Békés, 1906. (38. évfolyam, 1-52. szám)
1906-12-30 / 52. szám
4 BÉKÉS 1906. deczeinber 30. karácsony, sőt a jegsport k< dvelői is kihasználhatták a kedvező helyzetet s megnépesült a Körözs jege, sőt az egyleti jégpálya is karácsony másodnapján. A hivő közönség sem felejtkezett o! az ünnepek alatt vallásos kötelességéről s megnépesültek a templomok ájtatos közönséggel. Az utczák a vaká- cziózó tanulók és katonák mozgalmától élénkültek meg, a karácsony szent ünnepe haza hozta messze idegenből is a hozzánk tartozókat. 8 lobogtak a karácsonyfa gyertyái is s nagy volt az öröm a gyermekszobákban is, akikről az idén sem felejtkezett meg a jó Jézuska. A gyermekmenhely karácsonyi ünnepélye. A gyulai állami gyermekmenhely helybeli telepén gondozásba adott elhagyott gyermekeinél is beköszöntött a Jézuska. Rájuk fér e szegény elhagyott kicsinyekre is, hogy kis szivükben az öröm lángja égjen ; gyönyörködjenek ők is a karácsonyfán csillogó színes gyertyák fényében — a ragyogó csecsebecsékben. A karácsonyfa ünnepélyt a gyulai telepbizottság közadakozás utján rendezte deczember hó 22-én délután 2 órakor, a népkerti pavilion termében. Gróf Almásy Dónesné az elhagyott gyermekek aranyszívű istápolója — gyönyörű karácsonyfája körül voltak felállítva az édességekkel s játékokkal felhalmozott asztalok. Már 2 óra előtt gyülekeztek az elhagyott gyermekek nevelőszülőikkel s a vendégek. Kevéssel 2 óra után Nagy Jenő a telepbizottság elnöke szép beszéd kereteben megnyitotta az ünnepélyt. Azután az elhagyott gyermekek egyike szavalt karácsonyi versecskét, mely után a kicsinyek által alig várt ajándék kiosztás kezdetét vette. 126 leány és 145 fiú részesült ajándékban. Az ünnepély rendezésében és ennek sikeréhez a telepbizottsági tagokon kívül számos érdeklődő is hozzájárult, miért is az adakozóknak és közreműködőknek ez utón mondunk az elhagyott gyermekek nevében hálás köszönetét, A telepbizottság a tagok közül 23 gyüjtőivet bocsátott ki, mely iveken következő adományok folytak be, éspedig: Weisz Mórné ivén 2 korona, nagytiszteletü Domby Lajosnó ivén 3 korona, Somogyi Jánosné ivén 3 korona 40 fillér, dr. Daimel Sándor ivén 4 kor. Ritsek János ivén 4 korona, Braun Mórné, dr. Ladies Lászlóné és Anuló Pál ivón 5—5 kor., mélt. dr. Fábry Sándornó ivén 12 kor , Murvay Ferencz ivén 12 kor. 40 fillér, Bayer Mártonná ivén 14 kor. 50 fillér, özv. Popovics Jusztinná ivén 14 korona 90 fillér és tárgya1-, özv. Fábry Mártonná 17 kor. 20 fillér, Nagy Jenő 24 korona és tárgyak, Puskás Andrásné 40 korona, K. Schriffert József 7 korona, Ehhez a helybeli izraelita nőegylet előbb átadott kegyes adománya 50 korona, összesen 223 korona 60 fillér. Számlákkal igazolt bevásárlásokra fordit- tatott 215 korona 60 fillér. Maradvány 8 kor., mely összeg takarékpénztári betétként helyeztetett el s az erről szóló okmány az állami gyermekmenhely intézetében őriztetik. Azoukivül adományoztak : Lusztig Adolf, Reisner és Wolf, Dobay János és Popovics Ju8ztinné karácsonyfa diszt; Sál József karácsonyfa állványt; Fábián Lajos narancsot; özv. Reisner Zsigmondné, a pavilion termének fűtéséhez 1 és fél métermázsa kőszenet. A vármegyei közkórház karácsonya A szeretet jóleső érzése az idén is kijutott a kórház betegeinek. Karácsony estéjén az intézet összes betegei kisebb-nagyobb ajándékokban részesültek és bőségesen jutott mindenkinek az édességekből, nyalánkságokból, gyümölcsből és más miudenféle jókból. Legnagyobb volt az öröm — természetesen — a gyermekek között, akik elragadtatással gyönyörködtek a babákban, a sok mindenféle játékban, no meg a sok jó ezukorban is. Az egyik túiboldog kis leányka (3 éves) oda volt a csodálkozástól, hogy a Józuska őtet a kórházban is megtalálta — „én azt hittem, hogy otthon fog keresni, de tán megmondta neki valaki, hogy itt vagyok. Milyen jó a Jézuska hogy a kórházba is eljön,“ — mondotta amikor a szép babát, a sok ezukrot, fügét, narancsot, datolyát, almát stb. ágyára rakták. Az elmebetegek női osztályán az ékszerek, illatszerek s más csecsebecsék szereztek i agy gyönyörűséget, a férfi osztályon pedig a dohány és főleg a sok jó szivar és szivarka valósággal túl boldoggá tette a szegény betegeket, akiknek egy évben csak egyszer jut ki ennyi a jó füstölni valóból. A munkás betegek jó meleg téli holmit kaptak, s az intézet összes ápolói és más alkalmazottai pedig egyenként nehány korona karácsonyi ajándékban részesültek a kórházi bizottság jóvoltából. A karácsonyi kiadások legnagyobb részét maga a kórház fedezte, de magánosok nagylelkű adományai is tetemesen hozzájárultak az örömök fokozásához. Első helyen kell a nemes- szivü adakozók közt megemlítenünk gróf Almásy Dénesné úrnőt, aki mint minden évben, úgy most is bőségesen küldött a betegeknek mindenféle jókat (mázsa számra fügét, narancsot, diót, almát, mézeskalácsot, tömérdek babát, játékokat, dohányt, szivart, ezukrokat, stb.), aki soha sem felejtkezik meg a kórház szegény betegeiről. Ez utón is kifejezi a jólelkü grófnő iránti háiáját és köszönetét a kórház igazgatósága, valamint hálásan mond köszönetét gróf Bolza Géza urnák, ki pénz adománynyal, Garay S. budapesti műszerésznek, ki pénz adománynyal és Braun Yilmosnó úrnőnek, aki különféle édességekkel és Freudiger Mózes és fiai budapesti ezég- nek, amely különféle ajándéktárgyakkal járult hozzá a betegek karácsonyfájához. Az év végén. Az év utolsó napja, az öreg Szilveszter, mint valami gyóntató atya köszönt be hozzánk. Leszámoltatja az embereket, mit végeztek- Elébünk teszi a múlt könyvét, hogy lapozgassunk csak egy kicsit benne. Van biz abban kellemes és kellemetlen olvasmány vegyesen, fény és árny változik az ember arczán, mikor Szilveszter apó könyvét olvassa. Szilveszter napja annyiban hasonlít a mindenszentek ünnepéhez, hogy ez is az emlékezet ünnepe. De ez vidám emlékezésé isnem csak a szomorúké. E napon igazán minden ember temet s minden háznál temetés van, vig és szomorú. Temetik az ó esztendőt, megkeresztelik az újat. Vidáman koczintgatva ünnepelnek minden háznál, megülik az ó év, az emlékezet s a holnap, a jövő ünnepét. Mit hoz az uj esztendő ? Derűt, borút, mint elődje. Az emberiség bizik, remél. Ez az a remény a fáklya fény, mely mellett az ó év temetése folyik. Tiszti áthelyezések. A honvédelmi minister a közöshadsereg tartalékához tartozó hadnagyok közül a következőket osztotta be honvéd ezredünkhöz: Krüner Ákost a 38-ik gyalogezredtől a gyulai 2-ik honvédezredhez, Dezső Jenőt a 37-től a 2. gyulai h. ezredhez, dr. Adler Sándort a gyulai h. ezredhez, Kovács Lajost 38-tól a gyulai 2. hezredhez. Vármegyénk hadapródjai közül pedig Kejsár Bélát a 101-től a gyulai 2. hezredhez s dr. Nagy Istvánt a 101-től a debreczeni 3. honvédgyalogezredhez osztotta be. A gyulai közjegyző jubileuma. Dr. Márky János gyulai kir. közjegyző, mint azt a fővárosi lapokban olvastuk, a napokban ülte meg baráti körben 30 éves jogászi működésének jubileumát A jubiláns egyike volt azoknak, akik az elsők közt nyerték el a budapesti egyetemen úgy az államtudományi, mint a jogi doktorságot. Előbb mint ügyvéd, majd pedig mint orosházi, utóbb gyulai közjegyző igazi érdemeket szerzett Békésvármegye és Gyulaváros közéletében mint a törvényhatósági és közigazgatási bizottság és számos más bizottság tagja s a közjótékonysági intézményeknek egyik agilis előmozdítója. A községjegyzöi nyugriijválasztmány tegnap délután fél három órakor Ambrus Sándor alispán elnöklete alatt ülést tartott, amelyen özv. Bakay Sándornó részére férje elhalálozása folytán, aki nyugalmazott községi jegyző volt, özvegyi segélydija évi 860 koronában állapíttatott meg, Ezenkívül Nini Márton és nejének engedélyt adott a választmány arra, bogy a községi jegyzői nyugdíjalappal szemben még fennálló 600 korona kölcsön tartozásukat egy összegben fizethessék vissza. Gróh Ferencz adománya. Csak a múltkori számunkban emlékeztünk meg Gróh Ferencz 1000 koronás adományáról, melyet a gyulai r. kath hitközség czéljaira felajánlott, már is újabb jótékonyságáról értesülünk. Az anyatemplom statio képeinek megújítására 1200 koronát ajánlott fel dr. Lindenberger János plébánosnak. Az uj statio képek már a nagy böjtre fel lesznek állítva. A gyulai korcsolya-egylet a karácsony másodnapjára tervezett megnyitást a megenyhült idő járás következtében az első fagyásig elhalasztotta. A szezon pedig egésze i szépen indult volna, sok szezonjegyet váltottak már meg, melyet előre láthatólag azonban még hosszú időn lehet használni az idén, mert a fő jégszezon még csak most jön. Olvadási. A karácsonyi erős hidegek után szinte meglepetésszerü hirtelenséggel köszöntött be a lágy idő. Megcsordult az eresz, zuhogó eső mosta el a szánutat s szürke, vizes levegő tölti be a látkörf. Kellemetlen, szomorú nyirkos idő lett, minden örömét, illúzióját elvette a télnek, tönkre tette a korcsolyapályát, eltüntette az utczákról a csilingelő szánokat, locs-pocs és pocsolya lett úrrá minden voualon. Az egyedüli jó benne, hogy nem kell olyan erősen fűteni. Azonban nem lehetetlen, hogy mire ezek a sorok napvilágot látnak, elmúlik a vizes hangulat és ismét kemény, havas, zuzma- rás telünk lesz, amelynek elvégre is most a legfőbb ideje, hogy legyen. Korcsolyázók, reméljetek és bízzatok. A Népkönyvtár, mely Gyulán az önkéntes tűzoltó laktanyában van elhelyezve, minden megbízható egyén által ingyen olvasható. 8—8 napi időn át ki- és becserélni lehet, vasárnap és csütörtökön 5—6 óráig Füredi István könyvtárnok. Helyreigazítás. Lapunk múlt számában a gyulai kereskedők és kereskedő ifjak egyesületében rendezendő Szilveszter estély belépő diját tévesen közöltük, amennyiben a belépő dij nem 3 és 7 korona, hanem személyjegy 2 korona, családjegy 4 korona. Egyébként mint értesülünk, a rendezőség igen érdekes cotillion sorozattal fogja a résztvevőket meglepni, ami kétség kívül nagyban fogja emelni az estély érdekességét. Elite-bál. A Tulipáu Kert Szövetség békésvármegyei kerülete által jövő évi január hó 12-én, a vármegyeház összes termeiben rendezendő nagyarányú „Tu'ipán bál“ előkészületei lázas munkával és széles mederben folynak. A legutóbb megtartott előkészítő bizottsági értekezlet, melynek hatásköre tulajdónképen a bál napjának kitűzésében és a rendező bizottságok megalakításában állott, mind ezek tárgyában beható eszmecsere után abban állapodott meg, hogy a bál napjára egyedül alkalmas nap január 12-ike, mert a jövő hó alkalmas többi napjai, a farsang mulatságai által már vármegye szerte lefoglaltattak a farsangi kalendáriumban. Tehát a Tulipán bál elhalaszthatatlanul január 12-én fog megtartatni. Ugyanezen elkészítő értekezlet határozattá emelte, hogy a báirendező bizottságba az egész váimegye ifjúságát felveszi, illetőleg ezeket felkéri arra, hogy a bál erkölcsi sikerét hathatós pártfogásukba venni szíveskedjenek. Az erre szóló felhívások már kibocsátattak. A bál védnökeinek személyében is végleges megállapodás történt, és pedig olyan értelemben, hogy védnöknőkül felkérettek: gróf Almásy Dénesné, mint a Tulipán Kert Szövetség békésmegyei kerületének védnöke, ezenkívül gróf Cziráky Jánosné sz. Almásy Erzsébet grófnő, dr. Fábry Sándorné, Fejér vár v Celestin, Novák Kamilláé és gróf Wenckheim Hoyos Fülöpné. A bál tisztikarának megválasztása szintén meg- ejtetett és pedig akként, hogy külön bálbizottsági elnökség és külön bálrendező bizottsági elnökség választatott. Bálbizottsági elnökök lettek : dr. Fábry Sándor. Schnörch Gyula, Ambrus Sándor, dr. Zöldy János és dr. Aigner Dezső, alelnökök : dr. Décsi Károly, Künzl Ernő. Bálrendező bizottsági elnökök : Görbe Samu, Ranzendorff Gyula, dr. Konkoly Tihamér és dr. Lovich Ödön. Háznagy: Horti Béla. Jegyzők : Kőrös Lajos, Tury Zoltán, Szentiványi Miklós, Wälder Jenő. Pénztáros: Schmidt Iván, Misley Elemér. Ellenőr : Dubányi Imre. A bálrendezés körül szükséges összes intézkedések megtétele permanens bizottságra bízatott, melynek tagjai a most felsorolt báli tisztikar tagjai. Részletes megállapodások történtek a vidéki rendezőbizottsági tagok felvétele tekintetében, azonkívül a „Tulipán báli“ tánezrendek beszerzése kérdésében. A bál egyik legfényesebb és legkiemkedebb pontját fogja képezni, — mely egyébiránt Bekésvármegyében úgyszólván már rég nem látott dolog és igy tér-