórium van, a hatalmas szanatóriumi mozgalom egy barakszerű üdülőtelepből, nevezetesen abból indult ki, hogy Pannwitz ajánlatára az ottani Vöröskereszt egy barakszanatórium czéljaira az egyesület hadifölszerelését engedte át Grawosseeban : nincs a felől kétségünk, hogy a hazai szanatóriumi mozgalom is kiszélesedhet és még társadalmilag is több tüdőbajosokat gondozó intézetet állíthatunk. Ma a helyzet az, hogy Törökország is előbb van e téren, mert annak négy népszanatóriuma van, nekünk pedig csak három. Geszti József dr., a József Szanatórium igazgató főorvosa most teszi közzé a Gyulán létesült népszanatóriumban észlelt orvosi eredményeket. A jelentés úgy a szakköröket, mint a laikusokat érdekelheti. Nálunk ez az egyetlen népszanatórium, a mely síkságon épült, a melynek még meggyökerezett előítéletet is le kell küzdeni. Tudjuk, hogy a tüdőbajos embert hegyes vidékre küldi az orvos. A fenyőerdőtől várja a gyógyítás balzsamát. Mit akarunk tehát az alföldi rónán, a hol nincs fenyő, csak por ? Nagyon erős bizalmu ember volt az a közel négyszáz beteg, a kik eddig a József Szanatóriumban kerestek gyógyulást s a kik közül 260-an munkára képesen távoztak a gyógyitóházból. Vájjon lehetséges-e az Alföldön, a hol a nagyobb légnyomás mellett kisebb az inszoláczió s nagyobb a relativ nedvesség; a hol a hegy és erdők nem akadályozhatván meg, erősebb a széljárás és ingadozóbbak a hőmérséki viszonyok ? Az elmélet ekként kész volna a maga véleményével, mely körülbelül igy hangzanék: a rónán tüdőbetegeket gyógyító intézmény létesitesitése balfogás. A valóság pedig nemcsak nálunk, hanem a németországi harmuiczkilencz síksági szanatóriumnál azt mondja, bogy a tüdővész gyógyulása bizonyos kimatikus viszonyok összességéhez egyáltalán nincsen kötve. Ha össze volna kötve, akkor nem tizedelné a betegség egy-egy vidéken az emberiséget, dé kiirtaná. Ha a klimatikus viszonyokhoz igazodnék a gyógyítás sikere, akkor tulajdoképpen nem volna hely, ahova a betegeket küldeni lehetne, mert a tüdőbetegeknek abszolút jó helyek nincsenek. Igaz, kogy Davoszban a kicsiny relativ nedvességben a betegek nem köpködnek oly sokat de a kis légnyomás miatt a köhögés és tüdővérzés gyakoribb. Pedig Davosz a tüdőbetegek mentsvára és kétségtelen, hogy ott évenként ezerig való ember gyógyul meg. Kitűnő bizonyság arra, hogy a tüdővész gyógyításában az egyes klimatényezőknek jelentőséget kell ugyan tulajdonítanunk, de a tüdővész meggyógyulása helyhez tehát bizonyos klimatényezőkhőz kötve nincsen. A legtekintélyesebb orvosi tekintélyek, — hazánkban Korányi, — azt hirdetik, hogy a tüdőbetegeknek ott kell meggyógyulnia, ahol baját szerezte. El kell fogadnunk annak a tételnek helyességét, hogy az Alföldnek is meg vannak a maga gyógyító tényezői: az éghajlat enyhesége, a napsütés hosszabb tartama. Be van bizonyítva, hogy a lázas beteg az Alföldön küzdi le lázát, mint ezubalpid helyen. Az Alföld csak akkor lehetne káros, ha vízben szegény és fát- lan sivatagban épülne. De ez nincs úgy. A József- Szanatórium a Fekete-Körözs mellett évszázados tölgyerdőben épült harmincz holdas területen, több kilométer távol minden országúitól, nyolcz kilométerre a várostól. A Geszti József dr. főorvos által közzétett eredmények csak az intézet első időszakára vonatkoznak. Ebben az első időszakban ápoltak 137 tüdőbajos férfit és 83 nőt. Ebből volt 11 gyermek, 50 serdült (16—20 éves). Java a kenyérkereső legjobb években ; 60 esztendejével csak egy beteg ment be a szanatóriumba. Találkozott itt a legkülönfélébb foglalkozás: hivatalnok (36), mezőgazda (16), iparos (33), munkás, szolga, levélhordó stb. Az intézet megállapította, hogy a betegek nagy száma huzamosabb ideig együtt élt tüdöketegekkel, ilyen terheltséget a nőbetegek 60 százalékánál állapított meg s a férfiaknál csak 43 százalékot, a miből következik, hogy a nők hivatásuknál fogva az ily módon való fertőzés eshetőségeinek jobban kivannak téve. A betegek 58 százaléka a szanatóriumi gyógyítást már akkor vette igénybe, midőn a gyógyításra való kilátások kedvezőtlenek, kölönösen a nők vonakodnak kezdeti stádiumba levő bajuknál szanatóriumban keresni a biztos halál ellen való menedéket. A gyógyításra fölvett betegek közül távozásukkor 21 százalék baczilusmentes volt. 57 százalék pedig lényegesen veszítette a baczilusokat. öt kilogramnál többet hízott a férfiak közül 29 százalék, a nőknél 29 százalék. A nők az előirt kúrát pontosabban megtartják s azért a szanatóriumi kezelés náluk sikeresebb is. A betegek 74 százaléka kedvező gyógy- eredményt ért el s munkaképesen a betegek 65 százaléka távozott. Ezek alapján Geszti főorvos érdekes tanulságokat von le : A síkságon épült József-Szanatóriumban a tüdővész gyógyuló képessége meglehetősen nagy. A betegek 74 százalékánál sikerült többé-kevésbbé jelentékeny gyógyeredményt elérni, 25 százalék meggyógyult végképp; 21 százalék a betegeknek fertőzőképességétől megszabadult. A gyógyulóképesség szoros kapcsolatban áll a beteg góc nagyságával. Minél kezdetlegesebb a betegség, annál nagyobb a gyógyulás képessége, Ezért szükséges, hogy a beteg lehetőleg betegsége kezdetén vesse magát alá szanatóriumi gyógykezelésnek. Ki kell oktatnunk a népet a betegség lényegéről, hogy mihelyt köhécsel, ereje fogyását tapasztalja, keressen azonnal orvosi segítséget. Természetesen a gyógyító-intézeteknek is sokasodnia kell, A fiatal intézet, mely most gyógyításának eredezt a szürkeséget a maga látszólagos egyhangúságában is uey adjuk vissza, hogy izgatóan eleven képet adjunk a szemlélő elé. Csak kíséreljük meg hűen, a maga iszonyatos valóságában „lekapni“ ezt a képet: a nyomorúság képét. Ezt kísérlem meg én is, ahogy most — egy kissé letérve arról az útról, amelyen az amerikai munka világából a ragyogóbb képeket böngésztem össze, — egynéhány szürkébb, sö- tétebb, tárgyuknál fogva sötétebb képet is mutatok be. Nem kell messzire mennem — éppen csak befordulunk a ragyogó utczák egyikéről a szomszédos utczák egyikébe — és ott vagyunk a nyomor tanyáján. Sőt még az a különös érdekessége is megvan ennek a kis kirándulásnak, hogy nagy számmal találhatjuk hazánkfiait is útközben. Nem ugyan mint velünk egy szándékon levőket, akik ugyancsak tanulmányokat akarnak tenni, hanem éppen mint „tanulmány- objektumokat.“ íme — itt sétálunk most még a Broadway’n, a világ legnagyobb — terjedelménél és forgalmánál fogva egyaránt legnagyobb „üzletutján.“ Micsoda fény, micsoda pompa, akár a „downtown“, a bank- és tőzsdenegyedbe eső részét, akár följebb, a 42-ik utcza körül a színházak, mulatóhelyek negyedébe eső részét, akár pedig még följebb, az előkelő lakásnegyedeken keresztülvezető részét tekintjük. De azért a nagy fény nyomában, mint mindenütt, ott van az árnyék is. Amott lent, a banknegyedben, a felhőket kar- czoló 25—42 emeletes márványpaloták csodás rengetegében, hol egy-egy épületben 1200—2000 irodában, ötven-hatvanezer ember jár ki-be egy nap alatt, ebben a központjában a dollárvadászók irtózatosan nagyszerű vadászterületén — lépten-nyomon találkozhatunk a nyomor képviselőivel is. Hányán azok közül, kik még csak nem is régen a legraffináltabb módon „élvezhették“ az életet és kerestek pihenőt idegron- tóan izgalmas munkájuk után,— a még izgatóbb élvezetek árjában, — hányán azok közül osonnak el a tömeg között révedező, az éhségtől kidülledt szemekkel, izgalmaktól, élvezetektől és most már a kétségbeeséstől meggörnyedt alakkal, roncsjai, szomorú romjai nem régiben még az életvidámságot mutató daliás alakjuknak. A sarki korcsmákban, itt „szalonok“, — hol reggeltől estig élénk a forgalom a „bar“, a söntés előtt, — hol neki támaszkodva a magas kimérő „bar“-naki sinálják egymást üzletfelek, kik igy ivogatás1 tözben beszélnek meg valamilyen üzletet, üz- ettervet, vagy nagystílű svindlit, (mert hát isztességes üzletember nem itt, a korcsmában söti az üzletet), — meghunyászkodva lesik ezek i letörtek is, hogy mikor tűnik fel a látogatók cözött egyike a régi pajtásoknak, üzletbarátok- iák, kikben még van annyi barátság, hogy megkínálják egy-két pohár whiskyvel, gin-nel az ígykori pajtást, barátot. Igyék a nyomorult — gondolja magában a fizető pajtás — legalább lamarább elpusztul. — És az iszik is. Nem mintha elpusztulni szeretne, mintha írezné, hogy ez a tüzital, ez a méreg közelebb ziszi a megváltó véghez, — de éppen mert az tál mámorában felejt, felejt mindent, nyomorúságot, koplalást, éhezést, bajt, szenvedést és ami kicsit agya, emlékezete még dolgozni tud, az így kis jóleső, mámoros álom, visszaidézése az igyba jobban bepréselt, régi, vidám képeknek ss ezek nyomán előidézése a jövőnek. Ott látja magát ismét a »Stock-Exchange« az értéktőzsde ragyogó termében, villamos lámpák ezrei alatt, körülötte csupa mozgalom, csupa izgalom, hadonászó, lármázó alkuszok, rémséges izgalom, adok-veszek irtózatos khaosszá vegyül, — de ő maga nyugodtan, bár izgalomtól kipirult arcz- czal áll a hadonászó tömeg között; följebb, csak följebb, mind följebb hajtja az árakat, körülötte a zsivaj már borzalmas, pokoli ordito- zássá fajul, szinte fenyegetőnek látszik a helyzet, jobbra-balra a „baisse“-hiveik kidőlnek, letörve félreállnak a számukra végzetes küzdelemben, de ő maga még mind’g uralja a helyzetet. Gong-gong ! Megszólalt a zárórát jelző harang. Vége a küzdelemnek. Győztesként hagyja el a helyet, a csatateret, — a mai nap félmillió dollár nyereséget jelent, — mára elég volt. — Automobiljába réti magát, pár perezre még felnéz irodájába, aláírja a postát, azután hazahajtat családja körébe, ho! a családi kör melege, fényűzően berendezett lakás pompája fogadja, lu- kullusi lakoma várja. Csak egy szippantás estebéd után, a dolláros havannából, azután ismét tovább : fel a klubba, hol a pajtások már várnak reá : egy kis idegcsillapitó „pocker“, azután pezsgő, szivar és mi más, bej, szép is az élet! — ejnye, az a kis barna franczia, nem az a szőke pisze kis német, mind, mindegyik pompás, mesés, csudás, csak ne forgatnának olyan őrülten a keringőben, az ember szinte beleszédül, még felbukok, fel is bukott, meg is lökték : de aki előtte áll, ahogy álmos szemeit dörgöli, nem a kis barna franczia, még csak nem is a szőke német, hanem a sarki rendőr, aki a járdán hosszában heverő, székében hempergő tökrészeg alakot most vette észre és hivta a való életre,
