Békés, 1907. (39. évfolyam, 1-52. szám)
1907-02-10 / 6. szám
IX L907. február 10. BÉKÉS Birtok eladás. Egy 430 catastralis holdas birtok, amelyből 400 hold egy tagban van, négy kilométer a vasnt állomástól lakház és gazdasági épületekkel, valamint élő fundus instructussal eladó. Ez a birtok felette alkalmas 4—5, vagy több tulajdonos közötti felosztásra. Komoly vevőknek bővebb felvilá- gositást ad 701-1 Rónai József Facset, (Krassó- Szörény megye.) Gyulán, a kisrománvárosun, a Templom-utcza 768. sz. a. lévő bolthelyiség magára. A lövések a leányt jobb és balkarján találták, mitől az 8 nap alatt gyógyuló testi sértést szenvedett, mig a fiii sérülése 14 nap alatt gyógyult. Balázs András aztán ezen cselekménye miatt az esküdtszék elé került, s az esküdtek régi szokásukhoz hiven jók és kegyelmesek voltak és a legényt a gyilkosság bűntettének kíséretében »nem bűnös«- nek mondották ki s a bíróság ez alapon Balázs . Andrást kénytelen volt felmenteni. Az Ítélet jogerős. Február 6-án. Szándékos emberölés bűntettének kísérletével vádlott, Ludvig György bűnügye. Elnök : Hubay Lajos, Bírák : dr. Nyisztor Adorján, Tóth Eerencz. Jegyző : Kácz János Ügyész : dr Liszy Viktor. Védő: dr. Martos József. Esküdtek : Véver Oszkár, Domoki István, Frank Fe rencz, Fehér Flóris, Kovácsics Pál, Zagyva István, Belenta Albert, Bertók Pál, Alcs:er Alajos, Pusztai Sándor, Mandel József, ifj. Grünwald Vilmos. Pótesküdtek : Szabados János és Vattai Gábor Közvádló szándékos emberölés bűntettének ki sérlete miatt emelt vádat Ludvig György ellen azon az alapon, hogy nevezett Gyulán, 1906 szeptember 11. napján Petner János Fridrich Annára, kinek uránál Petner János szabónál, mint szabólegény, 1907. óta [dolgozott, egy 7 mm-es forgópisztolyból két lövést intézett, melyek közül az egyik a két szemöldök közt, másik hátul a balvállán találta az asszonyt, aki 20 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A tárgyalásról, — tekintve, hogy az asszony és a szabó legény közt erős szerelmi viszony volt ki fejlődve, — a közönséget kizárták. A legény teljes részegséggel védekezett, — az asszony pedig a régi emlékek hatása alatt ezt igazolta is, mire az esküdtszék vádlottat nem bűnösnek mondotta ki, a biróság pedig felmentetne.- Az Ítélet jogerős. Február 7-én. ! Halaltotozó súlyos testi sértés bűntettével vá-iszf'n<^®k°zik létesíteni, dőlt Pécsi (Tolnai) Gábor és 4 tarsa bűnügye. I Felhivatnak tehát mindazok, kik e fúrási| Elnök : Szakmáry Arisztid Birák: Hubay Lajos,'munkálatot elnyerni óhajtják, hogy Írásbeli dr. Madarász Kálmán. Jegyző: dr. Nuszbek Sándor'. Ügyész: dr. Konrád Ernő. Üzlet megnyitás! Van szerencsém a n. é. közönségnek tudomására adni, Fogy a Józsefvároson, Jókai Mór-utcza 25. szám alatt lakatos-üzletet nyitottam. Készítek mindenféle lakatos munkát, nevezetesen : takaréktüzhelyeket, sirrácsoza- tokat, kutakat, villanyos csengőket, kerékpárokat, épület vasalásokat, szóval, mindent mi a lakatos szakmába vág. Javítások és vidéki megrendelések gyorsan és a legnagyobb pontossággal eszközöltetnek. Kérve a n. é. közönség b. pártfogását. Maradok mély tisztelettel: Bekker János, 66 1—1 lakatosmester. Gyulán, a Józsefvárosban, Szent teljesen berendezve, jutányos áron József utcza 12. számú házban 2 utczai eladó. 59 1-2 szoba, konyha, éléskamara és fásszin- • , , , , , _ ;Szent György naptól kiadó. Fi tekezni lehet a tulajdonos Danda M , Jánosaiéval. 1 Értekezni lehet a helyszínén. 62 1-1 1455—1907. ikt. Hirdetmény. Gyula r, t. város a Kisváros részen úgynevezett Nortihon-kutat Eladó szóló. A kálváriái dűlőben újonnan beültetett 6 éves jól (termő szőlő eladó. özv. Licska Józsefné. 72 1—1 Eladó ház. Pécsi (Tolnai) Gábor I. ren ü vádlott a tárgyaláson nem jelenvén meg, elfogadása és elővezetése iránt a biróság távirati úton intézkedett, s a tárgyalást közvádló indítványához képest 1907 febr. 9. napjának (szombat) d. e. 9 órájára tette át. Február 8-án. Rablás bűntettével és könnyű testi sértés vétségével vádolt Baczovszki Mihály bűnügye. Elnök: Váradi Szakmáry Arisztid. Bírák; Bulla Antal, dr. Aigner Dezső. Jegyző: Weininann Viktor. Gyulán, a belvárosban, Főtér s a zárt ajánlataikat hozzám folyó évi februárju<iPkert közelében, Vida-utcza 9. szám hó 23 ik napjának délelőtti 10 óráig annál alatt levő 3 külön álló nri lakás is inkább benyújtsák, mert a később érkező villanybevezetéssel, a lakás áll 6 szobá- ajánlatok nem fognak figyelembe vétetni. hói, két konyha, két éléskamra S külön A szerződési minta a mérnöki hivatal- pincze s hozzátartozó mellékhelyiségekban megtekinthető. Az ajánlathoz az ajánlati összeg 5 %-a csatolandó bánatpénz gyanánt s az összeg azon esetben, ha a munka nyertes vállalkozó a szerződést az értesítéstől számított 8 nap nem Írná, a város tulajdonába Ügyész: dr. Konrád Ernő. Védő: dr. Berényi Ármin.jalatt ala Esküdtek: Weisz Lipót, Bertók Pál, Szabados János,',megy át. Frank Ferencz, Licska Lajos, Belenta Albert, Lajda Ajánlattevők között a városi tanács sza- Gyula, Fried Lipót, Schillinger Lipót, Domoki István,Laf)on választ Ketter Ferencz, Tari Gábor. Pótesküdtek: Hegedűs r. Ede és Véver Oszkár. G^ulan’ l90L evi február ho 8’anBacsovszky Mihály Tótkomlóson, 1906 juuius^Olnár Albert, 30-án, Davalovszky Andrást pofonvágta. - földre1 v- mérnök. 74 1—2 rántotta, rátérdelt és a nálalevő pénzből i korona ” ' 24 fillért tőle elvett. [Gyulán, a Damjanics-utcza 225. sz. Vádlott cselekményét beismervén az esküdtszék rablás bűntettében és könnyű testi sértés vétségében mondta ki bűnösnek, s ezért őt a biróság 6 hónapi börtönre és behajthatlanság esetén további 1 napi börtönre átváltoztatandó 5 korona pénzbüntetésre Ítélte. Az Ítélet jogerős. hői szabadkézből eladó. rs 1-1 Értekezni lehet a házban lakó tulajdonos Molnár József pénzes-levélhordóval. 251héaz Heti p i a c z. Gyula, február hó 8. A budapesti árutőzsdén gabonanernüekben a hét folya inán állandóan lanyha az irányzat árváltozás alig volt. Heti piaczunkon mérsékelt felhozatal mellett eladatott: kedvező feltételek mellett szabadkézből eladó. Értekezni lehet ERUészáros András asztalossal. (54 i_y Búza Árpa Zab Tengeri 12-80—13-40 10-40 — 10-60 11 -60 —11 80 8-80— 9.10 Rleken, a Herman-utcza 445. számú házban egy szatócs-üzlet berendezve, vagy anélkül kiadó. Értekezni lehet özv. 8tri filer Már- tonuéval, Kleken. 1907. tkvi szám. Árverési hirdetményi kivonat. A gyulai kir. törvényszék mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy a Békésmegyei Takarék- pénztári Egyesület végrehajtatnak Csipe János és neje elleni 800 kor. követelés és járulékai iránti végrehajtási ügyében a gyulai kír. törvényszék területén 0r. Bucsko Koriolán, ‘8™ «’*é! ?7is'*+>• . , rsz. 1167. hrsz. a. telvett 22.l I oi területű ndvarrojegyzo, h. polgármester. 1—1 __________________ral ellátott 1800. népsorszámu házra az árverést 12 93 koronában ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte és hogy a fennebb megjelölt ingatlan az 1907 évi április hó 18-ik napján d. e. 9 órakor ezen kir. törvényszék mint telekkönyvi hatóság árverési helyiségében (földszint 16. sz. szoba) megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltás áron alól is eladatni fog. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becsárának 10 °/0 át, vagyis 129 korona 30 fillért készpénzben, vagy az 1881. évi LX. t.-cz. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi november hó 1-én 3333. szám alatt kelt m. kir. igazságügyminiszteri rendelet 8-ik §-ában kijelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, avagy az 1881. évi LX. t.-cz. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál e'öleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Kir. törvényszék mint telekkönyvi hatóság. Gyula, 1907. évi január hó 25-én. Tóth Ferencz, kir. törvényszéki bíró. 67 1-1 60 1-1 /