Békés, 1908. (40. évfolyam, 1-52. szám)
1908-06-21 / 25. szám
6 BÉKÉS 1908. junius 21. Irodalom és művészet. Péczely József lapunk szép tehetségű fiatal munkatársa huavét körül adta ki első kötetét Szana- zugi esetek* czim alatt. Most a Pesti Hírlap melynek Péczely József szintén küldött egy példányt, igen szép kritikát hozott a kis kötetről. Büszke lehet erre a kritikára Péczely József, mert a fővárosi lapok nem czéhbeli Írókkal szemben rendesen igen fukarok szoktak lenni a dicsérő jó szó osztogatásában. Annál inkább nagyobb jelentőségű ez, ha olyan tekintélyes sajtóorgánumról van szó, mint a Pesti Hírlap. A kritikát — a magunk őszinte örömének és jó kívánságainak egyidejű baráti kifejezése mellett szóról-szóra a következőkben adjuk: „(Szanazugi esetek.) Hajói emlékszünk, a Népszinház- Vigopera igazgatósága tűzött ki pályadijat oly nép színműre, amelynek alakjai ne a sablonos, közismert parasztfigurák legyenek, hanem ma élő, hogy úgy mondjuk „modern“ parasztemberek; a földnek oly munkásai, akik a szocziálista izgatás nyomása alatt égy uj voltaképpen idegen gondolkodás mesgyéjére terelődtek. Hogy mi lett e pályázat eredménye nem tudjuk, de ha eredményes lesz, az eredménynyel pályázottak között alighanem találkoztok Péczely József nevével. Péczely, egy előttünk teljesen uj ember, Gyuláról egy kötetre való „eeetek“-et küldött be nekünk ; az esetek szanazugiak, az esetek alakjai pedig a ma élő paraszti emberek. Az esetek majdnem valamennyije alig 3-4 oldalas, ám hogy ■olvassuk őket, úgy tétszik, hogy hosszú és jó •novellák élvezésével töltöttük időnket, oly tartalmas, •olyannyira valóság, újszerű és jóizü valamennyi. Az egyes esetek mintha az iró tanulmányai, próbálkozásai lennének egy uj zsiner terén; próbálkozás ■oly irányban, hogy vájjon érdeklődést lehet-e kelteni az Alföld szoczialisztikus eszmékkel telitett uj paraszt típusai iránt. Biztosítjuk Péczelyt, hogy nagyon sikerült; jóslásokba bocsájtkozni nem akarunk, de azt hisszük, hogy az ő neve a legjobbak közé fog kerülni, ha kis könyvének, mint kezdetnek, méltó folytatása lesz. Ára a könyvnek, amely Gyulán jelent meg, csak 1 korona.“ Pesti Hírlap. A legelterjedtebb politikai napilap a Pesti Hírlap, amelyről tehát joggal mondhatni el, hogy legkedvesebb lapja a közönségnek. Három évtized óta hirdeti a szinmagyar radikális nemzeti politikát, teljesen függetlenül pártoktól és kormányoktól. Nagy elterjedését első sorban ennek köszönheti. De ezenfelül annak is, hogy mint a legnagyobb magyar napilap oly változatos tartalommal jelenik meg naponként, amely magában alkalmas a magyar közönség fokozotabb érdeklődésének felkeltésére. E tekintetben a »Pesti Hírlap« nem riad vissza sem szellemi munkától, sem a legmesszebbmenő áldozatoktól, az lévén czélja, hogy egy oly lapot adjon olvasói kezébe, mely úgy irodalmi, mint laptechnika szempontból a legmagasabb igényeket is kielégítse. A julius 1-én kezdődő uj évnegyedben két nagyon érdekfeszitő regény fog a Pesti Hírlapban megjelenni; sport-és-sakk-rovata, valamint elismertem kitünően szerkesztett hírrovata lehetőleg még bővebb lesz, átirati ^tudósításaiban a világ összes nagyobb eseményeit azonnal közli ; az Esti Levelek, Szerkesztői üzenetek, Kiskomédiák és Vegyesek rovata régi kedvencze az olvasóközönségnek és fő vonzóereje a lapnak. Aki egész éven át előfizetője a lapnak, ha csak negyedévenkint vagy havonkint fizet is elő, számot tarthat a Pesji Hírlap nagy képes naptárára (karácsonyi ajándékul) és kedvezményes áron rendelheti meg a Divat-Szalon czimü kitűnő divatlapot. A Pesti Hírlap előfizetési ára negyedévre 7 korona, 2 hóra 4 korona 80 fillér, 1 hóra 2 korona 40 fillér. A Divat-Szalonnal együtt negyedévre 9 korona. A kiadóhivatal czime: Budapest, V,. Váczi-körut 78. SzeZOnAmiképpen azt a Hármas kis tükör, vagy ha ott nem, hát a Flóri könyv lapjain a maga lelki gyönyörűségére mindenki olvashatta boldog gyermekkorában : vala egykor egy molnár, s annak vala egykor egy fia és vala egykor egy szamara. A molnár és fia egyszer valahová nagyobb útra indultak, s a szamáron aképpeu osztozának meg, hogy az öreg molnár ráült, fia pedig gyalog lépdegélt mellette. Az utón járókelők azonban becsmérelék a molnárt, mondván: miként lehet olyan rideg apa, hogy szegény fiát gyalogolni engedi. Ekkor a fiú ült fel a szamárra és az apa kezdett gyalogolni, a járókelők azonban ezúttal a fiút becsmérelék, mondván : miként lehet oly kegyetlen gyermek, hogy apját gyalog engedi menni. A molnár és fia tehát gondolának egyet és hogy az embereknek eleget tegyenek, mindketten felültek vala a szamárnak hátára. Azonban az emberek ekkor kezdték csak igazán szidalmazni őket, hogy ilyen módon kínozzák a derék állatot. A molnár és fia ekkor nem tehetvén okosabbat, mindketten leszálltak a szamár hátáról és gyalog kezdtek mellette menni, majd előbb a fiú, azután meg az apa vette nyakába a szamarat, azonban az emberek megelégedését semmiképpen sem tudván kiérdemelni, egyre nagyobb becsmérlés, nevetség és gúny tárgj'ai lőnek, mig végre egész lelkűkből kezdőnek áhítozni valamelyes mennyei csoda eránt, vajha egynémely metamorfózisok segedelmével jobb sorsra érdemes szamarukkal szerepet cserélhetnének ! Hát ez nagyon szép és ami fő, igen mulattató tanulságos história, mely bölcsen jelképezni hivatott, hogy a nagy publikumnak sohasem lehet eleget tenni. Erdélyi direktor gyermekkorában bizonyosan boldog tulajdonosa volt a Hármas kis tükörnek, avagy a Flóri könyvnek és olvasta is minden valószínűség szerint ezt a mesét. Azt azonban semmi esetre sem álmodta akkor, hogy ez a kis tanulságos história valamikor — direktorsága idején éppen ő reá vonatkoztatva lát napvilágot az öreg „Békés“ Szezon rovatában. A dolog úgy áll, hogy tavaly előtt, még szegény megboldogult Somogyi Károly idején, a publikum minden rétegében az volt az általános óhaj, vajha a modern kor silány termékei helyett a régi. klasszikus szépségű darabokat elevenítené fel az igazgató. Somogyi ennek meg is felelt. Szinrehozta egymás után az operettirodalom és más egyéb válfaja színművek régi remekeinek egész sorozatát. Láttuk a Rip van Yinklét, a Kékszakálu herczeget, Kornevillei harangokat, Szép Helénát, Madarászt, Gerolsteini nagyherczegnőt stb. stb., melyek mellett a mai operettirodalom slágerjei is csak szánalomra- méltó kísérletezések. S mi lett az eredmény ? Az, hogy a közönség csak nem akart színházba járni, pedig a legtöbb darab az újabb nemzedéknek valóságos premier számba ment. Azt hozták fel kifogásul, hogy ezek régi elcsépelt darabok, s nem felelnek meg a mai kor szellemének. Ez az alacsonyjárásu közfelfogás keserítette meg azután szegény Somogyi Károlynak városunk falai közt töltött utolsó színi szezonját. És jött az uj direktor, Erdélyi Miklós. Csupa újdonságokkal, csupa modern szinműirodalmi termékekkel. Olyan repertoárt állított össze, mely az utóbbi évben Budapest öt premier színpadán előadásra került darabok; javarészét foglalta magában. És jött az uj direktor azzal a gondolattal, hogy ha soha, hát akkor most csak tódul a közönség a színházba. Pedig dehogy is! Most meg az lett a mottó, hogy csupa uj darabok kerülnek színre, amik legnagyobb része komisz férezmunka. Egy pár jobb darabon teltház volt, máskor kongott az aréna Hát biz ez tisztán a molnár és szamara meséjének megismétlődése. A publikum csodálatosan leleményes a kifogások előrángatásában (ha kell a hajuknál fogva is!) és megint csak újabb bizonyítéka annak, hogy a mi közönségünknek eleget tenni nem lehet ! Ez az érem másik oldala ! Arra nézve, hogy a páratlan bérlők kapják a gyengébb darabokat szintén kaptunk valamelyes magyarázatot. A bérletelőjegyzésekből és Tóth Lexi bérlet- gyűjtési fáradozásaiból ugyanis megállapítható, hogy párosra egyáltalán nem akart senki bérelni, mindenki páratlanra pályázott, aminek oka a páratlan számok szerencsés volta felől meggyőkeresedett babonás hiten kívül, sőt leginkább az volt, hogy az előző években rendesen a páratlan bérlők kapták a jobb darabokat. Ezt a tarthatatlan állapotot helyre kellett hozni és a jövő szezonok érdekében helyre kellett állítani a páratlan bérleteknek túlságos előszeretete folytán megbillent mérleget. Tehát az igazgatóság a páros bérlőknek nyújt előnyt a páratlanok felett, hogy a jövő szezonban egyforma legyen ismét az értéke a páros és páratlan bérleteknek. Régi igazság ugyanis, hogy páratlan bérleteken eddig mindig nagyszámú közönség volt, mert a bérlők nagyobb száma vonzza a nem bérlőket is. Kellett tehát valami olyan módról gondolkozni, hogy a páros napokra is jusson egy kis közönség. Ez pedig csak úgy volt elérhető, ha ezekre a napokra a jobb darabokat tűzik ki ; kissé tulradikális eszköz ugyan ez, de a bérleti viszonyok szanálása a czél, ez a czél pedig végeredményében egészséges színházi viszonyok megteremtésében csúcsosodik ki s épp ezért szentesíti az eszközöket. Eddig a magyarázat! Hogy a publikum elfogadhatónak tartja-e ezt az érvelést az más kérdés. Tessék szavazni! Éa persze, mint czikkiró a szavazástól tartózkodom. Tény az, hogy a publikum a társulattal, s általában a színházzal szemben eléggé közönyös, de legjobban Lengyel Menyhért Hálás utókor czimű darabjának előadásakor tűnt ez ki. Legkevésbé sem indolenczia akart ez lenni a közönség részéről, hanem mint arra a szinbirálatban is rámutattunk, a mi publikumunk a napilapokból a politikát, tárczát és napihireket olvassa, a tudomány, irodalom és művészet rovatot pedig csak akkor, ha unalmában nem tud egyebet csinálni. Innen aztán az a nagy tájékozatlanság, amelyben a közönség az egyes darabokkal szemben leledzik. Nem valami rosszindulatú dolog ez, mert hiszen mikor megtudták, hogy a darab szép is volt, jó is volt, éppen a távolmaradottak sajnálkoztak, hogy nem látták a Hálás utókor-1. Bizonyára eljöttek volna, ha tájékoztatva lettek volna előre, miszerint ezt a darabot színpadi sikere után honorálta az Akadémia plenutnma, ami mindenesetre többet jelent egy esetleges előlegesen történt jutalmazásnál. Szó esett a múlt heti számunk színházi előszavában arról, hogy a váradi lapok Gyuláról milyen ferdítéseket hoznak. Most egy újabb ilyen váradi csodabogárral állunk szemben. A Nagyvárad egyik multheti száma ugyanis azt Írja, hogy Döry főispán Erdélyi igazgató felkérésére maga vette kezébe a színházlátogatás ügyét, s valósággal házalt a gyulai intelligens családoknál a szezon érdekében, s ez az oka, hogy a közönség most jobban látogatja színházat. Humbug biz ez az utolsó szóig, csak annyi igaz, hogy Erdélyi látogatást tett a főispánnál, de ennek nem a szinházi viszonyok szanálása volt a czélja, hanem tisztán a kötelező társadalmi szabályoknak tett eleget a direktor, azt is a saison elején. De hát ilyen az újságírók nyári fantáziája. Amint a heti műsor is igazolja, Erdélyi igazgató minden vonalon iparkodik ígéretének eleget tenni a gyulai közönséggel szemben, s egyik pompás újdonságot a másik után hozza színre, mindegyiket precis, összevágó jó előadásban s a legnagyobb gondot fordít a megfelelő kiállításra. Régen volt s Isten tudja, mikor lesz ilyen agilis igazgatója a gyulai színkörnek, ki, — amint a tények igazolják, — nemcsak Ígért, de Ígéretét minden tekintetben be is tartja. Teljes társulattal jött Gyulára s bemutatja az elmúlt színi évben Budapesten színre került összes újdonságokat. Megérdemli, hogy a gyulai közönség kitüntető szeretetében részesítse. Dr. Nyúl. Egy lelkes színházlátogató a direktor ur figyelmébe ajánltan, a következő sorok felvételére kér fel: »A fehér ruhás és világos ruhás nők, sőt a férfi közönség is arról panaszkodik, hogy a szinházi poros padok miatt a ruhájuk tönkre megy De ezenkívül panaszkodnak ama bizonyos porban kéjjel tenyésző, fekete vérszipolyozó, két ugróval biró és különösen a fehér ruhás nemhez legszívesebben ragaszkodó háziállatok milliói ellen is. Színházba szívesen megy a közönség, különösen elsőrangú művésznőiben és művészei játékában gyönyörködni; de mégis csak talán megérdemli a közönség azt a figyelmet, hogy eme háziállatok ha kell pusztító hadjárattal a színházból, — ahova még sem valók, — kiirtassanak. A mi szinházi parquettunk, — sajna, — elég poros ahhoz, hogy azok ott vígan és nagymértékben elszaporodjanak, de már azt még sem lehet kívánni, hogy az emberek az ágyukat ezekkel, — amiben otthon is bővelkedhetnek, — még a szinházi tenyész- déből is szaporítsák. Megtörténhetik, hogy sokakat a bolha riaszt el a színházba járástól. Ezen az épugy komikus, mint szomorú helyzeten naponkénti fellocsolással talán mégis csak lehetne segíteni.«
