Békés, 1907. (39. évfolyam, 1-52. szám)
1907-12-29 / 52. szám
BÉKÉS 5 nyöriien feldíszített, hatalmas karácsonyfa színes villamos körtéi. Majd egy férfibeteg mondott köszönetét az intézet .orvosainak a betegek érdekében kifejtett fáradozásukért, mire az igazgató-főorvos dr. Geszti József felelt. Kabos Ilonka újabb zongorajátéka után a betegek üdvözlő sürgönyt küldöttek az intézet megteremtőjének, dr. Lukács Györgynek, a ki válaszában Isten áldását kérte a betegekre. Karácsonyfa. Gyulaváriban folyó hó 23-án volt az óvodá'ok és lelenczek karácsonyfája felállítva. Az ünnepély Gr Almásy Denesnó és családja s több érdeklődő jeleoleniótóben 2 órakor kezdő dött s 4 óráig tartott, amikor a lelenczek neki estek a mennyezetig érő karácsonyfának s azt szőlőkaróhoz hasonlólag lekop lazították Hegedűs Gyuláné most is megmutatta óvónői ügyességét és szak- avatottságát, azt a sok ártatlan apró kis teremtest oly szépén és szabatosan betanította a kis versecs- kókre, hogy dicséretükre vált Tolna tnég a nagyobb korú növendékeknek is. Gróf Almásy Denesné jószívűsége, megbecsülhetetlen áldozatkészsége nem csak a kicsinyekre, de a nagyokra is kiterjedi. Nem feledkezett meg a cselédekről, és a község szegény és özvegy asszonyairól sem, mindenütt — mondhatnék „titkon“ — a szent evangélium értelmében gyakorolja ama krisztusi parancsot : „Mikor pedig te osztogatsz alamizsnát, ne tu ja a te bal kezed, mit cselekszik jobb kezed“ (Máté VI—3). Pelekezetiessógen felülemelkedő nemes lelkének bizonysága az is, hogy gondoskodásából nem voltak kizárva sem a felekezeti, sem az állami, sem pedig a dónesmajori elemi iskola növendékei; mindenütt szív és erkölcsnemesitő, hazaszeretetre buzdító hasznos könyveket osztatott ki. Bizony az ilyen „jókedvű adakozót szereti az Isten !“ (Pál II. Ko- rinthus. IX—7). Valószínűnek tartjuk azt is, hogy az országos tulipánszövetség egyik fiókja sem haladt annyira, mint a gyulavári-i tulipánkert, a jótékony ságban. Ez rövid fennállása óta Slöjd tanfolyamot, női kézi munka és szatyorfonás taufolyamot létesített, és a kézi munka és ipar terén most már a második kiállítást rendezi, mit e hó 29-én nyit meg s a jövő hó 4-ón zár be, mire e helyen is felhívjuk a lap olvasó közönségének figyelmét. Sorsjegyek még vannak, még mindig vásárolhatunk belőlük. Az első kiállítás szép volt, jó volt. Hogy miként fog sikerülni a második azt még előre nem tudjuk, de azt hisszük, ez is jól sikerül. Mulasztást követnénk el, ha fel nem említenek, hogy a gyulavári-i tulipánkert, melynek védnöke Gróf Almásy Dénesnó, elnöke a gyulavárii református pap Bay József, a szeretet ünnepén szinte megemlékezett a szegényekről és 300 korona segélyt s ruházatot osztott ki e hó 24-én. r. I. A megyebizottsági tagválasztások alkalmával Pálffi Béla plébánost Gyomén is, Endrődön is beválasztották a bizottságba. Pálffi Béla bejelentette az alispánnak, hogy a gyomai megbízás alapján kíván tagja lenni a törvényhatóságnak. így az Endtődön megüresedett tagsági helyre uj tagot választanak. A gyulai önkéntes tűzoltó egylet január 5-én délután 3 órakor körösparti saját házában évi közgyűlést tart. A gyulai korcsolyázó egyesület folyó hó 23-ra hirdetett közgyűlésé a tagok részvételének hiánya miatt nem volt megtartható. Mint minden Gyulán, úgy a korcsolyasport iránti érdeklődés is, csak szalmaláng. Bár az igazgatóság elkövet mindent, hogy e sport kedvelői minden kényelmet megtaláljanak, hogy az esetre, ha a természet az Élőviz- csatorna vizét megfagyasztja, ot; oly jégpálya legyen, mint amilyent egy vidéki városban sem lehet találni, a közönség, illetve az egyesület tagjai még sem hajlandók az igazgatóságot buzgó törekvései ben támogatni, az üléseken egyes dolgokat megvitatva oda hatni, hogy e sport fellendüljön és az egyesület felvirágozzék. Ilyen körülmények között azután nem várható, hogy a korcsolyaegyesületi részvények osztalékot is hozzanak. Ezután értesít jük az egyesület tagjait, hogy 1908. évi január hó 4-én délután 5 órakor tartja az egyesület közgyűlését a korcsolyapavillonban, mely a megjelent 1907. deczember 29. tagok számára való tekintet nélkül is jogerős határozatokat hoz. A gyulai kereskedők és kereskedő-ifjak társulata folyó hó 31-én, a Komló-3zálloda földszinti helyiségeiben Szilveszter-estélyt rendez. Kezdete este fél 9 órakor. Halálos szerencsétlenség. Megírtuk múlt heti számunkban, hogy a kötött és szövött iparáru gyárnál szerencsétlenség történt. Czilbauer Sándor bádogos segéd az emelet ablakainál végzett bádogozás közben lezuhant. Súlyos sérülésével a közkórházba szállították, hol másnap estve meghalt. 0ngyilkos8ág Danáé Ferencz gyulai napszámos ember idült gyomor és máj-rákban szenvedett. Annyira kinozta e betegseg, hogy a múlt hét csütörtökén bement a közkórházba s kérte, hogy szabadítsák meg szenvedéseitől. Az orvosok megvizsgálták Dandet s tudtára adták, hogy nem ope- rá'ják meg, un rt az nem vezetne czélra. Dandé erre elkeseredve mondá: Majd megoperálom, én magamat Mégis cselekedte. Még aznap estve nyolcz óra tájban egy konyhakéssel hasbaszurta magát; egész éjjel ott hevert szótlanul az ágyán, csak reggel vették észre tettét . . . alig pár percczel a halála előtt. Eljegyzés- Emhö J zsef budapesti közúti villamos vasúti kalauz eljegyezte Ferner János polgártársunk leányát Erzsikét. A Józsefvárosi földésztársulat folyó hó 26-án megtartott bálja fenyesen sikerült; a késő hajnali pirkadás vetett véget a mulatságnak. Felülfizettek : K Schriffert József 4 koronát, Schriffert András, Endrész András, K. Sehr ff rt János 2—2 koronát, Ludvig János, Kempf Mátyás, Kempf Mihály, K. Schriffert István, F. Schriffert István, ifj. Metz Antal, ifj. Endrész Mihály, Schriffert Ferencz, Metz József, Metz András, Molnár Albert, Kempf József, Szikes Bella, Pettner József, Schriffert Antal, Pflaum Adám, Kern József, Nánási István 1—1 koronát és ifj. Schr>ffsrt Sebestyén 40 fillért. Az elnökség a felülfizetőknek ez utón is hálás köszönetét fejezi ki. Aranylakodalom. Bitka szép ünnepély volt Karácsony első napján a gyulai református templomban a délutáni isteni tisztelet alkalmával. Dézsi György es neje Portörő Zsuzsánna boldog házasságuk 50-ik évfordulóját ünnepelték az Úr színe előtt ! Dombi Lajos esperes beszédet és könyörgést mondott, továbbá Csiszár Sámuel kántor orgonaszó mellett, magánénekben dicsőítette az ünueplő öregeket, akik isteni tisztelet után lakásokon szűk családi körben estélyt rendeztek. Halálozás. Szombaton hunyt el Csabán özv. Jeszenszky Miklósné, szül. Eördeőgh Borbála, néhai Jeszenszky Miklós orosházi, majd békéscsabai jó- emlékü főjegyző özvegye, életének 70-ik, özvegységének 23-ik évében, hosszas szenvedés után. — Vasárnap temették el nagy részvét mellett. Az orosházi dalegylet 1908. január 5-én az „Alföld“ szálloda nagytermében nagyszabású hangversenynyel egybekötött zártkörű dalegyleti bálát rtndez. Helyárak: I. hely 2 korona, II. hely 1 korona 60 fillér, III. hely 1 korona 20 fillér, állóhely 1 korona, Karzat 40 fillér. Kezdete esti 8 óra kor. Műsor: 1. Magyar király indúló. Huber K.-tól. Ki as István zongora és Purcsi Náczi zenekara kísérete mellett e.őadja az „Orosházi Dalegylet“. 2 a) „Grand Cafeban“, szövege Szabolcska Mihálytól, zenéje Szabó Emiltől, b) „Honvédkesergő“, Csíki Jánostól, c) „Alkonyodik“ Kalmár Imrétől, d) „Virágdal“, Kurucz ének a XVII. századból. Énekli Darabos Lajos, a hódmezővásárhelyi dalárda baritonistája, zongorán kíséri Kun Ferencz a hódmezővásárhelyi dalárda tagja. 3. Szavalat. Előadja Bartók Róz8ika. 4. Nt'pdalegyveleg: a) Száraz földből világ nem kél. b) Árva csalán, c) Az én galambom, Lányi Ernőtől, az egri országos dalosvarseny kötött versenykara. Énekli az orosházi dalegylet. 5. „Lepke- románcz“ a „Ninon“ dalműből. Énekli Klein Elzácska, zongorán kiséri Mendől Ernő. 6. „Toborzó“, lejti Diószeghy Ilonka. 7. „Magyar dalok“, Fráter Lórándtól. Énekli Darabos Lajos, zongorán kiséri Kun Ferencz. 8. „Tengerész a szénégetők között“. Finn dal. Sclim Palmgrentől. Fértfikarra irta Hackl N. Lajos. Előadja az orosházi dalegylet. Éjfélkor Szellemi szikrák“ czimón mulattató lap jelenik meg. Az első négyes fényes köti 11ionnal lesz összekötve. A mulatságra sokan készülnek az egész vármegyéből. Halálos szerencsétlenség. Tóth István gádo- rosi napszámos ember rozoga tanyáját bontogatta szót a feleségével együtt. Már a falakat akarták ledönteni, mikor munkájok közben az egyik meglazult keresztfái hirtelen ledőlt és az asszonyt maga alá temette. Mire a törmelékek alól kiszabadították — meghalt. Tulipánszövetség szarvasi fiókja folyó 17-én tartotta ez évi közgyűlését ; a társorozat első pontja az évi jelentés volt, melyet az egyesületi titkár dr. Faragó Mór terjesztett elő. A jelentésből kitűnik hogy az egyesület szépen halad kitűzött czélja felé; anyagilag és erkölcsileg szépen gyarapodik. A jövő évre előterjesztett költségvetés is kedvező eredményt mutat fel, amennyiben 600 kor. jövedelmet helyez kilátásba. Majd megejtették a tisztviselőkar választását, melynek eredménye a következő : Diszelnökök : gróf Bolza Pálné, Haviár Dániel, Benka Gyula; ügyvezető elnök: Haviár Dánielné; társelnökök : Ponyiczky Györgynó, Benka Gyuláné és Haviár Gyula dr. ; tiszteletbeli elnökök: Zlinszky István és Grimm Mór; tiszteletbeli alel - oökök : Perényi Vilmosné, Lengyel Sándorné, Fisbein Somáué és Hajnal Béla; pénztáros Bugyis Andorne; elleuőr: Kollár Lajos; titkár; Faragó Mór dr. ; jegyző« : Lukes Ilona és Papszász Gyula lettek. A 40 tagú választmány megalakítása után az ügyvezető elnök jelentette, hogy a magyar ipart támogató actiót mindenkor a Tulipánszövetaég vezeti, mely értelemben az ipari bizottság felterjesztést is intézett a vármegye alispánjához. Sikkasztás. Bán Zoltán szarvasi segédjegyző, egy 32 éves, rokonszenves fiatal egyén már 13 év óta szolgálta eleddig közmegelégedésre a szarvasi közügyeket. Két éve segédjegyzőnek választották meg s megbízták az ápolási dijak beszedésével és kezelésével. Ez évben rendkívül gondatlanul szállította be a megyei közkórházba a dijakat, miért is az igazgató több Ízben megsürgette a pénzek beszállitállitását, azonban ez hótről-hétre ballasztodon. A gyakori sürgetés folytán, a községi elől járóság utasította, hogy most már záros határidőn belől számoljon el. Közbe váratlanul megvizsgálták az ápolási dijak nyilvántartó jegyzékét, melyből kitűnt, hogy 1470 K. hiányzik. Bán Zoltán a hozzá intézett kérdésekre ötöit hatolt, de a hiányzó összegről nem tudott felvilágosítást adni s ennek következtében szombaton letartóztatták. Elégett gyermekek. Öcsödön Papp Lajos 5 esztendős kis fiút magára hagyta az édes anyja. A kis gyermek a kályha parazsával játszadozott, melytől ruhája meggyuladt s annyira ösazeégette a testét, hogy belehalt. — Szarvason Németh Róza 4 esztendős leánykának ruhája gyuladt meg egy kipattanó szikrától, ki szintén áldozatul esett a szülei gondatlanságnak. Kétegyházi csendélet. Kát hazánkfiának tragikus sorsáról adunk számot, — kik karácsony hetében rút földi viszálykodásból kifolyólag, áldozatai lőnek az emberi szenvedélynek ! — Ugyanis deczember 20-án reggel két kótegyházi ember: Mornailla Simon és Ottlakán Traján mint jó pajtások bementek „Csabába“ hogy a tót dialektusban egy kissé kiképezzék magukat. — Betelvén gyönyörűségeivel a szomszéd világvárosnak, térdigérő csatákban rugtattak ki az állomáshoz gazdag tapasztalataikkal s betértek egy vasutmenti lebujvityillóba borozni, hol is alaposan megáztatván szomjas gégéjüket, fertelmes módon hajbakapának, mert az egyik azt vitatta, hogy ő jobb puskás a másiknál. Persze ököllel argumentáltak egymásnak és nagy méreggel szálltak fel a bumlira. Kétegyházán aztán újra kitört köztük az egyenetlenkedés és Mornailla Simon egy husánggal úgy fejen koppintottá szegény Ottlakán Trajánt, hogy az, mint magyarul mondani szokás: „mausztót“ lett! Gyulára szállították, ahol a hullabonczolás a napokban volt, véleményt azonban még nem adtak az orvosok. Halálozás. Pólya Sándor csabai lakatosmester, ki a községnek egyik legértelmesebb iparosa volt,