Békés, 1906. (38. évfolyam, 1-52. szám)

1906-02-11 / 6. szám

4 BÉKÉS 1906. február 11. után 2 órakor tartják tisztujitással kapcsolatos év közgyűlésüket. Az izr. nőegylet kalikó bálja szombaton lesz a népkerti pavilion helyiségeiben megtartva és iránta az eddigi előjelekből ítélve szokatlan nagy érdek­lődés mutatkozik. A rendezőség úgy intézkedett, hogy a karzat is igénybe vehető legyen a közönség által és a karzati jegyek ára sem magasabb a ren­des 2 koronás belépő díjnál. — A meghívók a múlt héten lettek kibocsájtva s a ki véletlenségbő! nem kapott, de erre igényt tart, szíveskedjék Weisz Mór nőegyleti titkárhoz fordulni, — mivel az álar- czosok tartoznak a meghívót a belépésnél felmu­tatni, illetve a rendezőség által kiadott jelvényeket szembeötlő módon viselni. Gyulán régen nem volt már elite álarczos bál és igy érthető az a szokat­lan érdeklődés, mely e bál iránt mutatkozik s re­mélhető, hegy az izr. nőegylet e mulatsága is az eddigi tradícióihoz mérten, fényes erkölcsi és anyagi sikerrel fog zárulni. Február. Egy heti locs-pocs után, mely az élénk korcsolya életet hamarosan és teljesen tönkre tette, tegnap újra téliesebb lett az idő, fagy volt reggel és köd ereszkedett az utczákra. Az időjárás állandóságában azonban, ma már nem igen lehet bizni, február már inkább a tél és tavasz küzdelme, amely még márczius és áprilisban is sokszor roha­mot intéz a tavasz ellen, de természetesen hasztalan. Most már a napsugár csalogató verőfénye is hívo­gatja délutánonként az utczákra, de azért még tél van s a korcsolya egylet bízik benne, hogy még mindig csinálhat egy kis pótszezont. Az iparos ifjúság önképző egyletének február 3-iki mulatsága, mint évtizedek hosszú sora óta, a farsangnak legnépesebb és egyeb tekintetben is kiválóan sikerült tánczvigalma volt. A népkerti csarnok tágas terme este 9 órakor teljesen megtelt és az ifjúság lankadatlanul tánczolt virradtig. Az első négyest 68 pár tánczolta. A tánczvigalomban resztvettek leányok: Móricz Szidonka, Verbőezy Mariska, Császár Matild, Steigervald Róza, Scheibert nővérek, Klaváts Mariska, Glatz Erzsiké, K. Schriffert Erzsiké, Havasi Margit, Balog Ilonka, Balog Mariska, Junászka nővérek, Schriffert Éva, Múlt Róza, Steigervald Ninuska, Sutorics Mariska (Csaba), Kecskés Róz8Íka, Lindenberger Róza (Gyulavári), Wigert nővérek (Nagypél), Gáspár Erzsiké, Demkó Erzsiké, Bogár Mariska (Gyoma), Ordó Róza, Merza Katicza, Török Irma (Gyulavári), Zilbauer Mariska, Kovács nővérek, Berndt Paula, Diószegi Mariska, Kukla Erzsiké, Dávid Etelka, Réz Vili (Budapest), Török Juliska, Vagenhoffer nővérek, Kis Irén. Asszonyok: Kis Józsefné, Sartenreiter Jánosné, Hanzsala Gyuláné, Dermencsin Jánosné, K. Ludvig Józsefné, Licska Perenczné, Gyepes Gergelyné, Bekker Antalné, Schriffert Mártonná, Nagy Gyuláné, Gajevszki Gézáné, Heilinger Károlyné, Weisz Ala- josné, Zuzman Jánosné, Démusz Jánosné, Licska Lajosné, Sál Józsefné, Viszt Józsefné, Balázs La josné, Orovetz Jenőné, Steigervald Jánosné, Prat- tinger Józsefné, Nádhá'zi Károlyné stb. Nyilvános számadás a gyulai iparos ifjúság öuképző egyletének február 3-iki tánczvigalmáról. Bevétel 327 korona 10 fillér, kiadás 232 korona 88 fillér, tiszta jövedelem 94 korona 22 fillér. F elült izeitek: Dobay János 5 korona, özv. Trukker Pálnó 4 korona, Diamant Ede, Sál József, Oszuszky János, K. I. 3—3 korona, Licska Alajos, Kóhn Dávid, Démusz Ferencz, Viszt József, ülelay Lajos, Tarkó István, Burda István 2—2 korona, Szikszay Gero 1 korona 20 fillér. Kátay Ferencz, Popovits János, Nádházi Károly, Bucskó Gyula, Márkus János, Scheibert Lajos, K. Ludvig József, Dermen­csin János, Bekker Antal, Licska Ferencz, Schriffert Márton, Heilinger Károly, Sütő N., Zuzman János, Kukla István, Gyepes Gergely, Nagy Gyula, Klavats János, Kátay Lajos, Steigervald András 1—1 ko­rona, Bauer József 80 fillér, Bencze Benjámin 60 fillér, Barát György 50 fillér, Argyelán Miklós 40 fillér, N. N. 40 fillér, Gulyás Vlaskó Gellért 20 ffilér. Mely szives felülfizetésekért fogadják hálás köszönetünket. A gyulai iparos ifjúság önképző egylete nevében Múlt Rezső könyvtár nők, Démusz János pénztárnok. A gyulai csizmadia ipartársulat évi rendes közgyűlését február 2-án tartotta meg, nagy érdek­lődés mellett. A társulat által a szokásos tanoncz verseny ez úttal is megtartatott, a szokásos módon t. i. a felügyelő és bíráló bizottság által a tanon- czok között, mikor is a következő nyeremények osztattak ki és pedig: Gróh Ferencz prépost plébá­nos adománya egy darab magyar 10 koronás arany, melyet Niedermeier Antal, Mülek József tanoncza nyerte el ; 5 koronát Tokai Gábor, Gyepes István tanoncza ; 4 koronát Farkas Lajos, Somogyi János tanoncza : 2 koronát Fülöp Lajos, ifj Junászka Mihály éB Junászka András, idősb Junászka Mihály tanonczai nyertek. A közgyűlés a szokásos farsangi bálát február hó 18 ára határozta, a melyre a meghívók a hét folyamán szétküldetnek. Társadalomtudományi előadás lesz ma este 8 órakor a Göndöcs-népkerti pavillonban. Az est előadója: Garbay Sándor Budapestről. Belépődíj szemólyenkint 20 fillér. A gyulai polgári kör bálján, mely a házépítési alap javára rendeztetek, felülfizettek : N. N. 10 K, Sz. L. 5 K, Bíberea Péter, Zielbauer Alajos, Vlagyovics János, Licska Lajos, Schmidt Gyula 2—2 K, Molnár Albert, Szlávik István, Hoffmann Ferencz, Herzberger József, Kocsis László, Schmidt István 1 — 1 koronát, összesen 31 koronát. Egyide­jűleg jelezzük, hogy a jelenlevő hölgyek névsorából Herzberger Józsefné úrnő neve tévedésből kimaradt, amit ezennel helyreigazítunk. A Gyulai Önkéntes Tűzoltó Egyesület február hó 26-án, azaz farsang hétfőn, a Göndöcs-népkerti pavilion ez alkalomra fényesen feldiszitett összes termeiben, az önkéntes tűzoltó egylet fúvó és egyéb vonós zenekarok közreműködése mellett, nagy tréfás műsorral farsangi jelmez-bálát rendez. Belépti-dij: Személyenként 1 korona. Kezdete este 7 órakor. Felülfizetések köszönettel fogadtatnak és a „Békés“- ben nyugtáztatnak. Esküvő. Tóth János vendéglős leánya Mariská­nak e hó 6-án esküdött örök hűséget Lajos Sándor, vasúti állomásfelvigyázó. — Balog András lakatos mester házasságot kötött Rigler Károlyné leányával. Katalinnal. — Kurilla Miklós csizmadia iparos,“ házasságra lépett Kolhmann József bádogos leánya, Mariskával. — Boros Antal ácsiparos, nőül vette özv. Köztes Pálnó nevelt leányát Schwarmann Juliskát. AdÓS, — fizet. Krausz Mór gyulai lakos ke­reskedőnek ruhaneműért tartozott Kristyák Mihály gyulai lakos. A tartozás kiegyenlítése végett a hite­lező Ekstein Lipót nevű alkalmazottját elküldte az adós lakására, akit az adós olyan furcsán fizetett hogy bicskával megszurkálta. A bünfenyitő eljárás folyamatba tétetett. Lopás. Dr. Bucskó Koriolán városi főjegyző lakháza folyosójáról folyó hó 5-én ismeretlen tettes egy 15 méteres szőnyeget elemeit. A nyomozás folyamatban van. Öngyilkossági kísérlet. Mócz Mária 18 éves ottlakai illetőségű, László Hugó gyulai lakos keres­kedő cselédje f. hó 5-én öngyilkossági szándékból marólúgot ivott s ennek következtében könnyebb természetű sérülést szenvedett s mint ilyen önként a kórházba ment. Pár nap múlva teljesen fel gyógyult. Tyuk lopás. Béres Ferencz gyulai lakos sza­badkai tanyájának nyitott ól padlásáról 6 darab tyúkot ismeretlen tettes ellopott. A nyomozás folyamatba tétetett. Népgyülés. A gyulai földmivelő és ipari mun­kások az általuk kibocsájtott felhívás szerint, ma délután 2 órakor a Göndöcs népkerti pavillonban népgyülést tartanak a következő napirendel .- 1. Mi van az általános titkos választói joggal ? 2. Eset leges indítványok. A munkások felhivatnak, hogy jelenjenek meg mindannyian, s ne engedjék az őket közelről érdeklő ügyeket letűnni a napirendről. Névváltoztatások. A kir. belügyminister kiskorú Kvasz Pál mezőberényi lakos családi nevének Káro­lyira, Kizur András orosházi lakos családi nevének Kanászra kért változtatását engedélyezte. Távozó Ügyvéd. Dr. Hoffmann Károly, váro­sunk szülötte, lapunk volt belmunktársa, — a gyulai ügyvédi kar fiatal, szimpatikus tagja, — Kecskeméten nyitván irodát, Gyuláról elköltözött. Öngyilkosságok. Tomasovszki György 14 éves szarvasi ifjú folyó hó 1-én atyja háza padlásának mestergerendájára felakasztotta magát s mire észre­vették, már segíteni nem lehetett rajta. Hogy mi vitte a serdülő ifjút végzetes tettének elkövetésére, azt hozzátartozói sem tudják. — Még a múlt hó 20-án történt, hogy Sz. Nagy Istvánná szül. Győri Ilona férjének a vizesbánomi tanyáján mérgezési tünetek következtében megbetegedett. Kezelő orvosa kérdésére megvallotta, hogy öngyilkossági szándék­ból itta az erős mérget, s szerdán 10 napi ember­feletti szenvedés után kínjaitól megváltotta a halál. Tettének oka ismeretlen. — Gyebnár Pál mező­berényi földmives tegnapelőtt felakasztotta magát. Tettének oka életuntság. — P. Kiss Lidia 18 éves öcsödi leány, a miatti elkeseredésében, mert gazd­asszonya őt január 3l-én megperelte, sőt seprő­nyéllel meg i8 ütötte, az nap este gyufaoidattal megmérgezte magát. Tettét csak másnap reggel vették észre, bár az orvos adott ellenszereket, ennek daczára folyó hó 2 án reggel mérhetetlen kinok között meghalt. Tűz. Könnyen végzetessé válható tűz pusztí­tott Kocsor Gábor békési földmives megyeri tanyá­ján. Ez az újonnan épült tanya egy szobából és istállóból áll, teteje cserépből van, de kémény az sehol sincs rajta. Azaz hogy van, hanem csak négy összeszegezett deszka alkotja, ami a szobatetőn keresztül vezetett vas kályhacső felső végére van ráhúzva a padláson. Egy kipattanó szikrától ez a fatákolmány meggyuladt csütörtökön reggel 5 óra felé. A szomszédok vették észre a veszedelmet s odarohanva fel költötték az alvó családot. Szerencsére a padlás másik végén volt felhalmozva a takarmány s így nagyobb baj nem történt a tető megrongáló­dásánál. A gazda ellen gondatlanság miatt jelentést tett a rendőrség. Érdekes, hogy az Adria biztositó társaság a deszkakéményes házat tűz ellen bizto­sította. Tornaünnepély. A békéscsabai Rudolf főgim­názium igen szép sikerű tornaünnepélyt rendezett vasárnap délután az intó/.et díszes tornacsarnoká­ban nagy közönség és a békési főgimnázium 60 tanulójának jelenlétében. Az egyenruhás tornászok először szabadgyakorlatokat mutattak be, majd álta­lános szertornázás következett. Az edzett ifjak által végzett prozív gyakorlatok után a versenyek követ­keztek. Dijakat nyertek a magasugrásért Révész Sándor YIII. oszt. ezüst, Chrisztián Jenő VII. oszt. és Fehér László V. oszt tanulók bronzérmet, má­szásért és függeszkedésért Dotnmer István, Kis Sándor, Fábty Ödön, Szabó András, Achim Mihály, Spitzer Jaaab, Chrisztián Jenz, Popa Aurél, Bustea Kornél, Kóhn Lajos és Révész Sándor. A főgim­náziumi tornakor vándordíját Chrisztián Jenő nyerte el. A versenyek valamint a szabadon választott mutatványok során a közönség állandóan kifejezést adott tetszésének és azon meggyőződésének, hogy Achim Károly tornatanár az ifjúság testi kiképzését mintaszerűen vezeti. Az ünnepély végén Bukovszky János igazgató intézett buzditó beszédet az ifjú­sághoz. A csabai kórházi sikkasztások Röviden jelez­tük múlt számunkban, hogy a csabai kórház magá­ról megfelejtkezett gondnoka, Feledi Géza, a ki a vizsgálat elrendelésének hírére öngyilkossági szán­dékkal szájába lőtt, pénteken meghalt és ezzel kikerüli a földi igazságszolgáltatást. A kórház egész gazdasági kezelését felölelő vizsgálat, a melyet dr. Fáy Aladár egészségügyi felügyelő, Berlányi számvizsgáló, dr. Zöldy János vm. főorvos, Hord Béla számellenőr és a község küldöttei tartottak, befejezést nyert és megállapította, hogy a hűtlen gondnok 3500 koronáig károsította meg a kórházat az által, hogy a befolyt ápolási dijakat szabály­szerűen el nem könyvelte, hanem saját czéljaira fordította. A bizottság kedden beszámolt vizsgála­tának eredményéről a vármegye alispánjánál, meg­állapítván, hogy az elsikkasztott összegből Feledi óvadéka 2000 koronát fedez, a még hiányzó összeg megtérítésére nézve pedig hatósági eljárás utján lesz megállapítandó, hogy az ellenőrzés elmulasz­tása körül kit és mily mérvben terhel a felelősség. A bizottság megállapította azt is, hogy a vissza-

Next

/
Oldalképek
Tartalom