Békés, 1906. (38. évfolyam, 1-52. szám)
1906-02-11 / 6. szám
2 BÉKÉS 1906. február 11. gyűlési képviselő, a vármegyei alkotmányvédő bizottság elnöke pedig, ki egészsége helyreállításából Zelenicában időzött, már csak a temetés után érkezett haza a gyászos hirre. A gyászoló háznál testületileg fejezték ki rész47-ik évében — amelyből 25 évet a közszolgálatban töltött — folyó hó 5-én délelőtt egynegyed 11 óra kor hosszas és súlyos szenvedés után elhunyt. Temetése folyó hó 7-én délután fél 3 órakor lesz. Gyulán, 1906. évi február hó 5-én. Kegyelettel vétüket Békésvármegye, az államépitészeti, folyam-, őrizzük nemes életének emlékét mérnokségi hivatalok tisztikara, a tótkomlósi ág. ev. egyházközség, a békéscsabai gőztéglagyár, részvéttáviratokat küldöttek pedig Lukács György kultusz- miniszter és neje, Barlóky József miniszteri tanácsos, Keller István orsz. képviselő, Petracsek Ferencz műszaki tanácsos, a keresk. minisztérium műszaki osztálya s kivülök még számosán vármegyénk közéletének előkelői és más jóbarátok is az ország minden részéből. A szentesi, aranyosmaróti, nyíregyházi, temesvári államépitészeti hivatalok és Lukács József szegedi kér. felügyelő a gyulai államépitészeti hivatalhoz intéztek résztvevő sorokat. Koporsóját a koszorúknak özöne borította, jeléül a tiszteletnek, hálának, szeretetnek, melyet életével kiérdemelt és haláláról gyászjelentést adott ki a családon kivül az államépitészeti hivatal tiszti kara és a csabai gőztéglagyár is, melynek társtulaj' donosa volt. A családi gyászjelentés a következő : Mély fájdalommal jelentjük Haviár Lajos kir. főmérnök, a gyulai kir. államépitészeti hivatal főnöke, a tótkomlósi ág. hitv. egyházközség felügyelője, a békési egyházmegyei törvényszék birájának folyó évi február hó 5-én délelőtt egynegyed 11 órakor, élete 47-ik, boldog házasságának 17-ik évében, súlyos szenvedés után bekövetkezett gyászos elhunytát. A szeretett elhunytat folyó évi február 7-én délután fél 3 órakor kisérjük végső útjára, a ref. templomban tartandó gyászbeszéd és ima után a Szentháromság temetőbe, az ág. hitv. ev. egyház szertartása szerint. Kelt Gyulán, 1906. évi február hó 5-én, Béke poraira! özv. Haviár Lajosné Hűké Mária felesége, Mariska, Iza, Lajoska gyermekei, özv. Czin- gulszky Józsefné anyósa, Destek Károly és neje sógora, sógornője és családjaik, Haviár Dániel, Haviár Emma özv. Ponyiczky Györgyné, Haviár Yaléria férj. Bakay Sándorné, dr. Haviár Gyula testvérei és családjaik. Az államépitészeti hivital gyászjelentése a következő : A gyulai magyar királyi államépitészeti hivatal mély fájdalommal tudatja, hogy szeretett főnöke Haviár Lajos kir. főmérnök ur, munkás életének Koszorúkat küldtek a következő felírásokkal : Felejthetetlen drága Lajosomnak — Mariska. Édes jó apánknak — szerető gyermekei. A jó testvérnek — Dani és családja. A jó testvérnek — Gyula és családja. Szeretett jó testvérünknek — Emma, Vali Sándor és Lajos. Kedves jó vejének — szerető anyósa. Szeretetük jeléül — Szeréna és Károly. Édes jó keresztapának — Jenő és Gita. Szeretett rokonuknak — Szénásy József és neje. Szeretett Lajosunknak — Luizi és Dénes. Szeretett kedves Lajos bácsinak — Marcsi és Gyula. A kedves jó rokonnak — a Nuszbek család. Szeretett Lajos bácsinknak — Sándor és Mariska. Szeretete és részvéte jeléül — Sándor. Hálás szeretettel — a Dubányi család. Lajos bácsinak — Kálmán. Igaz régi barátjának — Jantsovits Emil. Szeretve tisztelt elnökünknek — a csabai gőz- téglagyár tagjai. A szeretett kartársnak és főnöknek — az államépitészeti hivatal tisztviselői. Isten veled — folyammérnök kartársaid. Igaz hálaérzettel — kondorosi ev. egyház. A tótkomlósi ág. ev. ref. egyház község — szeretett főfelügyelőjének. Keresdelemügyi minisztérium műszaki osztálya —■ kitűnő kartársuknak. Békésmegyei villanyossági r. t. volt igazgatójának, nagyérdemű kartársának — Urbán Adolf. Hálás kegyelettel — Békésvármegye közönsége. Nagyérdemű úttörőjének — Gyulavidéki h. é. vasút részvénytársaság. Szeretett munkatársának — Békésvármegye tisztikara. Felejthetetlen főmérnökének ■*»> DLnihAvifs Koszta megyei kövező és családja. Az állami utmesterek és törvh. utbiztosok — szeretett volt főnöküknek. Temetése szerdán délután ment végbe óriási részvét mellett. A halottas háztól a koporsót, melyet megyei utbiztosok, állami utmesterek, megyei disz- ruhás hajdúk és utkaparók kisértek, az ev. ref. templomhoz vitték, hol a templomot zsúfolásig megtöltő gyászoló gyülekezet előtt Veres József orosházi ág. ev. esperes, országgyűlési képviselő tartott szivekig ható, szónoki szépségekben gazdag emlékbeszédet, Koren Pál csabai ág. ev. lelkész érd. esperes pedig megható imát. — A temetőben Dombi Lajos ev. ref. esperes mondott nagy hatást keltő szép imát fölötte, dr. Fábry Sándor alispán pedig lelket megindító közvetlenséggel teljes szép beszédben mondott istenhozzádot a megye elvesztett kiváló munkásának, a jóbarátnak, lelkes munkatársnak. Szem nem maradt szárazon, mikor a korán elhunyt derék férfiú földi maradványait átadták az örök enyészetnek s mindenki lelkében ott rezgeti a veszteség okozta fájó disszonáncia. Nyugodjék békével! 400-1906. sz. Hivatalos hirdetés. Gyula városában az 1906. évre előirt országos gazdasági munkás és cseléd segély pénztár hozzájárulási dij kivetési lajstrom a kir. pénzügyigazgatóság által számvevőileg megvizsgáltatván, az 1883. évi XLIV. t.-cz. 16. §-a értelmében február hó 10-től 17-ig a városi adóhivatal helyiségében közszemlére kitéve tartatik. Azon adózók, akik ezen lajstromban foglalt adónemmel már a múlt évben megvoltak róva, a lajstrom kitételének napját követő 15 nap alatt, akik pedig most első ízben lettek megróva, adójuknak könyvecskéjükbe történt bejegyzését követő 15 nap alatt felszólamlásukat hozzám adják be. Gyulán, 1906. évi február hó 8-án. Dr. Bucskó, 47 1—1 h. polgármester. Hírek. Megsemmisítő belügyministeri rendelet- A beliigyminister megsemmisítette Békésvármegye törvény hatósági o i z"o t tságáii .tíeSZem bér'‘Ifö' 28-án hozott azt a határozatát, melylyel kimondotta, hogy dr. Krcsmarik János kinevezett főispánnal szemben követendő el lentál lás tárgyában hozott elöbbeni határozatát megsemmisítő belügyministeri re- deletet nem veszi tudomásul, azt törvénytelennek TÁiCIá. Imádkozás. — Irta: Szabolcska Mihály. — Bágyadt szemével alkonyként Azért néz vissza tán a nap, Mert nem tud a tájjal betelni, Hová sugári hulltanak . . Hová reggeltől estig én is Napoq^ százszor gondolok 1 V Fáradt lelkem — már félig alva — Utolszor is ott andalog. Körüljárom kis udvarunkat: Minden fűszál mosolyg feléin, Csak vén eperfánk bús; — gyümölcsét A nyáron meg sem ízlelém : Avú't lombjáról könnyeképen, Egy-két levélke rám pereg . . , — Oh hogy minden piezinyke lombját Az Isten százszor áldja meg! S ott bent, a kis csendes szobában Templomi, szent érzés hat át, Lakóit csókkal sorra járom : »Jó éjszakát, jó éjszakát 1“ S hogy lelkemet ott éri álom És imádkozni elfeled : Imádság számba nézi Isten S megért, meghallgat engemet. Tavaszi mese. — Elza — Szúró tüskék között nyílott egy vadrózsa. Szép volt és bájos. Versenyre kelhetett bátran a mező bármelyik virágával, csak a tüskéi szúrtak nagyon. Egy csapongó tarka lepke próbált vele mosolygó tavaszi flirtet kezdeni. Aranyhi- mes szárnyaival mintha gyöngéden átölelte volna a bájos szirmokat, aztán könnyedén szállongott körülöttük . . . Szerelmesen nézett a virág kely- hébe ... ép amilyen vágyó epedön szoktak az emberek egymás szemébe mosolyogni. A vadrózsa olyan boldogan, olyan édes izgalommal nézte a lepkét. Csak egyedül érte, csak egyedül neki virult. A lepke azonban nagyon ostoba kis lepke volt . . . sebogysem tudta elkerülni a töviseket, azok bizony meg-megtépték himporos szárnyait. Végre aztán úgy elröpült egyszer, hogy többé soha sem jött vissza. Minek kin lódjam itt ezzel a tüskös ■ akadály-versenynyel, mikor más, pompásabb virágot szúró tövisek nélkül is megkaphatok ! Gondolta. A vadrózsa nagyon fiatal volt még, hát könnyen kiheverte bimbókorának első hazug álmát. Hiszen hogy fájt lelkének a csalódás, az természetes. Olyan hangulatos, olyan édes volt álma ... a milyen aranyszárnyu pillangók első röpülése, a milyen hasadó hajnalban az első napsugár érkezése, a milyen rózsa kelyhén az első szirom fakadása. Aztán mikor fölébredt, látta, hogy a mi álmá ban édes és szép volt, az mind hazug, a mi fájt, a mi bántotta, a mitől szenvedett, az mind igaz. Lassanként mégis csak át meg átjárta minden atomját a tavasz lehellete, hiszen tele volt életkedvvel a lelke. Élni és szeretni vágyott, úgy érezte, hogy azért van tavasz és hogy azért él ő tavaszszal, mert szeretnie kell. Halomszámra zümmögtek, dongtak körülötte kisebb-nagyobb bogárkák, de egészen közel hozzá egy sem bátorkodott. Gyávák, ügyetlenek, lusták voltak mindannyian . . . »Szép, szép a vadrózsa — mondták — kelyhén sok a méz, szirmai oly bársonyos puhák . . . kinézése oly bájosan szelíd . . . olyan édes az iFata is, jó volna szeretni, csókolni igazán, de a tüskék . . . a tüskék úgy fenyegetőznek, bizonyára szúrnak is nagyon. Milyen kár, hogy olyan tövises.“ A vadrózsa eleinte nagyon őrült, hogy úgy imponál a természet minden csuszó-mászó és röpülő bogarának. Örült, hogy félnek a töviseitől és büszkén henczegett velük. Időről-időre mögéjük rejtette szirmait, s mivel illatát szárnyára kapta és messze elvitte a tavaszi szél . . . a vadrózsa nem vonzott semmivel ... a hegyes tövisek pedig elriasztották összesbámulóit. Mikor aztán egy napfényes, harmatos reggelen belo- pózkodott megint a tavasz mámora leikébe, mikor megint végtelen szénvedélylyel szeretni vágyott, nem volt körülötte senkisem. Ijedten nézett szerteszét. „Ki jön hozzám ? Ki szeret engem ? Oh hát én velem senkisem törődik ?“ sóhajtotta a virágok halk sóhaján. De hiába. Minden kis bogár messze, messze menekült tőle. A méh az ibolyával flirtölt; a lepke a narcist csókolgatta, a fürge Katibogár valami tóparti kis nefelejtsnek szépelgett. Bizony a vadrózsát mind elhagyták fiatal szépségével, édes illatával és komoly, haragos töviseivel egyedül. Megpróbált kaczérkodni s mosolygott, illatát és mézét kinál- gatta. Vissza akarta csalni a lepkét, az nevetve rohant el mellette: „Szívesen lennék most is a párod hó virágom, de a töviseid . . . nagyon gőgösek a töviseid, félek tőlük. Te erősebb vagy, mint én, nincs szükséged támaszra, gyámolitóra ; lásd, a fehér narcis oly gyönge s meg sem tud élni más nélkül sem. Rászállok kelyhére s mig
