Békés, 1907. (39. évfolyam, 1-52. szám)
1907-08-25 / 34. szám
2 BÉKÉS 1907. augusztus 25. munkáslakások építésére; de ha kapna is, ez a kölcsön feltétlen drágább leqne, mintha ugyan oly összegű kölcsönt ugyanilyen czélra a vármegye venne fel. Gyula városa tudvalevőleg be is jelentette a vármegyénél munkáslakásokra való igényét. Oda kell tehát törekednünk, hogy az ökórjárási munkáslakások építésének ügyet a vármegye saját hatáskörébe vegye át és intézze, épp úgy, mint a vármegye többi községeinek munkáslakásai ügyét. Ez annyival indokoltabb, mert a munkáslakások telkének kérdése a vármegye egyetlen községében sincsen még olyan kedvező stádiumban, mint Gyulán. A földmive- lésügyi minisztérium, a mi tudomásunk szerint a gyulai munkáslakások létesítését illetőleg — az állami hozzájárulás szempontját is mérlegelve — ugyanilyen állásponton van és legkisebb kifogása sem lesz az ellen, hogy a vármegye a gyulai 300 néhány munkáslakást is saját hatáskörében létesítse, illetőleg az erre szükséges összeget törvényhatósági kölcsön utján szerezze be. — Mindenesetre kívánatos, sőt szükséges azonban, hogy a kölcsön és építés alapja már most megálla- pitassék és hogy megfelelő intézkedések úgy a vármegyénél, mint a földművelésügyi ministeriumbau ez irányban idejében megtétes- sene k. Kny Antal félszazados jubileuma. Kedves, meghatóan szép jubileumi ünnepség folyt le folyó hó 17-én Nagyváradon, és folyó hó 21-én Békésen. Kny Antal ünnepelte áldozárságá- nak félszázados ünnepét. ötven év az Ur szolgálatában már magában a legmélyebb tiszteletet kelti fel a papi hivatás iránt fogékony lelkekben s csak fokozódik e tisztelet, ha a Mindenható különös kegyelme oly kiváló férfiúnak juttatja a kegyet, aki példás papi életével, hitbuzgalmával e félszázadon át igazi atyja, tanácsadója volt hiveinek. Ilyen példás életet jutalmazott meg a minden jók igazi kutforrása a Mindenható, mikor hosszú élettel áldotta meg Kny Antal tb. kanonok, esperest-plébánost. akit aranymiséje alkalmával a tisztelet és szeretet vett körül. A szép jubileumról részletes tudósításunk a következő: Szombaton reggel 7 órakor tartotta meg Kny Antal tb. kanonok, békési plébános a nagyvárad olaszii plébánia templomban aranymiséjét, ötven éve áll egyházmegyénk e kiváló, Jézus szive szerint való papja az Ur oltárának szolgálatában és háládatos szívvel ajánlotta fél a Magasságbelinek aranymiséjét abban a templomban, ahol első szent miséjét, mint az Ur fiatal felkentje ötven évvel ezelőtt bemutatta. Az aranymisés áldozó papnak az ünnepélyes szent mise bemutatásánál honorárius diakónusok voltak Széchenyi Jenő és Grócz Béla kanonokok. Segédkeztek még : Makucz Ernő zárdái lelkész, szentszéki ülnök, Kreznerich György sarkadi, és Lin- denberger János dr. gyulai plébánosok. A jubiláns ünnepélyes aranymiséjét előkelő közönség hallgatta végig. Jelen volt ott Fetser Antal segédpüspök az egész káptalan élén, a kebelbeli papság és sokan a vidéki papok közül. A szent mise végén az egész káptalan élén Fetser Antal segédpüspök üdvözölte az aranymisés áldozópapot, aki fogadta még a kebelbeli papság tisztelgését és a gyulai egyházkerület papságának gratuláczióját, melyet Kreznerich György sarkadi plébános tolmácsolt. A tisztelgések után a jubiláns tiszteletére Fetser Antal segédpüspök a lakásán diszebédet adott. Jelenvoltak a diszebéden a vendéglátó házigazdán kívül : Széchenyi Jenő, Grócz Béla, dr. Bundala Mihály, Spett Gyula kanonokok, Gábrielly Lajos tb. kanonok, váradvelenczei plébános, dr. Székely István egyetemi tanár Budapestről, Imrik S. Zoltán várad- olaszii plébános, Kreznerich György sarkadi plébános, Makucz Ernő zárdalelkész, Mayer Antal püspöki titkár, Lindenberger János gyulai plébános, Serly Viktor, Szilágyi József actuárius, Fetser Antal püspök szülei, továbbá dr. Szolnok Jenő táblai jegyző és akit legelőbb kellett volna említeni, Kny Antal, a jubiláns aranymisés békési esperes-plébáDOs. A felköszöntések sorozatát maga a jubiláns Kny Antal kezdette meg, felköszöntőjében hálás szavakkal emlékezvén meg Szmrecsányi Pál megyés püspökről és Fetser Antal segédpüspökről, továbbá a békési plébánia nemeslelkü kegyuráról Wenckheim Frigyes gróf békési földbirtokosról és áldott szivü nejéről, Wenckheim Krisztina grófnéről, amely nemeslelkü család aranymiséje alkalmából a békési plébánia területéhez tartozó egy szegény róm. kath. fiú középiskolai továbbtanulására 10000 korona kegyes alapítványt tett. Fetser Antal segédpüspök szép szavakkal válaszolt a jubiláns hálás megemlékezésére és igazán gyönyörű szavakkal méltatta a gróf Wenckheim, Frigyes és neje Wenckheim Krisztina grófnőnek a jubiláns iránt abban megnyilatkozó tiszteletét és nagyrabecsülését, hogy épen ezt a gyönyörű alkalmat használták fel arra, hogy a szegény gyermekek iránt érző jólelkük sugalmára azok további előhaladása biztosítására oly szép alapítványt tettek. Élteti a nemeslelkü grófi családot és a jubiláns áldozópapot. Kreznerich György sarkadi plébános a gyulai esperesi kerület képviseletében köszöntötte fel a jubilánst. Majd felolvasta Szmrecsányi Pál dr. megyés püspöknek a jubilánshoz intézett leiratát, melyben a főpásztor elismerő szavakkal méltatja Kny Antalnak az egyházmegye szolgálatában 50 éven át szerzett érdemeit. Azután felolvasta a gróf Wenckheim család levelét, melyben az ünnepelt érdemeit méltatva maguk is tiszteletüket és üdvözletüket fejezik ki a jubiláns személye iránt. Ezután még számos tószt hangzott el és a vendégek még jó ideig a legkedélyesebb együttlét- ben töltötték el az időt Fetser püspök vendégszerető asztalánál. Impozáns módon adott kifejezést Békés község egész közönsége is valláskülömbség nélkül őszinte ragaszkodásának és becsülésének Kny Antal c. kanonok, esperes-plébános iránt ötven éves áldozárí jubileuma alkalmából. És aki ismeri Kny Antalt, a tiszteletnek eme megnyilvánulását egész természetesnek találja. A mindenki iránt egyaránt tanúsított nyájassága, mindenki iránt érző szive, páratlan jótékonysága nevét tiszteltté, becsültté tették nemcsak a katholikusok, hanem a másvallásuak előtt is. Hiveinek azalatt a 37 esztendő alatt, melyet Békésen töltött, igazi pásztora volt. Nemcsak lelkiekben, hanem anyagiakban is híveinek boldogulásán fáradozott. Nem volt szegény, aki tőle üres kézzel távozott Mosolyog a mennybolt, apró, fényes kis pontok gyulnak ki az égen.... a csillagok.... a balzsamos levegő mámora megrészegíti a lel-, két .... a tenger felől jövő éjji szél zsong . . . . zsong .... meg-megrázza a Cyprus lombjait... . s ők reszketve álmodnak egymás karjaiban a mennyországról .... II. Odahagyta pálmás hazáját s követte a festőt a fővárosba. Modellje lett és szeretője! Ha van keserűség az életben, úgy az övék nem volt élet. Hanem egy átálmodott tündérvilág .... egy véget nem érő rajongás, egy mámoros boldogság, melyhez az impulzust egymás szivében találták föl. A festő pedig igen közönséges ember volt. Vázlatai, tervei csinosak, kedvesek voltak ugyan, de hiányzott belőlők a produktiv elme zseniáli- tása, az az isteni ihlet, mely felemel, elkábit s magával ragad. Hiába fogott nagy, hatalmas mű komponálásához, halványak voltak a színek, hiányzott az öszhang s az alakjai érzéketlen bábuk, me- lyek nem fejeztek ki semmit .... semmit. Pedig a kortársai sokat vártak olaszországi utazásától. Hitték, hogy Rafael szelleme, zsenialitása nemesitőleg hat művészetére s ha nem is fest sixtini madonnákat, előkelő helyet vív ki kö zöttük. És csodálatos. Mióta visszatért Olaszországból, festményei bágyadtak, színtelenek, semmit mondók. Közönséges mázolás az egész. Vagy talán az az észbontó boldogság, mely nek szenvedélyétől izgatott tüzében emészti nap ról-napra életerejét, gyengévé teszi a lelket is ? Az égető csók, a forró ölelés, a féket nem ismerő mámor, megsemmisiti a művészi inspirá- cziót. Egy volt az óhaja, vágya, szenvedélye, egy volt a hite, czéija, Istene, az a fekete szemű parázs vérű olasz leány. Mit törődött a világgal, művészettel! Volt neki egy világa, mely ragyogóbb volt az év azúrjánál, volt egy oltára, hova nem imádkozni, de elkárhozni járt, volt egy ördöge, ki vonta- vonta le, egyre bejebb a gyönyör habjai közé. Mi gondja volt nek' arra, hogy feje fölöt keresztül ver már a hullám s lábai alatt tánczba kering az örvény tölcsére ? . . . És akkor már zülleni kezdett. Érezve gyengeségét. idegei bénulását, hozzáfogott a morfiumhoz, És lett szenvedélyes morfinista. Ez azután kegyelemdöfés volt. Marianne kezdé gyűlölni ezt az ideges, el- őllött embert. Pénzök sem volt, a festő úgyszólván másolásból tengette az életüket. Az olasz leánynak pedig nem volt elég a szenvedély világa. Még az ajaka szomjazott a kéjért, még az ő szemei csillogtak a belső tűz tői, az ideges láztól . . . És Marianne zúgolódni kezdett. Szemére lobban tja kedvesének gyengeségét, gyámoltalanságát. Ekkor döbbent meg először a festő. — Hát ez a mámoros élet nem őrökre tart, a hosszú, kéjes álomból elérkezett a felébredés pillanata. Pedig érzé, hogy a lelke összeforrt a Marianne leikével, hogy nála nélkül nincs élet, hogy rajta kivül nincs vágy . . . óhaj ! Majd beleőrült a gondolatba is, hogy ne az övé.legyen a leány mámoros csókja, forró szenvedélye . . . . Kétségbeesett erővel fogott a munkához.... Hiába! Gyenge volt a lelke, az ereje s a hatalmas, bűvölő Vénuszból egy szemérmes szüzet teremtett. Kinevették vele .... Egy szép holdvilágos éjjel Marianne megszökött Thury főhadnagygyal. III. .... Az elzüllött emberben feltámadt az inspirált lelkek teremtő zsenije. Agyát egy soha nem érzett forróság szállta meg, idegeit egy lázas inger. Érzé, hogy megőrül, ha nem varázsolja vásznára szerelmét. Iszonyú fájdalma ecsetet adott kezébe s mohón, lázasan, szenvedélyesen dolgozott müvén. Nem telt bele pár hét, készen állott a festmény. Hogy ingerel annak a bachansnőnek minden vonása; mennyi tűz, mennyi láng, mennyi szenvedély a szemekben, mennyi energia a plasztikusan domborodó idomokban. Hogy gyújt az a kép! .... Ilyet nem alkotott manapság művész, a mámoros szerelmet még ily zsenialitással nem id'a vissza a vászon! A bachans nő karcsú termetét, csak a keble alatt tartja össze egy gyémántköves selyem öv. A karja, a válla, a keble fedetlen. Egy alak, amelyet csodálhat, egy arcz, melyért rajonghat, egy szem, melynek villogó tüzébe beleőrülhet a szemlélő .... A tárlaton egyébről sem beszéltek, mint a bachansnőről, melynek Marianna czimet adott a szerző. Az ismeretlen piktor lánglelkü művész lett. Keresték a szerzőt. Hol a szerző? Az inspirált művész, az isteni elme? És találtak egy szomorú, elzüllött, minden komoly munkára képtelen alakot, kit a morfium már teljesen tönkre tett. Szive minden vágyát, rajongását, szerelmét, keserű csalódását abba a hideg vászonba temette .... IV. A tárlaton a Marianne kép előtt könnyez az igazi Marianne .... a modell.
