Békés, 1907. (39. évfolyam, 1-52. szám)

1907-10-06 / 40. szám

L ]907. október 6. BÉKÉS n vagy megjavítására joggal követelhetnek, másrészről pedig, hogy az intézet az orvosképzés és az orvosi tudomány szolgálatában is betölthesse azon hivatást, amelyet egy ilyen jelentékeny forgalmú és nagy beteg­anyaggal rendelkező kórháztól mindenki elvárhat. Mennyiben sikerül az egyes években ezen czél érde­kében egyet-mást elérnünk ? Arról tegyenek tanú­ságot évi jelentéseink. Mindenek előtt őszinte hálával és elismeréssel kell meg emlékeznem arról, hogy úgy a vármegye intéző körei, mint a vármegyei törvényhatósági bizott­ság is, mindenkor a legmelegebben támogatják a kórház ügyeit és lelkes támogatásban részesítvén az intézetet, a törvényhatóság sohasem tagadja meg segítő kezét, ha a kórház érdekének istápolásáról, a kórház jó hírnevének emeléséről és a betegek gyógykezelésének javitásásról van szó. Csak ezen eléggé meg nem becsülhető erkölcsi és anyagi támo­gatásnak köszönhetjük, hogy a vármegyei közkórház folyton előre halad a fejlődés rögös utjain és csak ezen hathatós támogatás mellett lehet reményünk arra, hogy intézetünk további szükségletei is, rövid időn belül, kielégítést fognak találni. Mielőtt a kórház beléletében 1906-ban előfor­dult események felsorolását megkezdeném, őszinte és igaz részvéttel kell megemlékeznem Haviár Lajos kir. főmérnök, a gyulai kir. állami építészeti hivatal főnökének 1906. február hó 5-én bekövetkezett el­hunytéról. Nem tartozott ő a kórház kötelékébe, .8 igy itt nem is kellene korai haláláról megemlékez­nem, ha ő évek hosszú során át nem lett volna egyik legtevékenyebb munkása, egyik legodaadóbb támogatója a kórházi építkezéseknek. — Nem csupán hivatalos kötelességből vezette ő a kórházi építke­zéseket, hanem őszinte buzgalommal és meleg ügy­szeretettől vezéreltetve, fáradhatatlan volt ő a leg­apróbb részletekre kiterjedő ügyek megbeszélésében és elintézésében. Ő vezette az 1889-iki valamint a 1898— 1900-iki nagy építkezéseket, és mi, akik együtt fáradoztunk vele az építkezési munkálatok nehéz napjaiban, mindenkor hálával fogunk vissza emlé­kezni a korán elhunyt derék lelkes munkatársra. Az 1906-ik évnek egyik jelentőséggel biró eseményeként említem fel, hogy az intézet orvosi ténykedése az orvosi működés egy újabb ágával növekedett. Dr. Luxemburger György, Gyulán mű­ködő jeles fogorvos, felajánlotta a kórházi bizottság­nak, miszerint a kórház beteganyagát szívesen ellátja a szakmájába vágó mindennemű orvosi segélylyel, teljesen ingyen, csak azt kéri, hogy az intézet meg­felelő helyet és a kezelésekhez szükséges orvosi műszereket és anyagokat bocsásson rendelkezésre. A kórházi bizottság örömmel fogadta el az ajánlatot s megbízta a kórházi igazgatót, hogy a megfelelő helyiséget jelölje ki és a szükségelt eszközöket és anyagokat szerezze be. — Ez rövid idő alatt meg­történvén, dr. Luxemburger ur csakhamar megkez­dette az intézetben fogorvosi működését s a kór­házban levő betegek nagyszámban vették igénybe a fogorvosi rendelést, melyről ez évi jelentésünk egy külön czikkében maga Luxemburger ur volt szives beszámolni. — Az intézetben ápolt szegény betegekre nagy jótétemény a hetenkint kétszer tar­tott fogászati rendelés (kedden és pénteken délután 5-től 7-ig), melyet a betegek jelentékeny száma keresett fel, s ha nincs is berendezett fogorvosi osztályunk, a betegek mégis megtanulhatják, hogy a szájukat, fogaikat ápolni kell, valamint azt is, hogy a beteg fognak más orvossága is van, mint a foghuzó Ugyancsak februárban történt, hogy a nagy- méltóságu magy. kir. belügyminiszter ur jóváhagyta 8624/906. IV. a számú rendeletével, hogy a szomszé­dos Góg György, Góg János, özv. Csőke Juliánná és Góg Péter tulajdonát képezett szomszédos házak és azok beltelkei 47.200 korona összegen megvásárol­tassanak, a kórházi tartalék tőke terhére. — E házakat április végén át is vettük, s a három elől nevezetteket ellenőri, élelmezési tiszti, illetve gond­noki lakássá alakítottuk át, mig a Góg Péter-féle házban a gépész, kapus, s a szolgaszemélyzet részére készítettünk megfelelő lakhelyiségeket. A tisztviselők átköltöztetése folytán, a régi kórházi épületben megüresedett helyiségeket úgy használtuk fel, hogy a gondnoki lakásban alorvosi és segéd orvosi szobákat, illetve orvosi ebédlőt ren­deztünk be. Az ellenőri lakásban I. és II.-od osztályú betegek befogadására szolgáló szobákat bútoroztunk be (3 szobát összesen kilencz ágygyal) végül a volt élelmezési tiszti lakást a kórboncztani intézet czél- iaira alakítottuk át. Mindezek égető szükségleteket képeztek, és létesítésük csak a szomszédos házak és területek megvásárlása által váltak lehetségessé. — Ugyancsak a múlt évben és ugyancsak a neve- vezett területek megszerzése tette lehetővé, hogy 4 sátrat állíthattunk fel 5310 korona költséggel, beton burkolattal, melyek mindenike 20 beteg be­fogadására alkalmas és melyek közül kettő az elme­betegek nagy sétakertjében az elmebetegek részére, kettő pedig a megvásárolt házak beltelkein épült a belgyógyászati, illetve a sebészeti osztály azon betegei részére, akiknek kór állapota a szabad leve­gőn való gyógyítást teszi indokolttá. Kórházunknak évek óta panaszlott nagy hiányát képezi, hogy nincsen megfelelő fertőző osztálya. — A régi, e czélra használt épület a kórház meg­nagyobbodása folytán a telep kellő közepére került, — másrészt a folytonos zsúfoltság folytán lassanként egészen más czélra kellett felhasználnunk a volt fertőző osztály gyakran üresen állott kórszobáit. — Itt kellett elhelyeznünk a női bujakóros osztályt, a női tuberculoticus osztályt és a folyton zsúfolt sebészeti osztály u. n. tisztátlan betegeit, úgy, hogy jelenleg kívülről beszállított heveny fertőző beteget csak kivételesen s csak vissza nem utasítható esetek­ben vehetünk fel, sőt az intézetben esetleg fel­lépő fertőző bajos eseteket, is a legnagyobb bajjal és gonddal tudjuk — ugy-ahogy — elkülöníteni. — Éppen azért elhatározta a kórházi bizottság és a 'örvényhatósági bizottság is, hogy a kórházban uj fertőző osztályt létesít 36.000 korona költséggel, a tartalék alap terhére. (36. és 106/906. bgy. sz. határozatokkal) A felsőbb jóváhagyás ezen épület emelésére még nem érkezett le, de a késedelem oka, — ez alkalommal, — örvendetes reánk nézve, mert a jóváhagyás csak azért késik, mert a fertőző osztály építése kapcsolatossá lett más, nagyobb méretű építkezési kérdésekkel, amelyekkel egyidejű­leg fog majd felépülni fertőző osztályunk is, amelyek­nek létesítése most már teljesen biztosítva van. A márcziusban tartott kórházi bizottsági ülés elhatározta azt is, hogy az intézet tudományos működésének fokozása és az orvos képzés előmoz­dításának érdekében, kórboncznok főorvosi állást rendszeresít a kórházban, s e főorvos részére 3600 korona fizetést és 600 korona lakpénzt állapit meg. Ezen határozathoz a törvényhatósági bizottság is hozzá járult és a kórboncznok főorvosi állás és melléje egy bonczoló szolgai állás rendszeresítését engedélyezte a nagyméltóságu magy. kir. belügy­miniszter úr is ; az engedélyezés azonban csak az 1907. évi január hó elején érkezvén le, az állás csak azután lett betölthető s igy erről csak jövő évi jelentésünkben tehetek kimerítőbb jelentést. (Vége következik.) T a n ü g y. Tanárváltozás a főgymnáziumban, A főgym­názium tanári karából Pózna Lajos helyettes ta­nárt, akit a váradegyhézmegyei hatóság a folyó tanévre ideiglenes minőségben alkalmazott, a köz- oktatásügyi miniszter a budapesti I. kér. állami főgymnáziumhoz ösztöndíjas gyakorló tanárrá ne­vezte ki. Pózna tanár szerdán távozott Gyuláról ; az ily módon megüresedett tanszék betöltésére a gymnázium vezetősége Blamár János tanárjelöltet hívta meg, ki állását a jövő hét elején el is fog Ialja. Az intézet tornatanári állására a főgymnáziutn vezetősége ideiglenes minőségben lla Tóth József főgymnáziumi képesítésű oki. tornatanárt alkal­mazta, ki állását a hét folyamán már el is foglalta A gyulai róm. kath. hitközség iskolaszéke és egyháztanácsa vasárnap délután tartotta rendes ayülését, melyen dr. Lindenberger János elnök je­lentést tett az iskolai beiratások eredményeiről és az osztályok népességéről. A jelentés szerint a hit­község 16 iskolájába eddig 1001 tanuló iratkozott be és rendesen jár, sőt a későn iratkozókból még 60—80 többlet várható. A belvárosi fiúiskolában a beiratkozottak száma a múlt évihez képest növe­kedett. Az oktatás szeptember 8. óta zavartalanul foly. A tanszer állomány kiegészítésére 456 kor. szavaztatott meg. Jóváhagyattak a folyó tanévi is­kolai költségvetés; a tanítótestületnek és az irgal­mas nővér tanítónőknek fizetése az 1907. évi uj tanítói fizetésrendezósi törvény alapján 1907. julius 1-től fogva felemeltetett s ehhez államsegély igény­bevétele határoztatott el. A fórfitanitók korpótlék KÜlömbözete 2100 koronát, az irgalmas nővérek fizetóskiegészitése szintén 2100 koronát tesz. Az államsegély kérelmezésére vonatkozó munkálatok egyidejűleg megkezdettek. Ellenőrző füzetek. Régóta élénken tapasztalt hiányt igyekszik pótolni az a kis vörös füzetke, melyet október elsejétől kezdve a főgymnázium tanári kara tanulóinak kezébe adott. Sokszor hall­juk a panaszt, különösen az évvégi értesítőben, hogy a családi kör nem kiséri, de nem is kísér­heti kellő figyelemmel az iskola nevelő-oktató mun­káját és ilyformán nem is veheti ki részét abban, hogy a tanárok működését támogassa, gyermekei­nek oktató munkájában maga is tevékenyen köz­reműködjék. Igen sok családapa szomorúan tapasz­talja, hogy daczára annak, hogy fiacskája, ha eset­leg kérdezgeti őt otthon, mindig „jól felelt“ ha érdeklődik az iránt, hogy mi a holnapi leczke, fia „már megtanultam“ vagy „holnapra nincs semmi uj leczke feladva, csak ismétlés, és azt már tu­dom“ frázisokkal válaszol, mégis az ellenőrző értekez­letek, vagy a félévi bizonyítványok azt mutatják, hogy fia egyáltalában nem felel meg egyik-másik tárgyból a követelményeknek. És fájdalom, de igy van: még ilyenkor is sok apa inkább ad hitelt fia mentegető kifogásainak és elhiszi, hogy fiával „igazságtalanul“ bántak, a tanár úr „őt üldözi és több efféle semhogy igyekeznék komolyan a dolog igazi okát keresni, Az iskola első feladata a tanulót a kötelesség pon­tos teljesítésére, kitartásra és a tanulás komoly rend­jére szoktatni. De hogy az iskola ezt a czélt elér­hesse, szükséges, hogy őt a szülői ház támogassa, mert az iskola csak félmunkát végezhet akkor, ha a szülők fiaik otthoni munkálkodására és viselke­désére nem fordítanak kellő gondot. A gyulai fő­gymnázium tanári kara tehát úgy lévén meggyő­ződve, hogy a szülők jóakaratu közreműködésével nagyobb eredményeket érhet el, oly eszközről gon­doskodott, mely jó alkalmat nyújt a szülőknek a közreműködésre és a mely szülő tanuló fiának jö­vőjét szivén viseli és a tanári kar utasításait meg­szívleli, ez eszköz segélyével a kivánt eredmény biztosabb elérését mozdítja elő. Ezen hathatós esz­köz az u. n. ellenőrző füzet, melyet a tanári kar a szentesi állami főgymnázium mintájára ezidén inté­zetünkbe is behozott. E füzetnek kettős gyakorlati haszna van, f. i. a szülő abból napról-napra érte­sül 1. hogy az egyes tantárgyakból mit és meny­nyit adott fel a tanár, 2. felelt-e a tanuló, tudta-e a leczkéjót és bármily tekintetben nem esett-e ki­fogás alá. A tanuló kötelessége a czimlapot és óra­rendet minden hó elején — mert havonkint uj fü­zetet kap — kitölteni, a feladott leczkét azon napra, mikor a tanár feladta, tehát mikor kikér­dezni fogja, tintával az egyes tantárgyak rovatába beírni, haza érkezve, megtekintés és aláírás végett naponkint szülőjének vagy a szülő helyettesének bemutatni, és feleléskor az illető tanárnak átnyúj­tani, ki a felelés után odaírja, hogy tudott-e, vagy nem a tanuló. A szülő, vagy helyettese tartozik a haza érkező tanulótól a füzet előmutatását köve­telni és azt megtekintés után aláírni. Kórve-kéri a főgimnázium tanári kara a szülőket ezúton is, hogy ezen hathatós eszközt megragadva, De mulasszák el ezen csekély kötelezettséget egy napon sem, mert csak a következetes közreműködés teszi majd lehetségessé a czél elérését, amely pedig nem cse- kély: gyermekeink boldog jövője az. Még csak azt akarjuk felemlíteni, hogy mily eredményt lehet ezáltal remélni. Csak a szentesi főgimnáziumra hi­vatkozunk, hol 4 óv óta, mióta az ellenőrző füze­tet behozták, az évvégi bukások száma felére kiseb­beden. Ezen eredményhez nem kell kommentár, önmagát magyarázza az !

Next

/
Oldalképek
Tartalom