Békés, 1907. (39. évfolyam, 1-52. szám)

1907-06-02 / 22. szám

1907. junius 2. _________________________ a képviselőtestület és tanács élén dr. Lovich Ödön helyettes polgármester, a plébánián pedig a megyei papság üdvözölte. Az üdvözletek után tisztelgések voltak; ezekről, úgyszintén a bérmálásról lapunk jövő számában. A József főherczeg szanatórium — mint öröm­mel jelezhetjük — immár teljesen készen van. Utolsó nagyobb szabású művelete, a sokáig vajúdott szenny­víz levezető csatorna tegnap teljesen befejeztetett, ugyanígy a gép, vízvezetéki munkálatok is. Való­ságos örömnapja volt az intézetnek, amikor a ha­talmas motorok elsőt zakatoltak és nyilvánvalóvá lön, hogy a szanatórium magasztosan humánus mű­ködését vtgre-valahára megkezdheti. És miután az üzembe helyezésnek utolsó akadálya is elhárult, a szanatórium első betegeinek felvétele folyó hó 5-én, szerdán fog megtörténni. Még ez idő szerint meg nem határozható papon, de valószínűleg junius közepe táján lesz az ünnepélyes megnyitás és azzal kapcsolatban a József főherczeg szanatórium egye­sület országos közgyűlése is; úgy az ünnepélyes megnyitáson, mint a közgyűlésen a központ és a vidéki bizottságok vezetői nagy számban fognak megjelenni s a Lukács György nevét, ügybuzgal­mát halhatatlanitó szanatórium felavatása városunk­nak nagyjelentőségű örömuapja lészen. Fejérváry Coelestin kitüntetése. Ő felsége a király, Fejérváry Coelesztin bókésmegyei földbir­tokosnőt, a közjótékonyság terén szerzett érdemei elismeréséül az Erzsébet renddel tüntette ki. Kinevezés. A pénzügyminiszter Wallner György gyulai díjtalan pénzügyi számgyakornokot az aranyos- maróthi pénzügyigazgatóság melle rendelt szám­vevőséghez ideiglenes minőségű díjas számgyakor­nokká nevezte ki. A közigazgatasi bizottság junius havi rendes ülését folyó hó 10-én tartja meg. Űrnapját szokott kegyelettel ünnepelte meg városunk róm. kath. közönsége. Az időjárás — hűvös, borongás de száraz nap lévén — fölötte kedvezett a processiónak, amelyben ezren felüli számban vettek a hívek részt. A honvédség díszben vonult ki s sikerűit sortüzekkel tisztelgett Urfel- mutatásakor. Az ünnepi beszédet Kovács Márton lelkész tartotta, magasröptű szép egyházi szónok­latban méltatva az ünnep jelentőségét. Békésvármegye főispáni széke. Amióta dr. Fábry Sándor az arad-csanádi vasutak vezérigaz­gatói állására megválasztatott, fővárosi s vidéki lap­társaink kifogyhatatlanok az uj főispánra vonatkozó kombinácziókban, annak daczára, hogy dr. Fábry Sándor főispáni tisztétől még nincsen, s előrelátha­tólag még hetek múlva sem lesz felmentve. Mi, a magunk részéről nem kolportáltuk a sokféle kom- binácziót, tudtuk róluk, hogy mindenik csupán alap nélküli haugulatkeltós számba ment, anélkül, hogy bármelyiknek a legkisebb tényleges alapja lett volna. Illetékes körökben ugyanis, — mint határozott tudo­másunk van róla — a főispáni szék /betöltésével egy­általában nem foglalkoztak még és a lapokban szárny- rakeltett híresztelések valamennyije meg is csáfol- tatott. Amennyiben most mégis megemlékezünk a főispáni állás betöltéséről, ezt C3ak azért cselekesz- szük, mert erre vonatkozólag az első komoly ak- cziókisérlet, nem ugyan a kompetens belügyminisz­ter részéről, hanem a vármegye területéről tétetik meg. A békósmegyei függetleuségi párt választmá­nya ugyanis elhatározta, hogy a belügyminisztertől, ha nemis meghatározott valakit, hanem egyén meg­nevezése nélkül minden körülmények között oly férfiúnak kinevezését kéri, aki pártállására nézve a függetlenségi elvek hive. E czélból a megyei füg­getlenségi párt nevében Szalay József alelnök és dr. Pándi István főjegyző felhívást bocsátott ki, mely­ben a megyebeli függetlenségi országgyűlési kép­viselőkön kívül nagyobb számú küldöttséget toboroz a fővárosba ily irányú óhaja előterjesztésére. A kül­döttség folyó hó 3-án éjjeli vonattal utazik Buda­pestre s kedden délelőtt jelenik meg a belügymi­niszternél s ugyanily czélból a függetlenségi párt- állásu minisztereknél és az országos függetlenségi pártkörben is. A képviselőtestület május 25-én délután dr. Lovich Ödön helyettes polgármester elnöklósével BÉKÉS rendkívüli közgyűlést tartott, amelyben a hajóséri telekkönyvezetlen házak átírását megengedő hatá­rozatot hozott. Ez alkalommal ugyanis a határozat a jelenlevők csekély számára való tekintet nél ül volt már meghozható. Mókán János és társa ugyan­csak ily irányú kérelme azonban a junius 10-ikére kitűzött közgyűlésre volt halasztandó, A gyulai kir. pénzügyigazgatóság értesítette a város közönségét, hogy a miniszter a betíedeki mezőgazdasági szeszgyár iránti kérvényt ez alkalommal elutasította, mi egye­lőre tudomásul vétetett ugyan, de egyben kimond­ták azt is, hogy a város ez irányú kérvényét, — amelynek teljesítésére komolyabb akczió esetében kilátások vannak — legközelebb megfogja újítani. Titz István volt városi képviselő felebbezett a ta­nácsnak ama határozata ellen, amellyel az általa jogtalanul elszállított trágya ellenértékéül 90 korona lefizetésére köteleztetett. Titz ugyanis csupán 20 koronát ajánlott fel, a képviselőtestület azonban felebbezését elutasította. A városi kisbiráknak fize­tésemelés iránti kérelmük szintén elutasittatott; Ugyanúgy Lindenberger István mértékhitelesítőnek ily irányú kérvénye is. Hosszas és szenvedélyes vitát keltett a belügyminiszternek Dutkay Béla pol­gármester nyugdíjaztatása kérdésében kelt és la­punkban már jelzett értesítése, mely szerint a bel­ügyminiszter és a közigazgatási bizottság között az ügy elbírálásának illetékességére nézve hatásköri összeütközés merült fel, amely kontroversia elbírá­lása a minisztertanáos elé fog utaltatni. A közgyű­lés Névery Albert indítványára dr. Bucskó Koriolán főjegyző, dr. Berényi Ármin, Névery Albert, K. SchrifFert József és Ravai Gáborból álló küldött­séggel keresi fel a belügyminisztert, az ügynek el­bírálását sürgetendő. A Magyar Leszámítoló Bank­nak megkeresésére a benedeki uradalmi föld vétel­árának a fővárosban leendő elszámolására dr. Bucskó Koriolán, dr. Márkus Mihály és Stern László kül­dettek ki. Az alsó-fehér-körösi ármentesitő társulat má­jus 29-én tartotta Haan Béla társulati alelnök el­nöklete alatt tavaszi rendes közgyűlését. A köz­gyűlésen jelen voltak : Ondrus Cyrill, dr. Szegedi Kálmán, Hoffmann Hihály, dr. Láng Frigyes, dr. Lovich Ödön, dr, Bucskó Koriolán, Molnár Albert, Korosy László, K. Nagy Gábor, Szathmáry Gábor, Ászalay Gyula, H. Fekete Lajos, Hegedűs . Gyula, Z. Nagy Ferencz, Maki Ardeleán Demeter, Szalay József, Kliment Z. János, Kocziszki Mihály, Marvai Mihály, Endrész András, Biró Pál, Csőke István, Csőke Péter, Demkó György, Exner Ferencz, Fá­bián Ferencz, Fábián Lajos, Gyarmati Sándor, Kukla Ferencz, N. Kukla István, Ludvig Mihály, Monori Mihály, Ravai Gábor, Ád. Schriffert József. Sebestyén Mihály, Yidó János és Zsigmond György érdekeltségi tagok, továbbá Szarvassy Arzén mű­szaki tanácsos, ministeri megbizott, Katona Béla kir. kultur főmérnök, Erkel János társ. ig.-főmér- nök, Künzl Ernő szakasz mérnök és Misley Elemér pénztáros. A napirend tárgyalása előtt a közgyűlés nevében Haan Béla alelnök általános éljenzés mel­lett üdvözölte Szarvassy Arzén miniszteri megbí­zottat, műszaki tanácsossá történt kinevezése alkal­mából. A közgyűlés legérdekesebb és legfontosabb tárgya az Elővizcsatorna és műtárgyai (zsilipjei) kezelési szabályzatának megállapítása volt. Lapunk­ban már többször tettünk említést e tárgyról és ismertetve volt Hoffmann Mihály ügyvéd társulati tag által e szabályzat miként való megállapítására vonatkozó javaslata is, mit a szabályzat több pont­jára történt szavazás eredményéhez képest a köz­gyűlés el is fogadott. A szabályzat tulajdonképeni czólja a Gyulán, Békéscsabán és Békésen keresz­tül vonuló Élővizcsatornában az eddiginél élénkebb és állandó vizmozgás létesítése. Az Erkel János igazgató-főmérnök jelentése tudomásul vétetett. Ja­vaslatára a közgyűlés őt utasította, hogy a kettős­körösi védtöltések nagyobb méretekben való kiépí­tésére vonatkozó tervét és költségvetését az ez évi őszi rendes közgyűlésnek mutassa be. A belvízcsa­tornák czéljaira elfoglalt területek kisajátítására vonatkozó szerződések jóváhagyattak. Hoffmann Mi­hály ügyvédnek a társulatnál viselt jogtanácsosi állásról való lemondását tudomásul vette s ezen állástól nevezettet érdemeinek elismerésével fel­mentette. A választmányban megüresedett három helyre egyhangúlag megválasztattak: Dr. Lovich Ödön, Ondrus Cyrill és Dr. Szegedy Kálmán érde­keltségi tagok. A fegyelmi választmányba bevá­lasztattak Hoffmann Mihály, Achim Gusztáv és Szathmáry Gábor rendes tagokul, K. Schriffert Jó­zsef, és K. Nagy Gábor póttagokul. A nyugdijvá- asztmányba beválasztattak : Dr. Lovich Ödön és Dr. Bucskó Koriolán. A társulat 1906. évi pénztári és leltári számadását a közgyűlés jóváhagyta, Erkel János társ. ig.-főmérnök és Misley Elemér társulati pénztáros számadóknak a felmentvényt megadta. Az 1906. évi pénztári bevétel 456.685 korona 76 fill, a k iadás 124932 korona 13 fillér, a maradvány 331753 korona 63 fillér volt. A társulat leltári va­gyona 1906. év deczember hó 31-ig 1.281,645 ko­rona 50 fillér értéket képviselt. A földmivelésügyi miniszternek a társulat által a múlt évben végzett part biztosítási munkálatok költségeire segélykép 4000 koronát kiutalványozó leiratát a közgyűlés köszönettel vette tudomásul. A társulati tisztviselők és altisztek által drágasági pótlók iránt beadott kérvény javaslattétel végett kiadatott egy bizott­ságnak. A közgyűlés Gróf Károlyi Sándor szobrára a társulati pénztárból kifizetendő 100 koronát ado­mányozott A társulati pénztáros jelentése, mely szerint a folyó évben május hó 27-ig bevétel 381241 kor. 09 fill, kiadás 30272 kor. 49 fill. maradvány 351068 kor. 60 fill, volt, tudomásul vétetett. A közgyűlés délelőtt 11 órakor befejeztotett. A gyulai színművészet pártoló egyesület Ambrus Sándor elnöklete alatt hétfőn délután választmányi ülést tartott, amelyen előterjesztetett Somogyi Ká­roly értesítése, hogy a szini saisont Gyulán junius hó elején megkezdi. A bejelentés örvendetes tudo­másul vétetett, Somogyi Károly igazgató azonban felhivatott, hogy a társulat tagjai névsorát, nem­különben a saison alatt a heti műsort az egyesület­nek jelentse be. A városi tanács felkéretett, hogy Somogyi Károly igazgatónak junius 1-től szeptem­ber végéig terjedő időn belül előadási engedélyt adjon, egyben pedig arra is, hogy a város tulajdo­nában levő színkört — fennálló szerződése köte­lezettsége értelmében — használható jókarba hozza 8 a világítás hatósági ellenőrzése fölött intézkedjék. Egyben, mint minden évben, ez alkalommal is szóvá tétetett a színkör tatarozási s átalakítási szüksége, minek halogatása évről-óvre súlyosabb következményű a városra s annak anyagi érdekeire nézve. Mennél inkább halasztják ugyanis, annyi­val inkább költségesebb lesz az. Hogy eddig nem történt meg, az nem is költség hiánya, mert a városi épületek jókarban tartásáról szóló költség­vetési tétel azt mindig lehetővé tette volna, hanem az ez irányban uralgott érzéketlenségen mult. E tekintetben ugyan örvendetes változás állott be; most ugyanis volna már költség is, érzék is, de ezúttal az építőiparosok munkazárlata az akadály ; remélhetőleg azonban az is csak el fog múlni, s mire a szeptemberi pótsaison bekövetkezik, a város a színkör renoválását és átalakítását végre fogja hajtani. Niedermayer Antal áldozár, szegedi tanárt, Niedermayer Antal gyulai róm. kath. kántor fiát, Szeged szab. kir. város törvényhatósági bizottsága május 29-én tartott közgyűlésén a felső központi parochiára plébánosnak választotta meg. Városunk derék szülöttének eme méltán ért kitüntetéséhez szivünk mélyéből gratulálunk. A gyulai izraelita nőegylet vasárnap délután tartotta Braun Mórné elnöklósével rendes évi köz­gyűlését a hitközségi tanácsteremben élénk érdek­lődés mellett. Weisz Mór titkár évi jelentésében rámutatott arra, hogy dacára a folyton növekedő segélynyújtásnak, az egyesület vagyona a múlt év­hez képest 1300 koronával gyarapodott, e mellett pedig a gyulai szanatóriumnak esedékes II-ik rész­letét, vagyis 400 koronát is befizette. A hangver­seny 850 koronát jövedelmezett, de a vagyon- szaporulat nem csupán az estélyek rendezése, ha­nem az egyesületi tagok s különösen a vezetőség

Next

/
Oldalképek
Tartalom