Békés, 1907. (39. évfolyam, 1-52. szám)
1907-07-07 / 27. szám
4 BÉKÉS 1907. julius 7. mondás kérdésében illetékes döntés mindezideig nem történt. Az állandó választmány, minden való- szinüség szerint julius 13-án szombaton délelőtt 9 órakor fog ülésezni rendes helyén : a vármegyeház kisebb tanácskozási termében. A vármegyei tisztviselők a vasúti kocsi osztály használata tekintetében mindaddig olyan értelemben voltak beosztva, hogy a VII. fizetési osztálytól a XI fizetési osztályig levők hivatalos kiutazásaik alkalmával vasúti utazásoknál a II. kocsi osztályt vehessék igénybe a belügyi kormány az állami tisztviselőknél fenálló hasonló szabályzat mintájára most legutóbb elrendelte, hogy mindazon vármegyei tisztviselők a kikk a VII. fizetési osztályba sorozott állást foglalnak el, jövőre hivatalos utasaiknál vasúton és gőzhajón az I. kocsiosztályt vehetik igénybe. Ezzel a rendelettel a vármegyei főjegyző, főorvos, főügyész, árvaszéki elnök vannak érdekelve. Békésvármegye közkórházi bizottsága folyó hó 5-ik napján d. u. 3 órakor Ambrus Sándor alispán elnöklete alatt ülést tartott, mely alkalommal a közkórház kibővítésével kapcsolatos kérdéseket tárgyalta. A bizottság a kórház igazgatójának e tárgyban szerkesztett jelentését áttanulmányozván, kimondotta, hogy mielőtta az építkezésre vonatkozólag véglegesen megállapodna, a gyulai kir. állam- épitészeti hivatalt felhívja, miszerint a tervbe vett építkezések, átalakítások és lebontásokról részletes és mindenre kiterjedő terveket és költségvetéseket készítsen s ebbeli munkálatait a bizottsághoz sürgősen terjessze be. A belügyminiszter különben a közkórház 1908. évi költségelőirányzatát jelentéktelen változtatásokkal jóváhagyta. Törölte ugyanis a közkórház belgyógyászati főorvosának lakbértöbbletét, továbbá az ápolók és szolgák jutalmazására előirányzott 200 koronát. Ellenben engedélyezte az elmegyógyintézeti főorvos 400 korona személyi pótlékát és a kórházi alkalmazottak fizetés emelését. A napi ápolási dijak összege az idei 1 korona 74 fillérrel szemben 1908. évben 1 kor. 76 fillér lesz. Bekésvármegye központi választmánya folyó hó 2-án d. u. 3 órakor Ambrus Sándor alispán elnöklete alatt ülést tanott. — Az ülés egyedüli tárgya volt az 1908. évi ideiglenes országgyűlési kópviselőválasztói névjegyzékek ellen beadott fel- szóllalások és észrevételek elbírálása. A központi választmány 7 felszóllalásnak helyt adott, 3 fel- szóllalást azonban elutasított s elrendelte egyszers mind. hogy a névjegyzékek a tett észrevételeknek megfelelően helyesbítessenek. A választók számát ennélfogva községenként az alábbi kimutatásban tüntetjük fel azzal a megjegyzéssel, hogy a zárjel közötti szám az idei választók számát mutatja. A választók száma az orosházi választókerületben : Orosháza 1544 (1508), Tótkomlós 423 (410), Gádoros 121 (117), Öcsöd 639 (672), Újkígyós 207 (214), Csorvás 171 (162), Nagyszénás 164 (162), Gyulavári 147 (150), Pusztaföldvár 305 (295), Bókés- szentandrás 515 (494), Szentetornya 379 (369) és Kétegyháza 235 (236 ) A folyó évben ennélfogva az orosházi választókerületben van 4848 választó, 1908. évben pedig lesz 4912 választó. A gyomai választókerületben a választók száma a folyó évben 4745, jövőre pedig lesz 4807. A választók száma községenként: Gyoma 684 (688), Endröd 807 (798), Mezőberény 962 (991), Szeghalom 524(460), Körös- ladány 375 (386), Köröstarcsa 313 (298), Füzesgyar mat 359 (359), Vésztő 277 (285), Kondoros 335 (296), Doboz 171 (184). Gyula város központi választmánya folyó hó 5-én, dr. Lovich Ödön elnöklete alatt tartott ülésén állapította meg az 1908. évi országgyűlési képviselő választók névjegyzékét. Jövő évre felvétetett 1698 szavazó, a folyó évi 1654 szavazóval szemben, szaporodott tehát a szavazók száma 44-el. A Gyula városi tisztviselők nyugdíjügye. A képviselőtestület tudvalevőleg még a múlt évben kimondotta, miszerint a városi tiszti nyugdíjintézményt megszünteti és a tisztviselők által eddig befizetett hozzájárulási összegeket köztük befizetéseik arányában felosztja, mert a nyugdíjalap nem elégséges a bekövetkező összes nyugdíjigények kielégítésére. A törvényhatóság a városnak ezt a határozatát megsemmisítette s utasította a várost, hogy a nyugdíj szabályrendeletét a nyugdíjigények kielégítésének biztosítását czélzó rendelkezések felvételével megfelelően módosítsa. Ebben az ügyben a város képviseletében dr. Berényi Armin feleb- bezése, továbbá Dutkay Béla s Kocsis Károly és társai felebbezései folytán most döntött a belügyminiszter végérvényesen, helybenhagyván a törvényhatósági bizottság határozatát, melynek most már a város tartozik eleget tenni. A belügyminiszter rendelete a következőkép szól: 52026/1907.—III. A vármegye törvényhatósági bizottságának 1906-ik évi november hó 29-én tartott közgyűlésében 764. szám alatt hozott határozatát, amelylyel a Gyula város képviselőtestülete által a városi tiszti nyugdíjintézmény megszüntetése és a nyugdíjalap felosztása iránt hozott 208/1906. számú közgyűlési határozat megsemmisítésével a városi nyugdi jszabályrendelet megfelelő pótlását rendelte el, Dutkay Béla polgármester, Kocsis Károly és társai, továbbá Gyula város képviselőtestületének megbízásából dr. Berényi Ármin ügyvéd részéről előterjesztett felebbezések folytán felülbírálván, azt a felebbezések elutasításával ezennel helybenhagyom. A felterjesztett iratokat további eljárás végett ide zártan visszaküldöm. Budapesten, 1907. évi junius hó 24. Andrássy, s. k. lljabb megyei alapítvány, özv. báró Wodianer Albertné szül. Aczél Zsófia a boldogult férje által Gyomán alapított „Wodiáner-árvaház“ czéljaira egy, újabb 10000 koronás megyei alapítványt tett „Wo diáner árvaház kiegészítő alapja“ czimen. A nemes szívű bárónő ezen újabb áldozatkészsége magában hordja a hálát s elismerést s nem szorul dicséretre. Az alapítvány elfogadása tárgyában a folyó hó 15. tartandó rendkívüli megyegyülésen fognak határozni. Árlejtező bizottsági ülés. A békési főszolgabírói lakásnál tervbe vett építkezésre beérkezett árlejtések elbírálása czéljából az árlejtező bizottság tegnap tartotta ülését a vármegyeház kistermében. A bizottsághoz beérkezett összesen 5 ajánlat. Ezek közül két ajánlat 5 százalék, egy ajánlat 2 százalék árengedményt tett. Az árlejtés eredménye szerint a vállalatot Braun János gyulai kőművesmester és társa nyerték 9 százalék árengedmónynyel. Kinevezések. A pénzügyminiszter Szentmiklóssy György cs. és kir. főhadnagyot Békéscsabára pénzügyőri biztossá nevezte ki. Máday László békéscsabai pénzügyőri biztost pedig szolgálati érdekből Rózsahegyre áthelyezte. Bodor Virgil szeghalmi adótiszt ugyanily minőségben a kolozsvári adóhivatalhoz, az ö helyére pedig Végli János kapós vári adótiszt helyeztetett át. A kereskedelemügyi miniszter Sztraka Kálmán békési állami kosárfonó iskolai ösztöndíjas előmunkást jelenlegi állomáshelyén segédművezetővé nevezte ki a XI. fizetési osztály 3. fokozatába. Dr. Fábry Sándor főispánnak távozásáról Békés község képviselőtestülete júniusi közgyűlésében megemlékezvén, Szathmári Gábor elsőjegyző indítványára fájdalmasan vette tudomásul a megye éléről való eltávozását s érdemeit jegyzőkönyvében örökítette meg és erről a főispánt jegyzőkönyvi kivonatban értesítette. Névváltoztatások. A belügyminiszter kiskorú Kóhn Jenő orosházi lakosnak Kemóny-re, kiskorú Rosenczweig Imre gyulai lakosnak Rostás-ra. kiskorú Lőwi Mihály és Imre békési lakosoknak Ladá- nyi-ra és kiskorú Fischbein Aladár körösladányi lakosnak Faragóra, Reznik Arner orosházi lakos és kiskorú László, Julianna, - Béla és Zsigmond nevű gyermekei vezetéknevüknek Révai-va, Hegyes János tótkomlósi lakos vezetéknevének Vajdá-ra, Kása Bálint öcsödi lakos saját, valamint kiskorú Sándor, Bálint és Mária gyermekei vez3téknevük- nek Kálmán-ra változtatását megengedte. Az ujkigyósi plébános szentszéki bíró. Tar- kányi Pétert, az ujkigyósi parochia érdemekben gazdag plébánosát díszes kitüntetés érte, a mennyiben a nagyváradi róm. kath. püspök szentszéki ülnökké nevezte ki. A szanatórium szennyvizének levezetése tárgyában a vármegye közigazgatási bizottsága legutóbb akként határozott, hogy ideiglenesen megengedte, miszerint a szauatórium szennyvizei megfelelőig fertőtlenítve a Fekete-Körözsbe vezettessenek be. A közigazgatási bizottság ezen határozata ellen Békés község elöljárósága felebbezéssel ólt s igy az ügy mihamarább a földmivelósügyi miniszterhez fog kerülni, a ki végső fokon lesz hivatva a kérdésben dönteni. Alapszabály jóváhagyás. A kereskedelemügyi miniszter a békéscsabai kereskedők egyesületének módosított alapszabályait, a belügyminiszter pedig a füzesgyarmati ifjúsági önképzö-kör alapszabályait jóváhagyta. A gyulai építő iparosok sztrájkjában változás nem állott be, a munkába állott iparosok dolgoznak s mint értesülünk a józanabb belátással és gondolkodással bírók naponta nagyobb és nagyobb tért hódítanak a vehemensebb elemek között s nem sokára remélhetjük a munkaadók és munkások közt a teljes egyetértés helyreállását. Zay Lajos győzelme. Nem először adtunk hirt lapunkban városunk fiának Zay Lajos egyetemi hallgatónak a sport és a gyorsírás terén elért sikereiről. Csak nem régiben nyerte meg Budapesten Magyarország összes főiskoláinak sulydobó bajnokságát s most újabb győzelméről szólanak a szegedi és fővárosi lapok. Zay Lajos ugyanis a múlt héten Szegeden lefolyt nemzetközi gyorsírói kongresszus alkalmával tartott s külföldi versenyzők rósztvétele folytán általános érdeklődéssel kisért nagyszabású gyorsírói verseny alkalmával első győztesnek került ki, megnyervóu a perczenként 270 — 300 szótagos versenyen a 200 koronás versenydijat. Zay Lajos, ki jelenleg az országgyűlés egyik legfiatalabb gyorsírója, ezzel az ország legjobb gyorsírói közé került és győzelméhez őszintén gratulálunk. Nyári mulatság. A gyulai kereskedő ifjak nyári mulatságai régi idő óta a legfényesebb anyagi és erkölcsi eredményeket produkálják. Híven a jó szokáshoz, az idén sem akarnak hátramaradni s julius 14-én, mint a betonreklamok és plakátok hirdetik^ cabaret előadással egybekötött nyári mulatságot rendeznek. A mulatság sikeréről s az előadás prog- rammjának változatos és élvezetes voltáról ki ne lenne már előre is meggyőződve, a ki a kereskedő ifjak eddigi mulatságain részt vett. Anyagilag, erkölcsileg fényes sikerű lesz ez a kerti ünnepély, melyre jövő számunkban még visszatérünk. Talált tárgyak Az elmúlt héten az Erkel Ferenez színkörben egy esernyő és egy legyező találtatott, igazolt tulajdonosa a rendőrkapitányságnál átveheti. Házasság. Kaisch Gyula üveges iparos junius 29-én kötött házasságot Hirt Krisztinával. Rekviem. Boldogult Plank Alajos nyug. tanító lelkiüdvéért a rekviem a gyulai róm. kath. főtemplomban folyó hó 9-én reggel 7 órakor, és nem mint a gyászlapban tévesen nyomtatva van 9 órakor, fog megtartatni. Halálozás- Az Újvároson meghalt a legöregebb ember K. Kiss János, aki majdnem 100 évet ért meg, mert 97 éves volt. A mathuzsálemi kort ért aggastyánt ma délután temetik. Az aratás megyénkben kezdetét vette s hétfő óta a vontatók és a keresztek egész légiója borítja már a földeket; az aratás azonban csak is a szikes és a magasabb fekvésű homokföldeken történik, réti földeken a búzát csak e hót folyamán, mélyebb fekvésű szurok földeken, igy például a gyulai oláh- réten csak e hót végén fogják vághatni. Ami a termés kilátásokat illeti, mert még mindig csak kilátásokról lehet szó s nem eredményről, annyi megállapítható, hogy a búza a tavasz rósz kilátásához képest tetemesen javult ugyan, de junius végén és julius első napjaiban újra lényegesen romlott. Megrontotta a köd, de különösen megrontotta a junius 29-ikén beállott nagy hőség, amely a hót első két napján ismétlődött és a szél daczára megszorította a buzaszemet. Különösen tetemes kár van az orosházi, békéscsabai s szarvasi járásokban, Gyulán pedig a sióréti s pejréti dűlőkben. Búzát illetőleg a még múlt héten középtermésnek jelzett kilátás mindezek folytán a legkedvezőbb körülmények között is »gyengeközéppé« zsugorodik le. — Különben igen sok függ a küszöbön álló hét időjárásától is, mert — mint fenebb említettük — a