Békés, 1907. (39. évfolyam, 1-52. szám)

1907-08-18 / 33. szám

6 BÉKÉS 1907. augusztus 18. Tarka képek. A czigány-ügy a mult heti »Nyil Tér« közle­mény folytán, akárcsak a múltkori párbaj ügy, igen szépen kifejlődött. Egész halom irás áll rendelkezé­semre, válogathatok benne, hogy melyiket közöljem. Az elsőség most természetesen a nemes ellenfélé, aki a versenyen nem jelent meg, de azért legyözött- nek nem tekinti magát, mert a meg nem jelenéselőtt a következő levelet irta az »egyik« nemes ellenfélnek : Válasz egy kihívó levélre. Tóth László gyulai czimbalmos egy olyan hangon tartott levelet irt hozzám folyó hó 8-áról keltezve, hogy arra válaszolni alig tartanám érde­mesnek, ha abban nem lenne az ismeretes czigány virtusról szó, hogy kihív czimbalmon való pár viaskodásra. Jó, nem bánom, szívesebben tettem volna ugyan, ha jobb Ízlésűnek Ítélhetem meg levele után, de megteszem igy is, arra gondolok, hogy nem érti jobban. Csak a feltételeket szabom meg másként mint ahogyan ő azt kívánja. Ilyen viaskodáshoz illik a szép keret is és ezért az »Otthon-kávéház« helyett az Erkel színkört, vagy pedig a pavilion termét jelölöm meg. Ide azután eljöhet a nagy­érdemű közönség, mérsékelt belépti dij mellett és a befelyó teljes bevételt bármilyen nemes intéz­mény jótékony czéljaira juttatjuk. Bíróul, aki igazságos, pártatlan Ítéletet hoz kettőnk czimbalom-játéka között, ide hozatunk más nagyobb városból elismert czigány czimbalmost, akinek költségeit fizeti közülünk az, aki gyengébb­nek bizonyult. Tessék igy határozni és akkor a nagyérdemű közönséget falragaszok utján meghívjuk a mi mér­kőzésünkre. Gyulán, 1907. aug. 9. Tisztelettel Károlyi Sándor, czimbalmos. Időközben aztán »Felvilágosító sorok« is jelen­tek meg, amelyekből izzadva olvastuk, hogy a Körözs nincs befagyva, s hogy ma este 8 órakor lesz meg­tartva az Oszudszky-féle kerthelyiségben a czirnba- lom verseny, amelyen ezúttal a »másik« ellenfél fog megjelenni. Talán legjobb lenne a múlt vasárnapi s a mai versenyt összekötni s akik a múlt vasárnap az »Ott- hon«-ban voltak azok menjenek ki a vasúti vendég­lőbe s hallgassák meg a másik »czimbalom művészt« is, s jövő vasárnap jöjjenek össze talán a »Király«- ban s döntsék el, hogy ki volt a győztes. Vagy ezt a sok korcsmázást a műértő közönség nem ^yőzi ? Nem hinném, ebben a nagy melegben minden vasár­nap jól esik a spriczerezés, plane ha ingyen muzsi­kát is hallgathat az ember, mert mint utólag ki­nyilatkoztatták az ellenfelek, pénzt a verseny tartama alatt nem fogadnak el. Az affért különben Tóth Laczi gentlemannhoz illően magára nézve befejezettnek tekinti, amint az alábbi egy *-os nyilttérből kitűnik : Nyilt-tér.*) Nagyérdemű Közönség ! Ismeretes a »Békés« folyó hó 11-én megjelent száma, melynek Nyilt-téri rovata Károlyi Sándor ide vándorolt czimbalmost azon kifejezésért, melyet Rácz Tóni I-ső zenekar vezetőnek tett, hogy az összes gyulai czigánymk nem tudnak semmit, czimbalom versenyre hívtam. Folyó hó 11-én este 9 órakor megjelentem, de ő a versenytől távol maradt, holott őt folyó hó 8-án levélileg fölszólítottam a versenyre. Folyó hó 13-án röpiratot bocsájtott ki, melyben személyemet mindenféle illetlen dolgokkal támadja, és most folyó hó 18-ára az Oszudszky-féle kerthelyi­ségbe hiv versenyre ? hát kedves kartárs látszik, : hogy ön kevés versenyeu vett részt, mert versenyt 1 nem kerthelyiségben, sötétben szoktak tartani, hanem ■ világos teremben. Azért hívtam önt az Otthon-kávé- házba versenyre, mert önnek ott van az állandó i tartózkodási helye, igy biztosra vettem, hogy meg ; fog jelenni, de látom a bátorsága inába szállót, és i i versenyre nem mert megjelenni. A jelenlevő nagy i közönség távol maradásáért legyőzöttnek tekintette, 1 melynek bizonyítására csatolom tekintetes dr. Major ' Simon ügyvéd úr nyilatkozatát, miért is ezen dön­téssel teljesen megvagyok elégedve, további semmi­féle versengésre nem tartom érdemesnek. A versenyen megjelenő n. é. közönségnek hálás köszönetemet fejezem ki és vagyok alázatos szolgája Gyula, 1097. augusztus 18-án. Tóth Laczi, czimbalmos. Ezek után természetesen kénytelenek vagyunk közölni dr. Major Simon úrnak is a levelét, amely a következőleg szól : • Tekintetes Tóth László úrnak Helyben. Jelen soraimmal bizonyítom, hogy a »Békés« nyiltterében hirdetett czimbalom-verseny meghall­gatása és elbírálása végett f. hó 11-én este az Otthon-kávéházban fölkérése folytán megjelentem. Ellenfele Károlyi Sándor ott meg nem jelent s a versenyt önnel föl nem vette. — Az illető magatartásából az következtethető, hogy szájhős- ködni mer, ám a versenyt önnel fölvenni nem volt bátorsága. Művészi színvonalon álló játékát élveztem, ami kárpótolt a verseny elmaradásáért. Tisztelője Dr. Major Simon. A magunk részéről egyébként nem avatkozunk — az affairba, csupán annak kijelentésére szorítko­zunk, hogy most már a mi részünkről is az ügyet be­fejezettnek nyilvánítjuk, s legfeljebb olyan nyilatko­zatot vagyunk hajlandók közölni, amelyben vagy az »egyik« vagy a »másik« ellenfél, vagy mind a ketten közösen beismerik, hogy magukat legyőzöttnek tekin­tik s békességben játszanak tovább egyik az »Ott- hon«-ban, másik a »Vadász«-ban. Színészeink is jövő vasárnapon és nem szomba­ton játszanak először az Erkel-szinkörben. Az előle- ges színházi jelentés szerint az igazgatóság, miután a jutalom-játékok is ebben a szezonban lesznek meg­tartva, csupán 20 előadásra 'hirdet bérletet, úgy azonban, habár ez nincs is kifejezetten megr a jelen­tésben, hogy bérelni lehet most is 10 páros, s 10 páratlan előadásra is. Félreértések kikerülése végett közöljük ezt a nagyérdemű bérlő közönséggel. A félreértések kikerülése végett emlékezzünk meg arról a hírről is, amit a »Szeghalom-Vidéki Hírlap« múlt vasárnapi számában olvastunk, mely szerint Novak Kamill gyulai törvényszéki elnök szep­tember elsejével nyugdíjba megy, a király ez alka­lommal a Lipótrend nagy keresztjével fogja kitüntetni s az uj elnök Liszy Viktor főügyészhelyettes lesz. 9!S az az érdekes, hogy a Szeghalom-Vidéki Hírlap ezen jól értesültségének komoly alapja van, de csak meg­közelítőleg, mégis kiváncsiak vagyunk, hogy ezen apodictikus állításait konnan vette ? Csak nincs talán egyenes távirati összeköttetésben az Őfelsége személye körüli minisztériummal s az igazságügyi miniszteri­mai vagy pláne a kabinetirodával ? Vagy igen — akkor gratulálunk a sárréti sajtónak előkelő vidéki levelezőihez. Egyéb újságot azonban még a Szeghalom-Vi­déki Hírlapból sem sikerült megtudnom. (ss—ó.) Közgazdaság. Zerkovitz Rezsőnek, a Gyulavidéki helyi ér­dekű vasút igazgató főmérnökének Gyuláról való távozásáról Írnak az aradi és békécsabai laptársaink. Az Arad Hegyalji vasút ugyanis Zerkoviczot üzeme vezetésére igen előnyös ajánlat mellett hivta meg Utóbbi ténynek valódiságáról nekünk is van tudo­másunk ; reméljük azonban, hogy azesetben, ami nemcsak óhajtandó, de erősen valószínű is, tudni illik, hogy a Gyulavidéki vasút Simonyifalván túl egyrészről Seprősig, másrészről a lapunk múlt heti első czikkében közölt módok valamelyikével Apátin Barakonyon keresztül, Ökrösig kiépül, a mi vasu- tunk i8 olyan helyzetbe jut, hogy Zerkovitz igaz­gató mérnöknek jogos igényeit kifogja elégíteni, amely esetben Zerkovitz Rudolf, immár országosan elösmert jeles kvalitásait, továbbra is az ő kiváló buzgalma s szakértelme szerint létesített és kibő­vülő Gyulavidéki vasút javára fogja értékesíteni. A békósszentandrási füzfatelep. Bókésszent- andrás község képviselőtestülete a háziipar elő­mozdítása czéljából nemes fűzfavesszők nagybani tenyésztését határozta el s állami támogatás iránt fordult a földmivelésügyi miniszterhez. A földrni- velésügyi miniszter most az alispánhoz érkezett le­iratában arról értesíti a községet, hogy hajlandó a füzfatelep czéljaira holdankint 50 — 50,000 darab nemes fűzdugványt s a telepforgatásra pedig 100 korona segélyt adni azzal a kikötéssel, hogy a község még ez év folyamán 60 czentimóter mély­ségre feltöreti a füzfatelepet. Az „Alföldi első gazdasági vasút“ igazgatósá­gának kérelmére a kereskedelmi minister a Kovács­háza — Békéscsaba közraktári vonal „Géza“ megállóhelyétől Orosházáig vezetendő keskenyvá- gányu helyiérdekű vasút közigazgatási bejárását elrendelte s a bejárás vezetésével Szűcs Andor miniszteri titkárt bizta meg s a bejárás határidejéül augusztus hó 22-ét tűzvén ki Orosháza községhá­zától kiindulva. Közigazgatási bejárás. A kereskedelmi minisz­ter az orosháza-hódmezőváeárhelyi, orosháza-tót- komlósi és tótkomlós-makói törvényhatósági út­szakaszoknak közuttá leendő kiépítését megelőző helyszíni közigazgatási bejárást a folyó évi szept. hó 6, 7 és 9-ik napjaira tűzte ki, s a tárgyalások vezetésével Púm József kir. műszaki főtanácsost bizta meg. Dobozon keskenyvágányu helyiérdekű motoros vasút létesítése iránt mozgalom indult meg a köz­ségi képviselőtestület kebelében. Szabó Mihály ref. lelkész községi képviselő indítványozta ugyanis, hogy a Kettős Körözsön most létesülő vashid aként épitessék, hegy a kocsi s gyalogközlekedésen kívül egy lételitendő vasút vágányai is elhelyezhetők legyenek rajta. A képviselő testület Aszalay Gyula 8 H. Fekete Lajos biró elnöklete alatt küldöttséget küldött ki Lukács Endre járási főszolgabíró s Ambrus Sándor alispánhoz, hogy a hídnak ily módon tör­ténő felépítése, továbbá a motoros vasútnak létesi- iése érdekében az Első gazdasági alföldi vasútnál közbenjárni sziveskeejók. A doboziak nem is egy de három irányban óhajtanák a motorosvasutat, ugyanis Almásy Dénes gróf sarkadi, továbbá Wenckhejm. Frigyes gróf tarhosi uradalmáig és természetesen Dobozról Békéscsabáig. A képviselő testületnek ugyanezen közgyűlésén Marcsek György másodjegyző indítványára Dobozon a heti vásároknak állatvásá­rokkal való kibővítésének engedélyezését is kérel­mezik. Közigazgatási bejárás. A kereskedelmi mi­niszter Hódmezővásárhely törvényhatósági joggal felruházott város közönségének előterjesztett ké­relmére Tótkomlóstól Hódmezővásárhelyig vezetendő keskenyvágányu helyiérdekű vasút közigazgatási be­járását elrendelte s a bejárás vezetésével dr. Dezsöffy Aurél miniszteri titkárt bizta meg, az eljárás meg­kezdésének idejéül folyó év augusztus hó 27-ik napját, ös8zejöveteli helyül pedig Tótkomlós község községházát tűzve ki. Erdőőri szakvizsgák. A földmivelésügyi mi­niszter leirata szerint az erdoőri szakvizsgák folyó évi október hó 21-én és következő napokon Buda­pesten, Pozsonyban, Beszterezebányán, Miskolczonr Kassán, Mármarosszigeten, Kolozsvárt, Brassóban, Nagyszebenben,- Temesvárott, Pécsett és Szombat­helyen, a vadőri vizsgák pedig az erdőőri szak- izsgákkal kapcsolatosan Budapesten, Pozsonyban, Szombathelyen és Kolozsvárt fognak megtartatni. A vizsgára jelentkezőknek folyamodványaikat—hi­teles bizonyítványokkal együtt, — folyó évi szep­tember hó 30-ig ahhoz a kir. erdőfelügyelőhöz kell benyujtaniok, akinek székhelyén a vizsgát tenni kívánják. Heti piacz. Gyula, augusztus hó 9-érr. A budapesti árutőzsdén gabonanemüekben a hét folyamán igen gyenge forgalom mellett az árak alig változtak. Heti piaczunkon a folyton tartó sürgős me­zei munkák miatt a kínálat még mindig csekély, volt, eladatott: Búza (uj) . . . 20---------2P60 Ár pa (uj) . 12'40—12 80 Zab . . / . 13-40—13 60 Tengeri . . . 12-40—12 60

Next

/
Oldalképek
Tartalom