Békés, 1907. (39. évfolyam, 1-52. szám)
1907-05-26 / 21. szám
2 BÉKÉS 1907. május 26. Boros János, Szabó János, Petneházy Perencz, Torkos Kálmán, Gremsperger József, Veres József, Kiss István, Tardy Lajos, Áchim János, Belenta Mihály, Hunya Mihály, Lipták L. Pál, ifjú Kraszkó Mihály. Dr. Fábry Sándor főispán az ülést megnyitván, üdvözli a törvényhatóságnak megjelent bizottsági tagjait és bejelenti, hogy a legutóbbi közgyűlés óta lefolyt idő alatt nagyrészt biztosíttattak azon törekvések, amelyek a vármegyét érdeklő közgazdasági alkotások tárgyát képezik. így a selyemfonódának Békéscsabán való létesítése teljesen biztosítva van, illetőleg a gyár már épités alatt áll. — Úgyszintén biztosíttatott a vármegyei közkórháznak nagyszabású kibővítése a belügyminiszter hozzájárulásával 600000 koronát meghaladó költséggel. A Gyulán tervezett szeretetház létesítésének alapja meg van vetve az által, hogy a belügyminiszter az állami gyermekmenhelyből oda beutalandó gyermekek után járó dijak másfélszeresét engedélyezi az intézet részére, sőt ezenfelül további anyagi támogatás megadását is kilátásba helyezte. Többszöri felterjesztésének eredményeként a III. transversalis ut kiépítetlen részének még a folyó évben leendő kiépítésére biztos ígéretet nyert a kereskedelemügyi ministertől. Tudomására hozza ezután elnöklő főispán a közgyűlésnek, hogy az arad—csanádi egyesült vasút, amelynek három vármegyére kiterjedő hatalmas vállalata van, egyhangú szavazatával felajánlotta részére az elnök-igazgatói állást. Ennek a közgazdasági intézménynek oly széles és tágkörü a hatásköre, és igy annak ajánlata any- nyira megtisztelő volt reá nézve, de oly nagy hajlamot is érez magában, a közgazdasági ügyek fejlesztése és előbbre vitele iránt, hogy a maga jövendője és illetőleg családja iránti kötelességnek ismeri az elnök-igazgatói állás elvállalását. Bejelenti ezt a körülményt már ezúttal, mert nem tudja, hogy lesz-e még alkalma a törvényhatóság színe előtt ezen kötelességének eleget tenni. A belügyminiszterrel történt megállapodás szerint a főispáni állásról való lemondását mindez ideig nem jelentette be, azonban most már rajta lesz, hogy főispáni állásától mielőbb felmentessék. Huszonnégy évi közszolgálat után válik meg e vármegyétől és igy csak természetes, hogy megható érzéssel foglalkozik a válás gondolatával. Mert hisz ehhez a vármegyéhez vonzotta őt egyénisége, múltjának minden emléke, családjának meggyökerezése. ■ E vármegye szülötte lévén, mint ifjú, itt kezdte meg működését, itt lett 24 évvel ezelőtt tb. aljegyző, majd aljegyző, főszolgabíró, főjegyző, alispán és végül a vármegye főispánja. Mindenkor érezte közszolgálati működése alatt a törvényhatóságnak támogatását, de viszont ö is lelkesedéssel és tudásának teljes erejével szolgálta aj törvényhatóság javát. Annak megbirálása, hogy mikép szolgálta e vármegyét, mit tett annak érdekében, a törvény- hatóság elé tartozik. Ő előtte azonban mindenkor a vármegye java lebegett, amelynek szolgálatában használta fel tudását, munkásságát a vármegye iránti szeretettől áthatott ügybuzgóságát; ha nem sikerült minden téren eredményt elérnie, az csak erőinek fogyatékosságán múlt. Búcsút mond a vármegye közönségének, azonban ez nem jelenti szülő vármegyéjétől való teljes elválását, amelyhez egy élet munkája csatolta őt. E vármegyéhez mindenkor hü lesz és hü marad, szívesen és örömmel fogja tevékenységét e vármegye közönségének és érdekeinek előmozdítására, rendelkezésére bocsájtani és ezt annál inkább reméli megtehetni, mert az a vállalat, amelynek élén áll, e vármegyére is kiterjedő hatalmas összeköttetésekkel rendelkezik. Szeretete, ragaszkodása, fiúi hűsége mindenkor e vármegyé-é lesz. Kéri a vármegyét, tartsa meg őt szeretetében, nagyrabecsülésében és jóindulatában. A lelkes éljenzéssel és tapssal fogadott megnyitó beszéd után Dombi Lajos meleg szavakkal mond búcsút a távozó főispánnak, a munkás férfiúnak, akit nehezen fog nélkülözni e vármegye, s aki azon férfiak közzé tartozott, akinek közéleti működése nehezen lesz pótolható. Hogy ki fog örökébe lépni, az bizonytalan, de bárki jöjjön utána, a törvényhatósági bizottságnak elengedhetetlen kötelessége e perczben hálájának kifejezést adni a'távozó főispánnal szemben, annál inkább, mert az elismerésen és méltányoláson kívül alig adhat egyebet a vármegye közönsége annak a férfiúnak, aki meleg szeretettel csüggött e" vármegyén és a ki egy negyedszázadig tartó munkásságával áldozott a közjó oltárán s lelkének minden kincsét arra fordította, hogy hazájának és első sorban vármegyéjének javára szolgáljon. Méltatja ezután azt az áldásos és eredményes tevékenységet, amelyet a távozó főispán a vármegye érdekében kifejtett, felsorolja azokat az alkotásokat, amelyek az ő kezdeményező és alkotó munkásságának gyümölcsei s amelyek nevét szorosan összefüzik-e vármegye történetével és kiváló működésének emlékét mindenkorra megfogják őrizni. O, a ki elsőnek üdvözölte a főispánt, alig egy évvel ezelőtt a vármegye főispáni székébe való beiktatás i alkalmával, kötelességének tartja, hogy ez alkalommal ő mondjon Isten hozzádot azzal a kívánsággal, hogy a mindenható áldása kisérje ezután is minden lépését és hogy a közügynek ezentúl is még nagyon sokáig lehessen hasznos munkása. Dombi Lajoson kívül még Achim L. András szólalt fel s a ki nagy tisztelettel viseltetik a főispán egyénisége s érdemei iránt, azonban kifogásolja azt, hogy az ő főispánsága alatt a munkásnépet zsandá- rokkal nyomták el. (Nem igaz! felkiáltásokkal kisérték a felszólalást.) A törvényhatósági bizottság e beszédek után a vármegye főispánjának a vármegye szolgálatában kifejtett lelkiismeretes, odaadó és kiválóan eredményes munkásságáért elismerését és háláját fejezte ki és a vármegye alispánjának indítványára érdemeit jegyzőkönyvében megörökíteni határozta el. Ezután még szólásra jelentkezett dr. Simonba György vármegyei bizottsági tag, a közgyűlés azonban az ügy további tárgyalása felett napi rendre tért. Elnöklő főispán ezután felhívta az ügy előadóit a tárgyaknak a tárgysorozat sorrendjében való előadására. Első helyen tárgyalás alá került ezután a vármegye alispánjának jelentése a vármegye közügyéiről. Az állandó választmány határozati javaslatának felolvasása után dr. Oláh Antal öcsödi bizottsági tag kifogásolja az állandó választmány határozati javaslatának azt a részét, amelyben Öcsöd községe a vármegyétől való elszakadási törekvésekkel vádoltatik, és a vármegye iránti hűségre intetik. Yédelmébe veszi a községben megindult mozgalmat és az állandó választmány határozati javaslatával szemben azt az indítványt teszi, mondja ki a vármegye törvényhatósági bizottsága, hogy elvárja Öcsöd községétől. hogy a vármegye törvényhatósága iránt illő tisztelettel fog viseltetni, és aktiójában szigorúan a törvény korlátain belül marad. Ezután dr. Simonba György kifogásolja az alispáni jelentésben a belügyministernek döntését a tisztviselők összeférhetetlenségi ügyébeu, az Egyetértésben megjelent czikk folytán az alispán által kért fegyelmi vizsgálat elrendelésének kérdésében, és mivel a beliigyminister döntését az érdekelt főispán és alispán meghallgatása alapján hozta meg, ennélfogva azt megnyugtatónak nem tartja, s kívánatosnak jelzi, hogy a vármegyei tisztikar ebben az ügyben a fegyelmi vizsgálatnak újból való elrendelését kérje. Ambrus Sándor alispán a Simonka György felszólalásával szemben a belügyminister döntésének helyessége mellett érvel, és előadja azokat' az indokokat, amelyek alapján a sajtópernek folyamatba tételét mellőzhetőnek tartotta. Időközben ugyanis dr. Berényi Ármin, a kinek informácziója alapján a kérdéses czikk az »Egyetértésben« napvilágot látott, megjelent nála s sajnálkozását fejezte ki a főispán és a tisztikar előtt az »Egyetértés« czikke miatt, amelynek tartalmával ő nem azonosította magát, s miután az »Egyetértés« is ily értelemben nyilatkozott, nem indított sajtópert, a melynek megindítása azóta elévült, kijelenti azonban, hogy amennyiben ken peregrinusként kénytelenek koplalva, éhezve, fázva, lenézetten keresztül barangolni. A szűkés stóla daczára azonban a gyomai papiak asztala mindennap dús terítékkel várta a fentebb részletezett 15—20 személyre kikerekitett vendégeit, mert a háznak minden tagja munkás meg művész volt abban, hogy miként kelljen megfejni az eklézsia kicsinyke földjét, hogy terülj abrosz terüljként megadja, amit a nagy és jó étvágyú K. F. atya a maga, meg minden vele egy asztalhoz ülő számára megkövetelt. Es hogy ez megvolt, ezért emeljünk kalapot özvegye előtt. Úristen 1 Mi irodalmi kincset hagyott volna reánk Petőfi, Jókai, ha ilyen tusculánumot nyújtott volna otthonuk? És ilyen viszonyok között értek volna akkora öreg kort, mint Jókai. Pardon a párhuzamért 1 De hát Kálmán bátyánk is fönnebb került volna a parnassusra, ha őt meg más gátló akadály nem hátráltatja. Először is fegyelmezetlen egyéni sajátsága, amely semmi ellentmondást nem tűrt s amely miatt csak most fogja az akadémia két olyan tudományos munkáját kiadni, amely már két évtized óta kész s amelynek megjelenését az akadályozta, hogy a tudományos akadémia némi simítást óhajtott rajta tenni, az öreg pedig azt mondta : egy betűt se! El akarják rontani a betyárok! Kurucz nótái országos feltűnést keltettek. — Lopták motívumait szerte : de kiadója nem akadt, vagy akik igen, azok ráfizetést igényelteltek tőle. Pedig Eötvös és Thaly mozgatták az ügyet. Mint papról nincsen mit mondanom. Nem is vagyok rá illetékes. De aztat tudom, hogy vigságos életmódja mellett hívei becsülését húsz éven át teljes csorbitatlanságában megőrizte, sőt nagy szeretettel voltak iránta mindvégig hívei. Szerettük azzal bosszantani, hogy ezt mind rövid prédikáczióinak köszönheti. Mire mindig egy praedicátió textusaként meg nem állható mondása volt a válasz. Gvomára három még apróbb eklézsián át került ; de mindenütt szőlős, gyümölcsös és disz- kertet hagyott maga után, nem gondolván telepítésekor arra, hogy nem a maga földjébe ültet. Vegetátión kívül úri meg kis banda maradt mindenütt utána és vagy tizenhat banda nevezi keresztatyjának. Gyűdön most keresztelték el nevéről az általa negyedszázad előtt alapított úri zenekart. Jelszava a dirigálásnál egy szó volt mindig csupán. Az, hogy : érzéssel ! ! Az áliám pártfogolásával és kezdeményezésére kiadás alatt lévő „Ezer nóta“ legértékesebb részét a sajtó egyöntetű vélekedése szerint ő szolgáltatta és a ki isteni élvezetben részes akart lenni, annak látni kellett volna egy hatvan éven túl levő hitt fiú csak két hét múlva toppantott be ezen szavakkal: lm, itt az élesztő kedves anyám! Csak nagy sokára tudták belőle kivenni, hogy a közbeeső időt Kétszeri, akkor hírneves színigazgató bandájában töltötte el mint helyettes-bőgős, a mig az elhunyt bőgős helyére más akadt. Sokkal később hirlett csak el, hogy a múzsák iránti nagy érzetét egy tündérszép muzsahölgy is segített élesztgetni. * A haragot nem ismerte és leginkább azzal tudta magától távol tartani, hogy senki ügye iránt nem érdeklődött és ha hirt hoztak neki, a hírmondót mosolyogva intette le : hagyd a fenébe ! Azért nem olvasok ujságotj hogy ne rontsam az epémet és te meg ingyen hozod a helyembe?! S ha ez nem használt, úgy kimuzsikálta az illetőt kottázat- lanul húzott macskazenével, hogy az ugyan nem pletykált nála többé. Újságot tényleg nem olvasott, kivéve a rövidre fogott Politikai Újdonságokat, a melyben a Vasárnapi Újság rekapitulálja a hét 4—500 oldalra terjedő napi eseményeit 4—5 oldalon s ennek daczára galambősz, gömbölyű arcú papembert, amint vagy|mindig a helyzet színvonalán állott és a vele érint- tiz napon át álla alá szorított hegedűvel tollba|kezők soha ki nem fogytak a bámulatból, hogy mond Kun Laczinak vagy kétszáz régi nótát em-|mennyire kisujjában volt minden tudomány, lékezetből: muzsikálva és dalolva kipirult arcával dallamát és szövegét. Igazi régi cigány volt. Növendékpap korában is szenvedélylyel kezelte már a hegedűt s mint Eötvös meséli, őt is ő tanította ifjú éveiben vonó-kezelésre. Ezidőben kérte meg anyja, hogy menne be Sióhidról a városba egy kis sörélesztőért. El is ment, de sokáig nem tért haza. Az elveszettnek Erre legjobb példát a kaszinó 100 kötetes Jokaiában látjuk, ahol a szerzőnek minden geográfiái tévedését, névcseréjét vagy más olyan az irás hevében elkövetett botlását helyre kékczeruzázza, a mire igazán senki más rá nem jött volna. Itt állított az őt imádó és általa szeretett hitvesének is méltó emléket, aláczeruzázván Jókai azon mondását, hogy: „az igazán boldog ember, kinek szófogadó hitvese vanu.
