Békés, 1907. (39. évfolyam, 1-52. szám)

1907-07-28 / 30. szám

XXXIX. évfolyam. Gyula, 1907. julius 28. 30-ik szám. Előfizetési árak: Egész évre _ _ 10 K — f Fé l évre— _ _ _ 5 K — I Évnegyedre______ 2 K 50 f Hi rdetési díj előre fizetendő. Nyilttér sora 20 fillér. TÁRSADALMI ES KÖZGAZDÁSZ ATI HETILAP Szerkesztőség és kiadóhivatal 1 Gyulán, Templom-tér, Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közle­mények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Egyes szám ára 20 fillér. FELELŐS SZERKESZTŐ: KÓHN DÁVID Megjelenik minden vasárnap. A kötögyár építkezései. A kötőgyár rohamos fejlődésének meg­felelően újra építkezik. Ez építkezésnek áldo­zatul esett e naponkban városunk egyik leg­régibb, nagyemlékű épülete, a gyulai kir. törvényszék régi helyisége, mely most már végleg le lett rombolva, hogy helyet adjon annak az uj emeletes gyárépületnek, melyet a részvénytársaság körülbelül 120.000 korona költséggel N. Szabados József helybeli vállal­kozóval még- ez ősz folyamán felépittet. Habár igénytelen külsejű volt, mégis alig volt Békésvármegyében oly középület, melyet annyi ember ismert s melyben vár­megyénk lakossága közül annyian megfordul­tak volna, mint ebben az alacsony, szürke kis háztömbben, melyben több mint félszáza­don át állott Themis istenasszony oltára, mig 8 évvel ezelőtt át nem költöztették sugárúti új, fényes palotájába. De ez a sok változáson átment s most végképpen letűnő régi épület nemcsak azért érdemli meg leromboltatása napjaiban kegye- letes megemlékezésünket, mert hosszú időkön át városunknak a vármegyeháza mellett leg­fontosabb középülete volt, hanem azért is, mert egyik döntő faktora volt megyénk leg­nagyobb gyári vállalatának az »Első Gyulai Kötött és Szövött Iparárúgyár Részvénytár­saság« alapításának. Az ember nem hinné, hogy mi minden­féle véletlennek kell találkoznia, hogy nálunk Magyarországban, de különösen a vidéken, uj iparvállalat létesüljön. Nem akarunk itt a részletekbe bocsátkozni, de annyit ez alka­lommal mégis elmondunk, hogy az 1900. év nyarán, mikor e gjár alapitói már minden egyébbel rendben voltak, tisztán és kizárólag attól tették függővé a gyulai kötőgyár ala- pitását, ha olcsó áron meg tudják szerezni a törvényszék régi épületét, mert arra gondolni sem lehetett, hogy a 100.000 koronában megállapított s csak nehezen összehozott szerény alaptőkének befizetésre tervezett fele­részéből mindjárt kezdetben modern gyár­épület építtessék. Sokan ugyan nagy hibának tartották és tartják még ma is és sokszor szemrehányá­sokat is tesznek az alapítóknak, hogy ez a gyár a város közepén létesült s nem valahol kint a széleken ; de azok nem mérlegelik, hogy ez a vállalat, tekintve akkori gyenge anyagi erőforrásait, csak úgy létesülhetett, ha vagy ingyen, vagy legalább is nagyon olcsó áron jut megfelelő épülethez s miután más, a kezdetnek megfelelő s egyszersmind a kezdet gyenge erőihez mért olcsó épület kapható nem volt, mert a város az akkori­ban üresen álló huszárlaktanyát nemcsak ol­csón, de semmi áron átengedni nem akarta, nem maradt egyéb választás, mint vagy le­mondani a gyárnak Gyulán való alapításáról, vagy megragadni azt a jó és egyetlen alkal­mat, melyet a törvényszék eladása nyújtott. Nézetünk szerint különben nem is oly nagy baj az, hogy ez a gyártelep a város közepén létesült, mert az, hogy napjában 5—6-szor néhány perczen át füstöl a kémény s ugyan­annyiszor, de csak néhány másodperczig sípol a síp, igazán csak szüklátkörü kisvárosi filisz- terek gyerekes nyügösködésének képezheti tárgyát. Sokkal fontosabb körülmény egyes emberek idegeskedésénél, úgy egészségügyi, mint közerkölcsösségi szempontból az, hogy az a 400—500 munkás, ki a gyárban dol­gozik, a város minden részéből jó úton, szá­raz lábbal, nagy kerülő nélkül, úgyszólván a nagyközönség erkölcsi ellenőrzése mellett el­érhesse a telepet, melyről éppen központi fek­vése miatt délben minden munkás hazamehet családi körébe nyugodtan ebédelni s némileg szórakozva pihenni. A régi törvényszék abban az időben oly elhanyagolt, rozoga állapotban volt, hogy a »Békésmegyei Casinon« kívül más reflektán- sok, mint a kötőgyár alapitói, nem voltak. Reisner Emanuel előzőleg ugyan tett a vár­megyének 8000 forintos ajánlatot s hajlan­dónak látszott esetleg tovább is menni, de mikor értesült róla, hogy gyári czélokra akar­ják megvenni, visszalépett. A békésmegyei kaszinó akkori igazgatója azonban nem hagyta magát kapaczitálni. Hiába hívták fel figyel­mét arra, hogy ez az épület ilyen állapotban kaszinói czélokra nem használható s hiába igyekeztek őt meggyőzni arról, hogy a ka­szinó sohasem lesz abban a helyzetben, hogy összehozzon annyi pénzt, amennyi szükséges a megfelelő átalakításokra; miután a várme­gyének az eladással megbízott kiküldöttei, s mások is biztatták, erősen Hezitált s felverte a vételárat 9700 írtra. Miután a gyáralapí­tók megbízottai: Weisz Mór, Czinczár Adolf és e sorok Írója csak 9000 írtig szóló fel­hatalmazással bírtak, már-már úgylátszott, hogy a kaszinóé lesz az épület s vele együtt az a kétes dicsőség, hogy egy alakuló ma­gyar iparvállalatot már csirájában megfojtott. De egy utolsó elhatározással a kötőgyár ala- pitóbizottságának kiküldöttei mégegyszer rá­ígértek 100 frtot s a kötőgyár meg volt alapitva. TÁHOIA, lcvelelr. in. „Mind életunt, elszánt, meg kalandvágyó emberek, kiket, vagy a sors csapása, vagy a vérük hajt oda. Annak, ki felcsapott s az 500 frank vétel­árt eltette, öt esztendeig kötelező a szolgálat ; öt esztendőre adta el magát. Ez idő alatt, fel­tétlenül kell engedelmeskednie —minden körül­mények között. Napi lénung másfél frank egy közembernek, a koszt elég jó és nagy adag, melyhez naponta egy liter bor jár. Diszlépést, komplikált fegyverforgatásokat nem — csak terepismét, lőgyakorlatokat taní­tanak s tartanak. Én háromszor voltam nagy ütközetben. Az elsőt s az utolsót — melynek megszabadulásom köszönhetem — majd elmondom. Sok mindenen mentem keresztül e két dá­tum közé ékelt 31 hónap alatt; ha jegyzeteim nem tanúskodnának róla, talán magam is két­ségbe vonnám idővel azokat. Közöttünk I9 magyar volt. A nyomorúság testvérekké tett bennünket . . . Ha pihenő na­pokon összejöttünk . . . hány sóhaj szált észak felé ! ? Megremegtünk arra a gondolatra : „Ha egyszer még . . .“ De aztán évek múlva mind fásultabb, fásultabb lasz a lélek, beletörődik a változhatatlanba. Csak úgy eleinte, az első hónapokban je­lentkezik sűrűn a szökés vágya, mikor még a lehetlenben is hisz a kétségbeesett; de mikor az első tüzpróbán, a vérkeresztelőn túl esik, mint egy akaratnélküli £gép, tesz s megy a parancs után. Mert a szökés szinte lehetetlen. Ezredik­nek ha sikerül. Szilágyi Béla pécsi hadapród iskolai tanár mikor Siámba mentünk, a hajó korlátján átve­tette magát a Verestengerbe; utá.na lőttek; (Nem a közemberek, mert ők a kordonon belül vannak, hanem az őrmesterek) nem találták. — Több esetet nem is tudok, pedig 31 hónap alatt százan meg százan megpróbálták ; az én fejem­ben is ezerszer fordult meg a szabadulás utáni vágy s erre alapított és kieszelt terv . . . De lehetetlen. Ott áll elrettentőnek a számtalan példa : a vadak, a vadállatok általi halál . . . Legjobb esetben a légió keríti kézre — akkor meg a kérlelhetetlen főbe lövés. Hét kilométert nyeregben, utána hét kilo­métert az öszvér mellett futva tesz a legioner. Bal keze csuklója oda van lánczolva az öszvér nyereghez, melyen társa ül. Ha kimerül, vagy ha beteg lesz útközben ... egyszerűen leveszik derekáról a tölténytáskáját, kiszakítják kezeiből a puskát., . ami nem köny- nyü dolog, mert tudatában az elkövetkezendők­nek végső erejét összeszedve görcsösen ragasz­kodik hozzá — az élethez; de hiába, a nyers erő s a parancs győz — ott hagyják. Rimán- kodhat, esdekelhet összetett kézzel ; — Te is ember vagy, segíts ! Az ujoncz tétováz, segítségére menne, de a fegyelem nem engedi ... a többi, azok az elfásult lelkű emberek legfőlebb viczczelődnek vele: — Jó falat leszel öreg valamelyik hiénának! — Eőjjetek agyon ! — Drága a golyó 1 S aztán kimerültén, vagy kínjában ver­gődve ott marad. A többit elvégzik a két s négylábú bestiák, vagy a könyörületes számum. Egyszer-egyszer két, háromszáz tevéből álló karavánt kisér, egyik állomásról a másikra, a légió egy-egy ezrede . . . Ott a pihentek fel­váltják s a karavánt azok kisérik tovább; ők meg egy napi pihenő után dolgoznak, építenek telepeket, váracsokat . . . mindaddig, mig újabb parancs nem érkezik az elvonulásra, karaván kiséretre . . . vagy meg nem támadják őket. Pihenő napon nem parancsol senki a légió- nemek. Végig fekszik a sátor, vagy a barokk alatt; jöhet tiszt, bármilyen rangú, meg sem mozdul. A legnagyobb szigort, ha az a szabályokon alapszik, megadással tűri a legioner; de ha igaz­ságtalanul bántják, ha élelmét, különösen borát kapzsiságból elvonja egyik, vagy másik fölebb* való ... a legközelebbi utón összevesznek, s aztán mintegy parancsszóra ezer puska dörren ; utánna fegyver a vállra, s szónélkül menetelnek tovább. A többi tisztek — ugy-e azt kérdik ? — mintha mi sem történt volna . . . örülnek, hogy ép bőrrel mehetnek ! Eli. Ija.p'um.ls: mai száma S oldal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom