Békés, 1907. (39. évfolyam, 1-52. szám)
1907-12-15 / 50. szám
10 BÉKÉS L907. deczember 15. ben 600 különféle, jótékony gyermekvédő egyesület 150 ezer gyermeknek viselte gondját. Ezen egyesületek tagsági dijakból, adományok és alapítványokból tartatnak fenn. 1903 évben ily czimen társadatmi utón befolyt adományok összege 102 és fél millió kor. volt. Nálunk Magyarországon eddig az államilag gondozott gyermekek eltartásához, a nagytársadalom még csak fillérekkel sem járult. Akadt néha egy-egy nemes gondolkozásu, nagylelkű adakozó, ki az állam szegény gyermekeiről sem feledkezett meg, de a nagytársadalom nem tett semmit az állam által gondozóit gyermekekért. Ezen hiányt pótolni, az államot a gyermek- mentő munkájában támogatni anyagilag és erkölcsileg lesz hivatása ezen gyermekvédő Menhelybizott- ságnak. A gyermekmentés terén rideg hivatalnoki apparatus — bármennyire lelkiismeretes is — nem pótolhatja a humánus érzéstől vezetett társadalom, főleg a hölgyeknek anyaiérzéstől áthatott gondolkozását és látókörét. Fenti B. M. rendelet egy ilyen, minden gyer- mekmenhely mellé állítandó menhelybizottság alakításán kívül még egy országos Gyefmekvédőbizott- ság szervezését is kimondja, mely nem csak mozgató rugója lesz, az e téreni társadalmi összhang- zatos tevékenységnek, hanem hatalmas országos szövetkezetté alakul, melynek hivatása leend felhívásra, vagy saját kezdöményezéséből gyermekvédelmi kérdésekben, a belügyminiszternek is véleményt adni és nyilatkozni. Azon reményben, hogy ezen értekezlet tagjai a kitűzött czél elérésére, hazafias és humánus érzéstől vezéreltetve fognak közre munkálni, az értekezletet megnyitom. 1. Elnök jelenti, hogy a Belügyminiszter ur 1907 jnnius hó 20-án kelt 68102—IX. b. számú határozatával 6 évi időtartamra őt elnökké, dr. Ladies Lászlót és Schröder Kornélnét helyettes elnökké kinevezni méltóztatott. Ezután jelenti, hogy a megalakulásra nézve teljesen a fe'nti B. M. rendelet utasításai értelmében járt el. A telepbizottságok a gyulai m. kir. állami gyermekmenhely mind a 14 telepén, ahol kihelyezett gyermekek vannak megalakultak, szabályszerű működésűket megkezdették, s két-két tagot a menyhelybizottságokban leendő képviseltetésekre kiküldötték. A kiküldött tagok a következők: a gyulai telepbizottság kiküldötte ; Nagy Jenő, Braun Mórné, a gyulavári telepbizottság ; dr. Hódy Jánosné, Csete György, a békési telepbizottság ; Zolnay Béláné, Petrovszki Imréné, a dobozi telepbizottság; Török Mihály, Török Mihályné, a kétegyházi telepbizottság; Böhm Miklósné, Böhm Miklós, a csorvási telepbizottság ; Tábit Mihályné, Tábit Mihály, a mezőberényi telepbizottság; Fejér- váry Coelestin, Apostol Ubald, a nagyszénási telep- bizottság ; dr. Láng JenŐDé, Mendől Lajos, az orosházi telepbizottság ; özv. dr. Perger Józzefné, Kovács Andor, a köröstarcsai telepbizottság ; Tóth Ferenczné Szabó János, a vésztői telepbizottság; Petry Józsefné. dr. Kincses Imre, az endrődi telepbizottság ; Zelinka dános, Ludescher Juliska, a gyomai telepbizottság; Bácsi Lajos, dr. Eisler Yimosné, a füzesgyarmati telepbizottság részéről; gr. Blanckenstein Pál, gr. Blanckenstein Pálné. Azon jótékony egyesületek, melyek a gyermekvédelem érdekeit csak részben is elősegitni hivatvák, s a vármegye területén működnek szintén felhivattak a mint a B. M. előírja, hogy tagjai által magukat a Menhelybizottságban képviseltessék. Ily czimen felszólitattatak a következő humánus intézmények: Békésvármegyei Fehér Kereszt Egyesület. Gróf Wenkheim Frigyesné gyulai árvaház. Békéscsabai Nőegylet. Békéscsabai általános Nőegyiet. Békéscsabai izraelita NőegyleL- Békési izraelita Nőegylet. Gyomai jótékony zsidó Nőegylet. Gyulai Nőegylet. Gyulai izraelita Nőegylet. Mezőberényi izraelita jótékony egylet. Mezőberényi izra- e ita Nőegylet. Orosházi izraelita Nőegylet. Szarvasi izraelita Nőegylet. Szeghalmi izraelita Nöegylet. Ezen humánus intézmények részéről a maguk kép- viseltetésére az alább felsorolt egyletek, a következő tagokat küldték ki : a békésvármegyei Fehér Kereszt Egyesület gr. Almásy Dénesné, dr. Berkes Sándor, a békéscsabai Nőegylet Beliczey Rezsőné, Varságh Béla, a gyulai izr. Nőegylet dr. Berényi Árminná, Weisz Mórné, a gyulai Nőegylet Hofímann Mihályné, dr. Follmann Jánosné, a békéscsabai izr. Nőegylet dr. Fáy Samuné, Bosenthal Adolfné, a szarvasi izr. Nőegylet Grim Mórné, dr. Szemző Gyu- láné, a békési izr. Nőegylet dr. Sarkadi Mórné, Wetsz Izidorné, az orosházi izr. Nőegylet Déghy Gyuláné, Chon Gyuláné. Békésvármegye törvényhatósága 438—1907. bgy. sz. határozatával a menhely- bizottságba Dombi Lajos és dr. Follmann János bizottsági tagokat küldötte ki. A telepbizottságok egyesületek és a törvényhatóság által kiküldött men- helybizottsági tagok megbízatása 6 évre terjed. Úgy a felsorolt megbízottak valamint a szabályzat értelmében felsorolt kivatalbeli tagok az alakuló ülésre meghivatván, megállapítja, hogy a menhelybizottság ülése szabályszerűen hivatott egybe, ezek alapján a gyulai m. kir. állami gyermekmenhely mellé rendelt gyermekvédő Menhelybizottságot megalakulnak nyilvánítja s maga és elnöktársai nevében üdvözli a Menhelybizottságot s a hazafias és humánus czél elérésére, mely ezen bizottság főfeladatát képezi kéri a tagok nagybecsű támogatását. A jegyzőkönyv vezetésére dr. Széli Imre igazgató-főorvost kéri fel. A mehelybizottság az elnöknek a megalakításra vonatkozó jelentését jóváhagyólag tudomásul veszi. 2. Elnök jelenti, hogy gróf Almásy Dénesné, Fejérváry Coelestin, Grim Mórné, Szabó János bizottsági tagok az alakuló gyűlésen való meg nem jelenhetésük miatt sajnálatukat fejezték ki. Tudomásul vétetett. 3. Elnök felhívja a Menhelybizottságot, hogy az országos bizottságban leendő képviseltetésre 4 tagot válaszszon 6 évi időtartamra. A B. M. szabályzat szerint a megválasztandó 4 tag egyikét a telepbizottságok által kiküldött tagok közül, egyet az egyesületek által kiküldöttötagok közül, egyet a törvényhatóság által választott tagokból s egyet saját tagjaiból köteles választani. Ezek alapján a Menhelybizottság az országos bizottságban leendő képviseltetésre az egyesületek által kiküldött tagok közül megválasztotta gróf Almásy Dénesnét, a telepbizottságok által kiküldött tagok közül Fejérváry Coelestint, a törvény- hatóság által választott tagokból Dombi Lajost s negyedik tagul az elnököt. Miről nevezettek, valamint a gyermekvédő országos bizottság elnöke jegyzőkönyvi kivonaton értesitendők. 4. Elnök felhívja a Menhelybizottságot a B. M. szabályrendeletben előirt szükebb bizottság megválasztására, melynek indítványozó, végrehajtó, ellenőriző hatáskörét részletesen körülírva ez mintegy végrehajtója lenne a Menhelybizottság határozatainak. Menhelybizottság ezen szükebb bizottságba beválasztja az elnökön kívül az egyesületek által kiküldött tagokból gróf Wencheim Frigyesnét, gróf Almásy Dénesnét, Beliczey ítezsőnét, Hoffman Mihálynét, dr. Fáy Samunét, Rosenthal Adolfnét, Yarságh Bélát, dr. Berkes Sándort. A telepbizottságok által beválasztott tagok közül * gróf Blanekenstein Pálnét, Fejérváry Coelestint, Braun Mórnét, Petrovszky Imréné, dr. Hódy Já- nosnét, Weisz Mórnét, Berényi Árminnét, Apostol Ubaldot, Szabó Jánost. A hivatalbeli tagok közül Ambrus Sándor, dr. Zöldy János, dr. Lovich Ödön és dr. Föl Imán Jánost. Miről nevezettek jegyző- könyvi kivonaton értesitendők. (Vége következik). Fotográfiák. A keretekbe szorítással úgy jártam, mint az egyszeri piktor, ki azt irta egyik festménye alá: csendélet; s mikor a tárlatra benyújtotta az egyik zsűri tag azt vitatta, hogy ott sonka van, gyümölcs garnirungga!; a másik meg kész volt ráhitelni, hogy fókavadászat; végre a festő megszánta s felvilágosította őket, hogy az a Hortobágy egyik legszebb része düledező cserényekkel s háttérben egy heverő gulya kérődzése a pirkadó hajnal világítása mellett. Az én kereteimbe is többen illesztgették magokat. Péterre szabtam s Pál bujt bele. Igaz, elfelejtettem jelezni, hogy nem köpönyeg. De azért nem történt semmi baj, még »ad ugrandum“-rn. sem került a sor. Sőt egy jó oldala is lett a dolognak. —uer a. »Gyulai létezés“-ben szellemesen megcsipkedett s most én, ennek a helyét — enge- delmet kérek — kissé megvakarom. Egy baranyai hétszilvafás azt kérdezte egyszer a peterdi kálvinista káplántól: — No Öcsém, hogy élünk ? A hosszúszáruból vigan pöfélgető magyarcsizmás segéd prédikátor csak úgy a csutora mellől dörmögé : — Jól. — Ha meg nem sértem a szóval — érdeklődött tovább az öreg, mennyire megy a kom- mencziója ? A káplán egyik rámás czizmáját önérzetesen előrébb tette, a pipán szippantott hármat- négyet akkorát, hogy a szemöldökei is tánezra kerekedtek a nagy igyekezetben s aztán hosszú nyakát megcsavargatá jobbról-balra s mondá : — Hát . . . volt nekem jobb sorom is diák koromban az igaz, s lesz jobb is, ha az isten eklézsiához juttat ! Most azonban mindössze hatvan pengőm van egy esztendőre, (azt is részletekben kapom) meg koszt. — Akkor az ön élete nem élet, — mondá az öreg. — Hát mi ? — Csak állapot öcsém, állapot . . . Gyulára is ráfogták, hogy csak a múltban élt, a jövőtől remél ... de a jelenben nem él. Ily tónusban regélte el ezt a múlt héten —wer, ki azt mondja, hogy hiába irányítja perspektíváját ide-oda, nem észlel semmi életet Gyulán. Úgy voltam ezzel én is eleinte. Hiába toltam ki, húztam be a masinámat, nem. láttam semmit; csak aztán jöttem rá, hogy a lencséjét megcsapta a köd. Ezen is segítettem, de a finom szerkezet csak az egyed bőre alatt levő mikrobaták részeit mutatta, magát az egyedet a maga egészében — nem. Fordítottam hát rajta egyet s a masina másik végébe néztem bele és igy megkaptam a kívánt fotográfiákat ; (igaz hogy retusirozás nélkül) láttam a keretekbe kívánkozó alakokat, bár fejtetőre állítva, de éltek és mozogtak. Tapasztaltam, hogy csak irányítani, benézni kell, lát az ember; még pénzbé sem kerül, akárcsak a Versenybazár pazar termei: ott is, itt is ingyen, a vásárlás kötelezettsége nélkül kápráztathatja szemeit a boldog halandó. Van élet Gyulán . . . még a piaczokon is van, különösen a tisztított baromfiak körül ; (egyszer-egyszer belől is) a kávéházakban is észlelhető némi mozgás a fekete, dominó, no meg az üzlet körül ... a kasszánál. A kaszinókban ? Micsoda élet ! Hogy dolgoznak, mozognak az idegek, az apió és nagy költségek. Tessék csak megnézni egy rekontra bélakasszás, vagy kontra ultimós játékot! Hát még a zecco- lásra szervezett közkereseti részvénytársaság működése mily forradalmat eszközöl a bank körül!? Az utczákon, tereken s otthon is van élet. Igaz, hogy a sógorság, komaság. atyafiság felmondta — nemcsak a kölcsönöket, hanem a; rokonságot is. Ép ezért folyik a Hezitálás. Az. a kérdés, ki ad többet ... a külsőre, no meg a belsőre is. De mikor oly édes csemege a lefözés. Nem a fakanalat értem ; az el van dobva — a családból száműzte a közös-konyha. Egy költőnk is azt mondta a konyháról, vagy miről, hogy az mindent pótol, s azt nem pótolja semmi. A kenyér körül is van — irigység. Igaz, hogy ez természetes. (Hja, a takarmányhiány !) Ma már könyökkel kell utat verni; ezt magunkra el is ismerjük ... de ha a másik is az eperfa alá törekszik, ledorongoljuk. Ezt is a vér mozgása teszi; már pedig a vérnek zsibongása életet árul el. De nemcsak a központban van élet, hanem még a perifériákon is . . . sőt még az újvárosi részeken is. Milyen hatalmas és tartalmas konczert zajlott le ott a múlt szombaton 1 Még Biczere bátyánk is összeverte a bokáját! Olyan élet forr ott egyébként is, — azt mondják, — hogy többnyire lokalizálni kell. Hát a Király és komlóbeli magas kabarét ? Igaz, hogy