Békés, 1907. (39. évfolyam, 1-52. szám)
1907-03-31 / 13. szám
8 BÉKÉS ,1907. márczius 31. ben beállott a teljesen ismeretlen hadkötelesek sorába. Az ibolya és a női divat termek nagy zavarban vannak miatta, nem képesek virágzani. Nem keloek, mert nem kellenek, a tavaszi toalettek s hölgyeink csak a divatlapokból tudják, a melyek pontosan megjelennek, hogy tulajdonképen a tavasz — a kalendárium szerint — már megkezdődött. De akármint is bosszankodunk az idjárás miatt, Dubányi Imre csak itt hagy bennünket. Én már el is búcsúztattam, ő is elbúcsúzott az utolsó »Gyulai éleU-ben, azt azonban elhallgatta, hogy a múlt szombat este nagy muri volt az öreg Fischl tatánál az ő tiszteletére, a melyen a legjobb barátai, kedves czimborái vettek részt s búcsúztatták estétől reggelig. Persze közbe nagyokat ittunk, sőt szokásunk ellenére szónokoltunk is. Az első felköszöntőt a »Békés« nevében Kálin Dávid felelősszerkesztőnk mondta az ő kedves Lukánus-k\&\, — akivel a távozót aposztrofálta, — aki neki jobb keze volt, s a ki nélkül, a mint bevallotta, annak idején a »Békés« szerkesztését el sem vállalta volna. Szóval csúnyául lesajnált bennünket, többi munkatársakat. Decsak szóval. A »Burpuska«, »Ex-lex«, »Trikó«, »Záptojás« nevében én búcsúztattam el, mint ezen tekintélyes és komoly sajtó orgánumoknak szintén egyik igen tehetséges s a lapért élni és uzsonázni kész munkatársát s megígértem neki, hogy a legközelebbi farsangi számban sem fogunk róla megfeledkezni. Ezután felolvastam (Korponay tanár úrtól 3-ast kaptam az olvasásból) a mi kedves ünnepeltünknek a versét, a melyet »Bucsuzó«-ul recsintett nekünk. íme maga a vers: Tudják, hogy nem vagyok embere a szónak, Verset irok inkább, semhogy tósztot mondjak, Ámbár a versírás se az én kenyerem Babér sohase nőtt érte a fejemen. Mit is bizonyítsam, bizony fáj a válás Mindennap elővesz kétszer a szivfájás Nem is tilthatom meg neki hogy ne fájjon, Hiszen itt születtem én ezen a tájon. De hát ilyen furcsa az emberi lélek, Izgatják, ösztönzik folyvást a remények Mikor egyik betelt, mindjárt jön a másik, Lelkünk telhetetlen, mindig újra vágyik. És itt hágy az ember testvért meg családot Sógort, komát, rokont, ismerőst, barátot 1 . . • . . Bezzeg hogyha volna pár száz hold kis földem Tudom hat ökör se vinne innen engem. Hogyha amúgy volna, akkor máskép volna ! Volna 1: ebből áll ki szegény ember dolga 1 . . . ... Ki tudja mikor lát engem ez a város Amely nyáron poros, télen pedig sáros. De nekem porosán, sárosán is kedves Most, hogy válók tőle, a szemem is nedves. — Kedves szerkesztő ur! Igaz jó barátom! Hogy »barátot« mondok, e szót nem prédálom. Tizenkét esztendő tanított meg rája Hogy az ő szivének, lelkének nincs párja. — »Úgy van tisztelt Kóhnnr !«(ahogy Feri mondja!) Hogy most el kell válnunk, nagy a szivem gondja. Dobay és Reisner : kedves kiadóim A »fekete könyvbe« nem lesz már több »bónim«. Zsebemben a paksus, üt a váló óra Kiss Laczi marad itt a revízióra. A »fagyos szenteket« már Tihamér írja A két uj munkatárs, Sanyi meg 0 bírja. Lapunk hive : Künzl, Misley, Wolf, Destek Hogy igy elmegyek : »ki hitte volna eztet« . . . S a többi jóbarát a redakczióban Kivel együtt sültünk, főttünk, rosszban, jóban. Itt hagyom a megyét, ahol pályám kezdtem, Melynek minden tagját, pedig hogy szerettem. Inaskodtam Deimel, Schmidt, meg Uorti mellett Deimel verte belém a »nagy egyszeregyet«. Fináncz kollégáktól se esik jól válnom Hozzájuk is kell egy köszöntővel szálluom. Négy éve hogy szövöm velük is a viszonyt, Hogy áldjuk Wekerlét meg a »státusviszonyt« . . . Jó barát mindannyi, köztük egy se bántott Derék jó fiú mind : nagy kár, hogy »finánczok« !! Köztük van Kis Gyula, a jó öreg szittya Az ősi vármegye benne maradt vissza . . . Fájó szívvel mondok végső búcsút neked Kívánva jövőre példásb erkölcsöket! . . . nemeslelkü intelligenczia tagjai közül többen vettek részt. Ozv. Debreczeni Endréné az értekezleten a fiókszanatórium tagjainak nemes hivatását ismertette, mely szerint fel kell keresni a község azon családjait, amelyekben tüdőbetegek vannak s gon- doskodniok kell a betegek elkülönitésétől, felügye letérői és gondozásáról. Továbbá fel kell világosi- taniok az illető családokat, hogy a tüdővész ragadós, tanácsokat adnak a tagok, hogy miképp kell védekezni e baj ellen s végül kötetességéül tétetik minden tagnak, hogy a tüdővészes betegek neveit és lakását az elnökségnek bejelentsék. Végezetül pedig kimondani kérte, hogy a szanatórium-bizottságot az egybegyűltek alakítsák meg. Királyi kitüntetés. Mint értesülünk, ő Felsége a közismert és jó hírnevű Egger A. fia gyógy- czukorka és csokoládégyáros czégnek a cs, és kir, udvari szállítói czimet adományozta. E czég gyártmányait világszerte ismerik és fogyasztják s mellpasztillái rendkívüli kedveltségnek és kelendőségnek örvendenek. Hirdetmény. Az Osztrák-Magyar Bank budapesti igazgatósága folyó hó 6-ikán tartott ülésében Gyulán bankmellékhelyet állitván fel, annak teendőivel a Békésmep Takarékpénztári Egyesületet bizta meg. A bankniellékhely, amely által Gyula városa bankpiacz jellegével ruháztatott fel, ebbeli működését 1907. évi márczius 26-án kezdette meg. A bankmellékbely tevékenysége kiterjed: a) váltó leszámítolás közvetítésére; b) a Gyulán fizetendő leszámitolt váltók beszedésére; c) a bizományi beszedés végett küldött váltók, utalványok és hitellevelek beszedésére. Gyulán, 1907. márczius 22. A Békésmegyei U2 2-2 Takarékpénztári Egyesület. KALOGÉN 1 Brázay sósborszesz I FOGKRÉM ^LEGJOBB ★★ 111 3-40 Tarka képek. — Húsvéti piros tojások. Költik többen. — Itt van a szép husvét ünnepe. A locsolódás ideje . '. . Brr ! Na iszen szép kis husvét, télikabátban és pré mes bundában, beillenék karácsonynak is. Nem is hiszem, hogy a kalendárium csinálok nem cserélték össze e két ünnepet, mert más különben nem lehet megérteni, hogy mért van ilyen időszerűtlen időjárás. Yagy talán a postán okoskodnak, és a meteorologiai (időjósló intézet) jelzéseket tartalmazó táblácskákat tévesztik össze a télieket a tavasziakkal s »enyhe« »meleg« helyett jeleznek »száraz« »éjjeli fagy«-gyal járó időjárást. Jó lesz vigyázni ezekre a táblácskákra, talán a másik oldalukon jobb idő van, meg kell fordítani őket, mert ha ez a téli szezon még soká tart, erdő, mező, virág azt gondolja, hogy a tél csárdásnak képzelvén magát, megujrázódott, (pedig az ördög se mondta neki, hogy »hogy volt«) és fa ki nem zöldül, virág ki nem virágzik, semmiféle növény ki nem búvik a földből a jövő tavaszig. Az az hogy pardon, tavaszt említettem, pedig az az évszak úgy látszik megszűnt lenni, vagy a legjobb esetHát Emil meg Sanyi, kikkel együtt bíztunk, ■ »Szép Ilonkát tapsán előre megbíztunk S három lelkes szerző bejártuk Pestbudát És megdeputáltuk szegény Vidor tatát. . . . Befagyott a darab . . . s a Pálffy-társaság Csak egy nem fagyott be köztünk: a barátság !! Bülitz Sándortól én'búcsút nem is veszek 0 tőle én távol soká úgy se leszek. Úgy is tudom vele már a jövő héten Találkozom Pesten a Krisztina téren Nem jár biz’ ő soha senkinek kedvébe’ De akit ő szeret, meg van az szeretve . . . Kedves házszomszédom Korponay Pista Nélküled se volna teljes ez a liszta, Nem féltem, hogy itt vagy, a társaséletet, Lesz »szabad lyceum« s áll a szövetkezet. De ki győzné őket sorra kiverselni Kiket mind szivemre szeretnék ölelni B. Kiss Laczit, Bandit, Reisnert, Schmidtet, Páyert Kikkel együtt szittam itt Gyulán az ájert. Árvaszéket, megyét, fináccziát, bankot Ahová nem igen hordtam he a bankót. Hogyha mind kiírnám, kire áldást kérek, Hosszú lenne versem, mint egy hősi ének. Hogyha megérem majd, hogy nyugdíjba szökök, öreg napjaimra csak Gyulára jövök Mégis csak legjobb itt, ha nagy is az adó Ha sztrájkol is sokszor suszter, borbély, szabó . . . Mégis csak ez marad az én szülőföldem Itt fog domborulni a sir is fölöttem Addig is mig úgy lesz, csak szivem lesz itten . . . Édes mindnyájunkat éltessen az Isten ! —re. A vig múzsa után következett a komoly. Legifjabb, de mindenesetre legtehetségesebb uj munkatársunk, aki Dubányi Imrét hivatva lesz pótolni s a kinek egy cseppet sincs az ártalmára, hogy nem rég Köröstarcsán, a mezőberényi metsző-nek nézték (a szakála miatt) olvasta fel ezután a verses pohár- köszöntőjét. (Neki V3-ot adott az olvasásból Korponay tanár ur, a ki természetesen szintén a jelen voltak közt volt.) íme a másik vers : Kedves —re barátom I Mióta ismerlek Másnak se tudtalak, csak : talpig embernek! Komolynak munkában, vígnak társaságban, Hűnek és igaznak szívben, barátságban! . . . . . . Válni egy olyantól, kit futólag láttunk, Ki nem ismerősünk, nem régi barátunk, Hi'd el, az nem nehéz! — Általesünk rajta, Történt velünk ilyen nem egy, ezerfajta! De ez a mai est nem vig búcsúztató, Van benne valami szomorú, megható ! . . . Mert nem csak a magunk veszteségét látjuk, Hogy kiválsz közülünk, nemcsak azt sajnáljuk, De érezzük azt is, — hogy a te lelkedben E válás nyomot hagy, mely kitörülhetlen! Avagy ki tagadná, hogy gyermekkorából Egy édes-bus emlék még egyre világol! Az a csöndes bajlék amelyben születtünk, Azok a jó szülők, akiket szerettünk, S az az óra, midőn emléküket áldva, Fiatal álmokkal mentünk a világba! . . . ... De hogy másra térjek e szomorú hangból, Van valami mégis, ami kedvre hangol, S a borongó ködöt, mely lelkünkre feküdt, — Mint a nap a felhőt — áttöri mindenütt: S ez a te jövendőd csillogása, fénye, Álmodozó szíved teljesült reménye ! Hisz, ahová vágytál, elmondhatod már most Édes otthonodnak a magyar fővárost! Nem mégy idegenbe! Ott is veled lesznek Azok, akik itthon, fészkedben szerettek : Kedves feleséged, szöszke kicsiny lányod! . . . Találd ott is bennük régi boldogságod ! . . . Legszebben végezném tán azzal a dalom, Hogy keresztül törtél a kínai falon, De nem! Te is hagytál én rám örökséget, Az öreg »Békés«-nél munkatárs tisztséget, S hogy a hálátlanság bűnébe ne essem, Illő, hogy magam a Pegazusra vessem ! És még botlik velem a jó öreg pára, Áldást kívánhassak az előd útjára! Kívánom: adjon az Isten egészséget,
