Békés, 1907. (39. évfolyam, 1-52. szám)

1907-09-22 / 38. szám

1907. szeptember 22. BÉKÉS 5 uj tanuk kihallgatását rendelte el. Hogy a tanúki­hallgatás könnyebben megtörténhessék, Tótkomlósoi holnap ül össze a törvényszék, melynek elnökei : Scholtz Gusztáv püspök és Zsilinszky Mihály bánya­kerületi felügyelő ma vasárnap Tótkom'ósra érkeznek. Fogadtatásukra az egyház és a község részéről ünnepies előkészületeket tettek. A tanuk kihallga­tása holnap, héifőn kezdődik Jótékonyság. Latinak Rudolf ploszkói (gömör- megyei) gazdag földbirtokos, — aki a napokban 86 esztendős korában elhalt — 300,000 koronát ha­gyott különböző jótékonyczélokra. Végintézkedésé­nek az a része érdekel leginkább bennünket, mely- ]yel a József föherczeg szanatórium javára 20,000 koronát hagyományozott. Különös jelenség, hogy míg vidékünkön a szanatórium közeli szomszédságában alig akadnak ilyen jótékony hagyományok, addig a távoli vidék nem ritkán adja tanujelét a szanató rium iránti adakozó lelkesedésének. Úgy Játszik, minél távolabbra megyünk a kiinduló ponttól, annál nagyobb hullámgyüriiket vet az tsztne iránti lelke sedés. Különös ez a jelenség azért, mert a fiziká­nak a hullámverésre vonatkozó sarkalatos törvénye szerint ennek éppen forditva kellene lennie s in­kább azon vidékek 1 a k ói tói lehetne várni az ügy iránti nagyobb anyagi érdeklődést, melyek a góoz ponthoz közelebb esnek. Azonban ha különös is, mindenesetre érdekesen örvendetes az elhalt derék öreg úrnak gazdag hagyománya, mely nevét vái- megyéukben és a szanatóriuinügy missziójával fog­lalkozó férfiak előtt emlékezetessé teszi. Eljegyzés. Osváth Gyula a békési ev. ref. fő­gimnázium tanára eljegyezte Székely Gizikét, Szé kely Ferencz Máv. főellenőr leányát Békésen. Halálozás. Vasárnap este váratlan haláleset keltett mély részvétet Békésen. Egy közbecsülés- ben élő férfiú Grünwald Lajos nyugalmazott hon­véd százados agyszelhtides következtében hirtelen elhunyt, 56 éves korában. M. g vasárnap este ren­des kávéházi társaságában volt az erőtől duzzadó, egészséges férfiú és senki sem sejtette, hogy mér csak rövid perczek vannak hátra életéből. Tiz óra kor tért haza lakására, s rendes szokása szerint újságját olvasta ágyában. Alig fogott hozzá, a szo­bában foglalatoskodó házvezetőnője halk hörgést halott, s mikor oda tekintett, gazdája már halott volt. A nyomban előhívott orvos már csak a beállott halált konstatálhatta. A megboldogult 25 évet töltött a katonai pályán, ahol ügyi ssége folytén önerejé­ből, közlegényből századosi rangig emelkedett. Szá­zadosi minőségben hosszabb ideig szolgált a gyulai 2. honvédgyalogezrednél is, s ezelőtt 11 évvel innen ment nyugdíjba, mivel a másokért vállalt váltókezes­ségek miatt eladósodott. Jószívűsége, áldozatkészsége okozta, hogy pólyáját korán meg kellett szakítani. Azóta szülővárosában, Békésén éldegélt rokonai, ismerősei körében, akik szeretettel vették körül. Nyugdijaztatását követő évben a ^erencse bekö­szöntött hozzá. Osztálysorsjegyen 40000 koronás főnyereményt csinált, me ylyel anyagi viszonyait . rendbe hozta, de soha sem zúgolódott embertársai hálátlansága miatt. Temetésén kedden délelőtt Büchler Márton orosházi rabbi mondott megható búcsúztatót, a végtisztességén megjelent hallgató­ság előtt. Kiterjedt rokonság gyászolja. Borital- és husfogyasztási adó megváltása Békésen. A fogyasztási adónak 1908., 1909. és 1910. évekre való megváltása iránti tárgyalás múlt szom­baton volt Békésen. Az elmúlt három évben a köz­ség házilag kezelte évi 25019 korona 36 fillér meg­váltási árért. A következő időszakra a pénzügy- igazgatóság a kinyomozott adatok alapján 40971 korona 1 fillért, vagyis 15951 korona 65 fillérrel többet kért. Minthogy a község a régi árnál többet nem volt hajlandó adni, a tárgyalás ered­ménytelen maradt. Egy magánember azonban haj­landónak mutatkozott a kert összegért bérbe venni. Nehogy a község kezeiből a kezelést kiengedje, Kecskeméti Ferencz orsz. képviselő, Szathmáry Gábor főjegyző és K. Nagy Gábor bíróból álló kül­döttség utazott fel kedden a pénzügyminisztérium hoz, ahol határozott ígéretet nyertek, hogy minden további eljárás mellőzésével évi 26000 koronáért továbbra is a község kezelésében hagyják a fo­gyasztási adókat, tekintettel arra, hogy a község amúgy is elég állami természetű munkát végez díjtalané I. Gazdátlan ló. A gyulai rendőrkapitányságnál egy drb. száresaorru, 9 éves, fehér kancza ló gaz­dátlanul őriztetik. Igazolt tulajdonosa ugyanott át­veheti. Bókósvármegye ifjai! Kedves barátaink! Ön­zetlen barátság, baráti szeretet hozta össze évről- évre megyénk ifjúságát a Bókósmegyei Egyetemi Ifjak Köré-ben. Az uj iskolai év kezdetén ismét megalakítjuk körünket. Jöjjetek el mindannyian ! Tartsuk fenn összetartásunkat, baráti szeretőiünket a jövőben is, mert hisz egykor mi fogjuk képezni szeretett megyénk, szülőföldünk társadalmát, ösz- szejöveteleimten tartunk tanulmányi és szórakoz­tató felolvasásokat s előadásokat, megütjük nem­zeti ünnepeinket, lerándulunk legalább egyszer megyén'-be. Ezeken kívül szegénysorán tagjainkat segélyezésben is részesítjük. Alakuló közgyűlésün­ket folyó évi szeptember hó 24-én kedden este 8 órakor tartjuk meg a Ráday kávóhóz külön helyi ségében. (Budapest IX., lláday-utcza 15.) Körünk tagja lehet minden bókósmegyei illetőségű és miD- den oly egyetemi és főiskolai hallgató, ki közép­iskolai tanulmányait valamely békésnaegyei iskolá­ban végezte. Földek! ott legyetek mindannyian. Elvárunk mindannyiotokat! A szünidei bizottság nevében, hazaiul ügvözlettel Kalocsa István elnök. Schiffert István, jegyző. rendkívül erősítő hatással van az egész szervezetre, gyógyítja és erősiti a tüdőt. Köhögést és meghűlést bármily makacs és hosszadalmas is legyen az, a SCOTT-féle Emulsió gyorsan meg­szüntet. Még a sorvadásos betegeknek is könnyebbülést szerez a SCOTT-féle Emul­sió, feltéve, hogy idejekorán használják, mely esetben állandó, tartós gyógyulást eredményez. 375 1—28 Egy eredeti üveg ára 2 kor. 50 fillér. Kapható a gyógyszertárakban. @©00®®00©000®© Az Emulsió vá­sárlásánál a SCOTT-féle mödäzer védje­gyét — a lialászt — kérjük figye­lembe venni. Alkalmi Tétel! Mikes Kelemen »Törökországi levelei« nagy negyedrét alakú album leszállított ára 80 korona Faj nyulak 14 font nehéz szülőktől származott faj­tiszta Belgaóriás nyulakat, 2 hónaposo­kat darabonként 8 koronáért, szállít Erőss Sándor íajnyultenyészdéje, várad. Szent Janos-utcza 70. sz. KALOGEN Brázay sósborszesz FOGKRÉM ajlegjobbaa 111 26—*0 Színészet. Még csak négy előadás és Somogyiék mennek. Csütörtöktől kezdve a Göndöcs-népkert és az aréna egyaránt megkezdik téli álmukat, a mélyen tisztelt színpártoló közönség pedig — hogy a nagy költővel szóljunk — begubózhat! Szóval, nálunk még csak most fog kezdődni igazán az úgynevezett uborka- szezon ! a hátralévő csekély négy este műsora azon­ban igazán remek. Két pompás újdonság és két kitűnő régi darab kerül színre. Vasárnap este Puccini Jakab világhírű operája, a Madama Butterfly (Pil­langó kisasszony) kerül színre. Gyöngébbek ked­véért erősen hangoztatjuk már e helyütt, hogy ez a darab nem tévesztendő össze a régi Pillangó kis­asszonnyal, ami a maga nemében szintén pompás alkotás! Ez az uj Pillangó kisasszony egy hatalmas alapokon, óriási zenetudáson felépült remek opera, amely diadalmasan járta be az egész művelt világot. A másik újdonság, mely kedden kerül bemutatásra, Zsíros főhadnagy nagy sikert elért színmüve, a *Fátum«. A hét többi estéjét két jeles régi operett tölti be és pedig hétfőn a szinpártoló egyesület javára jótékonyczélu előadásként a »Kékszakálu herczeg«-et, szerdán pedig búcsúelőadásul és Palásthy Sándor jutalomjátékául az * Üdvöske«-1 adják. Reméljük, hogy ezen a két estén is telt ház lesz. Hétfőn azért, mert a szinpártoló egyesület olyan gáláns a tagokkal szemben, hogy tagdijakat nem szed többé s igy illő, sőt nemcsak illő, hanem el is várható, hogy a tagok és nem tagok legalább évenként egyszer, erre az előadásra vonuljanak fel teljes számban; szerdán pedig - a búcsúelőadástól eltekintve — azért, mert ezen az estén a társulat kiváló szalonkomikusa, Palásthy Sándor búcstízik a gyulai közönségtől, még pedig végleg ! Szerződött ugyanis a Király színházhoz Budapestre s igy jövőre már nem lesz hozzá sze­rencsénk, amit őszintén és igazán sajnálunk. Az elmúlt hét színházi krónikája különben alább olvasható. Madarász. Szombaton csekély számú, de annál lelkesebb közönség előtt a »Madarász«, Zeller népszerű és bájos zenéjü operetteje került színre. Károlyi Leona, — mint mindig, — ismét remekelt kiváló énekével; méltó partnere volt Toronyi, ki ez estén kiváló hangnál volt. Bájos megjelenés volt Reviczky Rózsi »Postás Milka« szerepében, kár, hogy hamis ének­lésével nagyban lerontotta a hatást. Nagy tetszést aratott Palásthy a művészileg játszott és énekelt czimszerepben, Bérezi a fővadász, valamint Hajnal és Vank a két professzor szerepében, s a közönség zajos tapssal jutalmazta sikerült alakításukat, ügy a kar, mint a zenekar kifogástalanul működött. Falu rossza. Vasárnap szabatos, szép előadásban adták a magyar népszínművek legjobbikát, a »Falurosszá«-t. Károlyi Leona mint »Finum Rózsi«, E. Kovács Mariska mint »Bátki Tercsi«, Hevessy Gusztika, T. Pogány Janka, valamint Fehér Gyula, Tóth Elek, Bérezi Gyula, Hajnal György tehetségük javát vitték a színpadra, s teljes egészében rászolgáltak arra a zajos tetszésnyilvánításokra, melyekben a közönség nyilt színen is részesítette őket. Sárosy Audor túl­ságosan siránkozó Göndör Sándorát leszámítva, bár énekével ő is kielégített, régen láttunk népszín­művet ily korrekt együttesben adni, ami minden­esetre a rendezést is dicséri. Kár, hogy a földszint és a páholyok ismét távollétével tündökölt. Durand és Durand. Hétfőn este Tóth Elek jutalomjátékára zsúfo­lásig megtelt a nézőtér. Bőven jelentkeztek a pót­székek s még igy is sokan kívül rekedtek, kiknek az utolsó perezben jutott csak eszükbe jegyről gon­doskodni. Az előadás pompás, összevágó volt. A Tóth párt színre léptükkor elhalmozták zajos ová- cziókkal, tapssal, virággal, a szeretetnek és becsü­lésnek eme jelképes kifejezőivel, úgy hogy alig tudtak szóhoz jutni. A közönség pompás hangulat­ban, lelkes tapsok közepette élvezte a remek, ka- czagtató bohózatot, melynek két czimszerepében Tóth Elek és Beregi Sándor excellált, szerepük min­den egyes kiaknázható részének teljes érvényt és fenomenális tetszésnyilvánítást szerezve. 7. Pogány Janka kabinetalakitást csinált a leendő anyós sze­repében, mig a »tényleges« apóst Krasznay játszotta felségesen. A többi nagyobb, kisebb szerepekben a társulat többi tagjai mutatták be tehetségük java­részét, ki több, ki kevesebb sikerrel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom