Békés, 1907. (39. évfolyam, 1-52. szám)
1907-08-18 / 33. szám
2 BÉKÉS 1907. augusztus 18. termőföld elégtelen volta, hanem az, hogy a töld hozadéka nincsen arányban a földterület mennyiségével. Messze mögötte marad nemcsak más országok hasontalaju, hanem a magyarországi és főleg az alföldinél ha- sonlithatlanul rosszabb talajú földek hozadé- kánál is. Eme tételnek igazságát egyáltalán nem dönti meg ama körülmény, hogy népünk közül egyesek sok földet képesek szerezni. Az úgynevezett «földéhség» nagyon egész ségtelen irányban van népünkben kifejlődve. Földéhségét ugyanis nem az okszerű gadál- kodás melletti nagyobb jövedelemre való törekvés, hanem a több és több föld szerzése képes csak csillapítani és kielégíteni. És akik több és több földet szereznek, számba sem vehető csekély kivételtől eltekintve, ennek nem okszerű gazdálkodásuk, hanem túlnyomó esetben a kulturális követelmények iránt való teljes érzéketlenség mellett a koplalás határáig terjedő fösvénységük és zsugoriságuk az alapja és magyarázata. Az életből merített számtalan példával tudnánk bebizonyítani, hogy akik földműveseink közül az örökölt részhez sok földet tudnak szerezni, úgy gazdálkodnak, hogy az, az okszerű mezőgazdasági munkának valóságos gúnya s arczulcsapása. A nép »földszerző« részének zöménél a földvásárlás csak a földéhség kifolyása ; egyesek a maguk kedvtelése szerint ilyeténképen «boldogulnak» is, de nemzet- gazdasági szempontból véve a közérdeknek ebből nemcsak hogy nincs előnye, vagy haszna, ellenkezőleg: a fenti értelemben kielégített földéhség és a vele járó lelketlen és tunya gazdálkodási módszer egyik főté- nyezője mezőgazdaságunk válságának és eme válságból származó agrárszociális bajoknak és veszedelmeknek. A remetei parczellázásnak korszakalkotó jelentőségét tehát abban találjuk, hogy a nemzetgazdasági s szociális szempontból egyaránt káros és veszedelmessé fajult föld- éhség elé emberöltőkön át leküzdhetlen akadályt gördít és ez akadály az, ami egyik legfőbb biztositéka a külterjes mezőgazdasági rendszerrel való szakítás mellett, a belterjes gazdálkodásra való kényszerű átmeneteinek. Kétségtelen dolog azonban, hogy a fenti értelemben statuált korlátozás, bár nélkülözhet- len alapfeltétele, de önmagában véve még nem teljes biztosítéka is a belterjes gazdálkodásnak, ami úgy a nemes grófnőnek, mint mindazoknak, akik az ügy érdekében buzgólkodtak, szemeink előtt lebegett, amidőn a remetei par- czellázás feltételeit formuláztuk. Ereztük ugyanis, hogy amidőn mintegy hadat üzenünk az immár tarthatatlanná váló egyoldalú magtermelésnek és bár elsősorban saját érdekükben, mintegy rákényszeritjük a több föld szerzés jogának megvonása által a remetei zselléreket, a bár több és észszerű munkával járó, de hasonlitbatlanul nagyobb jövedelmet is adó belterjes gazdálkodásra, akkor az adott kényszerhelyzeten kívül gondoskodnunk kell ama feltételekről is, amelyek a belterjes gazdálkodásra való átmeneteit lehetővé teszik és azt biztosítják. Eme feltételek legfőbbike, mindenesetre pedig kiindulási pontja: az öntözés. Az öntözés, melynek lehetővé tétele folyóvizeink részben sekély vize, részben szerencsésnek épen nem mondható szabályozási módszere után, általánosságban véve a legsúlyosabb, a legtöbb helyen pedig a vele járó óriási költség miatt csaknem a lehetetlenséggel járó óriási probléma. A remetei föld árendási részénél azonban ez a probléma nemcsak hogy nem lehetetlen, hanem szerencsére még csak nem is súlyos, sőt a két folyó : a Fehér- és Fekete- Körözsök közvetlen mentén terülvén el, oly könnyen oldható meg, mint aminő könnyedén és aminő műszaki nehézségek nélkül talán sehol az alföld bármely részében. Mint lapunk múlt heti számában megírtuk, Molnár István miniszteri tanácsos két hét előtt behatóan megszemlélte a remetei földet és azt kerti művelés alá minden tekintetben alkalmasnak és előnyösnek nyilvánította. A hivatalos szemle alkalmával társaságában levő Szarvassy Arzén műszaki tanácsos, a folyammérnöki hivatal főnökének műszaki véleménye szerint nemcsak az Árendásban levő 30 holdnyi minta zöldségtelepnek, hanem az egész Árendásnak öntözését lehetővé tenné s teljesen biztosítaná a Felcete- Körözsön létesítendő duzzasztó, mely utóbbinak költségeit is tetemesen apasztaná, ha az a folyón most készülő vashid munkálataival kapcsolatba hozva épülne. Rendkívüli előny, — mondhatni döntő körülmény aFekete- Körözsöu létesítendő duzzasztóra nézve az is, — hogy ennek a foly ónak vize még eddig nincs öntözési czélra igénybe véve 8 igy vizjogi szempontból sincs legkisebb akadály, hogy a Fekete-Körözs vize az Árendás öntözésére használtassák fel. Utóbbi előny, ha nem is esnék el teljesen, de rendkívül összezsugorodnék a Fehér-Köröz8nél, amelynek vize a Poiree féle duzzasztó révén az Élővizcsator- nát táplálja s a csabai rétet is öntözi, tehát annyira le van foglalva s igénybe véve, hogy az Árendásnak öntözését nem biztosítaná. Az elégséges viz pedig tudvalevőleg az öntözésnek egyik elengedhetlen feltétele s az, a Fekete- Körözsnél, megfelelő duzzasztó létesítése révén ez idő szerint a legcsekélyebb vízállás mellett is bőségesen biztosítva volna. Az öntözés, a remetei földvásárlás és a parczellázás ösmert feltételeinek megállapításánál nemcsak kombináczióba vétetett, hanem egyik indoka is volt a vételi jogügyletnek. Maga a 30 holdnyi mintazöldségtelep kihasitása sem önczél, hanem egyik eszköze annak, hogy mintája legyen és útmutatással szolgáljon az uj tulajdonos zselléreknek, hogyan gazdálkodjanak és hogyan boldogulhat nak földjeiken akkor, amidőn ahhoz több földet nem szerezhetnek, de okszerű gazdálkodás mellett nincs is szükségük, hogy szerezzenek. Rendszeres öntözés mellett okszerű szőlő- s miután a parczellák mesgyéit a föld- mi velésügyi miniszter által ajándékozott gyümölcsfákkal kell beültetni, okszerű gyümölcs- termelés is lehetővé válik a p'arczellázott földeken; egyszóval az öntözés, — amelynek kiindulási pontja s főfeltétele a Fekete-Körözs felhasználatlan vizének medrében lótesitendő duzzasztó, paradicsomot varázsolna a fel- parczellázott Árendásból; — paradicsomot, amely valóságos mintája lenne az egész Alföldnek. hogyan kell gazdálkodni, hogyan lehet három holdas kis birtokon is boldogulni, hogyan válik a parczellázás koldsbot és átok helyett a szegény zsellér embernek is áldásává. Az öntözés, az öntözés révén kerti gazdálkodás, az igy keletkező tömeges produk- czió s eme tömeges produkcziónak értékesítése lebegett szemünk előtt akkor, amidőn konzervgyárnak alkalmas területet hasítottunk ki a vásárolt főidből. Alig pár esztendő kérdése ugyanis, hogy az Árendásban produkált termesztményeket, a konjunktúrákhoz képest részint eredeti, részint feldolgozott minőségben, mint tömegárúkat értékesíthetjük, nemcsak helyben, hanem messze földön, sőt a világpiaczon is. Ez a perspektíva pedig nem délibáb, nem ábránd, hanem a reális szükséglettel, a reális élettel számitó valóság. A földmive'ósügyi miniszter — és annak ez ügyben közreműködött összes szakközegei — elismeréssel és hálával ösmerjük el róluk, a remetei parczellázási eszme felvetése alkalmával felösmerték annak, az országban eddigelé történt parczellázásokkal szemben való kivételes, sőt eddigelé páratlanul álló nagy jelentőségét. De nemcsak elismerték, hanam eddig is olyan támogatásban részesítették, mint tudtunkkal egyetlen parczellázási műveletet sem. Az öntözés kérdése a parczellázás befejeztével immár aktuálissá vált és elérkezett az ideje annak, hogy Gyula városa az öntözés lehetővé tétele s biztosítása czéljá- ból a további lépéseket megtegye, nevezetesen a fekete-körözsi duzzasztónak lehetőleg a remetei uj vashid műszaki munkálatai kapcsán államköltségen való ‘létesítését sürgősen kérelmezze. Nincs kétségünk, sőt jogosult reményünk van rá, hogy a magas kormány a duzzasztó létesítéséhez fűződő s a körülmények folytán a szűk helyi keretből kimagasló országos érdeket tekintve, annak fontossága következtében, nem fog eme kérelem elől elzárkózni s azt bizonyára teljesíteni fogja. A vármegye közgyűlése. — Augusztus 17. — Tegnap délelőtt 10 órakor volt a vármegye rendkívüli közgyűlése Ambrus Sándor alispán elnöklete alatt, a melyen jelen voltak a következők: Ambrus Sándor, Kiss László. Moldoványi János, Zöldy Géza dr., Yangyel Endre dr., Körös Lajos, üd Schriffert József, Follmann János dr. Schmidt József, Popovics M. Aurél, Lukács Endre, Papp Sándor, Korossy László, ifj. Kraszkó Mihály, Lipták L. Pál, Szabó Emil, Dombi Lajos, Martos József dr., Stojanovits Szilárd dr., Sál József, Per- szina Alfréd, Kiss István, Harza Ferencz, Antalóczy Nándor, Lovich Ödön dr. Szikes György, Sinszky Ferencz. A közgyűlés összehívását Gyula városnak a benedeki földvételi ügye tette szükségessé, ugyanis a városnak a folyó hó 31-ig kell gondoskodnia 105,000 korona kölcsön felvételéről, hogy a benedeki föld vételárát véglegesen rendezhesse. Ambrus Sándor alispán pont 10 órakor a jelenvoltak üdvözlése mellett megnyitván a gyűlést bejelentette, hogy a m. kir. belügyministernek a vármegye közönségéhez intézett leirata szerint ő felsége dr. Fábry Sándor főispánt ezen állásától saját kérelmére buzgó szolgálatainak elismerése mellett felmentette (A miniszteri leiratot egész terjedelmében lapuuk más helyén közöljük.) Ezután áttért a közgyűlés a tárgysorozatba felvett ügyek letárgyalására. Három nap múlva érkezett meg a seeitség, A karaván, a légió leölve: a tüaregeknek se hire, se hamva. A milliókat érő kincsekkel együtt eltűntek. Csak hatunkban volt még élet. Kettő azok közül is még aznap meghalt. Amint levették rólam a tuareget, nagyot lélegzettem. Hívták az orvost. Amint az hides vizzel meglocsolt s a kőgolyöt fejemről eltávolította, felültem. Az orvos visszahőkölt. Nem azt kérdezte : hogy érzi magát ? hanem : miféle szerzet vagyok. Mikor mondtam hogy magyar, csak a kezével legyintett: — így már igen . . . Más fáju embernek fele is sok volna. Később még hozzá tette: — Maguknál, kanász és csikós nép, az ilyen verekedés mindennapi ugy-e ? De hiába mondtam, hogy mi egyes kultur dolgokban nemcsak hogy versenyezünk a fran- cziával, de előtte állunk . . . Csak hagymázos beszédnek vette. Két hónap alatt felgyógyultam s kieresz tettek a kolombecsai kórházból. S mivel úgy vélekedtek az orvosok, hogy meglékelt s cel- luiddal foldozott koponyám az afrikai hőséget nem állja ki — kiszuperáltak. 250 frankot adtak útiköltségre . .. meg egy vitézségi érmet az opsitom mellé. Ezzel az ösz- szeggel Pozsonyig jutottam. Onnan Pápára, majd Aradra, egy kis nemzeti költsönnel . . .* — De csakhogy itthon vagyok! — sóhajtod egy nagyot a mi legionerünk. Eli.
