Békés, 1907. (39. évfolyam, 1-52. szám)
1907-07-07 / 27. szám
6 BÉKÉS 1907. julius 7. még valósággal nem foglalta el hivatalát, nem tartózkodik hívei között, a vasárnapi bankett után is visszautazott régi paroohiájára. Merénylő borbély Mintegy másfél év óta veszélyezteti egy alkoholista, állandóan részeg borbély- mester, H. K. Békésen vendégeinek testiépségét. A deliriumban levő mestertől emiatt vendégeinek nagy része elpártolt. A nála alkalmazásban volt Schmitz Mihály önálló üzletet nyitott s ezelőtt 2 hónappal ő hozzá mentek át az előbbi üzlet vendégei. Azóta állandóan ellenséges magatartást tanu- sitott volt segédjével szemben, mert őt okozta anyagi tönkretétele miatt. Gyakran hangoztatta, hogy megbosszulja magát rajta. Múlt szombaton délután aztán megjelent Schmitz üzletében H. K. Valami közöttük vitás betegsególyző dijakra vonatkozólag felelt, de nem akart vele szóbaállani. Erre H. elővette revolverét és két lépésnyi távolságról Schmitzre sütötte. A revolver azonban szerencsére csütörtököt mondott, mert két kilőtt töltény is volt benne. Erre futásnak eredt a merénylő, mire többen üldözőbe vették. Futás közben eldobta revolverét. Elfogták s a rendőrségnél kihallgatták. Azt mondta, hogy csak ráijeszteni akart iparostársára. Kihallgatás után szabadon bocsátották, de azután is hangoztatta, hogy megfogja ismételni szándékát. Az ügyészség megindította ellene az eljárást szándékos emberölés kísérlete és életveszélyes fenyegetés miatt. Vlzbefult. Pénteken délelőtt Békésen Balogh István 6 éves László nevű fia libát őrzött egy hasonkoru társával a Körös partján. A libák átúsztak a túlsó partra, mire a sekély vízben a fiuk átgázoltak s visszaterelték azokat. Visszafelé jövet mélyebb vizre akadtak, melyből Balogh László nem birt kimenekülni, belefuladt a vízbe, segítség hiányában. Röviddel azután egy arra járó iparos ember kihúzta a hullát. Halálozás. A békésbánáti ev. ref. egyházmegyének fájdalmas vesztesége van, Virágos Sándor, lippai ref. lelkész folyó hó 5-én életének 3i-ik, lelkészkedésének 8-ik évében, Gyulán a közkórház ban súlyos szenvedés után meghalt. A nagy tehetségű és jeles képzettségű ifjú lelkész halálát neje, édesanyja, kiterjedt rokonság, lelkósztársai s hívei szívből fájlalják. Holttestét Gyuláról Szentesre szállították, hol ma délután temetik el. Legyen áldott emlékezete! A legkedveltebb arczszépitő, mely joggal viseli a felülmulhatatlanság jelzőjét, kétségtelenül a hires Földes-féle Margit-créme, mely valóban meghódította a világ hölgyközönségét, urak is használják, mert teljesen ártalmatlan, a bőr mindennemű tisztátlanságát, szeplőt, pattanást, mitessert stb. néhány nap alatt eltávolítja és az arczot üdévé, fiatallá varázsolja. Nemcsak az arczbőrt, hanem a nyak, váll és kéz fehérítésére, finomítására is használják. Hölgyeink elragadtatással szólnak bámulatos hatásáról. Nagy tégely 2, kicsi 1 kor. Kapható minden gyógyszertárban, de óvakodni kell az utánzatoktól. Postán küldi az egyedüli készítő Gutori Földes Kelemen gyógyszerész Arad. A csecsemők bélhurutját korlátozzuk, ha Ku feke-fóle gyermeklisztet teszünk a tehéntejbe, mivelhogy az evvel a gyermekliszttel kevert tej ke- vésbbé erjed meg, mint maga a tehéntej, pedig ilyen erjedés okozza a bólhurutot. Az anyatejhez képest a tehéntej kevésbbé emészthető, mert a csecsemő gyomrában nagyobb gomolyokban alszik meg. Ellenben ha Kufeke-féle gyermeklisztet keverünk a tejbe, finom pelyhekben alszik meg, úgy, hogy könnyebben emészthetővé válik. Ennélfogva a gyér mekeknek nem zavarodik meg az emésztésük, jobban gyarapszanak s az oly gyakori betegségektől megmenekülnek. A természeti szépségek panorámája. A közeli bihari havasok egyik kies völgykatlanában, — melynek vidéke gyönyörű természeti szépségeivel a szemlélőben örökké feledhetetlen bájos emléket Lágy, — van egy vadregényes hely. A ritka szépségű fenyvesek árnyában még a legforróbb időszakban is, a nap bármely részében kellemes, hüs menedéket talál a természet iránt rajongó épugy, mint az a ki üde friss jó egészségére csak egy kicsit is hajlandó áldozni. Itt a szomszédban fekszik ez a szépséges panoráma, ez a csodálatos olcsó üdülő hely: Biharfüred. Aki ismeri soha el nem felejti, aki nem ismeri menjen el, örökkön megemlegeti. A fürdő rendkívüli olcsóságánál fogva az idén már nagy látogatottságnak örvend. A nyaralókon, villákon kivül a svájczi stylben emelt épületekben 2 K-ért alkalmas jó szobátés kényelmes ellátást, a vendéglőben jutányos áron Ízletes étkezést kaphatni. A csodás kirándulási helyeken kivül van tennis, hangversenyek, állandó zenekar, az összes hírlapok, tekepálya stb. Az igazán mérsékelt árakkal szemben tehát regényes szórakozást is nyújt e nyári üdülő hely, melynek forrásvizei, a kristály tiszta patakvizek és hegyi források s látványosság számba menő vízesései híresek. Biharfüred széltől védett pormentes kiimája a légzést, anyagcserét, vérkeringést fokozza, a test hőmérsékét szabályozza, az izomzat tevékenységét emeli, az étvágyat, az emésztést fokozza, az álmatlanságot, izzadást megszünteti, az arcznak üde szint, a szervezetnek ruganyosságot, erőt ad, azt páratlanul edzi, szóval első rendű klimatikus gyógyhely. Az elő saison junius 15-től julius 1-ig a fősaison julius 1-től augusztus 31-ig, az utolsó saison szeptember hó 1-tól szeptember hó 15-ig tart. Részletes felvilágositászal és prospektussal szívesen szolgál Magyari György fürdő gondnok, Biharfüreden, u. p. Budurásza. A szünidő alatt pótvizsgára előkészít, kezdőket gimnáziumi tárgyakban bevezet egy főgimnáziumi tanuló. Czim a kiadóhivatalban. I KA LOGE ft Brázay sós borszesz FOGKRÉM a\e6JQBB ★ ★ 111 16-40 Irodalom és művészet. Az e rovatban közlött müvek kaphatók Dobay iános könyvkereskedésében Gyulán, hol minden külföldi és hazai lapra előfizetések is elfogadtatnak. A Nap. A fővárosi zsurnalisztika valóságos szeDzácziója a Nap, mely ma az országban legfüggetlenebb, legszókimondóbb, legnépszerűbb és legelterjedtebb ellenzéki napilap. A Nap a közönség rajongó szeretetétől kisérve, egy csapásra hódította meg a sziveket. Minden száma kész meglepetés és szenzáczió. A Nap független, érdekes, tartalmas és teljes krónikása a napnak, s minden más lap mellőzésével már a kora reggeli órákban kapja kézhez a vidéki olvasó. A Nap felelős szerkeztője: Braun Sándor. Politikai czikkeinek legnagyobb ré szét Lengyel Zoltán, a magyar ellenzék e fényes nevű alakja Írja. Irodalmi főmunkatársa Bródy Sándor. Belső dolgozótársai: Ábrányi Emil, Bródy Sándor, Csolnoky Viktar, Erdély Jenő, Feld Aurél, Gábor Andor, Hacsak Géza, dr. Hajdú Miklós, segédszerkesztő, Holló Márton, dr. Kalmár Antal, Kemény Simon, Lengyel Zoltán, Nádas Sándor, Pásztor Árpád, Székely Miklós. Szabolcs Bálint, Szép Ernő. Ez a névsor — élén Bra^n Sándor szerkesztővel, — kész programm. Hangban, tartalomban, formákbau, színekben és elevenségben uj ez az újság. Valósággal zászlóvivője a Nap a magyar függetlenségi törekvéseknek és úgy politikai, mint újságírói sikerei óriási tényezővé tették. A Nap hasábjain tükröződik a leghívebben a magyar közönség érzelemvilága. Külön szenzácziója, hogy a leg korábban megjelenő újság a legolsóbb is. Egy szám ára 4 fillér (2 kr.), előfizetési ára egész évre 16 kor., félévre 8 kor., negyedévre 4 kor., egy hóra 1 kor. 49 fillér. Az érdeklődőknek a Nap kiadó- hivatalata (Budapest, VIII., Rökk Szilárd-utcza 9.) készséggel küld mutatványszámot. Fidibusz. Ötlet és vidámság köszöntött be a „Fidibusz“ czimü uj fővárosi élczlappal, mely csupa vidámság, elmésség, ragyogó jókedv, pajkos gúny. Képei és rajzai is nagyszerűek. Minden pénteken délben már kézhez kapja a vidéki olvasó is. A „Fidibusz“^ a fényes tehetségű Heltai Jenő szerkeszti ; főmunkatársai : Ambrus Zoltán és Molnár Ferencz, ez a két brilliáns talentum. Karikatúrái javát Linek Lajos, Vgsztróczy Manó, Paulini Béla, Feiks, Vadász, Erdey, Oláh, Sülő, Csukássy, Kober, Kondor, ezek a kitűnő festőművészek rajzolják. A lap állandó munkatársainak sora is fényes : Ábrányi Emil, Her- czeg Ferencz, Ignotus, Erdély Jenő, Pásztor Árpád, Hajdú Miklós, Kemény Simon, Nádas Sándor. A „Fidibusz“ legalább 16 oldal terjedelemben a legolcsóbb óiczlap. — Mesésen olcsó! Előfizetési ára: egy évre 7 korona, fél évre 3 korona, negyedévre l korona 50 fillér, egy hónapra 50 fillér. Egy szám ára (5 krajczár) 10 fillér. Mutatványszámot készséggel küld a „Fidibusz“ kiadóhivatala (Budapest, Rökk Szilárd-utcza 9. szám.) Tarka képek. Búcsúzik a szinlaposztó, azaz a művészgárda itt hagy bennünket. Elmennek más vidékre, amely kevésbé unalmas és vagy melegebb, vagy hidegebb. Simon Mariska Riminibe készül s már kész is van az úti kosztümje. Erősen verbuvál partnereket csak azért, hogy legyen kivel kopkázni. Többen ki akarnak rándulni Oroszországba, Vank tata szervezi a kirándulást, csak attól félnek az utitársak, hogy az elutazás előtt Vank ur el talál menni az újvárosi — körbe, megkóstolja a — családi bort s akkor csak augusztus 24-én lelik meg a vasúti vendéglőben* a mikor már kezdődik az uj szezon. Mert az idén úgy vagyunk mint a gólya, akinek két hazát adott végzete, nekünk meg két szezont adott Somogyi. Szegény Somogyi, bizony ő sem gondolta volna, hogy Gyulán a színházon kivül a kórházra is szüksége lesz, ahol már tiz nap óta ápolják. Igaz, hogy csak gyöngélkedik, semmi komolyabb baja nincs, de betegeskedni oly kellemetlen lehet, különösen egy színigazgatónak, akinek különben is any- nyiféle gondja van. Bizony unalmas lesz Gyulán élni, ha még színház sem lesz. A népkertben eddig legalább volt egy állandó asztaltársaság, amelyet E. Kovács Mariska hozott és tartott össze az ő szeretetreméltó s lebilincselő modorával, amely asztaltársaságnak tagjai voltak Erdélyinén kivül a férje és Mariska a leánya, a Tóth pár, Tábori Frida, Lányi Edith, Simon Mariska, Beregi Sándor és a művész barátok. Ez az asztaltársaság volt a szolidság netovábbja, még csak egy kétértelmű szót sem volt szabad mondani az asztalnál, mert rögtön felhuzó- dott a közelben lévő fára alkalmazott táblácska, amelynek egyik oldalára az volt Írva: »Csak finoman*, s ha az illetőnek ez sem használt s ráduplázott a mondottakra, a második figyelmeztetés már egész határozottsággal leintette, akár csak a horvátokról lett volna szó, mert a tábla másik oldalán ez volt olvasható: »Kussl« Az asztaltársaság soha éjfélnél tovább együtt nem maradt, de ha akart volna sem maradhatott, mert T. Pogány Jankának, ha látta, hogy Lexi kezd belemelegedni a — maradásba, rögtön megfájdult a feje (különben is sokat fáj szegénynek a feje 1) s nincs olyan udvarias férj, aki, ha a feleségének a feje fáj, tovább mulátni tudna. S igy aztán nem is volt szükség órára, mert ha az asztaltársaság kedves Jankája panaszkodni kezdett a fejére, rögtön tudta mindenki az asztalnál, hogy 11 óra elmúlt. És azért Jankát szerette mindegyik, különösen a kolleganők, mert ha a pinczér késedel- meskedett, (ami a népkertben gyakran megtörténik), kiment maga a konyhába s utána nézett, hogy készül e már a rántott csirke, saláta, szóval ki mit rendelt. E. Kovács Mariskával ketten vetekednek abban, hogy minél kellemesebbé tegyék az asztal- társaság tagjainak az együttlétét s a titkárné, aki nemcsak kiváló drámai művésznő, hanem a konyhaművészet terén is elsőrangú, egyszer olyan finoman készített tejfeles babfőzelékkel lepte meg az egész asztaltársaságot, hogy, — bocsánat a kitételért, — még most is mindegyik tagja az asztaltársaságnak nyalja utána a száját. Ez az asztaltársaság bizonyára megmarad a jövő szezonra is. *