Békés, 1908. (40. évfolyam, 1-52. szám)
1908-05-17 / 20. szám
1908. május 17. BÉKÉS 5 tartott előadásokat 16,213 hallgató látogatta, tehát minden előadást átlag ezer ember. »Valóban — mint az elnöki jelentés mondja — Orosházán a Szabad Lyceum olyanná vált, mint a templom, ahová mindenkinek szabad volt bemennie és aki oda bement, annak önkéntelenül éreznie kellett, hogy tanult valamit. Feladatának tekintette gondosan megválasztott eszközökkel a társadalom lelki világának kincsét szaporítani. Végczélul tűzte ki oda vinni, oda fejleszteni, oda irányítani a hallgatóságot, hogy azok szeressenek is, tudjanak is jó könyvet olvasni . . .« S ezt a czélt elérték. Felköltötték a tanulás és művelődés vágyát. Nem könnyen lobbanó szalmalánggal, de czél- tudatos és kitartó erélylyel fogtak hozzá e nagy munkához. Az ily munka pedig, elébb, vagy utóbb, de mindig megtermi a maga gyümölcsét. Itt a szép, a követésre méltó nemes példa. Nemzetünknek szüksége van a művelődésre, mert bár a magyar faj az utóbbi évtizedek alatt óriási lépésekkel haladt előre a czivilizáczió terén de azt el kell ismernünk, hogy ma még Európa nagy nemzetei mögött vagyunk. Tehát tenni kell! Azoknak, kik hivatást éreznek magukban a vezetésre, a tanításra, fel kell lépniük a nyilvánosság előtt és hirdetni az igét, mig az testet nem ölt. Hírek. Esperes8égi gyűlés. Szerdán, folyó hó 13-áu Gyulán, tartotta kerületi gyűlését a gyula-esperesi kerület kath. papsága. A gyűlés#», melyen Kny Antal, c kanonok, békési esperes-plébános elnökölt, részt vettek : Ntmeskey Audor csabai, Tárkányi Péter kígyóéi, Bzirtes Antal csorvási, dr. Linden barger János gyulai, Kreznerics György sarkadi plébánosok, Ruszka Antal dobozi helyi lelkész, Rácz Pál, Rákosi J., Gyepes Imre, Mazurek Gyula káplánok. Az ülésen Mazurek Gyula sikerült fölolvasást tartott a kath. népszövetségről s főként az uj házassági rendelet által teremtett helyzetet beszélték meg. Gróh Ferencz debreczeni prépost kanonok kedves volt plébánosunk, ismét igen Bzép bizonyítékát adta nemes szivének, a gyulai rk. hitközség iránt érzett szeretetének. Misáspapságának 30. évfordulója közeledtével, a gyulai rk. nagytemplom búcsújának . alkalmából tegnapi napon 500 koronát küldött dr. Lindenberger János plébános, a hitközség egyházi elnökének, hogy azt a hitközség kulturális czóljaira fordítsa. A neineslelkü tőpapnak ezen újabb jósága örökös hálára kötelezte le az egész gyulai rk. hitközséget. Ad multos annos ! Templombucsu. Ma|van a 84. évfordulója azon nevezetes napnak, melyen Vurum József váradi püspök a gyulai rk. anyatemplomot fölszentelte. Tájékozásul az érdeklődőknek megjegyezzük, hogy már a búcsú napján a szent misék kivételében régi szokás szerint reggel 8, 10 és fél 12 órakor lesznek Állandó választmány. A májusi rendes közgyűlés ügyeinek előkészítése czéljából a vármegye állandó választmánya 23-án délelőtt 9 órakor tart ülést. Nyugdíj választmányi ülés. A vármegye nyugdíj intézet igazgató választmánya az elmúlt héten ülést tartott. Ez alkalommal Özv. Jantsovits Pé- terné nyugdiját: 1560 koronában, gyermeknevelési járulékát 640 koronában, kegydiját évi 460 koro nában, Özv. Somogyi Ákosné özvegyi nyugdiját 1240, gyermeknevelési járulékát: 320, kegydiját: 440 koronában állapította meg. — Gyurik János szarvasi hajdú kérvényét elutasítani javasolta, mert nevezett engedetlensége miatt bocsájtatott el a szo'gálatból. A választmány javasolja az özvegyi ellátás korszerű megállapítását, hogy a kegydijak mellőzhetők legyenek. Megyei katonai alapítványok. Az ebben a hóban megtartandó rendes közgyűlés fogja kijelölni a pályázók közül azt a két egyént, a kiket a katonai iskolákban tett alapítványi helyre küldeni kíván. A nagyváradi honvéd hadapród iskolában üresedett meg ugyanis két vármegyei alapítványi hely, — a harmadik Szarvas községé, a melyet szintén most tölt be a község — a melyekre a pályázati kérvények 27-ig adandók be a vármegye alispánjánál. Dr. Lovich Ödön — polgármester. A képviselő- testület Ambrus Sándor alispán el nők lésével pénteken délelőtt 10 órakor közgyűlést tartott, amelynek egyetlen tárgya, a Dutkay Béla nyugdíjazásával most már végleg megürült polgármesteri széknek betöltése volt. A városháza termét a képviselők zsúfolásig megtöltötték ; az értelmiséghez tartozó képviselők is szokatlanul nagy számban jelentek meg ez alkalommal. Két pályázati kérvény volt, dr. Lovich Ödöné és Chrisztó Miklósé. A kandidáló bizottság csupán dr. Lovich Ödönt jelölte s amidőn ezt Ambrus Sándor alispán kijelentette, hatalmas éljenzés zúgott fel, amelynek alapján az alispán Lovich Ödönt közfelkiáltással megválasztott polgármesternek nyilvánította s tisztében meleg szavakkal üdvözölte. Gr. Lovich Ödön a h:vatali esküt letevőn, formás beszédben köszönte meg az őt mélyen megtisztelő bizalmat, amelynek legjobb tehetsége s ügybuzgalmával igyekezni fog megfelelni. A polgármesteri tiszttel járó jogok és kötelességekből az utóbbiakat tágabb értelemben fogja teljesíteni. Ugyanezt reméli s várja a városi tisztviselői kartól is. Kéri a képvisötestületnek szives támogatását, különösen pedig a közgyűléseken a türelmet és higgadtságot, mert mint számos eset bebizonyította, a közgyűléseken megnyilatkozott szenvedélyek és az ezek alapján keletkezett határozatok a város közügyeire mindig hátrányos követ- kezményüeknek bizonyultak. A képviselők lelkes éljenzéssel fogadták a polgármester beszédét, mire Ambrus Sándor alispán berekesztette a közgyűlést, mely az alispán éltetésével oszlott szét. Dr. Lovich Ödön polgármestert a nap folyamán számosaD üdvözölték, a szerencsekivánatokhoz mi is szivünkből csatlakozun k. A gyulai református presbyteri választásról. Jogért küzd a nép napjainkban. A protestáns egyházak a jogot már kezdetben megadták híveiknek. Gyakorolták a múltban s gyakorolhatják választói jogukat a közeljövőben, mert a folyó óv januárjában megejtett összes választásokat, mint már megírtuk, megsemmisítette a legutóbbi Hódmezővásárhelyen tartott közig, bírósági ülés. A választásokat megsemmisitő határozat nagy izgalmat okozott. — Félő, hogy a junius 8-án bekövetkező választásig az izgalmak nőni s ekkor tetőfokra hágni fognak. Ez izgalmak, különösen pedig az izgalmakat előidéző emberek kimondhatatlan sokat ártottak s ártanak az anyaszent egyháznak. — Fáradozzunk az anyaszentegyház ügyének előmozdításán a béke és szeretet terjesztésén. Jó példával járjanak elől az elöljárók, a nagyok, a kicsinyeknek, kik csak az elmúlt napokban is fényes tanujelét adták az anyaszentegyház iránti szeretőtöknek és ragaszkodásuknak, a midőn templomunkban levő kathedra és papiszók megrongálódott térítőjének újjal való felszerelésére az adakozó és kegyes lelkektől igen szép összeget gyűjtöttek. És pedig: Fábián Margit 50 kor. 30 fillér, Kovaük Erzsébet 1 kor., Barthos Erzsébet 1 kor., Mészáros Mária 6 kor. 40 fillér, Kutassy Viola 1 kor., Kun Erzsébet 7 kor. 66 fillér, Pallag Mária 7 kor. 20 fillér, Deimel Ilona 3 kor , Krasznai Istvánná 1 kor., Szénási Ilona 40 fillér, Pálinkás Jnliánna 40 fillér, Hraskó Jolán 20 fillér. Miladénovics N. 16 fillér, Dombi Ilona 3 kor. — Fogadják úgy a gyűjtők, mint a kegyes adakozók hálás köszönetünket. Itt említjük meg, hogy özv. Kátay Andrásnó az. Kiss Sára nagyobb adománynyal gyarapítja szegény egyházunk vagyonát, midőn az Uraszfalát egy díszes térítővel ajándékozza meg: Vajha követnék mindenek e kegyes és jó lelkek példáját. A gyulai izraelita nöegylet és szanatóriumi bizottság által e hó folyamán rendezni óhajtott mulatság, — tekintettel a küszöbön lévő vizsgákra, az érdeklődőknek ebből kifolyó csekély ősz szejövetelére, — egyelőre elmarad, de az alkalmas időben okvetlenül meg fog tartatni. A vigalmi bizottság különben permanencziában van s oda törekszik, hogy ezen fényesnek Ígérkező mulatság a közönségnek egy kellemes estélyt szerezzen s miután ez, a Szanatórium egyesülettel együttesen rendeztetik, hisszük, hogy a vigalmi bizottság fáradozását fényes siker fogja koronázni. A pénzügyigazgatóság köréből. A m. kir. pénzügyminisztérium vezetésével megbízott miniszter- eluök Beregi László gyulai pénzügyi fogalmazó földadónyilvántartási biztost saját kérelmére a lu- gosi pénzügyigazgatósághoz áthelyezte. Egyidejűleg Miklóssy Árpád nagyenyedi kataszteri irattárt kezelő irodatisztet pénzügyi fogalmazó földadónyilvántartási biztossá a gyulai pénzügyigazgatósághoz kinevezte. A „Gyulai sportegylet“ ma vasárnap, május hó 17-én, délután 4 órakor tartja alakuló közgyűlését a főgimnázium tornacsarnokában. A vezetőség felkéri az érdeklődőket, hogy ezen a gyűlésen lehetőleg teljes számban jelenjenek meg. A belépésre jelentkező tagok száma olyan tekintélyes, hogy a megalakulásnak előreláthatólag semmi akadálya sem lesz, — a mi városunk fejlődése és a sport különböző nemének felkarolása tekintetében egyaránt örvendetes jelenség. A sportegylet czél- jaira különben, — mint az köztudomású, — az igazgatóság és tanári kar szívessége folytán, a modern kor kívánalmainak és a testedzés követelményeinek minden tekintetben megfelelő főgimnáziumi tornacsarnok fog szolgálni. A fagyos szentek az elmúlt kedden, szerdán és csütörtökön vonultak el határaink fölött, minden nagyobb ribillió nélkül. Azaz dehogy is ! Nagy ribilliót csináltak bizony ő kegyelmességeik a ruha- szekrényekben és divatáruüzletekben, az ország nagyobb városaiban pedig még a zálogházakban is! Hoztak ugyanis olyan szaharai hőséget, hogy egyszerre lekivánkozott a magyar emberről a téli mundér! Sutba dobtuk a felöltőket, előszedtük a tenniszingeket, könnyű ruhadarabokat, szalmakalapokat s ennek daczára pihegve és kifőve konstatáljuk a déli órákban, hogy 29 fokot mutat a hőmérő árnyékban. (Erre ugyan mondhatná valaki azt is, hogy muszáj nekünk árnyékban járni ?) Egy szóval, Szervácz, Pongrácz és Bonijácz, ez a sziámi triumvir kárt nem okozott sehol a vidéken fagy erányában! — Ha most már Orbán sógor is ilyen derült és forróvérű bácsi lesz, mint előőrsei, akkor igazán nincs oka a magyar embernek a félelemre. Az idei május a forróságot illetőleg, alig marad mögötte múlt évi elődjének. A hűvösből átmenet nélkül tropikussá váit idő igen kedvezőtlen hatású a vetésekre, melyek sok helyen nagyon siralmasan fejlődnek. A búza ritka és sárgul, aránylag sokkal jobb az árpa s ahol kikelt, a tengeri is. Az április havi gyakori eső várt kedvező hatása a legelőkön sem mutatkozik ; előbb a hűvös idő, most pedig a nagy hőség ártott meg nekik. Az elmúlt hét folyamán csak hétfőn reggel volt némi csapadék; a nyomban beállott nagy forróság következtében sürgős szükség volna ama bizonyos májusi esőre. Huszárok átvonulása. A nagyszebeni cs, és kir. 1. számú huszárezred Nagyszebenböl Béosbe helyeztetve át keresztülvonult vármegyénkén. Az ezred fele Gyulán, másik felerésze pedig Kétegyházán volt két napi pihenés alatt elszállásolva. A Gyulára érkezett huszárokat Schnörch Gyula ezredessel élén a helyben állomásozó honvédtisztikar fogadta baj- társiasan, mig a Kétegyházán ugyanekkor átvonult huszártisztikar gr. Almásy Dénes, az ezred egykori nagynevű tulajdonosa leszármazottjának vendégszeretetét élvezte. Gróf Almásy Dénes, mint ezt lapunk egyik előbbi számában megírtuk, 18. századbeli dicső rokonelődje, gróf Almásy Ignácz József, a Mária Terézia korbeli 7 éves háború jeles hősének, mint az általa szervezett első magyar huszárezred másod tulajdonosának művészi arcz- képét ajándékozta az erzednek. A tisztek az uradalmi gazdatiszteknél, a törzstisztek pedig a kastélyban voltak elszállásolva. Elutazásuk előestéjén a vendégszerető házigazda fényes vacsorát adott a tiszteletükre. Eljegyzés. Kirschner Jenő halasinczi kereskedő éljegyezte Goldstein Mór gyulavári-i kereskedő leányát Arankát.