Békés, 1908. (40. évfolyam, 1-52. szám)
1908-07-05 / 27. szám
8 BÉKÉS 1908. julius 5. Manó, Badics Elek, Bérezi Gábor, Reiner Béla, Frailer Jenő és Pfeifer titkár. Az erenként szokásos állatdijazásnak, mely községben és mikor leendő megtartására nézve kért intézkedést az elnökség. Javaslata az volt, hogy az állatdijazás ez évben Békésen tartassák meg és pedig szeptember 20-án. A szarvasmarhák díjazására a töldmivelésügyi miniszter már 1000 koronát utalványozott, mig a ló és esikó díjazásra szintén ily összeget kért az egylet a minisztertől. Ez az összeg azonban eddig még nem utalványoztatott ki. Pfeiffer titkár szerint az állatdijazásnak Békésen való megtartását az teszi indokolttá, hogy ott már hét év óta nem volt díjazás. A választmány ezt helyesléssel fogadta. Morvay Mihály a díjazás napját szeptember 8-ára óhajtotta volna tenni, azonban az elnökség javaslata fogadtatott el, Beliczey Géza azon indítványának kiegészítésével, hogy a díjazással kapcsolatosan tejelő-verseny is tartassák. Azon igen czélirányos javaslatát az elnöknek, hogy az aprójószágtenyész- tésnek még nagyobb lendületet adandó, aprójószágot is állítsanak ki és pénzdíjjal jutalmazzon az egylet, elejtette a választmány, a rendezés nehézségére való tekintettel, a gazdáknak alig hajt ez jövedelmet, nem mondható ugyanez az aprójószágról, mert tenyésztése igen jövedelmező mellékága a gazdaságnak. Az aradvármegyei gazdasági egylet megküldte pártolás végett az ipartörvény sérelmes intézkedéseire hozott határozatát. Sérelmesnek találja az egylet a mezőgazdákra különösen azt, hogy egyszerű, kisebbszabásu építkezéseket is csak képesített épitő-iparos vegezhet. A társegylet feliratát hasonló szellemű felterjesztéssel támogatja az egyesület. Pfeiffer István hat heti szabadságot kórt, illetve inkább engedélyt arra, hogy a hivatalos órákat a szükséghez képest tarthassa. A választmány hozzájárult a kérelemhez. Reiner Béla fölemlítette a műtrágya gyárosok amaz eljárását, hogy 16°/0 műtrágyát adnak el, azonban a vizsgálatnál csak nagyritkán több az 12°/0-nál. A mintavétel érdekében kéri az egylet intézkedését. Pfeiffer István titkár felvilágosításképpen előadja, hogy a hiteles mintavételhez kérte már a kéreskedelmi minisztertől az egyes állomásfőnökök kirendelését az egylet, de ezt a miniszter megtagadta. A gazga leghelyesebben úgy jár el, ha a mintavételhez két előljárósági esküdt közreműködését kéri. Többek hozzászólesa után elhatároztatott, hogy az egyesület felhívást intéz a megyebeli gazdákhoz, amelyben kérni fogja őket, tudassák műtrágya szükségletüket s azt az egylet teljesen megbízható forrásból szerzi be és szállítja a rendeltetési helyre. Frailer Jenő a vószterületek sérelmes beosztását (különösen a Sárréten) panaszolta fel. Ha Vésztőn zárlet van, akkor Bucsatelepről sem szállíthat a gazda jószágot. De ha már a miniszter a szállításra engedélyt ad. Horvátországban a bán tagadja meg a bevitelt. Megkeresik a Sárrét országgyűlési képviselőjét, bogy e tárgyban interpelláljon. Eladó ház. Gyulán, a belvárosban, Vida-u. 14. szám alatt levő modern lakással biró adómentes sarokház eladó. Értekezni lehet a benlakó tulajdonossal. 186 3-3 Nevelő-intézet. A „Szegedi Deák-Otthon* mint fiúnevelő- intézet nemzetiség és felekezeti különbség nélkül vesz fel növendékeket, kik a középiskolák bármelyikébe, a tanitó-képzőbe, a kereskedelmi, polgári, avagy elemi iskolába járnak. Ellátási dij évi 400 korona. Bő tájékozást nyújtó prospektust készséggel küld Bohn Károly 312 1—3 igazgató. Szeged, Tisza Lajos-körut; telefon 514. Értesítés! Huszka Józsefné tisztelettel hozza tudomásra, hogy a »Békésmegyei Casinó« vendéglősi teendőit a legpontosabban fogja ellátni, a legjobb italokat fogja bevezetni. Továbbá mindennapi ebéd és vacsora kifözést nyit. Szives pártfogást kérve, tisztelettel sä i_i Huszka Józsefné. Kiadó lakás. Újváros, Eesedy-utcza 14. sz. a. 2 utczai, esetleg 3 szoba, konyha, mellékhelyiségeivel együtt szept. 29-től kiadó. sió i-i Özv. Stelgervald Jánosné. 2990-1908. A békési járás főszolgabirájától. 5065—908. ikt. sz. Békés község elöljáróságától. Törvényszéki csarnok. Kinevezések. Az igazságügyminiszter Bujdos AlajoB gyulai törvényszéki, Berenczi Liviusz orosházi járásbirósági telekkönyvvezetőket a IX. fizetési osztályba, Asztalos Károly békési járásbirósági telekkönyvvezetőt a X dik fizetési osztályba telekkönyvvezetőkké, továbbá Sebök Lipót szarvasi járág- biróaági, Kist Gyula gyulai törvényszéki, Szaniszló Sámuel békési járásbirósági Írnokokat irodatisztekké nevezte ki. Áthelyezés. A nagyváradi kir. törvényszék Barna István aradi törvényszéki fogházőrt a gyulai törvényszéki fogházhoz helyezte át. A törvényszék szünete. A gyulai kir. törvényszéken julius, augusztus hónapokban törvénykezési szünet lévén, ezalatt az idő alatt a törvényszéki naptár ób heti bünkrónika rovataink is szünetelnek. A bírák már megkezdték szabadságidejüket. Novák Kamii a törvényszék elnöke megkezdte szabadságát. Heti p i a c z. Gyula, julius hó 3-án. A budapesti árutőzsdei gabonanemüekben, a változó időjárás és termésbecslések folytán hullámzó árfolyamok fejlődtek ki, végeredményben búza 40—50 fillérrel olcsóbb mint a múlt héteD. Heti piaczunkon élénk forgalomban kelt: Búza . . . 22-20—23 40 Árpa . . . 14'60—1480 Zab ... 15------15’40 Te ngeri . . . 1360—1400 Árlejtési hirdetmény. Békés község elöljárósága árlejtést hirdet a bánhidai óvoda felépítésére. Terv, előmóret és költségvetés az iktatói hivatalban megtekinthetők. Leteendő bánatpénz 1000 K. A község fenntartja magának a jogot, hogy a beérkezett ajánlatok közül szabadon választhat. Elkésett, vagy utóajánlatok figyelembe nem vétetnek. A zárt Írásbeli ajánlat beadásának határideje 1908. évi julius hó II én délelőtt !0 óra. Békés, 1908. junius hó 24-én Szathmáry Gábor s. k. Ilyés István s. k. főjegyző. 295 2—2 biró. Pályázati hirdetmény. Mezöberény községben üresedésbe jött évi 2000 kor. fizetés, 400 kor. lakbér és szabályrendeletileg megállapított magánmunkálati dijakkal javadalmazott községi mérnöki állásra pályázatot hirdetek. Felhívom pályázókat, hogy eddigi működésükről, valamint az 1886. évi XXII. t.-cz. 74. §-a, illetve az 1883. évi I. t.-cz. 10. §-a első bekezdésében előirt mérnöki oklevéllel felszerelt pályázati kérvényeiket hozzám folyó* évi julius 24-ig annál is inkább adják be, mert a később érkező pályázati kérvényeket figyelembe venni nem fogom. A választás Mezöberény községnél 1908. julius hó 25-én fog megejtetni. Békés, 1908. évi junius hó 29-én. Popovics Szilveszter, 306 1—3 főszolgabíró. 2888—1908. A békési járás főszolgabirájától. Pályázati hirdetmény. Békés községben üresedésbe jött évi 2400 korona fizetéssel és szabályrendeletileg megállapított magánmunkálati dijakkal javadalmazott községi mérnöki állásra pályázatot hirdetek. Felhívom pályázókat, hogy eddigi működésükről, valamint az 1886. évi XXII. t.-cz. 74. §-a, illetve az 1883. évi I. t.-cz. 10. §-a első bekezdésében előirt mérnöki oklevéllel felszerelt pályázati kérvényeiket hozzám folyó ÓVÍ julius hó 28-ig bezárólag annál is inkább adják be, mert a később érkezett vagy hiányosan felszerelt pályázati kérvényeket figyelembe venni nem fogom. A választás Békés községnél 1908. évi julius hó 31-én fog megejtetni. Békés, 1908. évi junius hó 20-án. Popovics Szilveszter, 307 1—3 főszolgabíró. ©©©©©©00© Kiadó lakás. Gyulán, a Vad-utcza 8. számú házban 3 szoba, konyha, éléskamra, külön pince azonnal kiadó» 282 2-3 ©© V/AV/iV/iV/lV/iV/iW Szives tudomásul, hogy a Reis- ner es Wolf ezégnek járó fizetések a Gyulavidéki Takarékpénztárnál fizetendők. Gyula, 1908. évi julius hó 4-én. Reisner és Wolf füszernagykereskedése. 308 1-1 GYERMEKESZTJE csecsemők lábbadozók gyomorbajosok részére A LEGJOBB ALPESI TEJET TARTALMAZZA | Egy doboz ára1kor.80Fill.kaphaló minden pgyszertárk és drogériában, ugyanott ismertető iratok ingyen. 292 1—20